fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Barron püspök: Miért van szükségünk a hatalom megosztására?

Közzétéve

A társadalomról szóló katolikus tanítás nem pártolja sem az állami ellenőrzést, sem pedig az egyéni szabadság ámokfutását a gazdaság, a politika, de még a kultúra területén sem.

A társadalmat érintő katolikus tanításnak döntően fontos sajátossága, – melyet sokszor alig hangsúlyoznak vagy félreértenek – hogy ellenzi a hatalom központosítását egy társadalmon belül. Ez a központosítás történhet gazdaságilag, politikailag, vagy kulturálisan. Egy elemi és egészséges ösztönnek köszönhetően a katolikus tanítás azt akarja, hogy a hatalmat – amennyire lehetséges – széles körben megosszák a közösségen belül azért, hogy egy szűk kisebbség ne tarthassa uralma alatt a többséget, és hogy megakadályozza, hogy emberek tömegét megfosszák azoktól az előnyöktől, amelyek jogosan megilletik őket.

Ezt a jelenséget legvilágosabban a gazdaság területén láthatjuk. Ha egy szervezetnek sikerül a gazdaság egy szeletében monopolhelyzetbe kerülnie, önkényesen állapíthatja meg az árakat, alkalmazhatja vagy elbocsáthatja a munkaerőt kedve szerint, és eleve meggátolhat bármiféle versenyt, amely jobb termékek előállítását, az alkalmazottak magasabb fizetését stb. tenné lehetővé. Eszünkbe juthat Theodore Roosevelt tröszt-ellenes munkássága a 20. század elején, vagy hasonló gondot jelentenek ma a Google, Facebook, Amazon és más csúcstechnológiás konglomerátumok, melyeknek saját területükön szinte nincs versenytársuk.

A katolikus tanítás egyik alapköve az, amit hagyományosan „igazságos elosztásnak” szokás nevezni, azaz a társadalmon belül a javak elosztása méltányos legyen. Ez végbemehet közvetlen kormányzati beavatkozással, például a trösztök elleni jogalkotással, bérminimum előírásával, a szegények megsegítését célzó programokkal, adóztatással, stb., de történhet kevésbé direkt módon, a piac természetes mozgása következtében. II. János Pál pápa a Centesimus Annus c. enciklikájában írja, hogy a profit-termelés önmagában azt jelzi a lehetséges vállalkozóknak, hogy a gazdaságnak egy bizonyos szegmensében pénzt lehet keresni, és hogy abban vegyenek részt. A lényeg: a társadalmon belül a gazdagság megosztása azt eredményezheti, hogy a gazdaság igazságosabb és hatékonyabb lesz.

Ezt a dinamikát a politika világában is láthatjuk. Ha egy nemzet, egy állam, város vagy közösség egyetlen párt uralma alatt áll, akkor ebből szinte elkerülhetetlenül következik a korrupció. Ha nincs kihívója, az uralkodó réteg rákényszerítheti az akaratát a közösségre, kikényszerítheti, hogy elfogadják a nézeteit, és felszámolhatja leendő ellenfeleit vagy kritikusait. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez a fajta berendezkedés áll fenn a banánköztársaságokban, a kommunista diktatúrákban vagy az elnyomó teokráciákban. Ugyanakkor – bár kisebb mértékben – látható a helyi vagy állami kormányzatoknál a mi országunkban, az Amerikai Egyesült Államokban is. Ha nem hisznek nekem, gondolkodjanak el azon, hogy az élet védelmében érvelő jelöltek Illinois, Massachusetts vagy California államokban miért nem remélhetik, hogy valaha is megválasztják őket.

Amikor a politikai monopólium gazdasági hatalommal párosul, a korrupció még mélyebben és még makacsabbul jelenik meg. Ismét ki kell jelentenünk, hogy a katolikus társadalmi tanítás szerint kívánatos a hatalom megosztása és szétterítése az egész társadalomban. Ez sokféle módon történhet: például többféle párt támogatásával, a törvényhozási ciklusok gyakoribb váltakozásának elősegítésével, a helyi önkormányzatok ügyeinek felkarolásával, a közvetítő intézmények támogatásával, vagy a fékek és ellensúlyok rendszerének megerősítésével.

Talán kevésbé nyilvánvaló, mint a politika és gazdaság esetében, de a hatalomnak ez a túlzott összpontosítása a kulturális területen is veszélyes. Az elmúlt évszázadban mind a náci, mind a szovjet diktatúrában csak egy bizonyos fajta művészetet, zenét és irodalmat tartottak elfogadhatónak, és mindent, ami ettől eltért, csírájában elfojtott az állam. Ma sok iszlám államban – ugyanúgy, mint a kommunista Kínában – szigorú cenzúra uralkodik a művészetek felett.

Ne higgyük azonban, hogy a nyugati világ mentes ettől a fajta kulturális monopóliumtól. Jól nézzék meg azt a fajta szigorúan baloldali ideológiát, ami gyakorlatilag minden Hollywoodban készül filmben vagy televízióműsorban megfigyelhető. Nem durva állami cenzúra ez, hanem olyan fajta egyeduralma a kulturális hatalomnak, amely hatékonyan kiszorítja azokat, akik mást gondolnak arról, mi a jó, az igaz, a szép. Megint csak jó észrevennünk azokat a módszereket, amelyekkel ez a kulturális diktatúra szövetkezik a politikai és gazdasági hatalommal, hogy egyeduralmát megszilárdítsa. A katolikus társadalmi tanítás szerint a kulturális hatalmat is meg kell osztani, olyan széles körben, amennyire lehetséges, és teret engedni a művészi kifejezésmódnak a társadalom minden rétegében. Milyen unalmas, amikor csak egyféle művészeti stílus vagy egyféle gondolkodás az elfogadható.

Különösen érzékeny volt a hatalom efféle veszélyes összpontosítására a társadalomban G.K. Chesterton, a nagy katolikus író. Ezért Hilaire Belloc-kal és másokkal kidolgozott egy „disztributizmus”-ként ismert gazdasági és politikai programot, amely onnan kapta a nevét, hogy a katolikusok gondolkodásának előterében mindig is ott volt a javak igazságos elosztása. Ahogy nemrégiben Dale Ahlquist, Chesterton jeles magyarázója rámutatott, a „disztributizmust” nevezhetnénk „lokalizmusnak” is, mivel a chestertoni tanítás szerint messze fontosabb a politikai és gazdasági hatalom helyi kifejezése, mint bármilyen nagy központosított program. Ha a disztributizmusról igazán életszerű képet szeretnének kapni, olvassák el Tolkientől a Gyűrűk urát, és hasonlítsák össze a politikai és gazdasági berendezkedést a Hobbitok megyéjében és Mordorban.

Remélem, legalább annyi világos mindebből, hogy ez az egyedi katolikus megközelítés ellentmond mind a szélsőséges baloldali, mind a szélsőséges jobboldali megközelítéseknek. A katolikus tanítás nem támogatja sem a szigorú állami kontrollt, sem az egyéni szabadság ámokfutását. A gazdasági és politikai hatalom széles körű és igazságos elosztását mutatja fel, mint egy olyan ideális állapotot, amely felé akkor is törekednünk kell, ha teljességgel sohasem érhető el.

Írta: Robert Barron püspök via Aleteia
Fordította: Eiben Ingeborg

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Reflexió

„Hogyan fenyegetik a vallási fundamentalisták a nehezen kivívott szabadságjogokat?”

Közzétéve

Szerző:

Egy abortuszellenes aktivista táblát tart a Legfelsőbb Bíróság előtt 2021. október 4-én Washington DC-ben. Fotó: KEVIN DIETSCH/GETTY IMAGES

Ezzel a címmel jelent meg egy egyházi szerkesztő cikke június 28-án a német Sonntagsblattban. Oliver Marquart baloldali feminista érvekkel védelmezi a magzatok megölését, és eleve megbélyegzi az életért kiálló keresztényeket.

Oliver Marquart, a cikk írója a Bajorországi Evangélikus Sajtószövetség (Evangelischer Presseverband für Bayern) elnevezésű, keresztény tartalmakat terjesztő médiacsoport online szerkesztője osztályvezetői rangban. Ebből adódóan feltehetően kereszténynek tartja magát.

A következőket írja cikkében:

Az Egyesült Államokban a Legfelsőbb Bíróság megszüntette az abortuszhoz való jogot. Ezzel egy vallási fundamentalista program érvényesül a lakosság többségének akarata ellenében. A döntés ellentétes a lakosság túlnyomó többségének demokratikus akaratával.

(Zárójelben megjegyezzük, hogy egy másik cikk a kath.net portálról viszont ennek ellentmondó adatokat idéz. Vö. „You shall not murder”. Ebben azt olvassuk, hogy a Rasmussen közvélemény-kutató cég által közvetlenül az ítélethirdetés után végzett felmérésből egyértelműen kiderül, hogy az amerikai polgárok 50%-a üdvözli azt, míg 45%-uk nem örül neki.)

Oliver Marquart szerint világosan ki kell mondani: a vallási fundamentalisták, akik kisebbségben vannak, a Bibliára hivatkozva ellenzik az abortuszt, és ráerőltetik a maguk ideológiáját, politikai akaratát a többségre. Ez egy szörnyű folyamat, és szégyen a világ legrégebbi demokráciájának nevezett országra nézve.

Marquart kijelenti: a vallási fundamentalisták egyáltalán nem az “élet védelmével” foglalkoznak, ahogyan ezt állítják. Ellenőrzést akarnak, vissza akarják taszítani a nőket a bizonytalanságba és a függőségbe, el akarják vonni a nehezen kivívott szabadságjogokat és önrendelkezést. Céljuk az, hogy a társadalmat visszavezessék az 1950-es évekbe és a maguk ideológiája szerint alakítsák. Ha valóban kevesebb abortuszt akarnának, akkor egy olyan társadalomért kellene küzdeniük, amelyben a nőket nem szenvednek el erőszakot, nem gyakorolnak rájuk szexuális nyomást a férfiak, és munkahelyükön a terhességet nem elsősorban a teljesítmény hiányaként és elvesztéseként kezelik. Egy ilyen gyermekbarát világban a gyermekgondozási munka sok vállra nehezedne, és nem szinte kizárólag az anyáktól várnák el.

A szerkesztő így figyelmeztet: „Mondhatnánk: nos, ez csak az USA, a korlátlan ostobaság országa, és így tovább. De az ilyen Amerika-ellenes közhelyek sajnos nem segítenek: Németországban is vallási fanatikusok nyúlnak a hatalomért, itt is a lakosság túlnyomó többségének kinyilvánított akarata ellenére. Egy dolog világos: az emberi jogok és szabadságok veszélyben vannak. Az Egyesült Államokban történt eseményeknek figyelmeztető jelnek kell lenniük mindazok számára, akik nem akarják, hogy egy kisebbség az egész lakosságra ráerőltesse az elképzeléseit. Ha ott megtörténhet, akkor itt is megtörténhet.”

Kedves Olvasóink! Lehetséges félreértések elkerülése végett leszögezzük, hogy Marquart cikkének ismertetése nem azt jelenti, hogy kiállunk az ő álláspontja mellett. Azt kívánjuk megmutatni, milyen véleményt közöl ma Németországban egy keresztény médiabirodalom vezető beosztásában dolgozó keresztény szerkesztő, aki szerint egy olyan alapvető emberi jogi kérdés, mint az élethez való jog, már akár egy többség által eldönthető kérdésnek számít. Szégyen, hogy magukat kereszténynek nevező emberek így elferdítik és figyelmen kívül hagyják a keresztény tanítást. (A szerk.)

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

Térdkopás

Közzétéve

Fotó: CNS / Gregory A. Shemitz

A második vonalbeli svájci reformátor, a puritánságáról híres Kálvin nem volt ugyan pap, de épp így, jogászként jobban tudott hatni az értelmiségre, és valóban erős hite volt. Éjszakánként sokat imádkozott. Halála után, amikor szerény vagyonát elárverezték, a becsüs – állítólag krajcárokért – egy szőnyegdarabot is ajánlott az érdeklődőknek. A vevő már-már meg is egyezett volna, de észrevette, hogy a szőnyeg lyukas. És visszadobta. Az értékbecslő is szabadkozni kezdett, így a szőnyeg nem kelt el. A becsüs később tudta meg a reformátor szűk környezetétől, hogy az a két lyuk a sok térdelés miatt keletkezett a szőnyegen. Kálvin szerint senki más előtt nem térdelünk le, csak Isten előtt. Mert „nem az a kálvinista, aki sosem térdel, hanem, aki egyedül Isten előtt hajt térdet…”

Karl Rahner teológus mondja: az igazi teológia az, ha eljutsz a gondolkodásból az imádásba. Így tett Aquinói Szent Tamás is, aki abbahagyta az istenérvek megfogalmazását, miután órákat térdelt a Szentségi Jézus előtt.

Ordas Lajos református püspök, amikor a kommunisták börtönében együtt volt katolikus és más felekezetű hittestvéreivel, állítólag ezt mondta egyszer nekik: „milyen jó nekünk, hogy most már nem Istenről, hanem Istennel beszélhetünk, és több időt tölthetünk vele.”

Jézus jó pásztornak nevezi magát, és úgy küldi tanítványait a világba, mint bárányokat a farkasok közé.

Június vége a papoké. Ekkor szentelik őket, vagy ekkor kapják az áthelyezést, ekkor primiciáznak. Amíg mások a szabadságolással, a vakáció tervezésével, a nagy utazásokkal vannak elfoglalva, addig a papok összegeznek, szerveznek, táboroztatnak, búcsúkat tartanak, vagy költöznek. Átadják és átveszik az új munkaterepet.

Egy „menő” kegyhelyen jártam nemrég, többedmagammal, ahol milliárdos kormánypénzekből felújított barokk templom, altemplom, kegytárgyüzlet, kripta és urnatemető, vendégház, csodaforrás, kerengő, orgona, értékes kegykép látható, turistacsoportok, zarándokok tömege nyüzsög egész nap, és főleg ilyenkor, nyáron, telt ház van. A páterek, a személyzet alig győzik kiszolgálni az igényeket. Órára leosztva, ki-kit fogad, kiket kalauzol, kivel egyeztet a következő programról, a cateringről, a szállásról. Minket is körbevezettek. Azokon a köveken jártunk, amelyeken Szent István is járt a családjával. De az „idegenvezetőnek” folyton csörgött a maroktelefonja, folyton keresték a kapunál, egyszerre húsz programot kellett számon tartania, hogy eligazíthassa az érdeklődőket, a világhálós pittyegésekre is reagálva. Nem tudott ránk figyelni. Lélektelenül loholt, mi néha pluszban is voltunk. Egy órába telt –, addig a kávéra vártunk – míg ráért jelen lenni. Társaim ez alatt fellélegezhettek, hogy egy-egy fotót készíthessenek, üzenetet váltsanak az otthon maradottakkal. Egyikük meg is jegyezte: – emlékeztek mit mondott Amerikából hazatérő tanárunk? – Fiúk, úgy kell felkészülni és nekilátni a munkának, hogy ha kikerülök, „szitává pasztorálom az egyházmegyét”…!

Templomok és kolostorok, közösségi házak szépülnek, újulnak, kapnak friss vakolatot vagy cserepet. Gyűjtjük a kreditpontokat, konstatáljuk a realitás relevanciáját, pályázunk, teljesítünk, keressük a világ kegyeit, mert az egyik fészbukos kritikusom szerint, az egyház annyira diszkreditálta magát, a valós problémáktól annyira elidegenedett, hogy az új világ építésére összeállt versenyből már ki is zárták. Sőt egyenesen élvezik, ahogy a papok azon szomorkodnak, hogy középkori hatalmuknak véget vetett az elvilágiasodás korszaka. Miközben az ő haladó gondolkodása még „középkoribb”, hiszen úgy beszél, mintha ő kívülálló lenne. Eleve kettős mércével gondolkodik, szerinte ott az egyház, ahol a pap. Az egyházba nem érti bele saját magát. S milyen jó, hogy van, akit lehet sárral dobálni. Addig én nem vagyok bűnös, csak ő, a pap. Addig jó az egyház, amíg valami látványosat fölmutat, amíg teljesít, amíg hasznom van belőle. De milyen jó, hogy leszakadtam róla, szabad vagyok. Így is kétszáz évvel visszamaradt Európa a fejlődés terén, a papok és az egyház miatt.

S azzal, hogy mi papok is vesszük a lapot, akkor inkább a világ, az elvilágiasodott hívek, a közvélemény, a korszellem elvárásait akarjuk folyton lereagálni, folyton azoknak szeretnénk megfelelni, beállunk a táncba, s elszakadunk a lényegtől.

Ami nem más, mint a küldetés.

„Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” – hallom Urunk szavát.

De ha a pap letérdel Mestere előtt, és az imában táplálja személyes barátságát Küldőjével és Megbízójával, akkor nem kell félnie a farkastól. Hadd kóstolgasson.

„Aki titeket megvet, engem vet meg!”

 Pásztorként meg, ha nem is kilencvenkilenc maradt az akolban, de most mintha hirtelen csak a kívül rekedt egyre figyelnénk…

Mintha a hívek, a világ, a keresztények saját papságukat bizonyítási kényszerbe hajszolnák. Mert egyébként is okosak, sokszor képzettebbeknek tűnnek, ügyesebbek, „szakemberebbek”, mint a papjaik. Így hát, ha sapka van a papon, vagy ha nincs füstszűrős cigije, akkor már csak bűnbak lehet. Könnyű préda. Akivel mehetünk sörözni, szelfizni, haverkodni, aztán ha kiismertük – ejteni. Patikusra, jogi tanácsadóra, személyi edzőre, pszichiáterre szükségünk van, üdvözülni meg lehet pap nélkül is. Őt már szitává pasztorálta a modern kor…

De azért adjunk kihívást a papnak, csináljunk belőle menedzsert, jófej-jutubert, hadd lájkoltassa magát, és akkor bizonyít, hogy igenis közénk való, felvette velünk a versenyt. Nem baj, ha trendi, ha ez szánalmas aktivizmus, már-már nevetséges megfelelési kényszer, legalább elhitettük vele, hogy persze, szükségünk van rá… de csak így.

Egyébként is hogy fogja meg a fiatalokat? Ha meg megfogja, jöhet a kivizsgálás… Bezzeg a jó pásztor nem esett bele ebbe a csapdába. Szerintem a jó pap se.

De hogy ki a jó pap, azt hadd ne a közvélemény múló divatja döntse el.

 Hanem Krisztus, Akiért a térdét koptatja.

Még ha ki is lyukad a szőnyeg, a zsámoly.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

Köszönjük, Ámerika!

Közzétéve

Szabadság-szobor - Fotó: Pixabay

Már az elején belengetem, hogy ne botránkozzunk… Vagy, ha valaki túlságosan nyugatpárti, akkor hadd szóljon a dáridó… És hát most Nyugat alatt nem Európát, a görög-latin-keresztény kultúrát, bölcsességet, történelmet értem, hanem csak annak esszenciáját, ami kivándorolt, áttevődött Amerikába, annak is az északi felébe. Merthogy azért a spanyolajkú országok szívesen üzletelnek, olajügyben pl. Venezuelával.

De itt most nem a kultúráról van szó. Nem annyira. Inkább az ideológiai hadviselésről, a demokráciaexportról. A világcsendőrségről. A pénz és a bankok, a hitelek és az érdekek hatalmáról. A befolyásolásról és a csicskaságról. A társadalmi berendezkedés majom-módi másolásáról. A felelőtlen szabadság „érzetéről”. Arról, hogy nem munkával, termeléssel, alkotással kell pénzhez jutni, s még csak nem is cserekereskedelemmel, hanem hitellel. Adunk mi pénzt, megelőlegezzük a kölcsönt, te csak nyugodtan éld ki ferde hajlamaidat, háborúzz, mérj megelőző, elrettentő csapást. Majd adunk megint kölcsönt arra is, hogy fizesd meg a háború károkozásait és építsd újjá országodat, ha van akivel. Az mellékes, hogy még dédunokáid is eladósodnak előre, mert így forog a pénz, nekünk mégis hálás lehetsz, hogy azonnal segítettünk.

Mert kialakult egy olyan népesség azon a földrészen, amelynek nem európai nemzettudata van, hanem az angolszász-gyarmati nemzettudat, ami élősködik a föld népeinek életerejéből. Aminek nincs ősi történelme, karaktere. Atomtudósokat, szakembereket, mindent az égvilágon ennek a szolgálatába állítanak. Hiszen nekik köszönhetjük többek között a szuperjó hollywoodi filmeket, a country zenét, az atombombát, a pszichológiát, a több száz „kereszténynek” nevezett szektát és egyházmásolatot, a fegyverviselési jogot, az IT-szektort, a világhálót és high-tech óriásokat. A mekiről, kóláról, az agyalágyult, valóságtól elrugaszkodott devianciákról és ideológiai mítoszokról most hadd ne tegyek említést.

Ugyanakkor Ámerika soha, semmiért nem kért bocsánatot: nem szégyelli sem az indiánok kiirtását, sem a nemzeti öntudat eltörlését, sem a 70 háborút, sem a demokráciaexportot, sem a lehallgatási botrányokat, sem a fegyverbizniszt, sem az emberéletek feláldozását világcsendőri ambícióért, sem a szövetségesei cserbenhagyását.

Sőt, még dicsekszik is a bűntényeivel, az erőltetett pénzvilág globalizmusával, az aberrációival, a lázálmaival. A filmjein, zenéjén, szektáin és mindent elkenő pszichológiáján keresztül. Büszke a nyitott társadalmára a szabadelvű világrend diktatúrájára. Ő a világ csődöre. Ő szeretné korrumpálni a világot titkosszolgálatán keresztül. Pedig ezek mind emberiségellenes bűnök. Ki meri, ki tudja őt számon kérni majd valaha is ezekért és mikor? Ámerika médiaviláguralma már kész röhej, ahogy a valóságot néhány jól fizetett cégén keresztül láttatni s lehazudni akarja. Azt hiszem, vagyunk még azért „néhányan” a világ más részein, akiket nem lehet ilyen könnyen becsapni.

Holott az amcsik egypólusú világrendje ezt a jól fésült képet szeretné láttatni magáról. Már több mint egy évszázada mondják nekünk, tősgyökeres eurázsiaiaknak, hogy mi a jó, s ki a főgonosz, kit kell jutalmazni és előnyben részesíteni, kit kell kiszorítani és leépíteni, kit kell megsemmisíteni…a béke érdekében.

Pedig létezne keresztény alternatíva is.

A demokráciát keresztény tartalommal is meg lehetne tölteni. Lehetne Jézus parancsára úgy is evangelizálni, hogy a másik ember, a másik nép, a tőlem erősebb vagy gyengébb ne legyen ellenség. Jézus Krisztus úgy egyetemes megváltó, hogy nem globalista, nem internacionalista, nem gyökértelen világfi. A keresztény ember nem kozmopolita, hanem a konkrét hagyományain, örökségén, családjába, népébe bele testesült karizmáin keresztül, mint kovász élteti és járja át a rá bízottakat. Így csillantja fel és kívántatja meg az istenes élet szépségét, örök távlatait.

És lehetne úgy is békét építeni, hogy ne még több fegyverrel, szankciókkal, embargókkal, sovinizmussal és náci/kommunista vagy fasiszta, nemzetiszocialista ideák mentén nézzünk ki a fejünkből.

Ehhez viszont vissza kellene nyúlnunk gyökereinkhez, és ne engednünk a bennünk fel-feltörő kapzsiságnak, hatalomvágynak. Tudnánk élni, bizony, háborús uszítás, videó-üzenetes szappanoperák nélkül is. Magunk között mi jobban ismerjük egymást, mint Amerika minket. Oroszország mindig is Európa része volt. Európa csak mindkét tüdejével tud jól lélegezni. Nem kéne ezt elvitatni. Nekünk még legalább egészséges(ebb) az öntudatunk, már legalábbis itt a keleti térfélen. Nem kellene, onnan az óceánon túlról megmondani mikor mivel fűtsünk, vagy hogyan öltözködjünk. Mi még jól érezzük magunkat a bőrünkben férfiakként és nőkként is. És tudjuk a kettő közti különbségeket. Nem szükséges hogy oxfordi vagy texasi tudósok leckét adjanak abból, miért likas a makaróni.

Ehhez viszont önmagunkban is le kellene állítanunk időben – vagy legalábbis igyekezni visszafogni – a vad erőszak, az automatikus ököljog mentalitását, parttalan pusztítását már úgy is, hogy nem tápláljuk a másikban a dühöt, a gyűlöletet, a bosszút. Úgy is, hogy bátrabban használjuk higgadt, józan eszünket akár a szeretet perspektívájában is.

Nem látom sehol az NGO-kat, a civil szervezeteket, a többi keresztény felekezeteket, a világvallások képviselőit sem (a pápán kívül), hogy hetente adnák egymásnak a kilincset Brüsszelben-Berlinben-Kijevben-Párizsban vagy Moszkvában. Mintha teljesen átengednék a terepet a szekuláris gonoszságnak, mintha lehajtanák fejüket, mint a káka, és önként-dalolva, a haladás és modernség címén hagynák, hogy bedarálja őket ez a felszínes Amerika-imádat.

A békéért nem elég imádkozni, tenni is kéne. Sokmindent.

Például az Amerikai Egyesült Államok keresztényei is síkra szállhatnának kormányuknál, magukba nézhetnének, mi lett abból a szabadelvű kereszténység-értelmezésből, ami mára, mint egy invázió a fejlett nyugatot is behálózta és megszállta.

Talán Európai kereszténységünk is ennek lett a foglya. Túszul ejtette őt is a liberális szabadság zsákutcája.

Jó lenne kihátrálni belőle. Amíg nem késő.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű