Lépj kapcsolatba velünk

Tanítás

Mit mond a Biblia a menekültekről?

Közzétéve

Szír menekültek állnak sorba ételért a a Damaszkusz melletti Yarmouk Menekült Táborban - Fotó: ENSZ

Alberto Ares jezsuita atya a keresztény hagyományban létező vendégszeretetről beszél

Több mint 232 millió ember migráns – ez a Föld legnépesebb országa lakosságának egyötöde. Közülük több mint 65 millió embernek fegyveres konfliktus, kiterjedt erőszak vagy természeti csapás miatt kellett elhagynia az otthonát. Ezen belül 21 millióan menekültek, 38 millióan a saját országukon belül költöztek máshová, 3,2 millió ember pedig menedékkérő.

A Földközi-tenger lett a világ legnagyobb temetője. Csak 2016-ban több mint 5000 ember vesztette itt életét. Szíria bocsátja ki a legtöbb menekültet és itt a legmagasabb az országhatárokon belül mozgó emberek száma, utána következik Afganisztán, Szomália és Dél-Szudán.

Alberto Ares jezsuita atya az „Egy zarándok fiai és leányai: a migráció teológiája felé” című könyvében (amelynek teljes szövege a következő linken olvasható spanyolul, és amelyet a Christianisme i Justícia nevű spanyol kiadó jelentetett meg) a Bibliát, a Hagyományt és a Magisztériumot teszi vizsgálata tárgyává, hogy a hit szemszögéből világítson rá a menekültek helyzetére. Ebben a cikkben azt mutatjuk be, milyen eredményekre jutott a Bibliát illetően; egy további cikk a Hagyomány és a Magisztérium tanításaival fog majd foglalkozni.

Alberto Ares spanyol jezsuita a migrációs kérdéskör szakértője. A világ számos részében volt kísérője különféle migráns közösségeknek. Jelenleg a spanyolországi jezsuiták szociális szektorának képviselőjeként tevékenykedik, és a madridi Comillas Pápai Egyetem Migrációs Tanulmányok Intézetének társult kutatója.

A Biblia és a menekültek

Ares szerint elfogadott álláspont, hogy a Biblia a mozgásokat illetően a valóságot mutatja be, a migráció, a száműzetés, a vendégfogadás és a vendégszeretet tapasztalataira támaszkodva, amelyek a Választott Nép alapvető tapasztalatainak részei: „Bolyongó arámi volt az ősöm” (Mózes V. könyve, 26:5).

Az Újszövetség, amelyben Jézus maga is migránsként jelenik meg, „különös hangsúlyt fektet a vendégfogadásra és a testvériségre, az univerzalizmusra és a határokon túláradó, mozgásban levő apostoli életre”.

Ószövetség: „Bolyongó arámi volt az ősöm”

Ares rámutat, hogyan nyújt az Ószövetség bőséges elméleti és gyakorlati tanítást a migrációval és az átutazóban levő emberekkel kapcsolatban. Egyfelől, az emigránsok, az özvegyekkel és az árvákkal együtt Izraelben a kirekesztettek világának tipikus hármasát alkotják. Isten azt kéri, hogy méltósággal és különös tisztelettel és figyelemmel bánjanak velük.

  • „Bolyongó arámi volt az ősöm” (Mózes V. könyve, 26:5)
  • „Ti ismeritek a jövevény életét, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban” (Mózes II. könyve, 23:9)
  • Ne sanyargasd a jövevényt” (Mózes II. könyve, 23:9)
  • Olyan legyen a köztetek tartózkodó jövevény, mint a közületek való bennszülött! Szeressétek, mint magatokat, mert jövevények voltatok Egyiptomban. (Mózes III. könyve, 19:34)
  • Ne nyomorgasd őt. (Mózes V. könyve, 23:17)
  • Ne forgasd ki jogaiból a jövevényt és az árvát (Mózes V. könyve, 24:17)
  • Átkozott, aki kiforgatja jogaiból a jövevényt, az árvát és az özvegyet! (Mózes V. könyve, 27:19)
  • Szeressétek a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén! (Mózes V. könyve, 10:19)
  • Ha learatod aratni valódat a mezőn, és ott felejtesz egy kévét a mezőn, ne menj vissza fölvenni. Legyen az a jövevényé, árváé és özvegyé. (Mózes V. könyve, 24:19)
Eugène Girardet: Menekülés Egyiptomba – Forrás: Wikipedia

Újszövetség: Jézus, a migráns

Ares arra is emlékeztet bennünket, hogy az Újszövetségnek a migráció szempontjából nézve az egyik központi eleme az a tény, hogy Jézus maga is migránsként jelenik meg. Máté evangéliuma a csecsemő Jézust és az egész Szent Családot a kényszermigráció kezdeti, véres tapasztalatainak elszenvedőiként mutatja be (Máté 2:14-15). Lukács evangéliuma pedig leírja, hogy Jézus a városon kívül született, „mivel a szálláson nem volt számukra hely” (Lukács 2:7).

  • Jézus a saját származási régióján kívül született, és el kellett hagynia szülőföldjét (ld. Lukács 2:4-7 és János 1:11, 14): „Közöttünk lakozék”.
  • „Jövevény voltam, és befogadtatok.” (Máté 25:35).
  • Példabeszéd az irgalmas szamaritánusról (Lukács 10:25-37)
  • A szíroföníciai asszony (Márk 7:24-30)
  • A százados (Máté 8:5-10)
  • A szamáriai asszony (János 4:5-42)

Forrás: Aleteia | Miriam Diez Bosch

Ezt a cikket Solymosi Judit önkéntes fordítói munkájának köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál ehhez a médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerű