fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Életmód

Milyen válaszokat adhatunk egy abortuszpárti embertársunkkal folytatott vitában?

Abortuszpárti és életvédő tüntetők szemtől-szemben - Fotó: Gallup News

Érv:

Az életpártiak mindenki másra rá akarják erőltetni a maguk erkölcsét. Nem toleránsak. Mindenkinek joga van a maga erkölcsi meggyőződéseihez!

Cáfolat:

Ez butaság. Mindannyian úgy hisszük, hogy az erkölcs ráerőltethető másokra, és ezt minden nap meg is tesszük. Kritikus erkölcsi kérdésekben – mint például a nemi erőszak, a gyermekbántalmazás, a gyilkosság vagy a lopás – soha nem az egyes emberek személyes erkölcsi kódexére támaszkodunk, hogy azok irányítsák tetteinket a lehető legjobban. Hanem kijelentjük a világnak, hogy a nemi erőszak és a gyilkosság visszataszító, erkölcstelen és törvénytelen – téged pedig börtönbe zárunk, ha arra vetemedsz, hogy megerőszakolj vagy meggyilkolj valakit. Ezt jelenti az „erkölcs másokra kényszerítése”, és mi ezt tesszük minden egyes nap, amikor ráerőltetjük a társadalom minden egyes tagjára. Tehát ne tegyünk úgy, mintha nem hinnénk az erkölcs előírásában – mindegyikünk hisz benne.

Érv:

Én magam személyesen életpárti vagyok, de ugyan ki vagyok én, hogy másokra kényszerítsem a meggyőződésemet?

Hirdetés. Görgess tovább a cikk olvasásához.
Adó 1%

Cáfolat:

Kritikus erkölcsi kérdésekben – mint például a rabszolgaság, a gyermekbántalmazás, a nemi erőszak vagy a gyilkosság – mindannyiunknak erkölcsi kötelessége, hogy ráerőltessük ezt az erkölcsöt a világ többi részére is. Az ilyen cselekedeteket minden embernek erkölcsileg visszataszítónak kell találnia. El tudod képzelni, hogy valaki így szóljon: „Én ugyan személy szerint ellene vagyok a rabszolgaságnak, de hát ki vagyok én, hogy másokra is rákényszerítsem a véleményemet? Én magam soha nem tartanék rabszolgát, de ha te akarsz egyet-kettőt, hát ahhoz semmi közöm.”

Egészen világos, hogy te is, én is, teljes mértékben tudjuk, hogy a rabszolgasággal kapcsolatos nézeteinket erkölcsi kötelességünk mindenkivel és mindenhol elfogadtatni. Őszintén szólva, igazából az az erkölcstelen, ha éppen hogy nem erőltetjük rá az erkölcsünket másokra az ilyen kritikus erkölcsi kérdésekben. Ja persze, mellesleg én személy szerint ellenzem, ha valaki veri a feleségét, de hát …

Érv:

Tartsátok távol a rózsafüzért a petefészkemtől!

Cáfolat:

Hirdetés. Görgess tovább a cikk olvasásához.
Adó 1%

Igaz, hogy a világ számos nagy vallása ellenzi az abortuszt, de az abortusz ellenzésének egyáltalán nem szükséges vallási alapokon állnia. Az én saját abortusz-ellenességem alapját a tudomány, a józan ész, az erkölcsiség, a társadalmi igazságosság és a látható bizonyítékok adják.

Érv:

Az a legjobb, ha az abortusszal kapcsolatos nagyon személyes döntést a nőre és az orvosára bízzuk.

Cáfolat:

Ha egy orvos tanácsot ad, vagy segít egy cselekedetet elkövetni, az nem változtatja meg a cselekedet erkölcsi jellegét. Egy önmagában erkölcstelen cselekedetet senkinek a segítsége sem tehet erkölcsössé. Hihetné-e akárki is, hogy egy háromnapos csecsemő vízbe fojtása rendben van, csak azért, mert az orvos ezt ajánlotta?

„Az abortusz azt a mélységesen hibás antropológiát tükrözi, amely szerint minden egyén szuverén lény, és mindenekelőtt e szuverenitást fenyegető veszélynek kell tekinteni mindenki mást, akivel csak találkozunk, még a saját gyermekeinket is… A gyengék kiszolgáltatottsága erkölcsi kötelezettségeket ró az erősekre – tulajdonképpen éppen ez a függőség és az egymás iránti kötelesség tesz minket igazán emberré.” (Carl R. Trueman)

Hirdetés. Görgess tovább a cikk olvasásához.
Adó 1%

Írta: Dr. Steven Christie orvos, USA
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Catholic-link

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Aktuális

„Ma emlékezünk a fatimai jelenésekre, amikor Szűz Mária megjelent három pásztorgyermeknek (1917. május 13.- október 13. – szerk.megj.), ugyanakkor ma nagyon szomorú is vagyok,...

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Ferenc pápa 41. apostoli látogatásakor a Papp László Sportaréna adott otthont a Szentatya fiatalokkal való találkozásának. A fiatalokkal telt csarnokban fergeteges hangulatban várták az...

Ferenc pápa magyarországi látogatása

41. apostoli útjának elején, Ferenc pápa Novák Katalin köztársasági elnökkel találkozott a Sándor-palotában, majd pedig Orbán Viktor miniszterelnökkel négyszemközti megbeszélést folytatott. Ferenc pápa a...

Életmód

Bethany Meilani Hamilton világklasszis amerikai szörföző befejezi pályafutását, mert nem akar olyan biológiai férfiakkal együtt rajtvonalra állni, akik nőként határozzák meg magukat. A transzgender...