fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Reflexió

Mesterséges-Intelligens Jézus

Jézus mesterséges intelligencia által generált személye élőben a Twitch-en, a nap 24 órájában válaszol a nézők kérdéseire - Fotó: NBC News; Getty Images

Olvasom, hogy a közeljövőben Jézusnak is lesz mesterséges intelligencia lenyomata. Miért is ne? Ahogy lehet online imádkozni, egy chatbot is beszélhet Isten nevében, úgy miért ne szóljon a gép is a Megváltó helyett. Valóban innovatív projekt. Így aztán tényleg változást fogunk előidézni a világban. Nem a Személyes Istent, Krisztust fogjuk kérdezni, nem kell egyházi rend szentsége, hanem direkt a masinát faggatjuk, mit szól, merre menjünk. Az új világrend, a nagy frissítés folyamatosan valósul meg. Itt és most. Hurrá nyaralunk! Hurrá, ezt is megértük! Be jó!  Nehogy már a bűnös pap, a reverenda álruhájában szédítse a hívőt. Mi majd hiszünk inkább a saját bálványainknak és rabszolgatartóinknak. Majd kicseréljük a csippet, vagy az applikációt frissítjük, ha nem tetsző dolgot kér tőlünk. Kutyasétáltatás közben vagy egy welness-hétvégén csetelünk egyet az Úrral.

Mobilon zsolozsmázunk, pénz automatával perselyezünk, lassan kiiktatjuk a papot, a templomot, a Bibliát, a személyes találkozást. Minek megalázkodni. Ahhoz túl felvilágosultak vagyunk. Ahhoz túl sok volt a keresztes háború, az inkvizíció és a pedofil botrány. Esetleg akkor kötnénk egyezséget vagy egyezkednénk, ha mindent jól át lehet pszichologizálni, ha már a lelkipásztornak semmi keresnivalója az egyházban, ha már nélküle is elboldogulunk a kreditpontokkal s az internetes lelkiélettel. Mi, egyháztagok meg ölbe tett kézzel nézzük, csodáljuk elbűvölve, hogy milyen kihívások közepette hirdethetjük az örömhírt… Sokaknak egyenesen ez az örömhír. Egyszerűen alkalmazkodunk, idomulunk, igazodunk a helyzethez. Mintha semmi befolyásunk, beleszólásunk nem lenne…

Már várom a pillanatot, amikor a papnak keresztelnie sem kell, esketnie sem. Misézni meg minek? Majd lesz a híveknek onlájn, zummolós „átlényegesítő” tanfolyam? Hofi Gézát sem pap temette el. A hívek ma már mindent(is) jobban tudnak a papnál. A pap ne szóljon belé a világ dolgaiba. Sőt az egyházéba sem. Ő csak csinálja azt, amit mondunk. De ne szidjon, ne dicsérjen, ne beszéljen holmi Jézus nevében, mert kinek hiszi magát? Ő is csak egy ember. Mi fizetjük. Mi rendeljük meg a prédikációt, s elvárjuk, hogy olyan legyen, amilyennek mi szeretnénk látni: haladó, progresszív, nyájas, kedves, elnéző, szimpatikus, fiatal, belevaló, vagány, semmi esetre sem vaskalapos, maradi, aki jobban ismeri Istent, mint mi. Ne beszéljen erkölcstelen, képmutató életvitelünkről, mert rosszul esik, és elrontja a napunkat. Ő csak Isten jóságáról beszéljen szépen, kenetteljesen s a légynek se ártson, mint Józsi bá, a mészáros.

Kíváncsi vagyok, majd a liberális, felhígított hívő „tudósok” mit táplálnak bele ebbe a mesterséges-intelligens gépjézusba. Mit dob ki majd nekik, amikor az ítéletkor szemébe kell nézniük a valóságos Istennel?  Ha jók a sejtéseim, azt fogja nekik mondani: -Távozzatok, átkozottak, az örök tűzre! -De hiszen a mi csatornánkon bejöttél onlájn? Az influenszerek is azt hangoztatták, hogy a misét helyettesíti a képernyős tréning, hát haladni kellett a korral, nem? Erre ő azt feleli: – Ha apostolaimra/papjaimra nem hallgattatok, akkor akármilyen mennyei gép szólt a nevemben, azokra is hiába hallgattatok… Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Frivaldszky János

    2023-07-08 at 10:58

    Annak idején ugyebár az emberek megnehezteltek Mózesre, hogy miért tölt annyi időt azzal a kőtáblafaragással, amikor itt van egy csodás aranyborjú. Most a technika szédületes fejlődése révén még olcsóbb fémekből is elő lehet állítani tetszés szerint egy emberistent, sőt egy drótistent. Íme, felépült a Torony, amelyből felülről nézhetünk le a mennyre, amiben nincs más, — mint ezt mindenki tudja — csak felhők. Ha a mesterséges drótistenen benyomjuk az 1-es gombot, akkor a Bibliából kever egy kellemes szószt, ha más gombokat, akkor belekever némi Koránt vagy Védát, hogy pikánsabb legyen. Ha netán hozzáférne a szomszédom, akivel múltkor pofozkodtunk, akkor az belepiszkálna, s a drótisten mindennek az ellenkezőjét mondaná, akárcsak egy Prájdsón. De persze én arra rájönnék, és én is belepiszkálnék az övébe. Az viszont probléma lenne, ha a soros belepiszkálást nem venném észre, meg ő sem, és mindketten, meg az egész város elkezdene méhlegelőt legelni, falatonkint 20 dollárért. stb. Uram, Istenem ments meg a drótistentől!

  2. Gellért

    2023-07-08 at 13:46

    Sajnos ez így van a világ azt hiszi, hogy az Egyháznak a világ felé kell fordulni és az elvárásaikat teljesígeni. A valóság pedig más, nekünk kell megváltozni…

  3. Benkő Zsolt

    2023-07-09 at 11:09

    Ez a kép Istenkáromló,nem veszik észre?

    • sebipáter

      2023-07-09 at 14:12

      Kedves Zsolt, az MI is az.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Az Újszövetség szerint az Úr napja: húsvét vasárnapja, amelyen Jézus feltámadt (Máté 28,1; Márk 16,2; Lukács 24,1; János 20;1 stb.), ezért a keresztény egyházak...

Lelkiség

Jézus tanítványainak kudarca a mi kudarcainkat visszhangozza hitben és szeretetben. „Valaki megszólalt a tömegből: „Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg....

Életmód

Ha alázatosabbak leszünk, az erőt ad. Kevin Vost pszichológus osztja meg új könyvében, hogy miért és hogyan van ez így. Amikor arra kérték meg...

Ferenc pápa

Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa bejelentette, hogy szeptember 30-án konzisztóriumot tart, amelyen 21 új bíborost nevez ki. Bejelentését megelőzően sürgette a...