Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Mit akarunk, Jézust, vagy inkább csokitojást?

Közzétéve

Fotó: Daily Express

A koronavírus miatt pánikba estek az emberek. A szenteltvíztartók üresek, a kézfogás helyett meghajlunk egymás felé, Olaszországban, és több országban már misét sem tartanak. Mindez csak rátesz az általános pánikra, amikor pedig már a böjti időszakban vagyunk.

A vírus és a vele kapcsolatos hírek könnyen eszünkbe juttathatják azt a mélyen katolikus gondolatot, hogy egyszer mi is porrá leszünk, és közülünk senki nem tudja, mikor jön el ennek az ideje. Ezekben az időkben megtapasztaljuk, hogy csak Isten jelentheti számunkra a menedéket, hiszen teljes mértékben tőle függ az életünk. Szigorúan véve még hálásnak is kell lennünk ezért, hiszen éppen ez a tőle való függés adja számunkra a szabadságot: szabadok vagyunk a félelemtől, az önmegvalósítás vágyától, és megvéd minket attól, hogy pánikba essünk. Isten gondoskodik rólunk – ebben hiszünk.

Ez egyszerűnek hangzik, de valójában mégsem az. Az Istenbe vetett hitet tanulni kell, sőt, néha könnyek és veríték árán. Mert hogyan lehet Isten akaratát elfogadni, amikor valami betegség miatt az életünk forog kockán? Hogyan lehet az Istenben tökéletesen bízni, és úgy gondolni, hogy jóindulattal van irántunk, amikor valakit elveszítünk, vagy amikor velünk történik valami borzasztó dolog? Hogyan lehet ilyenkor azt gondolni, hogy mindez azért történt, mert ő az Isten és ő jobban tudja, mint mi? Bizony ez nekünk, keresztényeknek is kihívást jelent.

Itt az a lényegi kérdés, hogy az ő akarata vagy az én akaratom fontosabb-e. Jézus szeretetből még a keresztet is vállalta, hogy az Isten akaratát teljesítse. Mi pedig… nem szívesen gondolunk erre. Pedig nekünk, keresztényeknek az lenne a célunk, hogy tényleg és teljes mértékben igent mondjunk neki.

A mostani járvány közepette mindez persze nem azt jelenti, hogy ne tegyünk semmit annak érdekében, hogy ne kapjuk el a betegséget. Éppen ellenkezőleg, mindent meg kell tennünk, hiszen hisszük, hogy a testünk a Szentlélek temploma, az Isten ajándéka. A kihívás számunkra az, hogy mindent Jézussal tegyünk. Soha nem vagyunk egyedül! Ez milyen szép, és ugyanakkor milyen nehéz! A bizalmat azonban tanulni lehet, csak akarat kell hozzá. Mi lenne, ha a koronavírus helyett az Isten iránti bizalom terjedne el? Ha a pánikot keltő hírek hallgatása helyett Jézus karjaiba vetnénk magunkat, hogy egészen közel kerüljünk hozzá? Ezzel éppen azt tennénk, amire a Szentatya nagyböjti üzenetében hívott minket.

Ferenc pápa nagyböjti üzenetében arra szólított fel minket, hogy járuljunk az Isten színe elé, hogy az isteni irgalmasságot megtapasztaljuk. Ehhez pedig bíznunk kell az Istenben. A nagyböjti időszak lehetőséget kínál számunkra, hogy az Istenbe vetett bizalmat begyakoroljuk azáltal, hogy magunkat minden nap újra meg újra rábízzuk, és mindenért hálát adunk neki, bármi is történjen körülöttünk vagy velünk, legyenek azok szép vagy kevésbé szép dolgok. Hagyjuk, hogy az Isten szeretettel irányítson minket, hiszen ő tudja, mi is a jó számunkra. Szűz Mária mindezt csodálatosan megélte, így ő az Istennél közbenjárónk lehet.

Valljuk be őszintén, ha ez az egész így megjelenne a médiában, nem volna túl nagy hatása. Pedig lehetne! Méghozzá akkor, ha sugározna rólunk, hogy megtapasztaltuk az Isten irgalmas szeretetét, ha erről örömtől sugárzó arccal mesélnénk embertársainknak. Ha az egész életünket új irányba terelnénk, ha az eddigi restségünket leráznánk, és hagynánk „magunkat – mint Izrael népe – a pusztába vezetni (vö. Oz 2,16) azért, hogy végre meghallhassuk és készségesen követhessük vőlegényünk szavát” – ahogy a Pápa a nagyböjti üzenetében fogalmazott.

A vőlegényünk szavát először meg kell ismernünk, hogy más hangoktól megkülönböztethessük. Ennek kulcsa az engedelmesség, feltétele pedig a körülöttünk levő csend, hogy az örök kegyelmet és igazságokat felismerhessük és befogadhassuk.

Az elméletből ennyi elég is. A gyakorlatban viszont sok esetben rohanunk el a ránk a kereszten kitárt karokkal váró Jézus mellett, mert inkább a mögötte levő csoki tojást és egyéb örömöket választjuk, hagyjuk, hogy a ragályról szóló hírek befolyásoljanak minket, és a vírus elleni védőmaszkért kapkodunk, ahelyett, hogy a feszültségünket leeresztve nyugodt szeretetként élnék meg magunk körül a békét és a megváltást. Úgy kell hagynunk, hogy Jézus átöleljen minket, hogy közben nem pislogunk oldalra a fonott kalács felé.

Ferenc pápa üzenete egyszerű, de legalább ugyanannyira mélyenszántó. Hála Istennek, hiszen így feltehetjük magunknak a kérdést: mennyire tudatosan éljük meg a nagyböjti időszakot? Mennyire van az érdeklődésünk középpontjában a megfeszített Krisztus? Milyen gyakran szólunk szívből jövően ahhoz, aki minket szeretetből életre hívott és mindennél jobban szeret? Hányszor kérdezzük őt, mi a terve velünk, és küzdünk-e azért, hogy az akaratát megértsük? Mekkora megértéssel és odaadással fordulunk Jézushoz és a világban szenvedőkhöz? Mennyi alamizsnát szánunk nekik? És mennyivel többet foglalkozunk ehelyett inkább az egészségünkkel, a munkánkkal, a bevásárlással, a megjelenésünkkel, vagy hogy a húsvéti asztalt gazdagon teríthessük meg?

Pedig ez az idő most Jézusé! Most jött el az ideje, hogy találkozzunk vele, és hogy a minket körülvevő világot szebbé és jobbá tegyük! Most van itt az ideje, hogy tanúságot tegyünk, és akkor a szeretetre hangolva, imával és a szívünkben Jézus erejével felfegyverkezve nem a vírus terjed többé a világban, hanem mi terjesztjük Jézus Krisztust!

Forrás: Kath.net

Fordította: Frick József

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírdetés Élő szentmise közvetítések

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű