Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Még egyszer a nyelvvel vétkezésről

Közzétéve

Illusztráció - Fotó: hrpwr.hu

A napokban a pletykálkodás áldozatairól jelentettünk meg egy izgalmas írást, amely Ferenc pápa több, erőteljesen elítélő megnyilatkozását is tartalmazta. Engedtessék meg, hogy még néhány mondat erejéig visszatérjünk erre a témára. Aktualitását mi sem mutatja jobban, mint hogy az Aleteia keresztény portálon a minap a világ másik végéről Jean-François Thomas jezsuita atya értekezett róla hosszabban. Az atya korábban filozófia- és teológiaprofesszorként tevékenykedett. Manilában, a Fülöp-szigeteken él, ahol Tulay ng Kabataan néven létrehozott egy alapítványt a rászoruló gyermekek támogatására.

Thomas atya felhívja a figyelmet arra, hogy a sokféle nyári szórakozás mellett érdemes lenne néhány órát értelmesen eltöltenünk azzal, hogy Szent Jakab apostol Episztolája felett elmélkedünk, mivel nagyon is elterjedt az a gyakorlat, hogy a nyelvünket nem Isten dicsőítésére, hanem felebarátunk megsebzésére, megsemmisítésére használjuk.

Jakab apostol a levelének egy részében ezzel a gyakori bűnnel foglalkozik, amely már az első keresztény közösségekben is jelen volt. Nagy hévvel így fogalmaz:

“Ugyanígy parányi testrész a nyelv is, mégis nagy dolgokat vallhat magáénak. Nézd, milyen kicsi a tűz, és milyen nagy erdőt felgyújt! A nyelv is tűz, a gonoszság világa. A nyelv az a tagunk, amely egész testünket beszennyezi, lángba borítja változékony életünket, maga meg a pokoltól fogott tüzet. […] A nyelvet senki emberfia nem képes megszelídíteni: az nyugtalan gonosz, tele van halálos méreggel.”

Jakab levele 3, 5-6, 8 

A megállapítás szigorú, és Szent Jakab minden gondolkodás nélkül a pokol eszközei közé sorolja a nyelvet. A beszéddel, a nyelvvel elkövetettet bűnöket – elsietett ítélkezés, megalapozatlan kritikák – gyakran erényeknek kiáltják ki, mondván: valós vagy feltételezett rosszat lepleznek le. A valóság azonban az, hogy a lehető legnagyobb igazságtalanságot követik el ily módon: mások becsületére törnek.

Illusztráció – Fotó: Freepik/@peoplecreations

 A média minden áldott nap a földbe döngöl olyan embereket, akik rendszerint nem bűnösebbek vagy bűntelenebbek nálunk, és közben arra hivatkozik, hogy ezzel jót tesz. Mivel manapság mindenki szabadon mondhatja el véleményét bármilyen dologról, ezt arra használják fel, hogy leszámoljanak másokkal, olyan kérdésekben ítélkezzenek, amelyeket nem ismernek, a nyilvánosság elé tárják mások vélt bűneit és a kétes eredetű pletykákat.

A nyelv hatalma

A kölcsönös igazságosságot, amely az emberek közötti kommunikációt szabályozná, ilyenformán eltorzítja a sértés, a hitelrontás, az ócsárlás, a rágalom, a viszálykodás, a gúnyolódás. A nyelv, a beszéd használatáért minden felelősség a miénk, mivel szellemi képességeink e területén teljes szabadsággal rendelkezünk. A tiszteletre, megbecsülésre való jogot, a jó hírnevet, a barátságot, a méltóságot nagyon könnyű sárba tiporni, kisebbíteni, elvenni. Thomas atya egy kerítés nélküli birtokhoz hasonlítja ezeket, amelyek állandóan ki vannak téve az emberi irigységnek és kíváncsiságnak. A nyelv vétkei nem a testet sebzik meg, hanem a lelket. A gyalázat, a szégyen elkerüléséért az emberek mindent megtennének. A legnagyobb gazdagság sem ér annyit, mint a becsület megtartása. Az áldozatra jobb esetben szánakozással tekintenek, de a többség maga is részt óhajt venni az élveboncolásban.

Jogunk van mások megbecsülésére

Emberi természetünk igényt tart mások megbecsülésére. Ha megfosztanak tőle, a szenvedés még az életkedvet is elveszi. Ennél még a halál is jobb – gondolja a bemocskolt fél, akit a szenvedés akár egész életén végigkísér. Százszor is meg kell gondolni, mit mondunk másokról, mert nem tudjuk felmérni a számára velejáró következményeket. Ha pedig igen, és szándékosan cselekedtünk úgy, ahogy, ez tovább súlyosbítja a körülményeket és bűnünket.

A mi dolgunk, hogy a Bíró szerepét vállaljuk?

Ez a fajta viselkedés csak kicsinyességünket bizonyítja, és arról tanúskodik, hogy képesek vagyunk gonosz érzelmeket táplálni. A másik ember becsületének sárba tiprása előbb-utóbb visszahull a fejünkre. A mi Urunk soha, a legelvetemültebb bűnösök esetében sem alázta meg őket. Tudta, hogy akinek becsületét veszik el, az már nem lesz képes a jóra. Ahogyan meg van írva a Prédikátor könyvében:

„A bölcs szájának szava csupa kedvesség, a balgát pedig ajka romlásba dönti” (10, 12).

Igen, olyan hanyatló időkben élünk, amikor mindenki ítélkezni akar, a saját szennyesét viszont rejtegeti. Pedig félnünk kellene, mert a beszéd bűnei gyakran rettenetesebbek, mint az a rossz, amiről le akarjuk rántani a leplet – fejezi be gondolatmenetét Thomas atya.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

Francia-orosz szakos bölcsészdiplomával, német, angol nyelvvizsgával egész életemben a nemzetközi kapcsolatok terén dolgoztam. Néhány éve nyugdíjasként boldog nagymama vagyok. Nagyon szeretek fordítani, írni, tájékoztatni, ismereteket átadni.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerű