Számos szent körében mind gyakorlati, mind lelki szempontból elterjedt választás
A katolikus Egyház legnagyobb szentjeinek némelyike azért hagyta el a világ kényelmét, hogy menedéket keressen egy barlangban. A lista hosszú és magában foglalja Szent Benedeket, Szent Antal apátot, Szent Jeromost, Aranyszájú Szent Jánost, sőt még Szent Ferencet is életének egyes időszakaiban.
Miért választották ezek a szentek a barlangokat? Nem élhettek volna egy kolostorban vagy egy templom szomszédságában található kis lakban?
A barlangokat kezdetben sok szent gyakorlati szempontból választotta lakhelyéül. Európában, a Szentföldön és Észak-Afrikában a barlangok a táj természetes elemei. A városokból kijövet nem nehéz egy közeli hegyben barlangot találni. Ezenkívül a barlangok legtöbbje egyáltalán nem igényel anyagi eszközöket. Egy szerzetes vagy egy apáca mindenét el tudta adni, vándorolhatott a hegyekben, és pénz vagy egyéb más dolog birtoklása nélkül találhatott magának egy barlangot.
A barlangok emellett mind a természeti elemek, mind a rablók ellen megfelelő védelmet nyújtanak. Többségük az év folyamán állandó hőmérsékletű, télen benntartja a meleget, nyáron pedig hűvös marad. A viharoknak minimális hatásai vannak bennük, így az időjárástól függetlenül biztonságos helyet biztosítanak.
Egy jól elhelyezkedő barlang szinte “láthatatlan”is lehet, és a közelében elhaladók esetleg még észre sem veszik, ami megóvja a benne lakó személyt mind a bűnözőktől, mind az ellenséges katonáktól.
A barlangok spirituális választást is jelentettek, Illés Prófétára, az Ószövetség legnevesebb remetéjére emlékeztetve, aki Isten jelenlétét éppen egy barlangban élve találta meg:
„ Bement egy barlangba és ott töltötte az éjszakát. S lám, az Úr hallatta szavát. Így szólt hozzá: «Mit csinálsz itt, Illés? »” (1 Kir 19, 9).
A barlangok tökéletes spirituális szentélyt képviseltek, teljesen elkülönültek a világ többi részétől, és gyakran nehezen megközelíthető területeken voltak, a fő utaktól távol.
Ezenkívül emlékeztetnek Jézus halálára és temetésére is, megjelenítve a szentek számára a régi önmaguk „halálát”, amellyel spirituális életük megújítására törekedtek.
Több esetben a barlangok nem voltak a szentek állandó lakóhelyei, hanem a magányba húzódás helyeként szolgáltak. Assisi Szent Ferenc és szerzetestársai például a Subasio-hegy barlangjaiban találtak lelki menedéket. Olyan elszigetelt helyet jelentettek számukra, amelyekben csendben elmélkedhettek Istenről, akinek a jelenléte lehetővé tette számukra lelki feltöltődésüket, mielőtt visszatértek volna a világba.
A barlangoknak tehát hosszú története van a kereszténységben, és sokat közülük a mai napig is laknak egyének vagy csoportok, akik Isten hívását érzik arra, hogy az Ő jelenlétét a modern világ zajától távoli helyen keressék.
Forrás: Aleteia
Ezt a cikket Galgóczy Edit önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.
