Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Melyik pápába csapott a villám? – Ferenc pápa elődjeit is támadták

Közzétéve

A pápa lemondása után villám csapott a Szent Péter-bazilikába? - Fotó: FP / Filippo Monteforte

 Akik a Ferenc pápa elleni kritikákról vagy támadásokról hallanak, tudnunk kell, hogy az őt leginkább támadó irányzatok a zsinat óta minden pápát támadtak. Súlyos vádakkal szembesült Szent XXIII. János pápát is, a zsinat összehívása miatt, majd az első dokumentumok megszületése után; majd Boldog VI. Pál, Szent II. János-Pál és XVI. Benedek pápák hasonlóan.[1] Mindnyájukról elmondták, hogy „összezavarja a katolikus egyház tanítását”, hogy ő az ”antikrisztus”. – Ha visszatekintünk az egyház történelmében, látjuk, hasonló támadásokban részesült minden újat hozó nagy szent és katolikus gondolkozó (hasonlóan, amint elutasításban részesültek a világ vagy a tudomány nagy újítói, pl. A. Einstein vagy Semmelweis Ignác). Hogy a támadások mennyire az éppen esedékes pápa ellen irányultak (és nem csak most támadják Ferenc pápát), jelzi egy kis példa. Benedek pápa lemondásakor megjelent az interneten egy kép, amelyen úgy látszott, hogy egy villám csap bele a szent Péter templom kupolájába. Ez a kép elsőként Benedek pápa bűneihez kapcsoltan tűnt fel, az isteni ítélet jeleként. Ma több honlapon, blogon megtalálható ugyanez a kép, csupán most éppen Ferenc pápa eretnek voltát hivatott érzékeltetni.[2]  Tekintsük át tehát a „zsinati pápák” elleni támadásokat:

 

Szent XXIII. János pápa – Fotó: network.hu

Szent XXIII. János pápa hívta össze a II. Vatikáni Zsinatot (mely 1962-1965-ig tartott), és nyitotta meg az egyház 400 éve „zárt ablakát”. Ő világszerte általános csodálatnak, szeretetnek örvendett, mert korunk első pápája volt, aki félretette a pápát 400 év óta kötelező fejedelmi-pápai, barokk viselkedési formákat (pl. kíséret nélkül kiment a városba, és szóba állt egyszerű emberekkel) és pápaként is testvéri közvetlenséggel szólt az emberekhez (1958-1963-ig). Halála után az egyház hamarosan, 2000-ben szentté avatta őt, olyannyira elterjedt volt tisztelete.[3] E pápa nemcsak egyes újításokat hozott az Egyház életébe, hanem teljes fordulatot.[4] Ma szentként tiszteljük, de nagyon sokat szenvedett azoktól, akik megszokták a „régit”, s szembefordultak a megújulással.

Sok egyéb beszámoló mellett nemrég jelent meg R. Tucci bíborosnak, a pápa egyik legbensőbb barátjának, a XXIII. Jánossal való személyes beszélgetéseit összefoglaló kötete. Ez betekintést ad a pápa fájdalmaiba, az ellene való vádaskodásokba, támadásokba, és a mély hitbe, amellyel mindezeket elviselte.[5] Képet kapunk a könyvből egy egyházról is, mely isteni valósága mellett egyúttal emberekből áll, következőleg amelyben megjelennek az emberi gyengeségek, hibák, és egymásnak feszülnek vélemények.

Tucci könyvéből kiderül, hogy a pápa szenvedett a korabeli egyház és a liturgia barokk formái miatt, amelyek érzése szerint távol állnak a kor emberétől; szenvedett a Kúria középkori stílusa miatt. Nehezen viselte a pápa iránti tisztelet középkori formáit is: például, hogy neki arany koronát kell viselnie, és trónszéken kell ülnie, amelyet a Vatikán emberei emelnek vállukra, s így kell megérkeznie a fogadásokra, találkozásokra. Ezekkel szemben ő emberközelinek és megszólíthatónak törekedett lenni. Szenvedett a Vatikán központosított vezetése miatt, amelyben mindent el akartak dönteni az összegyház „feje felett”, s amelyben csak olaszok kaptak helyet. Eközben a pápa azt tartotta volna jogosnak, hogy az egyháznak e központi vezetőségében a világ minden részegyháza legyen képviselve.

A pápa fájó élménye volt, amikor a neves és keresztény Corriere della Sera újságban őt súlyosan kritizáló, torzító cikk jelent meg, magának az ismert főszerkesztőnek tollából. Azzal vádolta őt, hogy „modernista”, hogy a protestáns és a kommunista elvek felé túlzottan nyitott, aki meg akarja változtatni az egyház hagyományos formáit, tanítását, felépítését, s ezzel veszélybe sodorja azt.[6] A tanulmány szerzője később bevallotta, hogy írását – miután közelebbről megismerte János pápát – megbánta, és nem is magától készítette el azt, hanem a Kúria egy bíborosának biztatására. A bíboros e cikkel védeni kívánta az egyházat a pápa „elhajlásai” ellen.

Amikor a pápa 1959-ben bejelentette, hogy zsinatot kíván összehívni az egyház megújítására, ez világszerte teljes meglepetést váltott ki. De a legnagyobb volt a meglepetés a Vatikán központi szervének, a Kúriának vezető munkatársai körében. A kúriai vezetés meglepetése érthető, hiszen eddig nélkülük nem történt semmi, illetve ők hivatalukból következően azért dolgoznak, hogy az egyház érvényben levő változatlan előírásait megvédjék (noha zsinat gondolatáról már XI. és XII. Piusz pápa is beszélt).[7] – XXIII. János pápának, a jövő prófétájának ebből következően sok kemény támadást, kritikát kellett megélnie ebben az időben, kiemelten a Kúria részéről, – egészen rövid idő múlva bekövetkezett haláláig. A szent pápában felfedezzük Ferenc pápa számos vonását, és életében találkozunk szinte minden váddal, támadással és félreértéssel, amelyeket ma Ferenc pápa körül tapasztalunk: nevezték őt is szabadkőművesnek és zsidóbérencnek, nácinak és kommunistának, vagy liberálisnak, aki veszélybe sodorja az egyházat.

A II. Vatikáni Zsinatot XXIII János pápa indította útra, és szelleme áthatotta a zsinati folyamatot. – A korábbi zsinatok végeredményeit gyakran előírások és elítélések foglalták össze.[8] XXIII. János pápa viszont a zsinatot megnyitó beszédében így fogalmazta meg annak irányelveit: „Krisztus jegyese ma szívesebben nyúl az irgalmasság olaja után, mintsem hogy a szigor fegyverével fenyegetőzzék. Úgy vélik, hogy jobban segít korunk szükségletein, ha tanításának gazdagságát kínálja fel az embereknek, és nem ítél el senkit.”  A zsinat küldetése ez: megfogalmazni, miként szolgálhat az egyház a mai világban Istennek, az embernek és a világnak.[9] – Nem nehéz felfedezni, hogy gondolatai mennyire összecsengnek Ferenc pápáéval.

A II. Vatikáni Zsinat, a feszültségek ellenére is, az egyházon belüli párbeszéd csodálatos példájává lett. (Ezt a Szentlélek kegyelme mellett sokan kapcsolatba hozzák János pápa szeretetteljes és párbeszédre kész, sugárzó személyiségével.) A zsinati dokumentumok tervezetét a világ több mint 2000 püspöke, illetve a zsinat mintegy 2500 résztvevője előzőleg írásban megkapta és odahaza átgondolhatta. A vatikáni közös tárgyalások során aztán heteken keresztül átbeszélték és javították (olykor átírták) azokat. Ily módon a résztvevők nagy többsége rendkívüli egyetértésre jutott. A kisebbség ezután általában elfogadta a többség által helyesnek tartott irányelveket (mert hitte, hogy az egyházat és a zsinatot a Szentlélek vezeti). – Csak a Lefebvre érsek által vezetett kis csoport volt az, amely tovább ragaszkodott saját korábbi elképzeléseihez, és szembefordult a zsinattal, a pápával, majd elszakadt az egyháztól. (Erről szóltunk már.)

A XXIII. Jánost követő pápákat úgy választották, hogy biztosítva legyen általuk a zsinat szemléletének kibontakoztatása. A II. Vatikáni Zsinat az Evangélium tanítására valamint a „szent hagyományra” (az első századok tanítására és gyakorlatára) építve fogalmazta újra az egyház életének elveit, és „porolta le” a port, mely az egyházi életre rárakodott. A zsinatnak így meg kellett újítania sok előírást és szemléleti elvet is, melyek a zsinatot megelőző 400 év, a tridenti, illetve barokk kor szüleményei voltak. XXIII. János utódainak, Ferenc pápáig menően sok teendője volt még, hogy ezt a zsinaton megszületett evangéliumi, ősegyházi szellemet lépésről-lépésre mind jobban bevigyék a hívők és papok életébe, az egyház gyakorlatába. (Hasonlóan több évszázadon át tartott, amíg az egyháznak a Tridenti Zsinat ugyancsak nagy újításait sikerült beépíteni a gyakorlati életbe.)

A II. Vatikáni Zsinattal az egyház, a „gyorsuló időben”, a folyamatos megújulás útjára lépett. Ez viszont folyamatosan váltott ki kritikákat, az egyház konzervatív csoportjai részéről. Kívülről pedig, a szekularizáció előrehaladtával párhuzamban, jelentkeztek folyton újra a támadások a nem hívő világ részéről. Így Ferenc pápa elődjei is megélték, amit Jézus ígért: „Nem lehet a tanítvány nagyobb mesterénél: ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak”. (Jn 15,20)

 

Szent VI. Pál pápa – Fotó: FEOL

Szent VI. Pál pápa volt XXIII. János utóda. Békés, csendes, sugárzó személyiség, aki egyéniségére is jellemzően egy mély enciklikát írt a mindenkivel való dialógus fontosságáról.[10] De őt is sok oldalról támadták. – Nemrég került nyilvánosságra, hogy VI. Pál pápa is megírta lemondó levelét, felkészülve arra, hogy ha már nem bírná a pápaság terhét, lemondjon, bár erre végül nem volt szükség.[11] E levélről a később ténylegesen lemondott Benedek pápa tudott, és helyeselte ezt az eljárást. Alatta jelentkezett igazán a Lefebvre féle szakadás, mint súlyos seb az egyházon és magán a pápán. A pápát erősen támadták a lefebristák a zsinat terveinek megvalósítása miatt, és támadták a „haladók” is, hogy túl lassan cselekszik. Meg kellett élnie, hogy tüntetők jelentek meg a Szent Péter téren, ilyen feliratokat emelve magasba: „Katolikus pápát akarunk”. Nagy támadás-sorozatot kapott a Humanae Vitae (HV) enciklika megjelenése után is, egyházon belülről és kívülről egyaránt, bár ennek megvoltak a nagyon reális okai is.[12] – Mára őt is joggal szentté avatta az egyház. – Internetes keresőben azonban ma is egy VI. Pált gyalázó írásra találunk elsők között, mely szerint VI. Pál hosszú és baljóslatú pápaságát „nyugtalanító, szokatlan és zavart keltő gesztusok jellemezték.”[13]

I. János-Pál pápa VI. Pált követte. Ő rövid 33 napos pápaság után váratlanul meghalt. Aligha volt a világnak bulvár lapja, amely ne rágódott volna azon, kik és miért ölték meg a pápát a Vatikánban, noha nyilvánvaló volt az orvosi jelentés, hogy szívinfarktusba halt bele. A téma máig is gyakran előkerül vádként a Vatikán ellen.

Szent II János Pál pápa – Fotó: Wikipedia

Szent II. János Pál,[14] a következő pápa egyik küldetésének Olaszországnak és az egész világ országainak végiglátogatását tartotta, hogy a legtávolabb élő katolikusokkal is éreztesse az Egyház és a pápa átölelő szeretetét. Ily módon is (és a Kúria megfelelő alakításával is) meg akarta szüntetni az egyháznak túlzottan Európa-központú szemléletét. 104 apostoli utazást tett Olaszországon kívül, Olaszországon belül pedig 146-ot. Róma püspökeként az örök város szinte összes plébániáját felkereste. Magyarországra is kétszer ellátogatott, és mélyen testvéri magatartásával mindenhová szeretetet és reményt tudott vinni.

Küldetésének érezte a világ vallásaival való párbeszéd ápolását is.  Kiemelten kereste a kapcsolatot a keresztény egyházakkal, de a többi vallásokkal is. – Rendkívül sokat tett a zsidó-keresztény párbeszédért, és a pápák közül elsőként ő lépett be zsinagógába. De amikor helytelenítette Izrael viselkedését a palesztinekkel szemben, és fogadta azok képviselőjét is, megélt támadásokat zsidó részről. – Sürgette a muszlim-keresztény párbeszédet is.[15] Első pápaként látogatott meg egy mecsetet. Emiatt is több támadás érte politikusok és katolikusok oldaláról egyaránt. Pedig ő egyidejűleg reálisan megfogalmazta az iszlám kultúra másságából következő határokat (de a szenzációt kereső sajtó csak azt híresztelte, ami érdekes, illetve ellenéteket tud gerjeszteni). Amikor az iszlámizmus veszélyeiről is szólt, arra természetesen muszlim oldalról érkeztek a vad reakciók. – A világvallások vezetői, először a történelem folyamán, az ő meghívására találkoztak több alkalommal Assisiben, hogy együtt imádkozzanak a világ békéjéért, és kifejezzék lelki összetartozásukat. Ez a találkozó kezdete lett egy folyamatnak: a vallási vezetők a mai napig rendszeresen találkoznak, többnyire Assisiben. A lefebvrista, a tradicionalista katolikus- valamint protestáns vonulat azonban ebben a kereszténységnek, mint egyedül üdvözítő vallásnak megtámadását látta és támadta.

János Pál pápa tudott politikai kérdésekben és konkrétan politikusokhoz is evangéliumi határozottsággal szólni; például G.W. Busch amerikai elnöknek kifejezte nem helyeslését Afganisztán megtámadása miatt. Természetesen tapasztalta ilyen nyilatkozatainak durva következményeit is.

Szent II. János Pál kevesebbet foglalkozott az egyház benső megújításával, így neki kevésbé volt része az egyházon belüli támadásokban, mint pl. XXIII. Jánosnak vagy Ferenc pápának. De őt sem csak a Szovjet titkosszolgálat akarta megölni, hanem többször és mások is tettek ilyen kísérletet. A támadók vagy tervezett gyilkosok között voltak a szovjet rendszernek és az iszlám radikálisoknak bérgyilkosai, de volt köztük a Lefebvre-követő tradicionalista közösség egy pap tagja is, aki kétszer próbálta leszúrni őt, hogy így „megvédje az egyházat” a II. Vatikáni Zsinat szellemének további „pusztításától”. A lefebvrista közösség abszurd kritikái többször célozták meg őt is.

XVI, Benedek pápa – Fotó: AP Photo/Domenico Stinellis

XVI. Benedek pápára joggal úgy emlékezünk, mint a tudás, a józanság és bölcsesség pápájára.[16] Mindemellett őt is ugyancsak érték támadások, mind egyházon belülről, mind azon kívülről. Joseph Ratzingert már pápává választásakor „reakciós”, „restaurátor” teológus, „főinkvizítor”, „páncélbíboros” néven titulálta a liberális és a baloldali média, sőt az egyházon belül is néhány magát kereszténynek tartó, az egyházat folyton kritizáló újságíró.[17]

Életének sok támadással övezett eseménye közül emeljünk ki néhányat:

Kölni nyilatkozat, amelyet 163 nyugatnémet, svájci, osztrák, luxemburgi és holland teológiatanár írt alá. Ezek a Római Kúria (a pápa és a kongregációk) működését bírálták, és jogos kérdések mellett írásukban több „haladó” egyoldalúság is megjelent. A nyilatkozat továbbgyűrűzött: francia és francia nyelvű belga és svájci teológusok (157-en) is levelet intéztek Ratzinger bíboroshoz, aki 1981-től a Hittani Kongregáció prefektusa lett.[18] E kor kritikáiban az volt az új, hogy nemcsak az egyházon kívülről érkeztek, hanem azon belülről is, sőt két oldalról: az un. progresszista és konzervatív köröktől egyaránt. Ratzinger, mint bíboros prefektus, majd mint XVI. Benedek pápa igyekezett a két szélsőség között a középúton haladni.

– A Dominus Iesus-t a pápa a katolikusokhoz szóló dokumentumnak tervezte, de természetesen másokhoz is eljutott. Ebben a pápa kijelenti, hogy a szó teljes értelmében Egyháznak csak a katolikus egyház nevezhető, hiszen csak ez fogadják el Péter utódát, és ebben van jelen a Jézusig és apostolokig visszamenő megbízatással felszentel papság stb. A pápa e levelével a katolikusokban kívánta tudatosítani, hogy minden ökumené közben (ami nagyon helyes!) ne felejtsük el saját lényegi természetünket. A pápai írás természetesen elsősorban a protestáns egyházakban keltett nagy felháborodást: eszerint tehát a pápa őket nem tartja a szó szoros értelmében egyháznak. (Bár voltak megértő protestánsok, akik kimondták, hogy a pápa nem is mondhatott volna mást, hisz ez a katolikus tanítás!) – De katolikus oldalról is elhangoztak erős kritikák, hogy miért kellett e levéllel olajat önteni a tűzre. 2000. szeptember 22-én 53 belga teológus tiltakozó memorandumot írt alá. És W. Kasper bíboros teológus, az Egységtitkárság akkori titkára is megállapította: „jobban, érthetőbben és barátságosabban lehetett volna fogalmazni”

– Egyik volt a regensburgi egyetemen mondott beszéde 2006-ban, amelyben idézte II. Mánuel Palaiologos bizánci császár és egy muszlim tudós párbeszédét ily módon: „A császár elképesztően durva módon felteszi a muszlimnak a vallás és az erőszak kapcsolatára vonatkozó kérdést: Ha nézed, mi újat hozott Mohamed, rossz és embertelen dolgokat találsz, mint az a rendelkezése is, hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni. Majd a császár így következtetett, hogy erőszakkal nem lehet terjeszteni a hitet, hiszen az erőszak ellentétes Isten valóságával és a lélek lényegével is.” – Benedek pápa nem szándékozta támadni az iszlám vallást, csak azt akarta kifejezni, hogy a vallás és erőszak sosem egyeztethető össze. (Bár nyilvánvaló hibát is követett el, amikor nem gondolt arra, hogy egy ilyen kijelentést a muszlimok nem fogják örömmel fogadni.) Hiába szólt arról beszéde következő részében, hogy mennyi érték van az iszlámban, és az elkereszténytelenedett Európa mennyit tanulhat a muszlimok vallásosságból, és hiába hívott párbeszédre velük, a sajtó és a világvisszhang csak a Mohamedet elítélő idézetét harsogta. Ez aztán sok katolikus részéről is ítéletet váltott ki (hogyan lehet ilyen ügyetlen a pápa!), és világszerte nagy muszlim tiltakozást, mely sok keresztény meggyilkolását is eredményezte.

Különös visszhangot keltett, amikor hivatalos és bizalmas levelezésének egy részét egy vatikáni világi munkatárs ellopta, és azt nyomtatásban kiadták. Ez a leghamisabb és a szexuális erkölcsöt érintő rágalmakat gerjesztette a Vatikánnal kapcsolatban.[19] – Benedek pápát érték súlyos támadások pl. a vatikáni bankkal és pénzügyekkel, sőt pénzmosással kapcsolatban is. Bár a titkos levelezést kiadó újságíró úgy ítélte meg, hogy a levelekben nincs semmi, amely a pápára közvetlenül negatív fényt vetne, szerinte inkább azt mutatják be, hogy a pápa szeretne rendet teremteni a Vatikánban, és ott vannak ellenállók vele szemben (mint pl. a vatikáni bank világi vezetője, akit el is küldtek, és hasonló világi vagy olykor papi személyek).

– A katolicizmus történetének egyik legfájdalmasabb ügye kezdődött Benedek pápa életében, az egyházat és világot megrázó pedofil botrány, amely a papság, a főpapok elleni durva vádaskodássá is alakult.[20] A pápát azzal támadták, hogy nem lép fel elég határozottan ezek ellen, bár épp ő volt azt, aki a zero tolerancia elvét vezette be e területen.

– A durva csalások és rágalmak egyik példája jelent meg viszont Eric Frattini madridi egyetemi tanár írásában (aki újságírást tanít a madridi egyetemen). Közölt egy képet egy egyház és pápa-ellenes könyvében, melyen a fiatal Ratzinger a Harmadik Birodalom Németországának hitleri karlendítésével köszön papi ruhában. A borítón található jellemzés szerint e könyv egy „jól dokumentált” értekezés, „tényfeltáró mű”. – Egy olasz újságíró derített fényt a csalásra, igazolva, hogy a kép manipuláció, mivel levágták róla az ifjú Ratzinger másik karját. Az eredeti fotót akkor készítették, amikor Joseph Ratzinger és testvére, Georg pappá szentelésük másnapján megáldják a plébánia híveit. Az eredeti kép  ábrázolja, amint újmisés áldást ad (e képen látszik felemelt keze; de másik kezét a képről törölték). Az újságíró még hozzáfűzte: Ratzinger 1951-ben lett pap, hat évvel a Harmadik Birodalom bukása után, azaz papi öltözékben nem is köszönhetett a Birodalom karfelemelésével.[21]

– Benedek pápa sokat dolgozott azért, hogy a Lefebvre irány követői visszatérjenek a katolikus egyházba. Ennek érdekében két jelentős lépést tett, mindkettővel kapcsolatban sok félreértés és támadás is érte.

Egyik tette az volt, hogy kereste a párbeszéd lehetőségét a lefebvrista törvénytelenül felszentelt püspökökkel, majd ennek eredményeként a Püspöki Kongregáció kiadta dekrétumát a négy lefebvrista püspök kiközösítésének megszüntetéséről. A dekrétum megjelenésekor a Vatikánban még nem sejtették, hogy valakik éppen a közeli holokauszt-emléknapra időzítették az egyik érintett püspök, Richard Williamson hónapokkal ezelőtt rögzített interjújának levetítését, amelyben az illető a holokauszt jellegét és méreteit relativizáló, illetve a gázkamrák létezését tagadó nézeteinek adott hangot. A sajtótudósítások a két eseményt összefüggésbe hozták, azt a látszatot keltve, mintha a Szentszék egy holokauszttagadót hivatalos elismerésben részesített volna és püspöki funkcióba helyezte volna.[22] Ekkor először zsidó oldalról is megjelentek támadások, de ezek rövidesen elhallgattak látva a félreértést. A lefebvristák között is sokan voltak, akik támadtak mindenféle közeledést, és újabb vádakkal illeték a pápát is.[23] – Ez ismét egy egybehangolt és buta, hamis támadás volt az Egyház és a pápa ellen, és pont Benedek pápa ellen, aki elődjével együtt sokat dolgozott a zsidósággal való testvéri kapcsolat létrehozása, megerősítése érdekében.

Ami legjobban fájt a pápának, hogy a kiközösítés megszüntetése a katolikus egyházon belül is támasztott vitákat, és vádaskodásokat ellene: hogy miért békül olyan püspökökkel, akik csak a pápa főségét ismerik el (általában), de nem vállalják a pápának való engedelmességet, sem a Zsinat tanításának elfogadását. A pápa egy mély lelkipásztori bölcsességről és szeretetről tanúskodó levelet írt a Katolikus Egyház püspökeinek a kérdésről. Ebben kifejezte, hogy mindent el szeretne követni a Lefebvre követő ne szakadjanak tejesen el az egyháztól (amint ez bizonyára minden katolikus vágya), de a kérdés bizonytalan volta miatt nem volt módjában ennek szempontjairól tájékoztatnia a pásztorokat és a hívőket. – A pápai levél egyben megfogalmazta, hogy az egyház létének alapfeltétele a pápával való egység és együttgondolkodás, akkor is, ha még nem ismerjük mindennek a pontos hátterét. A jelen esetben a pápa sokak részéről tapasztalta, de másokból fájóan hiányolta ezt az egységet, és kérte a főpásztorokat az egyház Jézus akarta egységének építésére.[24]

Benedek pápa másik lépése a lefebvrista csoportok felé, hogy engedélyezte számukra a tridenti misekönyv és formák használatát a szentmisében. Ekkor ismét találkozott tiltakozásokkal, elsősorban konzervatív katolikusok részéről, noha ez a lépése a mozgalom egyik részét visszahozta a katolikus egyházba.

– Kisebb morgások, zúgolódások hangzottak el a pápa ellen, a katolikus egyházon belülről akkor is, amikor a szentmisében az átváltoztatáskor egy eddig használt szó megváltoztatását rendelte el. – A „értetek és mindenkiért kiontatik” helyett, az „értetek és sokakért kiontatik” lett az új szöveg, mert ez áll a Szentírásban (Mt 26,28). Egyes katolikusok ezt kérdezték: „ez a pápa nem hiszi, hogy Jézus mindenkit megváltott?”

– Benedek pápa életében olyan nagy mennyiségben érkeztek a támadások, hogy több katolikus újságíró és kutató vizsgálni kezdte: vajon a háttérben nem rejtőzik-e egy pápa ellenes titkos összefogás? És vajon mely vádak származnak az egyházon kívülről, és melyek belülről. Vele kapcsolatban is azt írták a szakértők, hogy bármit tesz vagy szól, támadói mindent megkritizálnak és kifogásolnak, és képesek a legkisebb ügyeket nemzetközi botránnyá dagasztani, – miközben az egyházban kiderültek valóban fájdalmas vétkek is. (Láttuk Ferenc pápa életében ugyanez ismétlődött.)[25]

– Ferenc pápa elődjeinek életébe betekintve tehát árnyaltabb képet kapunk őróla, illetve az ellene irányuló vádakról is. (Erről szólunk a következőkben.)

[1] Lukács László Az igazság munkatársa – Joseph Ratzinger – XVI. Benedek pápa élete és műve Bp. SZIT 2016.

Vö. Szabó Ferenc.: Ratzinger pápa és a II. vatikáni zsinat. XVI. Benedek az ellentmondások kereszttüzében. in: Távlatok. Vö.: www.tavlatok.hu/net/cikk002.htm;

[2] https://anticattocomunismo.wordpress.com/2018/07/15/il-modernismo-radici-e-conseguenze-storiche/

[3] Wilhelm Hünermann: A világ plébánosa (XXIII. János pápa élete). Bp. Ecclesia 1987

[4] Greg Tobin: Il papa buono. La nascita di un santo e la rifondazione della chiesa. Il Saggiatore 2013

[5] Giovanni Sale: Giovanni XXIII, e la preparazione del Concilio Vaticano II (Nel diario del cardinale Tucci). 2012; vö. Riccardo Mezzanotte: Pro E Contro – Papa Giovanni XXIII. Mondadori 1972.

[6] A „modernizmus” e korban az egyház tanításától való elhajlást jelölő fogalom volt: ilyen váddal illették a kor nagy teológusait, mint H. de Lubac, K. Rahner, J Daniélou, Teilhard de Chardin, akiket János pápa nagyra tartott, s akik később a zsinat legjelentősebb teológusai közé tartoztak.

[7] Vö. Tomka Ferenc: Intézmény és karizma az egyházban. Budapest, SZIT. 20154

[8] Egy-egy zsinati döntés megfogalmazása az előző századokban rendszeresen ezzel a formával végződött: „Aki pedig ezt nem fogadja el, legyen kiközösítve az egyházból!”

[9] Vö. A  második Vatikáni Zsinat tanítása (Szerk. Diós I.) SZIT. 2007.

[10]  Ecclesiam suam. Vö. Leonardo Sapienza: Paolo VI. L’estasi e il terrore. Collana Sensus Ecclesiae. 2018; http://www.lastampa.it/2017/02/06/vaticaninsider/manifesti-antipapali-tra-pasquinate-e-attacchi-a-paolo-vi-OyjrQEhprA59jN5dkChNQJ/pagina.html

[11] VI. Pál pápa kézírásos levelei megelőző lemondásáról – Re bíboros nyilatkozata. Vatikáni Rádió 2017.08.12.

[12] Témát érthetően magyarázza Szabó Ferenc: Az egész embert figyelembe kell venni (50 éve jelent meg a HV enciklika) c. írása. Vö. Új Ember, 2018. 08.05. Ez az írás annyival kiegészítendő, hogy az AL pápai családlevél azzal, hogy ajánlja, de nem teszi kötelezővé! a természetes családtervezés alkalmazását, illetve utána beszél a személyes lelkiismereti döntés elsőségéről – lényegileg új választ ad a kérdésre, vö. AL 222. Ilyen értelemben fogalmazott már korábban is több püspöki kar és több teológus is, akik VI. Pál meghívására részt vettek a HV kiadása előtti tanácskozásban. Magának a HV-nek lelkipásztorokhoz szóló figyelmeztetése is felvillantotta ezt a lehetőséget – bizonyos esetekre vonatkozóan!

[13] Vö. http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/Mindszenty_139.html

[14]  Hasemann M. Mari. A.: II. János Pál, örökség és karizma. SZIT. 2014

[15] Pl. Ecclesia in Európa kezdetű apostoli buzdításában is írt erről

[16] Lukács László: Az igazság munkatársa. XVI. Benedek pápa élete és műve. (Ebben külön fejezet címe: Harc a X. Piusz Testvériséggel.) SZIT. 2016; Giovan Battista Brunori: Fede e profezia del primo Papa emerito nella storia. Ed. Pauline. 2017.

[17] Vö. Távlatok, 2009/2,84

[18] Idézve Szabó Ferenc SJ: Ratzinger pápa élete és műve. Széljegyzetek Lukács László monográfiájához. Távlatok

[19] Gianluigi Nuzzi: Őszentsége ​XVI. Benedek titkos iratai. Art Nouveau, Pécs, 2013

[20] A katolikus papokat ért ilyen támadások idején az USA püspökei egy nagy kutatást végeztettek arról, milyen arányúak a pedofil bűnök miatt bíróság elé került személyek más egyházak lelkipásztorai, illetve a pedagógusok körében (ki-ki saját létszámának arányában).  Az eredmény szerint más vallások lelkészei közül kétszer annyian voltak, mint a katolikus papok, akit pedofília vádjával elítéltek, pedagógusok közül pedig négyszer annyian, és a családban történt a legtöbb, második házasságokban. Ezt azonban a sajtó hozta nyilvánosságra akkor sem, azóta sem.

[21] Eric Frattini: I papi e il sesso (A pápák szexuális vétkei. Kétezer év Szent Pétertől XVI Benedekig). Ed. Kindle 2010; Uő: Los cuervos del Vaticano, Benedicto XVI en la encrucijada Espasa, 2012

[22] A Williamson ügy. Magyar Honlap. 2009. 02.06.

[23] Emanuel Baroz: Nuovo attacco dei Lefebvriani. Città del Vaticano, 2013

[24] http://w2.vatican.va/content/benedict-xvi/it/letters/2009/documents/hf_ben-xvi_let_20090310_remissione-scomunica.html

[25] Rodari Paolo, Tornielli Andrea: Attacco a Ratzinger.  Accuse e scandali, profezie e complotti contro Benedetto XVI.  Ed. Piemme 2010

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű