Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Maszkos maszkurák

Közzétéve

Fotó: Pixabay

Mindenkinek igaza lehet. Szerre. Vagy akár egyszerre is. Mint a nyuszika füstszűrős sapkája. Inde-unde, baj van vele. Ha nincs maszkod, kollaborálsz a vírussal. Bűntárs vagy a járványterjesztésben. Ha van maszkod, túlbuzgó vagy. Hiszen nem kötelező. Meg nem is jutna mindenkinek. Meg nem is lehet mindenütt kapni. Meg minek is?  Hiszen közterületen, nyitott téren a vírus csak néhány percig életképes. Ha ott van. Ha beszippantod, vagy megérintetted azt a felületet, ahová a másik kilövellte. Amikor a beteg kitüsszenti, vagy kiköhögi. Kb. 3 méternyire. Egyébként nincs „saját élete.” Gazdatest nélkül nem tud élősködni, sem szaporodni. Ha nem vagy beteg – tünetmentesen sem –, akkor nincs vírus. Meg a vírus nem válogat. Vagy, csak azokat támadja meg, akin nincs maszk? Vagy azok védekezzenek csak, akik betegek? Eleinte még ezt írták elő a munkaadóknak is. Csak az használja, aki a beteggel kapcsolatba kerül. S a beteg is, hogy védje az egészségest.  De ha egyáltalán maszkban lélegzel, saját elhasznált levegődet szívod vissza.

Johannisz is levetette, amikor sajtótájékoztatót tartott. Máskor is. Mikor viselte, mikor nem. Vagy fel sem tette. Hogy is van ez? S a törzs tagjai sem viselik. Nincs egységes álláspont. S meggyőződés sincs. A tudomány is csak hebeg-habog, találgat, okoskodik. Az újságírókon volt, a katasztrófaelhárítás főnökén, s a miniszter asszonyon nem volt. Akkor sem, amikor a lipcsei repülőtéren átvették a szállítmányt, amit a MIRIJA keresztnevű Antonov-225-össel hoztak a minap Németországba, NATO-barátság, kijevi jó partnerség címén. Kínából.

De vissza a maszkra. Komolyan fontolgatják, hogy a május 15-ei „felszabadítás” (szerk.: Romániában) után mindenkinek viselnie kell. Nyáron is. Főleg üzletekben, zárt helyeken, de nagyobb, háromtól többes létszámú csoportosulások idején is. Talán a tengerparton is. Majd a napsugár a napszemüveg és a maszk mentén barnít csak… Ezek szerint anyósunk nyelve sem barnul le idén nyáron. Eddig féltünk a maszkosoktól, ha körbekerítettek, most már ennek is vége.

Nyugaton a migránsokat törvény kötelezi, hogy szedjék már le a fejvédő fátyolt, ha közösségbe, vagy gyermekeik iskolába mennek. Most meg mindenki „terrorista” lesz. Elbarikádozzuk magunkat egymástól. Micsoda bizalomgerjesztő módja az élet „újraindulásának.” Gyanússá válunk. Felismerhetetlenek leszünk egymás számára. Igaz, hogy a szem a lélek tükre, de fotoshoppal bárki „arcát” ki lehet azután alakítani. Csak akkor mi lesz a bankok, repülőterek ajtajához telepített arcfelismerőkkel? Azokra is maszkot tesznek, mint a húsvéti csokinyulakra?  És bár még sehol semmi általánosan, országosan kötelező érvényű szabály, de a rendőrök már büntetnek érte, rád szólnak az utcán. A piacon s az üzletekben is hetek óta kérik a maszkviselést.

Én még mindig nem tudom, hogy ez a hisztérikus maszkdivat mit véd, kit, s mitől. A kórházi helyzeten túl. Azon kívül. Úgy tűnik, egy láthatatlan ellenséget démonizálunk, aki ellen a legjobb fegyver a maszk. Tehetetlenségünk jele. A sofőrök le sem veszik. Ha egyedül vezetnek, akkor sem. Sőt most már a kesztyű és a sál is menő.  Már nem elég a szappan, nem elég a kézmosás. Pedig már a nyolcadikos puskáim is mind előtűntek, annyit sikáltam a tenyerem. Ráadásúl azt sem tudom, kik terjesztik: akik otthon ülnek, vagy akik kimozdultak? Az unokák vagy a nagypapák? Hisz a sokak által lesajnált svédd modellből sem lett nemzeti tragédia.

Felemás az egész. Kaotikus, rendetlen és dühítő.  A kormány komolytalan hősködése is inkább elbátortalanít, mint amennyire meggyőz. Elültetik benned a félszet, a gyanakvást, a rettegést. Ugyanakkor sem ésszerű, sem egyértelmű magyarázat nincs, egységes, következetes intézkedésről meg ne is álmodjunk. Sem fegyelem, sem eredmény. Így is lehet élősködni. A jóhiszeműségünkön. A bizalmunkon. A türelmünkön.

Kérdés, hogy meddig?

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

peterpater.com | Római katolikus pap, a marosvásárhelyi Szent Imre templom plébánosa. Önéletrajza itt olvasható.

1 Hozzászólás

1 Hozzászólás

  1. sebestyén péter

    2020-04-30 at 20:55

    Kedves Katalin a fészbukon: Ha önnek nem az, tessék használni nyugodtan. Segélje az Úr.pp

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírdetés Élő szentmise közvetítések

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű