fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Milyen szomorú, amikor keresztény népek ellenségnek tekintik egymást – Ferenc pápa Úrangyala imája

Közzétéve

Az évközi hetedik vasárnap délben Ferenc pápa az ellenségszeretetről szóló evangéliumi szakaszt elemezve arra szólított fel, hogy a Szentlélektől kapott szeretet erejével győzzük le a haragot szívünkben, jóval válaszolva az ellenünk elkövetett rosszra.

Szomorúan utalt azokra a személyekre és népekre, akik büszkén vallják kereszténynek magukat, mégis ellenségnek tekintik egymást és egymás elleni háborúzásra gondolnak. Tanításában Jézus példáját idézve Ferenc pápa elmagyarázta, hogy miért nem lehetetlen és miért nem igazságtalan az ellenség szeretete.

A vasárnapi evangéliumi szakaszban Jézus néhány alapvető, életre szóló útmutatást ad tanítványainak – kezdte beszédét Ferenc pápa. Az Úr a legnehezebb helyzetekre utal, azokra, amelyek számunkra fontos próbatételt jelentenek, amelyek azok elé állítanak bennünket, akik ellenségesek velünk szemben és akik mindig arra törekszenek, hogy ártsanak nekünk. Ezekben az esetekben Jézus tanítványa arra hivatott, hogy ne engedjen az ösztönöknek és a gyűlöletnek, hanem jusson jóval túl rajtuk. Túllépni az ösztönökön, túllépni a gyűlöleten – hangsúlyozta a pápa, majd idézte Jézus szavait: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal”. Hozzátette, hogy Jézus még konkrétabb, amikor azt mondja: „Aki arcul üt téged, tartsd oda annak arcod másik felét is”. Amikor ezt halljuk, úgy tűnik, mintha az Úr a lehetetlent kérné. És különben is, miért szeressük ellenségeinket? Ha nem reagálunk az erőszakosokra, akkor minden visszaélésnek szabad utat engedünk és ez nem igazságos. De valóban így van ez? Az Úr valóban a lehetetlent, sőt, az igazságtalanságot kéri tőlünk? – tette fel a kérdést a pápa.

Ezután először annak az igazságtalanságnak az értelmét elemezte, amelyet a „tarts oda (arcod) másik felét is” éleszt bennünk. Utalt Jézus kínszenvedésére, arra a jelenetre, amikor az igazságtalan per idején, a főpap előtt egy bizonyos ponton az egyik őr arcul üti őt. És Jézus hogyan viselkedik? Nem sértegeti az őrt, hanem ezt mondja neki: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, de ha jól, miért ütsz engem?” (Jn 18,23) – olvassuk János evangéliumában. Az Úr számot kér a rosszról. Arcunk másik felét odatartani nem azt jelenti, hogy csendben tűrünk, hogy engedünk az igazságtalanságnak – fejtette ki Ferenc pápa. Jézus kérdésével elítéli azt, ami igazságtalan. De harag nélkül, erőszak nélkül, sőt kedvesen csinálja. Nem akar vitát indítani, hanem fel kívánja számolni a sértődöttséget és ez nagyon fontos: közösen kell véget vetni a gyűlöletnek és az igazságtalanságnak, törekedni kell a bűnös testvér helyes útra térítésére. Ez nem könnyű, de Jézus megtette és azt mondja, hogy mi is tegyük meg. Ezt jelenti az, hogy arcunk másik felét is odatartjuk: Jézus szelídsége a legerősebb válasz a kapott ütésre. Arcunk másik felének odatartása nem a vesztes meghátrálása, hanem annak a cselekedete, aki nagyobb belső erővel rendelkezik. Arcunk másik felének odatartása azt jelenti, hogy a rosszat jóval győzzük le, amely rést nyit az ellenség szívében, leleplezi gyűlöletének abszurd mivoltát. És ezt a magatartást, ezt az arcunk másik felének az odatartását nem a számítás vagy a gyűlölet diktálja, hanem a szeretet. Az ingyenes és meg nem érdemelt szeretet, amelyet Jézustól kapunk, az éleszti fel a szívben az ő hozzá hasonló cselekvési módot, amely visszautasít mindenféle haragot. Mi hozzá vagyunk szokva a bosszúálláshoz: „Te ezt tetted velem, én azt fogom veled tenni” – vagy haragot őrzünk a szívünkben – mutatott rá a pápa, megállapítva, hogy a harag tönkreteszi a személyt.

A pápa ezután a másik ellenvetést vizsgálta meg: lehetséges, hogy valaki eljusson ellenségei szeretetére? Ha csak rajtunk múlna, lehetetlen volna. De emlékezzünk rá, hogy amikor az Úr kér valamit, azt nekünk akarja adni. Az Úr soha nem kér tőlünk olyant, amit meg nem ad előzőleg. Amikor azt mondja, hogy „szeresd az ellenségedet”, akkor erre képesnek akar tenni. Enélkül a képesség nélkül nem tehetnénk meg, de az Úr azt mondja, hogy „szeresd ellenségedet” és megadja ennek a képességét. Ferenc pápa ekkor idézte Szent Ágostont, aki így imádkozott: „Add meg Uram, amit parancsolsz s követelj tőlem, amit csak akarsz!” (Vallomások, Tizedik Könyv, XXIX. fejezet). Mi mit kérjünk Istentől, mi az, amit örömmel ad nekünk? – kérdezte a pápa és így válaszolt: „Erőt, hogy szeressünk, ami nem egy dolog, hanem a Szentlélek”. A szeretet ereje a Szentlélek, és Jézus Lelkével tudunk jóval válaszolni a rosszra, tudjuk szeretni azt, aki árt nekünk. Így tesznek a keresztények. A pápa az ellenségszeretetről szóló evangéliumi szakaszt elemezve ekkor szomorúságának adott hangot: „Milyen szomorú, amikor személyek és népek, akik büszkék rá, hogy keresztények, a többieket ellenségnek tekintik és egymás elleni háborúzásra gondolnak. Nagyon szomorú” – állapította meg Ferenc pápa.

Fotó: Vatican Media

Ezután arra szólított fel, hogy vizsgáljuk meg, megpróbálunk Jézus hívásai szerint élni? Gondoljunk valakire, aki bántott minket. Mindenki gondoljon egy ilyen személyre. Mindenkivel előfordult, hogy valakitől kárt szenvedtünk, gondoljunk arra a személyre. Talán van bennünk harag. Akkor e mellé a harag mellé állítsuk Jézus képét, aki szelíd a per idején, az arculütés után. És utána kérjük a Szentlelket, hogy működjön szívünkben. Végül imádkozzunk azért a személyért: imádkozzunk azért, aki bántott minket (vö. Lk 6,28). Mi, amikor valaki valami rosszat tett nekünk, rögtön elmeséljük másoknak és áldozatnak érezzük magunkat. Álljunk meg és imádkozzunk az Úrhoz azért a személyért, hogy segítse őt és így elmúlik a haragnak ez az érzése. A pápa hangsúlyozta az ima elsődleges szerepét: Imádkozzunk azokért, akik rosszul bántak velünk – ez az első dolog, hogy a rosszat jóvá alakítsuk át”. Végül a Szűzanyához fohászkodott az Úrangyala imádság előtt mondott beszédében:

„Szűz Mária segítsen bennünket, hogy a béke munkásai legyünk mindenkivel szemben, főleg azokkal szemben, akik ellenségesek velünk és akiket nem szeretünk.

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa közelségét fejezte ki az elmúlt napokban természeti katasztrófák által sújtott lakosságoknak. Elsőnek Madagaszkár délkeleti részét említette meg, ahol ciklonok sorozata pusztított, majd a brazíliai Petropolis területét, ahol árvizek és földcsuszamlások okoztak súlyos károkat. Azért fohászkodott az Úrhoz, hogy fogadja be békéjébe az áldozatokat, nyújtson vigaszt hozzátartozóiknak és támogassa a segítséget nyújtókat.

Az olaszországi egészségügyi nap alkalmából a pápa elismeréssel szólt az orvosokról, ápolónőkről és ápolókról, önkéntesekről, akik közel állnak a betegekhez, kezelik, ápolják, segítik őket. Ismét utalt a Rai olasz közszolgálati televízió egyes csatornájának „Az Ő képmására” c. műsorára, amelynek címe: „Senki sem üdvözül egyedül”. A betegségben szükségünk van valakire, aki megment bennünket, aki segít nekünk. Tolmácsolta egy orvos szavait, aki vasárnap reggel beszélte el neki, hogy a Covid idején egy haldokló így szólt hozzá: „Fogja meg a kezemet, mert haldoklok és szükségem van az Ön kezére”. A hősies egészségügyi személyzet megmutatta a Covid idején ezt a hősiességét, de a hősiesség minden nap megmarad – mondta a pápa, majd így szólt a hívekhez: „Taps és nagy köszönet orvosainknak, ápolónőinknek, ápolóinknak, önkénteseinknek!

Végül szokásához híven Ferenc pápa köszöntötte a rómaiakat, az itáliai és a különböző országokból érkezett zarándokokat, megemlítve a sok spanyol hívőt, majd bátorító szavakkal fordult a hajléktalanokat segítő „Bárka Projekt” csoportjához, akik ezekben a napokban kezdték meg szociális tevékenységüket Rómában.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ferenc pápa

Isten őszinteségünket értékeli, hagyjuk a képmutatást! – Ferenc pápa szerdai katekézise

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Vatican Media

Ne féljünk olykor megosztani az Úrral kételyeinket, haragunkat, Ő mindig gyöngéden meghallgat bennünket. A hideg szívvel mondott, képmutató szavak helyett válasszuk az őszinteséget, melyben sok idős ember példa lehet előttünk – buzdított katekézisében a pápa, immár tizedik alkalommal elmélkedve az öregkorról.

„Jób válaszolt az Úrnak, s így szólt: Most már tudom, hogy akármit megtehetsz, nincs gondolat, amely neked lehetetlen. Én borítottam tervedet homályba, olyan szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás. Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent és megbánok, porban és hamuban! (…) Jób életének következő szakaszát az Úr jobban megáldotta, mint a korábbit. (…) Ezután Jób még száznegyven évig élt, és látta fiait és unokáit negyedíziglen.” (Jób 42,1-6.12.16)

A bibliai történetben az idős Jóbbal találkozunk, aki kitart a hitben, de tiltakozik az őt ért sok csapás miatt. Végül pedig Isten válaszol neki és fölfedi előtte arcát. Nem tapossa el, hanem gyöngéden felemeli őt. Előítéletek, közhelyek nélkül olvassuk el ezt a történetet, jót fog tenni nekünk: segít legyőzni a kísértést, hogy moralizálni kezdjünk, amikor csapások érnek minket. Jób valóban elveszített mindent, vagyont, családot, gyermeket, egészséget, és ott marad a barátaival beszélgetni. Isten megdicséri Jóbot, mert nem áll be a többi közé, aki azt hiszi, mindent tud Istenről, hanem nyitott marad, és valóban megérti a gyengédség misztériumát, mely hallgatása mögött rejlik. Isten mentsen minket a kegyes és öntelt képmutatástól, amivel Jóbot vigasztalják barátai, akik aztán végül ítélkeznek fölötte. Ez a moralizáló vallásosság, az előírások betartása miatt érzett beképzeltség farizeussá és képmutatóvá tesz – fűzte hozzá a Szentatya.

Ezzel szemben Jób helyesen cselekedett, amikor bár haragosan szólt Istenhez, nem volt hajlandó üldözőként tekinteni rá. Jutalomként Isten kétszeresen adja vissza Jóbnak elveszett vagyonát, miután megkéri, hogy imádkozzon gonosz barátaiért. A hit megtérésének fordulata, amikor Jób kifakad: Tudom jól, él ügyem szószólója, ő lép majd föl utoljára a földön. Hogyha fölébredek, maga mellé állít, és meglátom még testemből az Istent. Látni fogom, s ő a pártomon lesz, kit szemem lát, az nem lesz majd idegen. (19,25-27) Gyönyörű ez a szakasz, Händel Messiás oratóriumának vége jut eszembe róla, amikor az Alleluja ünnepe után a szoprán lassan, békésen így énekel: Tudom, hogy él az én Megváltóm – mondta a pápa. Vagyis tudom, Istenem, hogy te nem üldözöl engem, hanem igazságot szolgáltatsz nekem. Ez az Isten feltámadásába vetett hit, amikor hiszünk Jézus Krisztusban és abban, hogy az Úr mindig vár minket és el fog jönni.

Jób könyvének példája drámaian és példaértékűen megmutatja azt, ami a való életben történik. Amikor egy személyt, családot vagy népet túl nagy súlyok gyötörnek, aránytalanul nagy próbatételeket kell kiállniuk az emberi lét kicsinységéhez és törékenységéhez mérten. Ezt úgy mondjuk: még az ág is húzza szegényt. Van sok ember, akinek látszólag túlzott és igazságtalan mennyiségű rosszat kell kiállnia. Mindannyian ismerünk ilyeneket. Egyfelől megdöbbent minket kiáltásuk, másfelől csodáljuk állhatatos hitüket és szeretetüket, mellyel csöndben kitartanak. Gondoljunk a súlyos fogyatékkal élő gyermekek szüleire, vagy azokra, akiket állandó betegség gyötör, vagy ilyen családtagot ápolnak. Ezeket a helyzeteket gyakran tovább nehezítik a szűkös anyagiak. A történelem bizonyos korszakaiban úgy tűnik, hogy összeadódnak ezek a csapások: ilyen volt az elmúlt években a Covid-járvány, és ilyen a most Ukrajnában zajló háború.

Az áldozatnak joga van a tiltakozáshoz, a gonosz misztériumával szemben. Ferenc pápa hozzátette: olykor jönnek hozzám emberek, akik elmondják, hogy tiltakoztak Istennél ügyes-bajos dolgaik miatt. Erre én azt válaszolom: Tudod, barátom, a tiltakozás is az imádság egy formája ilyenkor. Mint a gyermekek, akik tiltakoznak a szüleikkel szemben, hogy felhívják magukra a figyelmet, hogy foglalkozzanak velük. Ha van egy seb a szívedben, valamilyen fájdalom és úgy érzed, tiltakoznod kell ellene akár Istennel szemben is, ő meghallgat téged. Isten Atya, ő nem ijed meg tiltakozó imánktól. Megért minket. Légy szabad, imádkozz szabadon, ne zárd előítéletek börtönébe az imádat. Fohászkodj spontán, mint gyermek az apjához, aki mindent elmond neki, ami eszébe jut, mert ő megérti.

Isten csöndje, hallgatása a dráma pillanatában ezt jelenti. Hagyja, hogy Jób kifakadjon, tiltakozzon, Isten meghallgatja őt. Ezt a tiszteletet és gyöngédséget meg kellene tanulnunk tőle. És Istennek nem tetszenek a mi végeláthatatlan magyarázkodásaink, mint ahogy Jób barátai beszéltek. Ez a fajta vallásosság, ami szóval mindent megmagyaráz, miközben a szív hidegen marad. Ezt nem szereti Isten. Inkább választja Jób tiltakozását vagy hallgatását – hangsúlyozta Ferenc pápa. Jób hitvallása végül egy szinte misztikus tapasztalásra jut el: „Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak.” (42,5) Hány emberrel történik ez, miután rossz élmények érték, hogy jobban megérti Istent. Időskorban ez a tanúságtétel még hitelesebb, mert az öregek már annyi mindent megértek életükben. Az esendőség, a veszteségek nőnek az idő előrehaladtával, megtapasztalják az emberi állhatatlanságot. A törvény, a tudomány, sőt a vallás emberei is olykor összekeverik az üldözőt az áldozattal, és őt hibáztatják fájdalmáért. Ez hiba! Tekintsünk az öregekre szeretettel, nézzük élettapasztalatukat. Tanuljuk meg tőlük, hogy Máriához hasonlóan egyesülve imádkozzunk, kitartóan várakozva Istenre. A hívők tekintete ez, mely a Feszületre szegeződik. Az idősek sokat szenvedtek, sokat tanultak életük során, de a végén meglelik ezt a szinte misztikus békét, mely az Istennel való találkozásból fakad, mint amikor Isten Fia a kereszten ráhagyatkozik Atyja akaratára.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

Az életszentség mindennapi szeretetből áll – Ferenc pápa homíliája

Közzétéve

Szerző:

Húsvét ötödik vasárnapján, a szentté avatási szertartáson Ferenc pápa a krisztusi szeretetparancshoz fűzte gondolatait: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is”. Elemezte Krisztus végrendeletének két összetevőjét: ahogyan Jézus szeret minket és ahogy mi szeretjük felebarátainkat. Ennek ismérve alapján tudjuk ugyanis megállapítani, hogy valóban Krisztus tanítványai vagyunk-e.

A pápa szentbeszédében a keresztény élet egyszerűségét hangsúlyozta, megjegyezve, hogy gyakran mi tesszük azt bonyolultabbá. Életünk sötét időszakaiban se feledjük el soha, hogy Isten szeret bennünket, mindnyájunkról van egy álma, amelyet nekünk kell örömmel megvalósítani. Az életszentség, amelyre mindannyian meghívást kaptunk a keresztség szentségében, felebarátaink szolgálatában, a mindennapi szeretetben, önátadásunkban nyilvánul meg – fejtette ki homíliájában Ferenc pápa.

„Meghallgattuk Jézus néhány szavát, amelyeket övéire bíz, mielőtt elment ebből a világból az Atyához” – kezdte homíliáját Ferenc pápa. Arra mutatott rá, hogy ezek a szavak meghatározzák, mit jelent kereszténynek lenni: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is” (Jn 13,34). Ez a végrendelet, amelyet Krisztus ránk hagyott, alapvető kritériuma annak, hogy tisztázzuk, valóban tanítványai vagyunk-e, vagy sem: ez a szeretet parancsolata – mondta a pápa, majd a parancsolat két lényeges elemét elemezte, amelyek a következők: Jézus irántunk való szeretete– „amint én szerettelek titeket” – és az a szeretet, amelyet Jézus kér tőlünk, hogy megéljük – „ti is úgy szeressétek egymást”.

Először az „amint én szerettelek titeket” szavakhoz fűzte gondolatait Ferenc pápa. Hogyan szeretett minket Jézus? A végsőkig, önmaga teljes átadásáig. Megrendítő, hogy ezeket a szavakat egy sötét éjszakán ejti ki, miközben a Cenákulumban, a felső teremben uralkodó légkör tele van érzelmekkel és aggodalmakkal: érzelmekkel, mert a Mester búcsúzni készül tanítványaitól, aggodalmakkal, mert bejelenti, hogy éppen egyikük árulja el őt. Elképzelhetjük, milyen fájdalom járta át Jézus lelkét, milyen sötétség sűrűsödött az apostolok szívében és milyen keserűséget éreztek, amikor látták, hogy Júdás, miután megkapta a Mester által számára bemártott falatot, kiment a teremből, hogy belépjen az árulás éjszakájába. És pontosan az árulás órájában Jézus megerősíti az övéi iránti szeretetét. Mert az élet sötétségeiben és viharaiban ez a lényeges: Isten szeret bennünket.

Ez a kijelentés álljon hivatásunk és hitünk megnyilvánulásainak középpontjában: „nem mi szerettük Istent, hanem ő szeretett minket” (1Jn 4,10) – idézett a pápa János apostol első leveléből. Ezt soha ne feledjük el. A középpontban nem a mi ügyességünk és a mi érdemeink állnak, hanem Isten feltétlen és ingyenes szeretete, amelyet nem érdemeltünk meg. Keresztény létünk kezdetén nem tanok és művek állnak, hanem a csodálkozás, amikor felfedezzük, hogy szeretnek minket, megelőzve bármilyen válaszunkat. Miközben a világ gyakran arról akar meggyőzni bennünket, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha eredményeket érünk el, az evangélium emlékeztet minket az élet igazságára: szeretve vagyunk, szeretnek minket. Ez a mi értékünk: szeretnek minket – szögezte le Ferenc pápa, majd idézte korunk egy lelkiségi mestere, Henri Jozef Machiel Nouwen holland katolikus pap, teológus, író szavait: „Mielőtt még bármilyen emberi lény látna bennünket, már látott minket Isten szerető szeme. Mielőtt még bárki hallana minket sírni vagy nevetni, Istenünk már meghallgatott bennünket, ő mindig figyelemmel hallgat minket. Mielőtt még valaki ezen a világon beszélne velünk, az örök szeretet hangja már szólt hozzánk” (H. Nouwen, Érezni, hogy szeretve vagyunk, Brescia 1997). Ő szeretett minket előbb, Ő várt ránk. Ő szeret bennünket továbbra is. Ez a mi identitásunk: Isten szeret minket. Ez a mi erőnk: Isten szeret minket – mondta nyomatékkal Ferenc pápa. 

Ez az igazság azt kívánja, hogy megváltoztassuk az életszentségről alkotott elképzelésünket. Olykor, túlságosan ragaszkodva saját erőfeszítéseinkhez, hogy jó cselekedeteket hajtsunk végre, az életszentségnek olyan eszményét hoztuk létre, amely túlságosan önmagunkon alapul, személyes hősiességünkön, azon a képességünkön, hogy lemondjunk, hogy feláldozzuk magunkat egy díj elnyerése céljából. Ez olykor az élet, az életszentség túlságosan pelagiánus felfogása. Így az életszentséget egy nehezen megközelíthető céllá változtattuk, elválasztottuk a mindennapi élettől, ahelyett, hogy kerestük volna és magunkhoz öleltük volna a mindennapi életben, az út porában, a konkrét élet küzdelmeiben és mint ahogy Ávilai Szent Teréz mondta nővértársainak: „a konyha fazekai között”. Jézus tanítványainak lenni és az életszentség útján járni mindenekelőtt azt jelenti, hogy hagyjuk átalakítani magunkat Isten szeretetének ereje által. Ne feledjük el Isten elsőbbségét önmagunkkal szemben, a Lélek megelőzi a testet, a kegyelem megelőzi a cselekedeteket – hangsúlyozta Ferenc pápa a szentté avatási szentmisén mondott homíliájában.

Fotó: CNA

Szentbeszédében kifejtette, hogy a szeretet, amit az Úrtól kapunk, az az erő, ami átalakítja életünket: kitágítja a szívet és készségessé tesz a szeretetre, majd rátért a második szempont elemzésére: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is”. Ez az „úgy” – nem pusztán felszólítás arra, hogy kövessük Jézus szeretetét; azt jelenti, hogy csak azért tudunk szeretni mert Ő szeretett minket, mert szívünknek adja a saját Lelkét, az életszentség Lelkét, szeretetet, amely meggyógyít és átalakít bennünket. Ezért hozhatunk olyan döntéseket és tehetünk olyan gesztusokat minden helyzetben és minden testvérünkkel, amelyek a szeretetből fakadnak. Ahogy engem szeretnek, én is tudok úgy szeretni. Az én felebarátok iránti szeretetem mindig egyesül Jézus irántam való szeretetével. „Úgy”, ahogy Ő szeretett engem, úgy tudok én is szeretni. Olyan egyszerű a keresztény élet! – jegyezte meg a pápa, hozzátéve, hogy mi tesszük olyan sok mindennel bonyolultabbá, de olyan egyszerű!

És konkrétan mit jelent ennek a szeretetnek a megélése? – tette fel a kérdést a pápa. Mielőtt ránk hagyta volna ezt a parancsolatot, Jézus megmosta tanítványai lábát; miután kihirdette ezt a parancsot, feláldozta magát a keresztfán. Szeretni annyit jelent, mint szolgálni és életünket adni – foglalta össze Ferenc pápa. Szolgálni azt jelenti, hogy nem saját érdekeinket helyezzük előtérbe; megtisztítjuk, méregtelenítjük magunkat a kapzsiság és a versengés mérgeitől; küzdünk a közöny rákja és az önreferencia férge ellen, megosztjuk másokkal az Istentől kapott karizmákat és adományokat. Konkrétan azt jelenti, hogy feltesszük magunknak a kérdést: „mit teszek a többiekért?” és a mindennapokat a szolgálat lelkületének megfelelően, szeretettel és hangoskodás nélkül éljük meg, anélkül, hogy bármit is követelnénk.

Az életszentség jelentését elemezve a pápa kifejtette: életet adni nem pusztán azt jelenti, hogy felkínálunk valamit, mint például saját javainkból valamit mások számára, hanem azt, hogy önmagunkat adjuk. Ferenc pápa hozzáfűzte, hogy meg szokta kérdezni azoktól, akik tanácsot kérnek tőle, hogy adnak-e alamizsnát? „Igen, Atyám, adok alamizsnát a szegényeknek” – hangzik a válasz, de a pápa tovább kérdez. „És amikor alamizsnát adsz, megérinted-e a személy kezét, vagy csak odadobod az alamizsnát és utána megtörlöd a kezed?”. Ilyenkor elpirulnak és azt válaszolják, hogy „nem, nem érek hozzájuk”. „Amikor alamizsnát adsz, a szemébe nézel-e annak a személynek, akinek segítesz, vagy másfelé nézel?” – erre a kérdésre is nemleges a válasz: „Nem nézek rá”. Megérinteni és ránézni Krisztus testére, aki szenved testvéreinkben. Ez nagyon fontos – hangsúlyozta a pápa. Ez jelenti azt, hogy életünket adjuk. Az életszentség nem pár hősies gesztusból áll, hanem olyan sok mindennapi szeretetből. Ferenc pápa ekkor idézett az életszentségre szóló meghívás témájának szentelt, „Gaudete et exsultate” k. apostoli buzdításának 14. pontjából „Szerzetesnő vagy? Szerzetes vagy? Úgy légy szent, hogy örömmel éled meg önátadásodat. Házas ember vagy? Úgy légy szent, hogy szereted és gondozod a férjedet vagy a feleségedet, ahogyan Krisztus törődik az Egyházzal. Munkás ember vagy? Úgy légy szent, hogy becsülettel és szakértelemmel végzed a munkádat a testvérek szolgálatában. Szülő, nagymama vagy nagypapa vagy? Úgy légy szent, hogy türelemmel tanítod a kicsiket Jézus követésére”. Megszakítva az idézetet a pápa megjegyezte, hogy a téren sok hatalommal rendelkező személy van jelen, majd így folytatta: Felteszem nektek a kérdést: hatalom birtokában vagy?  „Úgy légy szent, hogy küzdesz a közjóért és lemondasz egyéni érdekeidről”. Ez az életszentség útja, ilyen egyszerű! Mindig lássuk meg Krisztust a többiekben! – buzdított rá Ferenc pápa.

Az evangéliumot és a testvéreket szolgálni, életünket felkínálni, anélkül, hogy viszonzásra számítanánk – ez egy titok: felkínálni anélkül, hogy viszonzást várnánk – anélkül, hogy világi dicsőségre törekednénk: erre kaptunk mi is meghívást – foglalta össze homíliájának tanítását Ferenc pápa. A mai napon szentté avatott útitársaink így élték meg az életszentséget: lelkesen vállalták hivatásukat – papként, szerzetesként, világi hívőként. Az evangéliumért éltek, páratlan örömet fedeztek fel és az Úr ragyogó tükörképei lettek a történelemben. Egy szentéletű férfi vagy egy szentéletű nő az Úr ragyogó tükörképe a történelemben.

Ferenc pápa végül a következő buzdítással fordult a Szent Péter teret megtöltő, a világ számos részéből érkezett hívősereghez: „Mi is próbáljuk meg: az életszentséghez vezető út nincs lezárva, egyetemes, mindannyiunknak szóló meghívás, a keresztséggel kezdődik. Próbáljuk meg mi is, mivel mindannyian az életszentségre, egyedi és megismételhetetlen életszentségre kaptunk meghívást. Az életszentség mindig eredeti – idézte a pápa a fiatalon elhunyt Boldog Carlo Acutis szavait: nincs fénymásolt életszentség, az enyém, a tiéd, mindannyiunk életszentsége eredeti. Egyedi és megismételhetetlen. Igen, az Úrnak mindannyiunk számára van egy szeretetterve, van egy álma a te életedről, az én életemről, mindannyiunk életéről. Mi mást mondhatnék nektek? – mondta közvetlen szavakkal Ferenc pápa, majd a következő szavakkal zárta homíliáját, utalással Isten mindnyájunkra vonatkozó álmára: Örömmel valósítsátok meg!”.

Forrás: Vatican News | Vertse Márta

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

Adjunk teret a nagyszülőknek az unokák nevelésében – Ferenc pápa katekézise

Közzétéve

Szerző:

Az időskorról szóló katekézissorozatának 9. részében a pápa a bibliai Judit alakjáról elmélkedett. Az erkölcsi és lelki értékek öröksége fontos kincs, melyet az öregek utódaikra hagyhatnak. Fontos megtanulni az együtt élő generációk közös leckéjét: a gyengédség és a törékenység nem a hanyatlás jele, a fiatalok számára az emberséges jövő útja.

„Mikor ezek a napok elmúltak, mindenki hazament. Judit is visszatért Betuliába és birtokán maradt. Egész életében megbecsülték az egész országban. (…) Hírneve egyre nőtt, amint korban előrehaladt férje házában. Százöt évig élt. Szolgálóját fölszabadította (…) Halála előtt szétosztotta minden vagyonát férje, Manassze és a maga rokonsága között.”

Judit, a bibliai hősnő bátor tettével megvédte Izraelt ellenségeitől. A fiatal és erényes özvegy hitének, szépségének, ravaszságának köszönhetően megmenti városát, Betuliát és Júda népét Holofernesztől, az erőszakos ellenségtől, aki megvetette Istent. Megölte a diktátort, majd visszatért városába, ahol 105 éves koráig élte öregkorát. Őt is elérte az öregség, mint oly sok más embert: van, hogy dolgos élet után, vagy kalandos évek, talán nagy odaadással élt fiatalkor után. Nemcsak a reflektorfényben látható nagy eseményeknek vannak hősei, mint Judit, aki megölte a diktátort. Hősiesség az is, amikor kitartunk a szeretetben egy nehéz családi helyzetben, vagy egy fenyegetett közösségben.

Judit több, mint száz évet élt, ez különösen nagy áldás. De ma már nem olyan ritka, hogy valaki sokáig él a nyugdíjas korba lépve. A kérdés az, hogyan használjuk ki ezt az időt, ami nekünk adatott? Hogyan növekedhetünk tekintélyben, életszentségben, bölcsességben? A nyugdíjas évek távlata sokak számára a megérdemelt és vágyott pihenéssel esik egybe a fárasztó tevékenység után. De előfordul, hogy a munka vége aggodalom forrása lesz: Mit fogok kezdeni az életemmel, most, hogy kiüresedik belőle mindaz, ami eddig kitöltötte? A mindennapos munka emberi kapcsolatokat is jelent, a jó érzést, hogy megkeressük a betevőt, hogy szerepünk van, megbecsülnek minket. Persze ott van az örömteli és fáradságos feladat az unokákkal. Ma a nagyszülőknek nagy szerep jut a családban, hogy segítsenek fölnevelni az unokákat. Sajnos azonban egyre kevesebb gyerek születik, a szülők gyakran távolabb vannak, többet kell utazniuk, sem a munkahely, sem a lakóhely nem családbarát. Az is megesik, hogy nem szívesen engedik át a gyereknevelés területét a nagyszülőknek, csak, amikor feltétlenül szükségük van rájuk. A pápa egy iróniával tett kijelentést idézett: „a mai társadalmi-gazdasági helyzetben a nagyszülők fontosabbak lettek a nyugdíjuk miatt”.

Valójában az új igények a nevelési és szülői kapcsolatokban is megjelennek, ezért újra kell gondolni a nemzedékek közötti hagyományos szövetség modelljét. Vajon mi hajlandók vagyunk-e erre? Vagy csak az anyagi és gazdasági körülmények hatása alatt állunk? Az egymás mellett élő generációk ideje kitolódott. Megpróbáljuk-e együtt emberibbé, szeretettelibbé, igazságosabbá tenni a modern társadalmak új körülményeit? A nagyszülői hivatás fontos része támogatni gyerekeiket az unokák nevelésében. A kicsik megtanulják a gyöngédség erejét és tisztelni a törékenységet – ezek életre szóló leckék, melyeket legkönnyebben a nagyszülőktől sajátíthatnak el. A nagymamák, nagypapák pedig megtanulják, hogy a gyöngédség és a törékenység nem a hanyatlás jele. A fiatalok számára ezek az átmenetek teszik emberivé a jövőt.

Visszatérve a bibliai Judit történetére a pápa rámutatott: a korán megözvegyült asszony képes teljes és boldog életet élni, mert tudja, hogy véghez vitte a küldetést, amit az Úr rábízott. Számára ez az idő arra szolgál, hogy továbbadja az értékes örökséget a bölcsességről és a gyengédségről a családnak és a közösségnek. A jó öröksége ez, nem pusztán a javak öröksége. Amikor az örökségre gondolunk, gyakran a javak jutnak eszünkbe, nem pedig az a jó, amit öregkorára összegyűjtött és elültetett az ember, holott éppen az a legfőbb jó, amit örökül hagyhatunk magunk után – tette hozzá a pápa. Judit öregségében felszabadította kedves szolgálólányát, azt a személyt, aki vele volt élete sorsdöntő pillanatában is, amikor legyőzte a diktátort. Ez a figyelmes és emberi gesztus azt mutatja, hogy bár időskorban romlik a szem látása, a szív látása erősödik. Valóban: az Úr nemcsak a fiatalokra és az erősekre bízza a tálentumokat, hanem mindenkinek tartogat belőle, az öregeknek is. Közösségeinkben ügyesen kell merítenünk az idősek tehetségéből és karizmájából is, akik bár életkor szerint nyugdíjasok, érvényesíteni kell a bennük lakozó értékeket. Ehhez az ő kreatív részvételük is kell: adják át a fiataloknak a megszerzett tudást, tanácsokat, hallgassák meg őket, különös tekintettel a hátrányból indulókra, akik nem engedhetik meg maguknak a tanulást, vagy magányosak.

Judit fiatalon bátorságával kiérdemelte a közösség elismerését. Időskorára ezt a gyengédségével szerezte meg, mert szabadon engedte szolgáját. Nem búskomoran éli meg nyugdíjas évei ürességét, hanem ajándékokkal tölti ki az időt, amellyel Isten megajándékozta. Olvassuk el újra a bibliai Judit történetét, szeretném, ha minden nagymama ilyen lenne: bátor, bölcs, aki nem pénzt hagy unokáira, hanem bölcsességet – zárta szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű