fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Nagy kérdések

Megáldható-e minden és bármi?

Közzétéve

Fotó: Russ Bowling | CC

Az áldás az Egyház életének része, Isten jótéteményeire történő egyfajta emlékeztetés. Megáldani egy teremtményt, egy dolgot vagy egy tevékenységet annyit tesz, mint Isten kegyelmébe helyezni vagy visszahelyezni azt. A papok személyeket, helyeket, tárgyakat áldanak meg. A szülők szívesen áldják meg a gyermekeiket. Az alábbiakban áttekintjük a betartandó szabályokat.

Talán még Ön is hordja azt a medált, amit a keresztelője napján megáldottak. Vagy van egy rózsafüzére, amit egy zarándoklat során szenteltek meg… Vagy talán még ház- és autószentelésben is volt része. De mit is jelent ez valójában?

A megáldás emlékezetünkbe idézi Isten jótéteményeit

A francia nyelvben a ’megáldani’ szó (’bénir’) a latin bene dicere, «jót mondani» kifejezésből származik. Fogalmazhatunk tehát úgy, hogy a teremtés első napjaiban, amikor «Isten látta, hogy ez jó», Isten jót mond a teremtéséről, így hát megáldja azt. Az Ószövetségben Isten megáldja Ábrahámot, Melkizedek közreműködésével (Ter 14, 19-20). Az áldás nem csak a papok kiváltsága: ilyenformán Izsák is adja az atyai áldását (Ter 27, 27). Az Evangéliumokban Jézus is áldást mond az étkezések előtt, a zsidó hagyomány szerint (Mt 14, 19, Mt 26, 26, Lk 9, 16).

Ezt az áldást nem vette el Isten az embertől még az eredeti bűn után sem. Jézus Krisztus a halálával és feltámadásával megtörte az átkot, amit az ember saját hibájából az Édenkertben magára vont. Kiterjesztette ránk áldását, ami megszentel minket. Így kezdődött a «megigazulásunk»: Krisztusnak hála, szentekké válhatunk.

Ám szentté válásunk folyamatának még nem értünk a végére: a Szentlélek működik bennünk, hogy egyre inkább szentté tegyen minket. Ezt a szentségek, de úgyszintén a szentelmények segítségével teszi. «Szent jelek ezek, melyek a szentségekhez némileg hasonlóan elsősorban lelki hatásokat jeleznek és azokat az Egyház közbenjárására meg is szerzik. Fölkészítik az embereket a szentségek sajátos hatásának befogadására, és megszentelik az élet különféle körülményeit.» (A Katolikus Egyház Katekizmusa 1667.). Az áldások ezeknek a szentelményeknek a körébe tartoznak. Az áldás konkrétan Isten jótéteményeire történő egyfajta emlékeztetés, ezért mindig megvan benne «az Isten dicsérete a műveiért és adományaiért, és az Egyház közbenjárása azért, hogy az emberek élni tudjanak az Istentől kapott ajándékokkal az Evangélium szellemében».

Fotó: Shutterstock

Mit lehet megáldani?

Az Egyház megáldhat személyeket (családokat, betegeket, misszionáriusokat, hitoktatókat, egyesületeket, zarándokokat…), állatokat, helyeket (munkahelyeket, földeket, egyesületek helyiségeit, szemináriumokat …) és tárgyakat (munkaeszközöket, járműveket, műszaki létesítményeket, kegytárgyakat…). Vigyázat, ezeknek a megáldásoknak a célja a felhasználó személyek megszentelése! Ilyen módon nem lehet megáldani olyan tárgyat, amelynek célja, hogy megszegje Isten parancsait (például lőfegyvert, vagy annak töltényeit).

A keresztény hagyományban az asztali áldás annyit jelent, mint Isten áldását kérni étkezés előtti imádsággal, mielőtt asztalhoz ülünk, és hálát adni, köszönetet mondani neki. Asztali áldást mondani a köszönet kifejezésének egy módja azok felé, akik az ételt készítették és lehetővé tették, hogy összegyűljünk az asztal körül, hogy közösen étkezhessünk. Ez a hála jele: «Ezzel a gesztussal kimutatjuk, hogy tudatában vagyunk, hogy mindez nem jár nekünk», magyarázza Éric Millot atya a dijoni egyházmegyéből.

«Az étkezés elkezdése előtt kérjük először is Isten áldását imádsággal vagy énekkel. Aztán az étkezés befejezése után hálát adunk az Úrnak, hogy megköszönjük mindazt, amit kaptunk». Ez lehet egy ének, egy liturgikus imádság, vagy egy szentírási szakasz felolvasása.

Franciaországban, de hazánkban is sok helyen minden évben az új tanév indításakor sor kerül az iskolatáskák megáldására a plébániákon vagy az iskolákban. Ez egy szép módja, hogy a tanévet elkezdjük, és a gyermekek előmenetelét Isten védelme alá helyezzük.

Ki adhat áldást?

Az áldás a megkeresztelt hívek közös papsága körébe tartozik: ez azt jelenti, hogy pap hiányában bizonyos áldásokat (amelyek nem érintik sem az egyházmegyét, sem a plébániát, sem a közösséget, sem a tárgyakat) a világiak is megadhatnak. De amennyiben pap is jelen van, neki kell levezetnie a szertartást. Ebben az esetben csak ő kap felhatalmazást arra, hogy a tárgyak vagy személyek fölött keresztet vessen, rátegye a kezét, és kiterjessze karjait az imádság alatt. Ha világi ember vezeti a szertartást, végig összekulcsolva tartja a kezét.

Kivel?

Mivel az áldás liturgikus cselekmény, jobb, ha közösségi keretek között zajlik: bizonyos esetekben ez követelmény is. Az Egyház előírja, hogy legalább egy hívő jelenlétében történjen.

Mi a menete?

Egy áldás hagyományosan Isten igéjének felolvasásával kezdődik. Ezt dicsőítő ima, és közbenjárás kérése követi. Mindegyik áldási szertartásnak van egy rövid és egy hosszabb változata, ezek közül lehet választani attól függően, mennyire ünnepélyes formában szeretnénk bemutatni a ceremóniát.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Nagy kérdések

Bűn-e, ha a tévében egy filmben ágyjelenetet látunk?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: iStock

A „Kérdezz meg egy ferencest” sorozat újabb témájával jelentkezünk. Pat McCloskey, OFM válaszol arra a kérdésre, bűn-e, ha a tévében egy filmben ágyjelenetet látunk.

Kérdés:

Sok tévéműsorban hallhatunk szexuális témájú beszélgetéseket, vagy láthatunk olyan jeleneteket, amikor a szereplők ágyba bújnak olyanokkal, akik nem a házastársuk. Magam ritkán nézek televíziót, de pl. a kórházi témájú, érdekes cselekményű műsorokat kedvelem. Ezekben is gyakran, sőt egyre gyakrabban bukkannak fel ilyen jelenetek.

Vajon súlyos bűn, ha ilyen műsorokat nézek? Meg kell ezt gyónnom?

Válasz:

Ír származásom azt súgja, hogy kérdésére kérdéssel válaszoljak – ebben az esetben kettővel is:

1) Mit gondol Ön arról a mondásról, hogy „az ember azzá lesz, amit választ”?

2) Vajon választhat-e rendszeresen az Ön legmélyebb és legfontosabb értékeinek ellentmondó műsort anélkül, hogy ez aláásná ezeket az értékeket, és hogy ezáltal ne fogadna el normálisnak gyökeresen más értékeket?

Ha olyan TV-műsort néz, amelyben gyakran vannak olyan jelenetek, amelyekben házasságon kívüli emberek bújnak ágyba egymással, az még nem jelenti azt, hogy ön is ugyanezt fogja tenni. A kérdés az, hogy nincsenek-e az ilyen műsorok befolyással arra, hogy ön mit tart normálisnak?

Sajnos nem tudjuk az életünk időkerekét visszatekerni, és nem élhetjük újra azokat a dolgokat, melyeket mai fejjel sajnálunk, hogy megtörténtek. Arra azonban van lehetőségünk, hogy eldöntsük, mire akarunk ráerősíteni a jövőben és mit akarunk inkább kitörölni abban az értelemben, hogy kevésbé legyen ránk jellemző.

Sok tévéműsor büszkélkedik azzal, hogy őszintén és megalkuvás nélkül tárja elénk a valóságot. De vajon mennyire nevezhető őszintének egy olyan tévéműsor, amely hallgatólagosan olyan dolognak mutatja be a házasságtörést, amelytől nem sérül senki – mindaddig persze, amíg a házasságtörést ki nem derül? A baj, a sérülés a bűnben magában rejlik – nem attól válik bűnné, hogy kiderül.

Azt hiszem, fennáll a veszélye annak, hogy lassan egy „kukkoló” társadalommá válunk, amely bulvárlapokat és bizonyos tévéműsorokat használ a sportsztárok, szórakoztató celebek vagy politikusok házasságon kívüli kapcsolatairól szóló pletykák nyomon követésére. Valóban jobb nekünk, ha tudomásunk van arról, hogy egy bizonyos prominens személynek hány házasságon kívüli partnere volt, vagy hogyan próbálta leplezni ezeket az ügyeit?

Vajon olvashatunk ilyen jellegű cikkeket, vagy nézhetünk ilyen tévéműsorokat anélkül, hogy némi felelősséget vállalnánk a társadalmunk erkölcsi normáinak csökkenéséért?

Lehet, hogy eljutott egy olyan pontra, amikor meg kell gyónnia, hogy ilyen jellegű tévéműsorokat néz. Azok alapján, amit leírt, én ezt nem tudom eldönteni. De azt tudom, hogy az embernek mindig érdemes megkérdeznie saját magától: „Milyen emberré válok hosszú távon? Nem csapom-e be saját magam, ha azt gondolom, az ilyen műsorok nézése csakis jó hatással van az életemre? Boldog vagyok attól, amit normálisnak tartok?”

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: franciscanmedia.org

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Nagy kérdések

Miért fordulhatunk Ukrajnáért a Szűzanyához

Közzétéve

Szerző:

Fotó: AFP

Az ukrán nép évszázadok óta nagy tisztelettel fordul a Szűzanya felé. A kijevi fejedelem, Vlagyimir 988-ban vette fel a keresztséget, görög ortodox rítus szerint. Ekkor indult meg a „Kijevi Rusz” krisztianizációja. (Igaz, Vlagyimir nagyanyja, (Szent) Olga fejedelemasszony már országa megkeresztelése előtt, az őskrónika szerint 955-ben felvette a kereszténységet. Vlagyimir sok templomot építtetett, a szláv világban ezek voltak az első kőből épült templomok. Vlagyimir szentté avatására kétszáz évvel később került sor. Fia, Bölcs Jaroszláv nagyfejedelem 1037-ben a Szűzanyát országa mennyei királynőjévé nyilvánította. (Jaroszláv leánya, Anasztázia a magyar I. András király felesége lett. Szobrukat biztosan sokan látták a tihanyi apátsági templom mellett.)

A Szűzanyának számos jelenését tartják számon Ukrajnában. Az egyik legismertebb a 17. században történt, a galíciai Grusivban. A jelenés helyén fűzfát ültettek, a fűzfa tövében száz évvel később forrás tört fel, amelynek sok csodás gyógyulást tulajdonítanak. A fára rögzített Mária-kép zarándokhely lett. A Szűzanyának köszönik az 1856-os kolerajárvány megszűntét is.

„Az ukrajnai Lourdes”

Ezt a nevet kapta – minden bizonnyal szintén a csodás forrásának köszönhetően – a zarvanyicai, görögkatolikus rítusú Mária-kegyhely a nyugat-ukrajnai Ternopil (oroszul Ternopol) közelében, amely az Európai Máriás Háló 15 tagjának egyike.

Fotó: Shutterstock

A hagyomány szerint 1240-ben, egy, a tatárok elől menekülő, sebesült és fáradt szerzetes aludt el itt a forrás mellett. Álmában megjelent neki a Szent Szűz, és amikor felébredt, karjai közt egy szentképet talált, amely a Szűzanyát és a kisded Jézust ábrázolta. Megmosakodott a forrásban, és sebei azonnal begyógyultak. Hálából ő építtette itt az első kápolnát a csodás módon kapott ikon céljaira, amely aztán csodával határos módon túlélte az évszázadok viszontagságait, a világháborúkat és még a szovjet uralmat is.

A zarvanyicai kegyhely csodálatos szentképe – Fotó: Mariangeles Burger

A hely idővel híres zarándokhellyé vált, monostor és plébániatemplom is épült, ámde a szovjet időszakban a monostort felgyújtották, a templomot bezárták és raktárt létesítettek benne, a csodás forrást pedig szögesdróttal vették körül. A hívőknek azonban sikerült elrejteniük a képet, és az istentiszteleteket házaknál vagy a környező erdőben tartották meg.

1988. július 17-én, amikor már lehetett érezni az idők változásait, több mint tízezer hívő gyűlt össze Zarvanyicában a kereszténység felvétele 1000. évfordulójának megünneplésére. 1989. november 23-án pedig végre ismét szentmisét lehetett tartani az újra nyitott templomban, amelyet később restauráltak. A templomot Lubomir Huszar bíboros (a jelenlegi Szvjatoszlav Sevcsuk érsek elődje) szentelte fel 2000-ben. Ez alkalomból Sevcsuk érsek így fogalmazott: „Ezt a helyet maga az Úr választotta ki Szeplőtelen Édesanyja közvetítésével, az ukrán néppel való találkozás helyszínéül.”

2001-ben, amikor II. János Pál pápa Ukrajnába látogatott, az országot Mária földjének nevezte, és a június 24-én Kijevben tartott Angelus során a következő imádsággal kérte a Zarvanyicai Szűz védelmét az ukrán nép számára:

Ó, Boldogságos Mária, Zarvanyicai Madonna,

Hálát adok neked, amiért megengedted, hogy itt legyek a Kijevi Rusz területén, ahonnan az Evangélium fénye szétáradt az egész régióban.

Itt állva csodálatos szentképed előtt, melyet itt, a Szent Miklós templomban őriztek meg, apostoli látogatásomat Ukrajnában a te kezeidbe helyezem, ó, Isten anyja és Egyházunk édesanyja.

Istennek Szent Anyja,

Teríts be anyai köntösöddel minden keresztényt és minden jóakaratú embert, aki ebben a nagy nemzetben él.

Vezesd őket fiadhoz, Jézushoz, aki minden ember számára az Út, az Igazság és az Élet.

Ámen.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Nagy kérdések

Mit tegyünk, ha tényleg egyházszakadásra, skizmára kerül sor?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: EPA

Katolikusként hogyan viselkedjünk, ha tényleg egyházszakadásra, skizmára kerül sor?Gero P. Weishaupt egyházjogász vendégkommentárja

A kommentár a Németországban zajló Szinódális út mozgalomra utal, amely nem azonos a Szentatya által kezdeményezett világméretű szinódussal. Erről bővebben itt írtunk.

Amitől sok katolikus hívő tartott, valóban bekövetkezett: a Szinódusi Út egyértelműen szembehelyezkedik az egyházi tanítóhivatallal. Van ebben valami jó is, most ugyanis tényleg kifakad az, ami már évtizedek óta erjed az egyházban. Sajnos igaz: a frankfurti „rablószinódus”[*] valóban eszközként használta a szexuális visszaélések áldozatait egyházellenes feladatának végrehajtásához. Hiszen mi köze a cölibátusnak, a nők felszentelésére vonatkozó követeléseknek vagy akár a mesterséges fogamzásgátlásnak a szexuális visszaélésekhez?

A pápa által sürgetett újraevangelizálás helyett más egyházat akarnak. Azt, hogy az egyház ne legyen kovász és a föld sója, hanem idomuljon a világhoz. A Szinódusi Út célja kezdetektől fogva nem a reform volt, folytonosságban a Szentírással, a hagyománnyal és a tanítóhivatallal, hanem a forradalom. Felszólítják a katolikus egyházat, hogy változtassa meg a szexualitásról szóló egyetemes tanítását és tegye lehetővé a nők számára az – akár pappá történő – felszentelést, annak ellenére, hogy az egyház erre vonatkozó tanítása tévedhetetlen és változhatatlan. Ebből szinte magától következik, hogy a Szinódusi Út az egész világon érvényes Katekizmus módosítását követeli.

Az egyházi tanítóhivatal akaratával ellenkező cselekvésre szólítanak fel a nemi erkölcs központi kérdéseiben (pl. homoszexualitás újraértékelése, mesterséges fogamzásgátló eszközök), fittyet hányva az ember lényegi természetére, az azon alapuló erkölcsi törvényre és a természetjogra. Sőt a püspököktől azt követelik, hogy a pápa akaratával dacolva állítsanak össze útmutatót az azonos nemű párok megáldásának végzésére vonatkozóan.

Katolikusként hogyan viselkedjünk, ha tényleg egyházszakadásra, skizmára kerül sor? 

Amennyiben Róma kivétel nélkül áldását adná a Szinódusi Út követeléseire – amit nem tudok elképzelni –, akkor elérkezettnek látnám az időt az engedetlenségre, arra, hogy ne vessem magam alá a döntésnek – mégpedig jó lelkiismerettel. Ugyanis a Szinódusi Út egyháza már egyértelműen nem az az egyház, amilyet Krisztus akart: már nem az Apostoli Hitvallás egyháza. Követelései másféle egyházértelmezésen, a kinyilatkoztatással és a józan emberi ésszel szöges ellentétben álló, másfajta emberképen alapszanak.

Ha az Apostoli Szentszék elismerné a Szinódusi Út hittani és nemi erkölcsre vonatkozó követeléseit, az szakadáshoz vezetne a világegyház szintjén. Ebben az esetben a hithű katolikusoknak mégsem kellene formálisan kilépniük az egyházból, mivel nem ők hagyják el Krisztus Egyházát, hanem mindazok, akik engedtek a Szinódusi Út követeléseinek.

Ha pedig az Apostoli Szentszék – amint az várható – elutasítja a Szinódusi Út által megfogalmazott követeléseket, viszont néhány németországi püspök mégis érvénybe léptetné őket, akkor ez azt jelentené, hogy e püspökök minden követőjükkel együtt elszakadnak a pápától és a püspöki kollégiumtól, melynek feje a pápa. A német részegyház mint egész, vagy az a néhány egyházmegye, amelyek püspökei szembeszállnak a pápával és a tanítóhivatallal, elszakadnának a világegyháztól. Ebben az esetben sem volna szükséges, hogy a pápa- és egyházhű katolikusok formálisan kilépjenek az egyházból, mivel ők – amennyiben egységben maradnak a pápával és a püspöki kollégiummal – megmaradnak Krisztus igaz Egyházában. A Római Katolikus Anyaszentegyházból – amelyben Krisztus igaz Egyháza a maga teljességében létezik (Lumen Gentium 8.) – kizárólag a szakadár püspökök és az őket követő hívek válnának ki. Amennyiben valamely megyéspüspökök a frankfurti „rablószinódus” egyházszakadást okozó követeléseinek egyházmegyéjükben történő megvalósításával elszakadnának a pápától és a püspöki kollégiumtól, úgy az ottani katolikus híveknek olyan püspökhöz kellene csatlakozniuk, aki a pápához hű maradt és egységben van a világegyházzal, annak jelenkori (szinkrón) és történeti (diakrón) dimenziójában egyaránt.

Dr. Gero P. Weishaupt pap, doktori fokozattal rendelkező egyházjogász. 2008-2013 között a hollandiai Hertogenbosch Egyházmegye bíróságának elnökeként tevékenykedett, 2012 óta pedig a holland egyháztartomány Egyházmegyeközi Büntetőbíróságának bírája. 1997 óta főállású egyházmegyei bíró a Roermondi Püspöki Bíróságon (Hollandia),  2013-tól a Kölni Érsekség Érseki Bíróságán. 2006-tól egyházjogot oktat a Roermondi Püspökség egyházmegyei szemináriumában, ezen kívül 2015 óta vendégoktatóként egyházjogot és latint tanít a Bécs melletti Heiligenkreuz-ban működő, XVI. Benedek nevét viselő főiskolán. Több könyve és kánonjogi szakcikke jelent meg. 

Fordította: Vágyi Vata Mihály
Forrás: kath.net


[*]  Rablószinódus: Utalás a 449. augusztusában tartott II. epheszoszi (efezusi) zsinatra, amelyet a Nagy Szent Leó pápa szándékával ellentétes intézkedései miatt rablózsinatként tart számon az egyháztörténelem. (A fordító megjegyzése)

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű