Lépj kapcsolatba velünk

Lelkiség

Mennyire keresztényi az ereklyék tisztelete?

Közzétéve

Felvonulás a Szent Teréz ereklyével - Fotó: Aleteia

A vértanúk és a szentek ereklyéit gondosan megőrizzük, a halottak testével is méltósággal bánunk, mert az Egyház hisz a „test feltámadásában”. Ha nem is mindig bizonyított az ereklyék valódisága, mégis a hívek hitét támogatja, és a tiszteletük segít bennünket a szentté válásban, követve az Evangélium nagy tanúit.

Az emberiség jellemző vonása a halottak tisztelete. Az egyetemes öntudat számára ez egy szent feladat. Antigonénak, Szophoklész egyik tragédiája hősnőjének, megéri, hogy feláldozza érte az életét. Ábrahám ragaszkodik ahhoz, hogy megvehesse a machpelai barlangot, hogy oda temethesse hitvesét, Sárát (Ter 23). Ez a hely Hebronban a patriárkák eredeti temetkezési helye. Jákob azt kéri, hogy fia, József, vigye vissza holttestét Egyiptomból és ősei mellett temesse el (Ter 50). Izraelben a gyászt és a temetést ősi rítusok kísérik, amelyek többé-kevésbé közösek a környező népek rítusaival. A holtak eltemetése a testi könyörületesség hét cselekedetének egyike: Tóbiás, akit Ninivébe hurcoltak el, az életét kockáztatja, amikor egy honfitársát eltemeti a király parancsa ellenére (Tób 2, 3-8). Átoknak számított, ha valakit nem temettek el (Zsolt 78-79, 3).

Jézus tiszteli a temetési szertartásokat, de viszonylagossá teszi azokat

Jézus három alkalommal támaszt fel valakit. Egy özvegy egyetlen fiát, egy kislányt és barátját, Lázárt. Azt kéri, hogy higgyenek a hatalmában, és reménykedésre szólítja fel a családot. De nem tesz szemrehányást nekik a könnyeik vagy a szertartásaik miatt. Jézus dicsérettel illeti az asszonyt, aki előre megkeni a testét a temetésére (Mt 26, 12-13). Azonban Jézus nem ragaszkodik a temetéshez. Megfigyelhetjük, hogy az utolsó ítéletről szóló Mt 25 fejezet sorra veszi a zsidó vallásból az irgalmasság minden hagyományos cselekedetét, kivéve a temetést: csak hat marad belőle, holott a tökéletesség száma a hét. Annak, aki követni akarja Jézust, de előbb el akarja temetni apját, Jézus ezt mondja: „Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat” (Lk 9, 60). Az apát úgyis eltemetik, a tanítvány küldetése azonban az Élet hirdetése.

Az egyház is hasonlóan jár el. Szent Ágoston idézi számunkra anyja utolsó szavait. Az otthonától távol halálához közeledő anyjának Ágoston testvére azt mondja, hogy jobb lenne a saját hazájában meghalnia. Az anya „szemrehányóan” néz rá és ezt mondja a két fiának: „Bárhol eltemethetitek a testemet, ne legyen rá gondotok. Csak azt kérem tőletek, hogy emlékezzetek meg rólam Isten oltáránál.”

Jézus és Mária testi ereklyéi nem maradtak fenn

A keresztény hit azt hirdeti: „Krisztus feltámadt!” Az asszonyoknak, akik szombat másnapján hajnalban kimentek a sírhoz, hogy elvégezzék a halotti szokásokat, az angyal ezt mondja: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt. Feltámadt.” (Lk 24, 5). A keresztények régóta zarándokolnak az Úr sírjához Jeruzsálembe, éppen azért, mert az üres. A keletiek jogosan szeretik ezt a helyet inkább Anastasis-nak, Feltámadásnak hívni. Soha senki sem talált Jézustól származó testi ereklyét. Igaz, hogy itt van a töviskorona, a kereszt, a szent sír köve vagy a Torinói lepel, de ezek mind olyan tárgyak, amelyek csak érintkeztek Jézus testével. Ezek nem olyan testi ereklyék, mint Keresztelő Jánosé vagy Szent Péteré.

Máriával is ugyanez a helyzet, mint a fiával. Jeruzsálemben megmutatják a sírját. De a Szűznek sincs semmilyen testi ereklyéje, ahogy már Juvenálosz jeruzsálemi pátriárka is megjegyezte az 5. században. Az ereklyék hiánya nem bizonyítja Jézus és Mária feltámadását, mert el is tűnhettek azok, de azt jelzi, hogy az ő esetük kivételes. A kereszténység nem a halottak kultusza, hanem az élet győzedelmeskedését hirdeti a halál felett.

Az ereklyék tisztelete a vértanúk emlékezetéhez kötődik

Keresztelő Jánost és Istvánt is tisztelettel eltemették. Az első két keresztény vértanúnak, Keresztelő Szent Jánosnak és Szent Istvánnak, az első diakónusnak a testét, a Szentírás szerint a tanítványaik elvitték és eltemették (Mt 14, 12; Apcsel 8, 2). Semmi nem szól egy ezt követő vallásos tisztelet kialakulásáról. De egy fontos formális bizonyíték rendelkezésünkre áll Szmirnai Polikárp, Szmirna (a mai Izmir) püspöke kapcsán, aki vértanúként halt meg 150 körül. Abban a levélben, melyet a szmirnai templom küld „a Szent és Egyetemes Egyház összes közösségének”, ezt olvashatjuk: „Mi azután összeszedtük a legnemesebb gyöngyöknél becsesebb és az aranynál tisztább csontokat, és eltakarítottuk egy illő helyre. Ezen a helyen, mihelyst megtehetjük és az Úr is megengedi azt, összegyűlünk majd és megünnepeljük vértanúságának évfordulóját vigadva és örvendve, azoknak emlékére, akik befejezték már a pályafutásukat, és azoknak a felkészítésére, akik majd a lábnyomukba fognak lépni.” (COG – A szmirnai egyház körlevele Szent Polikárp vértanúhaláláról.)

A katakombák mindenekelőtt a vértanúk temetkezési helyéül szolgáltak. A legendával ellentétben, amikor a római keresztények összegyűltek a katakombákban, hogy az eukarisztiát megünnepeljék, nem azért jöttek ide, hogy elrejtőzzenek, hanem azért, hogy közel legyenek egyes vértanúkhoz. Számos bazilika is a sírjaikban őrzött vértanúk ereklyéivel összefüggésben épült meg, a legjelentősebb a római Szent Péter Bazilika a Vatikánban. Az oltárasztalokban még nem is olyan régen kívánatos volt egy szent ereklyéinek néhány darabját elhelyezni, hiszen a vértanúk a keresztény szentségek mintaképei.

Ezen a földön nincs semmi olyan lelki, ami ne lenne egyben testi is

Ez a szó, „lelki”, nem csak vallásos jelentést hordoz. Az emberi lény az állatvilágba tartozik, de mégis különbözik tőle, mert rendelkezik lélekkel. A lélek több mint az a gyakorlati tudás vagy érzékenység, amely egyes állatokban különösen is jelen van. A szellem által az emberi lény gondolkodásra képes. De a gondolkodást nem lehet szétválasztani az emlékezettől és a beszédtől, melyek a testet mozgósítják. Milyen lenne Mozart zenéje hangszerek nélkül? Mit tudnánk róla, ha nem kottázták volna le vagy manapság nem készítenének felvételeket róla? Mindez a testet idézi. Ezek a nyilvánvaló dolgok mind igazolódnak a krisztusi kinyilatkoztatásban és a szentek életében. Isten beírta magát egy nép történelmébe, amely nép egy bizonyos földterületen élt, hátrahagyott írásokat, melyek az ő szavát közvetítik. Amikor elérkezett az idő, az Ige testté lett. Az egyik első eretnekség, amellyel a születő egyháznak szembe kellett néznie, az a Megtestesülés valóságának elutasítása, a dokétizmus volt. Eszerint a megtestesülés csak egy színjáték, egy tettetés lett volna. Az elkövetkező századokban a gnoszticizmus is el akarta választani, sőt ellentétbe akarta állítani a testet és a lelket.

Ami igaz Krisztusra nézve, az nyilvánvalóan igaz a tanítványaira is. Ők nem angyalok, nem szellemi lények. Mint minden emberi lény, test és szellem egységei, vagy más szavakkal, test és lélek. „Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!”, mondja szent Pál (1Kor 6, 20). Az ereklyék a keresztény élet eme dimenziójára emlékeztetnek, még akkor is, ha csak a szent által viselt ruhákról vagy általa használt tárgyakról van szó.

Várjuk a test feltámadását

A szentek ereklyéitudósítanakbennünket az ő állapotukról. Jézustól és Máriától nem maradt fenn egyetlen testi ereklye sem, hiszen ők feltámadtak. A szentekkel nem ez a helyzet. Az ő ereklyéik egyszerre fejezik ki azt, hogy nem támadtak fel, és azt, hogy várják a feltámadást. Ha nem lenne feltámadás, akkor a testi ereklyéknek csak emlékezeti értékük lenne. Amennyiben gondosan megőrizzük a szentek ereklyéit, mint ahogy méltósággal viseltetünk az elhunytak iránt, az azért van, mert az egyház hisz a „test feltámadásában”. Igaz, nem úgy kell elképzelni a feltámadást, hogy a holttestek egyszerűen életre kelnek: Jézus feltámadása nem olyan, mint barátjának, Lázárnak a visszatérése az életbe. Jeanne d’Arc hamvait a Szajnába dobták: ettől még ő is fel fog támadni, testben és lélekben.

Az eltévelyedés nem akadályozhatja meg az ereklyék megfelelő tiszteletét

Az ereklyék tisztelete olyan régi, mint maga az egyház. Egyformán összhangban áll az emberi természettel és a Megtestesülésben és a Feltámadásban való hittel. Ugyanakkor be kell vallanunk, hogy az ereklyék tiszteletével mindig együtt járt az a veszély, hogy valamiféle mágikus viselkedéssé, mágiává torzul. E tekintetben az ereklyék közel állnak más szent jelekhez, mint például a Lourdes-i vízhez. Bernadette jól látta a veszélyt: azt mondta, hogy a víznek semmilyen ereje sincs az ima nélkül, melyet vagy a beteg mond vagy a betegért mondanak.

A szentek csak azért szentek, mert lélekben hűségesek voltak Krisztushoz. Az ő ereklyéik, írásaik vagy életrajzaik Krisztus felé kell, hogy vezessenek bennünket. Különben jobb, ha elfelejtjük őket. A veszélyek léteznek. A szentségben, csakúgy, mint röviden mondva, az életben, meg kell látni a veszélyeket. Nem szabad, hogy megbénítsanak minket. Ki ne esett volna el, mikor járni tanult? Az ereklyék birtoklása számos összetűzésre, lopásra, adás-vételre adott már okot. Másfelől viszont az ereklyék visszaszolgáltatása méltánylandó ökomenikus cselekedet. Így adták vissza XVI. Benedek pápa kezdeményezésére a görögországi ortodox egyháznak Szent András ereklyéit. 2017-ben az ortodoxok leróhatták tiszteletüket Moszkvában Szent Miklós ereklyéi előtt, melyeket Olaszországban, Bariban őriznek.

Az ereklyék segítenek bennünket a szentté válás útján. Amikor elzarándokolunk egy szent által fémjelzett helyre, hitünk vezet bennünket, egy időre kiszakadunk a mindennapokból, összpontosítani tudjuk az erőnket és egyesülünk abban, hogy az Istennel való találkozást keressük.

Fordította: Pannonhalmi Judit
Forrás: Aleteia

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű