A Katolikus Egyház Katekizmusa a Negyedik Parancsolat kapcsán értelmezi a család fogalmát és célját. A Katekizmus leszögezi, hogy „a házasság és a család a házastársak javára, a gyermekek nemzésére és nevelésére van rendelve” (2201), és „a házassággal egyesült férfi és nő gyermekeikkel együtt alkotják a családot” (2202). Isten a férfi és a nő teremtésével alapította meg az emberi családot és határozta meg lényeges adatait. (2203). A család a társadalmi élet őssejtje. Természetes közösség, melyben a férfi és a nő önmaga ajándékozására hivatott a szeretetben és az élet továbbadásában. (2207). A keresztény család életet fakasztó és nevelő tevékenysége az Atya teremtő művének tükröződése.(2205). Az emberi életet pedig fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell. (2270).
Már a Hittani Kongregáció 1987-ben kiadott DonumVitae c. dokumentuma is kijelentette, hogy a helyettesítő anyaság «ellentétes a házasság egységével és az emberi fogantatás méltóságával. Objektíve nem képes ellátni az anyai szeretet, a házastársi hűség és a felelős anyaság kötelezettségét, sérti a gyermek méltóságát és azt a jogát, hogy saját szülei kapcsolatából foganjék, ők hordják ki, hozzák világra és neveljék őt, továbbá a családok rovására szétválasztja a családokat jelentő fizikai, pszichikai és erkölcsi elemeket.”
Vessük össze a fentieket a béranyaság (sokhelyütt engedélyezett, másutt, így Magyarországon is tiltott) gyakorlatával. A helyzetet bonyolítja, hogy vannak olyan országok, köztük Franciaország, ahol ugyan tilos béranyaként gyermeket a világra hozni, de a béranyától külföldön született gyermekeket a jog elismeri.
Sok asszony számára jelent szenvedést a meddőség, ami miatt más nők szolgáltatásához fordul. Az Egyház különösen átérzi a születési rendellenesség vagy későbbi beavatkozások által terméketlenné vált nők fájdalmát.
Napjainkban egyre érzékelhetőbb a nyomás a béranyaság intézményének elismertetésére. A béranyaság azonban elidegenedést eredményez a méhüket „kölcsönadó” asszonyoknál, sérti a gyermek méltóságát, rontja az anya-magzat közötti kapcsolatot.
Az eljárásban a béranya egy laboratóriumi körülmények között, rendszerint a két, gyermeket kívánó szülő ivarsejtjeiből megfogant embrió kihordója lesz. Ha viszont az egyik szülő petesejt- vagy spermiumtermelésével is probléma adódik, a béranyaság védelmezői egy donor bevonását is elfogadják.
A gyermekre való jog nem létezik
A nemzetközi szerződések és az Egyház által is elismert természetes morál szerint pusztán az az önmagában legitim és helyes szándék, hogy életet adjunk egy gyermeknek, még nem keletkeztet ”jogot a gyermekre”. Azaz a szülők nem jogosultak elvárni az államtól bármiféle olyan lépést vagy eszközt, amely e cél elérését szolgálná.
A 2017-ben az abortuszról, a mesterséges megtermékenyítési eljárásokról és a pornográfia hatásairól tartott életvédelmi konferencián Monostori László katolikus erkölcsteológus beszélt a mesterséges megtermékenyítési eljárások bioetikai és morálteológiai hátteréről. A teológus elmondta: valóban sok fájdalmat és szenvedést okoz, ha egy házaspárnak nem lehet gyermeke, de a cél nem szentesíti az eszközt. Egy harmadik személyt nem vonhatunk be, nem használhatunk fel eszközként, még akkor sem, ha a boldogságunkról van szó. „Gyermekre való jog” nem létezik, a gyermek nem a szülő tulajdona, hanem Isten ajándéka. Leszögezte, hogy bioetikai szempontból nézve a technikailag lehetséges még nem biztos, hogy erkölcsileg is jó.
A kihordó béranya eszközzé válása egészen nyilvánvaló. A szerződés célja az, hogy pénzjuttatásért vagy költségtérítésért „kölcsönadjanak” egy női méhet, s ezáltal a béranya a saját munkaeszközét (a méhét) igénybe véve előállítson egy kisbabát. Elmosódik a határ a várandósság és egy árucikk legyártása között. A „munkamegosztás” ad abszurdum 5 szülőre is kiterjedhet: a petesejtet, illetve a férfi ivarsejtet adó biológiai anyára és apára, a befogadó és a magzatot megszülő béranyára, továbbá a szülői projektet dédelgető hetero- vagy homoszexuális párra.
Sok az orvosi és a jogi komplikáció
A francia Orvostudományi Akadémia óva int attól, hogy törvény szülessen egy olyan gyakorlat legalizálására, hogy egy jó egészségnek örvendő személyt egy soha nem teljesen kockázatmentes terhesség vállalására buzdítsanak. Vetélés, diabétesz, szüléssel járó komplikációk, pszichológiai zavarok egyaránt felléphetnek, és a szerződésben rögzíteni kellene a feltételeket is. Milyen felelőssége lesz vajon a béranyának, aki szintén megbetegedhet, esetleg dohányzik, alkoholt fogyaszt, kábítószerezik vagy agyonsportolja magát?
Testünk birtoklása- egy individualista gondolkodásmód
Erre persze lehet azt válaszolni, hogy a béranya önként vállalja azt, amit vállal, és teljesen tisztában van a cselekedetével. Ugyanakkor ez a gyakorlat ellentétes az emberi méltóság egyik alkotóelemét képező alapelvvel, a test feletti rendelkezés elvével. Az emberi személyt és testét saját akarata ellenére is védelmezni kell, és meg kell óvni attól, hogy kereskedelmi forgalomba kerüljön, gondoljunk csak például a legszegényebbek körében előforduló szervkereskedelemre. Látott már valaki olyant, hogy egy gazdag asszony adta bérbe a méhét egy szegénysorsú nőnek?
Érdekes példát olvastam a jogi és erkölcsi kérdések összeütközéséről, az oly szépnek remélt jövő (egyáltalán nem kizárható) összegubancolódásáról Dr. Rezi Elek erdélyi magyar unitárius lelkész, teológiai egyetemi tanár, egyházi szakíró tanulmányában. Rezi professzor korunk teológiai, etikai, vallásfilozófiai és társadalometikai kérdéseire igyekszik keresztény válaszokat adni. „Bioetikai kérdések erkölcsi megítélésének szempontjai” c. írásában elmondja, hogy egy fiatal amerikai házaspár az interneten keresztül talált és felfogadott egy béranyát, hogy 20.000 dollárért hordja ki mesterséges megtermékenyítés nyomán születendő gyermeküket. Igen ám, de hamarosan kiderült, hogy ikrek fognak születni. A megrendelő házaspár csak egy gyermeket óhajtott átvenni, és a másik embrió megsemmisítésére kérte fel a béranyát, aki ezt elutasította, ugyanakkor ezt a második gyermeket rossz anyagi helyzete miatt nem tudta volna örökbe fogadni. Az ügy bíróság elé került, amely úgy vélte, hogy az ügy megoldásához az amerikai házaspárnak kellene gondoskodnia egy örökbefogadó családról, ellenkező esetben az egyik gyermeknek életjáradékot kell fizetniük.
A gyermek egy szerződéssel megvásárolható
„Az ember saját anyagi részének tekinti a testét, amelyet előre kiszámított módon fel-és kihasznál. … Az emberi lény egyszerű árucikké válik ” – írja XVI. Benedek (Deus caritas est, 5.). Azonban nem csak a nő válik „élő szerszámmá”: a „szolgáltatás” során a gyermek is jogalanyból egy konkrét árral meghatározható dologgá degradálódik. És akkor felmerül még a ”termék minőségének” a kérdése: mi lesz, ha a gyermek esetleg valamilyen torzulás vagy testi rendellenesség miatt nem felel meg a megrendelők elvárásainak?
A gyermek átadása neurotikus komplikációkat okoz
A béranyaságot vállaló nő a terhesség kilenc hónapja és a szülés után elszakad a gyermektől. Mit fog érezni a lelkében, miután a baba hónapokon át mocorgott a méhében? Mit fognak a szólni a nő saját gyermekei, akik azt látják, hogy az általuk kistestvérnek vélt gyermeket átadják valaki másnak? Kevéssé hihető, hogy akár a szülő nő, akár saját gyermekei, akár az elhagyott újszülött esetlegesen patogén idegrendszeri komplikációk nélkül vészelné át ezt a helyzetet.
A béranyaság gyakorlata semmibe veszi az anya és a magzat közt kialakuló, mindkét fél személyiségére kiható, egyre jobban ismert kapcsolatot. Az anya-gyermek kapcsolat programozott megszakítása tökéletesen ellene mond az új orvostudományi felfedezéseknek és a méhen belüli életet kutató tudománynak. Xavier Lacroix francia teológus írja, hogy „a szülés rendkívül érzékeny kölcsönös kapcsolatot teremt az asszony és a gyermek teste között. A gyermek átérzi anyja érzéseit és fogékony anyja álmaira. Az asszonynál is kialakul a kötődés folyamata. Éppen ezért tartunk annyira egy teljes közönyben megélt terhességtől.” (La Croix, 2008. június 26.)
Emlékképek a terhességi időszakról
A magzat érzékenysége annyira fejlett, hogy a tudósok azt állítják, nagyon jó a „hallása”: észleli az anya, az apa és testvérei hangját, sikeresen emlékezetébe vési azokat. Ezek az emléknyomok meglepően sokáig megmaradnak. „A világrajövetelét követő órákban alapvetően fontos, hogy az újszülött azonosíthassa: ezek tényleg ők, úgyhogy ez itt én vagyok” – állapítja meg Catherine Dolto gyermekorvos („Béranyák: a gyermek emberi mivolta van veszélyben”, Le Figaro, 2008. december 20.)
Szeptember elején egyébként Párizs 17. kerületében nagy kiállítást rendeztek ”Gyermek utáni vágy” címmel. A Jogászok a gyermekkorért elnevezésű egyesület néhány nappal korábban keresetet nyújtott be a rendezvény megtartása ellen a közigazgatási bíróságra, mondván, a kiállítás a béranyaságnak csinál reklámot, hiszen külföldi klinikákról meghívott előadói például a biztonságos béranyaságról vagy az ivarsejt-adományozás amerikai, portugáliai és csehországi gyakorlatáról tartanak előadásokat. A közigazgatási bíróság a keresetet elutasította azzal az indokkal, hogy „pusztán az a tény, hogy olyan előadók vesznek részt a rendezvényen, akik más, a béranyaságot jogilag engedélyező országból jöttek, még nem képezi az alapvető szabadságjogok súlyos és egyértelműen jogellenes sérelmét”. Aude Mirkovic, az egyesület szóvivője felhívta a figyelmet, hogy ha „egy nőnek 5000 eurót ajánlanak fel a petesejtjéért, az az emberi test részeivel történő kereskedést jelenti. …. Látjuk, hogy hiányzik a politikai akarat”- mondta a szóvivő. Az egyesület az Államtanácshoz fellebbezett, hogy a kiállítást ne tartsák meg. Az interneten mindenesetre annyit látunk, hogy a kiállítás lezajlott…
