Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Mi a dolga egy főpásztornak?

Közzétéve

Fotó: Merényi Zita

Sorra gyártják a kívánságlistát az új főpásztornak. Mi több, olyan elvárások kelnek napvilágra, olyan igényeket támaszt feléje a világ nem hívő része, hogy ha csak negyedét venné komolyan, akkor is az idegosztályra kerülne az első hét után. Merasszonygya: mindenkiért kell harcolnia, minden magyart meg kell mentenie, szóba kell állnia minden érdeklődővel, akkor is, ha nem katolikus, mert a püspök mindenkié. Halkan jegyzem meg, hogy a többi felekezet püspöke kié…? Aztán: párbeszéd és globális tolerancia minden szinten, miközben szeretik idézni Ferenc pápát, aki szerint a pásztornak illik nyájszagúnak lennie… Koppintson a renitensek orrára, tolja a világ szekerét, mert most erre van szükség… És, hogy nem számít sem a liturgia, sem a katolikus hitletétemény, sem az örök igazságok, csak a morál.[1]

De ne legyen papos sem, mert a „harangszót elnyomja a jutub-muzsika”, és amúgyis, már „nem az a kérdés, hogy hiszünk-e a transzcendenciában…” Arra azért kíváncsi lennék, hogy mit értenek párbeszéd alatt, amikor a média sosem lesz az egyházzal egy súlycsoportban. Az elvárásokat tekintve meg végképp nem. A következő húzás már az lesz, hogy népszavazáson döntik el, milyen legyen az egyház, ami nekik tetszik?…

A liberális agyakban a morál a legújabb bálvány. Nincs Isten, nincs kinyilatkoztatás, de van társadalmi erkölcs, amit az egyháznak kell a kobakokba s a szívekbe belevernie. Akkor elérkezik a földi Kánaán. Az egyház nem arra való, amire a küldetése készteti, hanem csak arra, hogy legyen egy társadalmi szemétláda, egy kuka, egy jótékonysági szervezet, aki elvégzi a piszkos munkát, s megoldja a szabadelvűek által kitűzött célt. Akkor hasznos a szemünkben. Ellenkező esetben közutálat célpontja lesz. Kicsináljuk… Az egyháznak nekünk kell megfelelnie. A mi elvárásainknak. Legyen olyan, amilyennek mi akarjuk. Csak akkor kap támogatást. Ölelje keblére az elkorcsosult ideológiák és eszmék felvilágosult kisebbségeit, manipulálja a többséget, mindig azok szerint az elvek szerint, amelyek éppen divatba hozhatók, legyen menő, mert így olcsóbb, és kevesebb erőfeszítést igényel, „kezelhetőbb”…

Engedjen mindenféle nyomásnak, ami médiától, sztrájktól, beadványoktól, törvénykezdeményezésektől jön, csakhogy lebonthassuk a tízparancs meredek falát: legyen az jó, könnyed, „törvényes” erkölcs, amiben mindenki jól érzi magát, és nincs bűn, nincs számonkérés, nincs következmény. Ahol sem az abortusz, sem az eutanázia „nem annyira” gyilkosság. Ahol a magánszemély házasságra léphet a jogi személlyel, az élő a halottal, mert a melegházasság pusztán csak jogi kérdés…

Azon töprengek, mi van, mi lehet mindezek mögött? Naivság, rosszhiszemű kelepce, vagy éppen parazita, élősködő potyázás? Netán jó szándékú, evangéliumra kiéhezett tehetetlen vergődés?

Ugyanis… az egyháznak nem kell sehová sietnie. Jézus Krisztus nem annak alapján hirdette Isten országát vagy gyógyította a betegeket, ahogy elvárták. Messiási rendcsinálást, a rómaiak kiűzését szintúgy elvárták tőle, s már a pékek is gondban voltak, mi lesz a munkahelyükkel… ha ilyen könnyen megszaporítja a kenyeret?

 Itt a nagyböjt, ideje magunkba nézni: mik azok az elvárások, amelyeket el kell dobnunk? Elvárásaink polipja megfojt, elhomályosítja látásunkat, hitérzékünket. Talán csak egyet érdemes meghagynunk közülük: amit saját magunkkal szemben támasztunk. Illetve azt, amit Isten támaszt velünk szemben. Csak ennek kellene alázattal megfelelnünk. Ahogyan válaszolunk az ő ingyenes szeretetére. A többi, oktalan emberi elvárás mind fölösleges. Az egyház tudja, hogy az ember bűnös, hiszen önmaga is bűnös emberek közössége. Szentsége mégis abban áll, hogy tagjai megváltottak. Isten Fiának megváltó halála és feltámadása érdeméből él az egyház minden tagja. A Szentlélek élteti az egyházat, nem a struktúrák. Mégcsak nem is a tömeg éljenzése.

Nem attól van „hírértéke”, hogy közvetítik-e élőben a szentségimádást, vagy nem. Ami a lelkek mélyén történik, az a valódi hatékonyság. S neki erre kell törekednie, nem pedig a külső elvárásoknak megfelelni. Az egyháznak itt, Erdélyben sem kötelező felülnie a szabadelvű világ lovára, még akkor sem, ha ezt a média vagy akárki elvárja. Nem kell megfelelnie semmilyen elvárásnak, csak annak, amely Mesterétől, Alapítójától származik. Rohannia sem kell, és mások kegyeit sem kell keresnie. Ereje Jézus Krisztusban van. Ezt az erőt teremti újra, teszi valósággá és kisugárzóvá a szentségek, a szeretet cselekedetei, az evangélium hirdetése által. 

A kívülállók szemében ez mese. De az egyház tudja, hogy az erkölcs, a moralitás önmagában mit sem ér, ha nem az Erkölcsi Jó Forrásából, Istenből táplálkozik. Az Abszolút Jóból ered. A moralitás mércéje, mértéke Isten szeretete. Mert az egyház számára a morál nem (pusztán) társadalmi megegyezésből, hanem isteni kinyilatkoztatásból fakad.  Ha ebből származik valami jótett, annak lesz valódi értelme, a többi csak félreérti a moralitást.

A lelkiismeret Isten hangja, ami felülírja a társadalmi – politikai játékszabályokat is.  Ennek a hangnak az útját mindig Krisztus jelöli ki, nem egy parlamenti bizottság, sem pedig egy civil szervezet. Pláne nem a „független” média.

Ilyen tekintetben értelmetlenné válik a világ skatulyája, amit az egyházra próbál kényszeríteni. Éppen ezért nem is érdemel több figyelmet.

 Sokkal fontosabb, hogy a Szentlélek hangjára, a belső elvárásokra figyeljünk, és engedjük, hogy rajtunk keresztül építse az Úr az Ő országát.


[1] Farkas István: A püspök útjai – a Maszol.ro portálról

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

peterpater.com | Római katolikus pap, a marosvásárhelyi Szent Imre templom plébánosa. Önéletrajza itt olvasható.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű