fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Életmód

Megrázó történet egy Los Angelesi katolikus papról, aki túlélt Nigériában egy lövöldözést

Közzétéve

Aloysius Ezoenyeka atya nem tudta, mennyi ideig volt eszméletlen állapotban. Egy könnyű veregetés az arcán ébresztette fel, felnyíló szeme egy afrikai kórházi szobát észlelt, tömve emberekkel, akik tapsoltak és éljeneztek.

„Atya! Boldog új évet! Isten hozta 2021-ben!” Öröm sugárzott a fáradt orvosok, ápolónők, barátok és családtagok arcán, akik körülvették ágyát.

Nem az újévi örömhír volt az egyetlen meglepetés, ami ébredésekor várta. Az orvosgárda elmondta, hogy mi történt vele az elmúlt 24 óra alatt és azt, hogyan hozta be őt a kórházba a kétfős – egy apából és fiából álló – mentőcsapat. Elmesélték neki a küzdelmet, hogyan találtak végül egy olyan klinikát, amelyik képes életmentő műtéti beavatkozások elvégzésére, és még sok egyebet – egy sor olyan eseményt, ami az után a gyilkos tett után következett, amit az előző éjszakán felfegyverzett támadók követtek el a Nigéria dél-nyugati útjain autózó Al atya ellen.

Az elmúlt éjszaka eseményei avval kezdődtek, hogy Al atya rózsafüzérét mondta vezetés közben, elgondolkodva azon, milyen zenét tegyen be a hosszú út további részére, ha majd befejezte az imádkozást. Hirtelen csattanó hangot hallott. Talán csak egy kavics, ami nagy zajjal repült ki kocsija kereke alól.

Egy másodperc töredéke múlva a zaj eredete már nem volt kétséges. Szélvédője szilánkokra robbant, golyók fütyültek el mellette, amiket két ember lőtt ki rá, akik közvetlenül előtte a bokrokban rejtőztek.

„Azt sem tudtam, mit csináljak, de arra sem volt időm, hogy féljek” jelentette ki az ANC-nek. Ezt az utat nem egyszer megtette már, mint az Ewu-i monostor bencés rendtagja, és hallott arról, hogy ezt a területet veszélyesnek mondják a banditák miatt. De arra sohasem gondolt, hogy vad lövöldözés célpontja lesz valamikor.

„Nem gondoltam arra, hogy a legkisebb bajom is eshet. Tudtam, hogy vannak erre rablók, de nem gondoltam komolyan, hogy törtéhet velem valami.”

Noha sértetlen maradt az első golyózápor után, tudta, hogy a támadók szándéka az, hogy megöljék őt. „Azért megpróbálok nekik még egy kis nehézséget okozni” gondolta Al atya.

Ebben a kétségbeejtő pillanatban három választás előtt állt: megkísérelheti a lövöldözőktől a legtávolabb eső utat választani, de ez több időt hagyna nekik, hogy utána lőjenek. Vagy választhatja a banditákat rejtő bokrokhoz legközelebbi utat, de ezzel csak közelebb kerülne hozzájuk.

A harmadik választás ráhajtani a támadókra. „Ez megijeszti őket. Vagy pedig mindjárt elkapnak, és akkor annyi az egész.” Élet-halál döntést hozva meglapult a kormány mögött, gyenge fedezékben a vezérlőpult mögött, miközben a gázpedált nyomta.

A támadók a mögöttük lévő bokrokba futottak, hogy elkerüljék kocsiját, miközben új sorozatot lőttek ki. A lövedékek az első kerékabroncsokba és a motorházba fúródtak – és fájdalmasan behatoltak Al atya gyomrába.

„Lehetetlen volt annyi lövedék mellett sértetlennek maradni. Azon csodálkozom, hogy csak egy találat ért. Nem álltam meg. Szorítottam a sebesülést, amennyire tudtam, hogy meggátoljam a vér folyását, de ez jóformán lehetetlen volt. Igyekeztem megtenni, amit lehetett.”

Amikor később elmesélte az esetet, Al atya könnyedén utalt helyzetének iróniájára és nevetve mondta: „Az autós lövöldözéseknél rendszerint azok lőnek emberekre vagy házakra, akik a kocsi belsejében vannak, de itt én voltam a kocsiban.”

Elhatározta, hogy megáll és segítséget kér, amint lőtávolon és veszélyen kívül lesz. Alighogy kiszabadult ebből a helyzetből, a motor, mint valami óraszerkezet, leállt és ő lehajtott az útról egy elhagyatott útmenti pihenőnél, ami roncs járművekkel volt körülvéve. Kiszállt a szétlőtt kocsijából, és összeroskadt.

Egy God-is-Great (Nagy az Isten) nevű 11 éves fiú meglátta a sebesült Al atyát, ahogyan a földre roskad és mozdulatlanul ott marad. A fiú elfutott apjáért, SonyMopóért. Mások is érkeztek segíteni, de senkinek sem volt egészségügyi képesítése. Nem volt semmiféle felszerelés, de még egy telefonszám sem a mentőkhöz. Amíg SonyMopo elment a saját kocsijáért, semmivel sem lehetett Al atyán segíteni.

„Nincsen sürgősségi hívószám. Tanácstalanok voltak. Az az igazán szomorú helyzet, amikor semmit sem tud az ember tenni az embertársáért, amikor az bajban van. Ha csak belegondolunk, ez valóban hihetetlen. Éreztem, hogy segíteni akarnak, de nem tudják, mit tehetnének” – jelentette ki az atya.

Több mint egy órát feküdt a vérében a földön. Végül megérkezett SonyMopo teljes sebességgel és megállt a sebesült atyát körülvevő tömeg mellett. Beemelték őt a kocsi hátuljába és elvitték a helyi klinikára.

Az egyetlen út, ami oda vezetett, nem volt járható, éppen az ott tanyázó banditák miatt. Al atya tudtán kívül SonyMopo fegyvert is vitt magával. Fiára bízta a kocsi vezetését, miközben ő a vezetőülés mellett a lehúzott ablakon keresztül kifelé lövöldözött, hogy elijessze a támadókat és így biztonságban tudjanak haladni.

„Ekkor már nagyon rosszul voltam és próbáltam imádkozni” mondja Al atya.

Egy Chidiebere nevű fiatalember ült be Al atya mellé hátulra és Üdvözlégyeket imádkoztak közös nyelvükön, mivel mindketten ugyanabból a törzsből valók, egy falura laknak egymástól. Az imák közben minduntalan szólongatták Al atyát, hogy hangosan imádkozzon és ne csukja le a szemét.

Ahányszor eleresztettem magam, így szólt: „Nem, nem, nem, atyám, sikerülni fog, megússza.”

Végül megérkeztek az első klinikához, Okada egyetemi kórházához. Ekkor már 18 óra volt és közel két óráig ott maradtak, de a klinikának nem volt megfelelő felszerelése.

A klinika személyzete összesúgott, látva Al atya labilis állapotát. „Ne aggódjatok ezért az emberért, nem húzza már soká. Mindenképpen meghal, inkább nézzetek a többiek után” így emlékszik vissza szavaikra.

Chidiebere, SonyMopo és God-is-Geat tovább biztatták, hogy maradjon ébren, miközben több mint 90 percen át robogtak a következő céljuk felé: a Benin városában található sürgősségi ellátó felé, ahová 22 órakor érkeztek meg.

„Sok minden fordul meg az ember fejében. Sok imát mond el” jelentette ki Al atya. „Az imákon kívül meg kell békülni avval a ténnyel, hogy ez a vég. Ezt tettem én is. Az első órákban azért imádkoztam Istenhez, hogy segítsen meg, meg ilyesmi, de amikor megérkeztünk a benini kórházba, már megbékéltem. Nem hihettem, hogy megmaradok, és elfogadtam ezt. Imádkoztam Istenhez.”

Amikoraz orvosi gárda megtudta, hogy pap, összehívtak mindenkit, aki csak eszükbe jutott, és minden erőt bevetettek, hogy összeálljon egy orvoscsoport és Újév előestjén, családjukat odahagyva, előkészítsék a műtétet.

Ekkorra az atya már úgy gondolta, hogy meg fog halni. Nagyon sok vért vesztett és az orvosok azt mondták, hogy késő már számára a segítség.

Titus, az atya fivére, három órát utazott falujából a kórházba, és átvette Al atya holmiját SonyMopótól.

„Figyelj, szeretlek, vigyázz a többiekre. Viszontlátjuk egymást”, mondta az atya Titusnak, mielőtt Újév napján, éjfél felé, bevitték a műtőbe.

Egy fegyveres támadás és egy ötórás műtét valóban nem szerepelt Al atya terveiben. Ő Kaliforniában szolgáló pap volt és Nigériába egy egyszerű családi látogatásra jött haza.

Augustine Ebido atya felhívta Al atya amerikai orvosát, Kevin White-ot. White doktor megkísérelte elérni Al atya püspökét, Robert Barron Los Angeles-i segédpüspököt, hogy tájékoztassa Al atya állapotáról.

Eközben a nagy káoszban és a rengeteg telefonálás közepette téves információk terjedtek el az egyházmegyében. „Egyesek azt hitték, hogy meg fogok halni, hogy már meg is haltam, és hogy voltak mások is a kocsiban, akik velem együtt haltak meg. Sok ellentmondó híresztelés terjedt el” – nyilatkozott Al atya.

Barron püspök úr elment Al atya plébániájára, a katolikus Sacré-Coeur templomba, hogy bejelentse halálának szomorú hírét.

„Arról értesültünk, hogy több találat is érte, és az út szélén hagyták”, közölte Barron püspök úr az Úrangyala ima keretében. „Amikor az első híreket kaptam róla, azt közölték, hogy halálán van. Nagyon kevés reményünk volt.”

Mivel bizonytalanságban voltak állapotával kapcsolatban, Al atya hívei három napos imádságba kezdtek és parkolójuk megtelt az imádkozni érkezők kocsijaival. Adományokat és több mint 400 könyvet küldtek ajándékba neki és Nigéria lakóinak.

Néhány nappal később Al atya már közvetlenül hívta fel Barron püspököt, hogy jelentse neki a műtét sikerét.

„Nagyon gyenge volt, alig értettem a szavát.. De magánál volt és tudta, hogy ki vagyok” jelentette ki Barron püspök.

Barron püspök gyakran hívta fel Al atyát, hogy meggyőződjék felépüléséről és felajánlja segítségét. Arra biztatta őt, hogy menjen vissza Amerikába, hogy ott kapjon orvosi kezelést.

Al atya viszont erősen elhatározta, hogy nem akar sehova menni, amíg meg nem gyógyult. Erre a püspök azt mondta: „Bármire van szüksége, tudassa velünk és mi megszerezzük.”

Bár nagyon nagyra tartotta a sok adományt, amit kapott, hogy Amerikába lehessen őt szállítani, Al atya kijelentette, hogy inkább Nigériában marad a családjával, hogy megmutathassa az Egyesült Államok polgárainak, hogy a problémák ellenére, amikkel Nigéria szembesül, az ország jóságos emberekkel van tele.

Az atya úgy nyilatkozott, hogy elszomorítja az a kép, amit a média Nigériáról terjeszt. A hírközlés hajlamos arra, hogy a negatív eseményekre összpontosítson, nem tekinti az ország pozitív oldalait. Al atya azt mondta, büszke országára, és hálás azokért a beavatkozásokért és kezelésekért, amikben részesült. Úgy véli, Isten cselekedett a helyi orvosok és ápolók közreműködésével.

„Lehetetlenség túlélni 6-7 órát minden gyógyszer nélkül, miközben állandóan vért veszít az ember” mondta. „Ez jóformán lehetetlenség volt. Azt mondták a klinikán, hogy semmiképpen nem fogom túlélni, nem fog menni. Úgy gondolom, hogy ez tisztán a Gondviselés műve volt.”

Al. atya végül meggyógyult és visszatért az Egyesült Államokba, ahol 600-an vettek részt azon a szentmisén Virágvasárnapon, a Sacré-Coeur katolikus templomában, amelyen Barron püspök úr koncelebrált Al atyával, hálaadásképpen a nigériai csoda kegyelméért.

Mostanra Al atya majdnem teljesen helyrejött. „Már nem nagyon vannak fájdalmaim. 6 km-t futottam ma reggel. Feltételezem, ha 6 km-t tudok futni, ez annyit jelent, hogy helyrejöttem.”, mondja nevetve.

Al atya hálás ezért a tapasztalatért, ami közelebb vitte őt Istenhez és megadta neki, hogy új szemmel lássa az életét.

 „Így szemlélem a saját életemet: „Isten megakadályozta a halálomat, mert úgy ítélte, hogy még nem vagyok rá készen” – mondta. – „Még nem voltam készen az örökkévalóság számára. Nem voltam készen a Mennyországra. Sok munkára van még szükségem ahhoz, hogy szentté váljak. Életben kellett maradjak, hogy Isten segítsen a szentté válásban, megtisztítson és segítsen készen állnom.”

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aciafrique

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű