fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Interjú

Mikita Dorka Júlia: A „higgy önmagadban” szlogen kevés

Közzétéve

A Rómeó és Júlia című musical szereplőjeként - Fotó: Mikita Dorka Júlia archívuma

Mikita Dorka Júlia, a Kaposvári Egyetem színinövendéke missziónak tekinti, hogy a hitéről mindig és mindenütt tanúságot tegyen. A többszörös díjnyertes fiatal művész a NEK-től – amelyre versjegyzet-videósorozattal készül – az ima szavainak megfelelően fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulásának előmozdítását várja.

– A közelmúltban az Online Farsangi Szinkronszemle közönségdíjasa lettél. Hogy lehet eljutni idáig ilyen fiatalon?

– A Stargirl című sorozat főszereplőjének szinkronizálásáért nyertem el a közönségdíjat a legjobb színésznő kategóriában. A nézők online szavazás keretében fejezhették ki véleményüket a benevezett 32 alkotásról. A Színházi Dolgozók Szakszervezetének Szinkron Alapszervezete (SziA) a hagyományoktól eltérően idén virtuálisan tartotta meg a díjátadót az Online Farsangi Szinkronszemle keretében: a nyerteseket február 20-án hirdették ki a SzinkronSzakma YouTube-csatornáján közvetített élőadásban. Összesen 16 kategóriában született döntés. A jelenlegi tervek szerint – ha a járványhelyzet megengedi – a díjakat szeptember 3-án fogják átadni az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

– Hangoskönyv is megjelent az előadásodban: Böszörményi Zoltán erdélyi író, az Irodalmi Jelen művészeti folyóirat főszerkesztőjének Sóvárgás című művét olvastad fel. Hogyan lettél a hangoskönyv hangja?

– Diákkorom óta számos miskolci irodalmi eseményen olvashattam fel verset és prózát. Ez is hasonló alkalom volt: a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Böszörményi Zoltán Sóvárgás című könyvének online bemutatójához felkérte édesanyámat egy videó elkészítésére, engem pedig egy részlet felolvasására. Az elkészült anyag eljutott az íróhoz is, akinek annyira megtetszett, hogy megkért, olvassam fel az egész könyvét. Mint mondta, úgy érezte, hogy kislányos hangommal hitelesen tudom megszólaltatni elképzelt karakterét. A könyv főszereplője ugyanis egy kislány, aki nagyon szereti az édesanyját, ám a mamája kevés figyelmet szentel neki, fizikailag is csak ritkán van jelen a lánya életében. Érzelmileg nagyon megterhelő a történet, a felolvasás közben sokszor küszködtem a könnyeimmel. Az én gyermekkorom szerencsére minden szempontból távol állt ettől a szomorúságtól.

Mikita Dorka Júlia

– Ahogy már utaltál is rá, kisgyermekkorod óta színpadon állsz. Hogyan és milyen út vezetett el téged Miskolcról a Kaposvári Egyetem színművész osztályáig?

– Érzem, hogy a Jóisten kitalálta és vezeti az utam, kegyelmek sorozata, ahogy kicsi koromtól lépegetek választott pályám, a színművészet felé. Nyolcéves korom óta második otthonom a színház… 2009-ben válogatott be Krámer György rendező-koreográfus a Miskolci Nemzeti Színház A dzsungel könyve című előadásába az énekes-táncos gyermekszereplők közé és attól kezdve évről évre újabb feladatok jöttek. A muzsika hangja legkisebb lányaként a színház történetében egyedüliként megkaptam a legjobb gyermekszereplőnek járó különdíjat. A nyomorultak című musicalben többek között Sasvári Sándor partnere lehettem. De énekelhettem operakórusban, játszhattam a Csongor és Tündében. Nagy megtiszteltetés és öröm volt, amikor már a fővárosban tanultam, de visszahívtak egy felolvasószínházi estre.

Érettségi után a budapesti Színművészetin vagy a Kaposvári Egyetem színművész szakán szerettem volna továbbtanulni. Utóbbira a felvételim először nem sikerült, de felvételt nyertem a Budapesti Operettszínház stúdiójába, ahol két hasznos évet tölthettem el Szendy Szilvi és Kékkovács Mara osztályában. Játszhattam többek között a legendás Rómeo és Júlia musical jubileumi előadásában és Veszprémben a Titanic című musicalben. A következő évben nem is felvételiztem újra, mert be akartam fejezni itt az alapképzést. Tavaly, 2020-ban pedig görcsösségmentes, jó hangulatú rostákon át sikerült bejutnom Vidnyánszky Attila rendező, illetve Varga Zsuzsa színművész és Zalán János producer, színigazgató osztályába.

„Missziómnak érzem, hogy a hitemről beszéljek”

– A színpadszeretetet színháztörténész édesapád (Mikita Gábor), a katolikus hit mélységét és megtartását mellette katolikus újságíró édesanyád (Dobos Klára) táplálta beléd. Hogyan befolyásolja a kettő egymást, miként hat egyik a másikra?

– Mindig szerencsésnek tartottam magam, hogy ilyen családba születtem, hogy katolikus vagyok, és szeretném, ha mások is tudnák, hogy az eredményeim egy felsőbb irányítónak köszönhetők. A színház szeretete és a hitem nagyon fontosak az életemben. Az egyik nem zárja ki a másikat, bár a mai színésztársadalomban nem feltétlenül ,,divat” a hit kérdése… Óvodáskoromtól kezdve egyházi intézményekbe jártam, ahol megteremtették a kereteket ahhoz, hogy gyakorolhassam a hitemet. Éppen ezért, amikor Pestre kerültem, elkezdett hiányozni a szervezett egyházi lét. Nehéz így, hogy magamnak kell megszereznem a lelki táplálékot – még a baráti körömben sincsenek vallásukat gyakorló emberek… De pontosan emiatt a közegemben missziónak érzem, hogy a hitemről beszéljek. Mesélek erről ateista barátaimnak is, és azt tapasztalom, hogy érdekli őket ez a téma, sokukban fel tudtam ébreszteni a kíváncsiságot, mert az ember olyan teremtmény, aki, ha nem is ismeri be, mégis folyamatosan vágyik az istenkapcsolatra. Ha a hitemről vallok, mindig eszembe jutnak a jelenések. Sok zarándoklaton vettem részt. Mesélek Mária-jelenésekről, szívizomrostokká változó ostyákról – ezeket mindenki nagyon érdekesnek találja, viszont nehezebben megfoghatók egy nem katolikus ember számára. Szent Antal sokkal „látványosabban” segít a tanúságtételben is. A Jóisten és a Szűzanya, ha hagyjuk, hosszú távon, folyamatosan dolgozik az életünkön, Szent Antal viszont azonnal megmutatkozik szükség esetén, akár úgy is, mint az elveszett tárgyak megtalálásának védőszentje. A szerelmem is kedvesen legyintett, amikor erről meséltem neki, ám egyszer nem találta a forgalmiját, és amikor már teljesen kétségbeesett, eszébe jutott Szent Antal. Kérte, hogy „ha Dorkának annyit segítesz, segíts most nekem is”, és abban a pillanatban elő is került a forgalmi…

A Mária országa, versjegyzetekkel versvideó-sorozat felvételén – Fotó: Mikita Dorka Júlia archívuma

Azt vettem észre, hogy az én kis dolgaim beépülnek a barátaim életébe. Ha valakinek gondja támadt, az volt a reflexszerű reakcióm, hogy „imádkozom érted, nem lesz semmi baj”. Vagy én kértem egy nehéz helyzetben, hogy imádkozzanak értem. Mostanában már maguktól kérik az imát, ha valami baj adódik. Magától értetődő, természetes téma a hitem, így nem érzik tolakodásnak vagy patetikusnak, ha erről beszélek. Nem is tudom, mit csinál egy olyan ember, akinek nincs ekkora támasza. A színészet annyira gyötrő pálya! Éreznem kell, hogy a helyemen vagyok, és minden úgy lesz, ahogy lennie kell, ez pedig csak a Jóisten segítségével lehetséges, a színészet jellemző szlogenje, a „higgy önmagadban” ehhez kevés… Úgy érzem, kaptam színészi talentumokat a Jóistentől, s jelzéseket is folyamatosan, hogy a színház lehet az én utam. Ezzel is tudom majd szolgálni, hirdetni, megmutatni Őt az embereknek.

„Minden feladatban megtalálom Őt”

Van-e alkalmad összekapcsolni a közönség előtt a színművészetet és a hitvilágodat? Keresed-e az utat a szent, a szakrális, az istenes felé?

– Színészként, de magánemberként is mindenkivel szeretném megosztani azt az örömet, amit nekem jelent katolikusnak lenni. A színpadi lét is hatalmas lehetőség erre, amivel nagyon szeretnék majd élni. Úgy gondolom, erre lehetőség van akkor is, ha a történet tematikailag nem is ilyesmiről szól. Minden feladatban megtalálom Őt, minden lépésemet és döntésemet elkíséri, a legnagyobb bizodalmam a színpadon is benne és a Szűzanyában van. Nem kezdődhet el bármilyen szereplésem az Üdvözlégy Mária elimádkozása nélkül, egy előadás, a színpadi tartózkodás pedig eleve annyira emelt mentális és fizikai állapot, hogy könnyebb a „találkozás” a Felettünkvalóval. Talán ez az alapja a katartikus pillanatoknak…

– Pódiumbeszélgetések, előadások, versvideók is tanúskodnak arról, milyen bátran vállalod és vallod meg a hitedet az emberek előtt. Van-e olyan példaképed, akár múltbéli, akár a jelenbeli színházi személyiség, aki bármikor bárhol tanúságot tett/tesz a hitéről?

– Az előadóművészet a legjobb területe annak, hogy az ember kifejezze, amit a világról gondol és üzenni szeretne. Erre sok darab is ad lehetőséget, de egy-egy vers még inkább. Szüleimmel, barátainkkal készítjük a főként egyházi tematikájú versvideókat az Új Misszió katolikus folyóirat számára – legközelebb, amikor lesz pár szabadnapom, éppen a NEK-hez kapcsolódó versjegyzet-videósorozat készítésén fogunk dolgozni.

A színházi világban, mint említettem is, tapasztalatom szerint nem sok a hívő ember, meg szoktam lepődni, amikor egy társulatból valaki akár egy netes fórumon megoszt egy egyházi tartalmat. Hatalmas öröm rátalálni valakire, akivel azonos a világnézetünk. Édesapámnál, a miskolci színészmúzeumban volt egy tárlat az egyik kedvenc színésznőmről, Dajka Margitról, aki nagy tisztelője volt Szent Antalnak. A jelenkori színházi személyiségek közül pedig osztályfőnökömet, Vidnyánszky Attilát említem. A szakmán belüli széthúzás a politikai megosztottság miatt az elmúlt évben tetőzött és a tanár úr a történések középpontjába került. Nagyon nehéz lehetett számára az az időszak. Hálás vagyok az őszinteségéért és bizalmáért, hogy megismertette a motivációit, az elképzeléseit a Színművészeti megújításával kapcsolatban, megosztotta velünk személyes aggodalmait, fájdalmait és a szomorúságot, amit a helyzet idézett elő. Emlékezetes számomra, amikor nagy aggodalommal mesélt édesanyjáról, hogy kölcsönösen mennyire féltik egymást. És tanárnak is kiváló. Az én szememben ő szakmailag és emberileg egyaránt megkérdőjelezhetetlen. Az Isteni Gondviselésnek tudom be, hogy az osztályába kerülhettem, és remélem, később egyik képviselője lehetek majd annak a világnézetnek, amit ő a magáénak vall. Nagy megnyugvás hallani tőle egy-egy Istenhez köthető gondolatot, akár csak egy hálakifejezést, hogy itt lehetünk, hogy nincs beteg az osztályban…

A Titanic musical szereplőjeként a veszprémi Petőfi Színházban – Fotó: Mikita Dorka Júlia archívuma

– Azt mondod, a NEK-re versjegyzet-videósorozattal készülsz. Pontosan mit jelent a versjegyzetvideó és ezen belül mi formálódik a NEK jegyében?

– Korábban több versvideót készítettünk édesanyámmal, akinek munkája-hobbija is ez. Az összmagyarság számára meghirdetett, sok versszerető versenyzőt felvonultató Nemzeti VERSeny-ekre neveztünk, ahol többször ott lehettem a Nemzeti Színházban rendezett döntőkön. Még gimnazistaként – amikor Dsida Jenő Tízparancsolat című versét dolgoztuk fel – épp Vidnyánszky Attila adta át ezüst minősítésemet… Legutóbb arany minősítést kaptam a szavalatokért, s a versenyre készített versvideónkat – Csorba Piroska: Miskóc – különdíjjal jutalmazták. A versjegyzet-videósorozatokat édesanyám az Új Misszió katolikus folyóirat számára kezdte készíteni. Hortai Ritával, irodalmi műsorok szerkesztő-előadójával válogatjuk a versanyagot. Különleges helyszíneken mondjuk, olvassuk fel felváltva vagy együtt a műveket, és amikor megosztjuk, „megfejeljük” egy-egy saját gondolattal is. Talán egyszerre szolgálhatjuk ezzel a vallásos irodalom népszerűsítését és a hitbéli elmélyülést. Elkészült a Nagyhét-, majd többek között Mária országa-, Trianon-, Advent – versjegyzetekkel. Hasonlót tervezünk a NEK-re is, az Eucharisztiát középpontba állító – Babits Mihály-, Túrmezei Erzsébet- és más- – versekből, szentek imáiból.

Az emberiség talán a fejéhez kap

– Eucharisztikus Kongresszusra készül a magyarság. Szerinted milyen lehetőségeket hordoz ez hazánk, nemzetünk és egyházunk számára?

– Katolikus életünk „szíve” az Oltáriszentség, ebből táplálkozunk, kapunk erőt. Az egyik egerszalóki lelkigyakorlaton nagyon megrendültem egy szentségimádás közben. Mindenütt érzem, hogy velem van a Jóisten, de nem szeretném, hogy hétköznapi dologgá, szimpla szokássá váljon, hogy ha van egy üres percem, elkezdem „mantrázni” a Miatyánkot. Szeretnék élőbb kapcsolatot. Olyan típus vagyok, akinek szüksége van a biztatásra, fontos, hogy megöleljenek, fontosak a személyes találkozások. Egerszalókon a kiscsoportos beszélgetéseken azt mondtam el, hogy mennyire szeretném, ha szólna hozzám. Adna egy erős jelet, visszajelzést, hogy tudjam, minden rendben, esetleg jól csináltam valamit. Nyilván nem azt vártam, hogy megjelenjen, de mégis valami nagy tapasztalatot, istenélményt… És amikor késő éjjel ott ültem Előtte a templomban, válaszolt! Nagyon személyes élmény volt, nehezen megfogható-megfogalmazható, bárhogy mondom, nagyon leegyszerűsítem. Mindenesetre magától megeredt a könnyem, minden előzmény nélkül és a legnagyobb természetességgel. Biztos voltam benne, hogy ez a szokatlan élmény válasz a kérdésemre.

Szívemhez szól a kongresszus imája, amit évek óta elmondunk a szentmisék végén. Ha a Szentlélek úgy gondolja, akkor a segítségével elérhetjük, vagy legalábbis közelíthetünk ahhoz a célhoz, amit az imában kérünk: fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulásához.  Persze tudom, ez így még egy hívő embertől is idealisztikus, hiszen annyi negatívum van a mai világban, a mi kultúránktól távol álló vallások előrenyomulásától a keresztényüldözésen át a genderideológiáig, nem is beszélve a pandémiáról, ezek összessége már-már inkább világvége hangulatot jelez… Mindenesetre bizakodom, hogy az emberiség kicsit a fejéhez kap, korosztályomat pedig – magamat is! –Kerényi Lajos atya Szalókon elhangzott szavaival biztatom: azt mondta, legyünk olyan édes, aranyos fiatalok, akik kedvesek a Jóistennek. Mert az igazi boldogság vonatára nem szállhatnak fel sem lekvárok, sem dinnyék…

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű