A napokban néztem meg a „Péter, a kőszikla” című filmet, amely Péter életét mutatja be Jézus halálától Péter haláláig. Bár a film néhány helyen elrugaszkodik a valóságtól, de a főszereplő lelki világa könnyen megfigyelhető belőle.
A film elején a lelkiismeret-furdalásban szenvedő Péterrel találkozunk. Bántja, hogy a Mestert a legnehezebb pillanatban magára hagyta, sőt megtagadta. Úgy érzi, nem méltó arra, hogy Jézus apostolának mondja magát, és ő irányítsa egyházát. Bűntudat gyötri, mely abból fakad, hogy felismerte bűnének súlyát. Nem mer azonban feltétlenül megbízni Isten irgalmában, úgy gondolja, hogy vétke megbocsáthatatlan. Szégyelli magát önmaga és társai előtt is, így inkább a magányt választja, fél attól, hogy társai megvetik.
Milyen gyakran érzünk így mi is! Gyötör minket a bűntudat, ha megbántjuk azokat, akiket szeretünk. Valójában nem merünk a szemük közé nézni, bátortalanok vagyunk, úgy érezzük, hogy talán sosem fognak nekünk tudni megbocsátani. Így érezzük Istennel szemben is gyakran, pedig a gyóntatófülke ajtaja mindig nyitva áll előttünk, és ha töredelmesen megbánjuk mindazt, amivel vétkeztünk az Úr és felebarátjaink ellen, ő könyörületes irántunk. Megszabadít a bűntudat okozta sajgó fájdalomtól, és enyhíti szúró sebeinket.
A filmből megismerhetjük Pétert, mint tanácstalant is, aki nem tudja, hogyan döntsön az egyes kérdésekben, melyek az egyház kezdeti éveiben felmerültek. Szeretné Jézus akaratát teljesíteni, de nem biztos abban, hogy mit kell tennie. Kikéri társai véleményét, meghallgatja őket, és imáiban megbeszéli az Úrral is, hogy miként döntsön. Figyelmes az imában, nem akarja a saját akaratát bemutatni úgy, mintha azt a Mester kérné tőle, hanem ténylegesen átadja magát Istennek.
Mi ha tanácstalanok vagyunk, és nem tudjuk merre tovább, milyen könnyen adjuk Isten szájába a mi akaratunkat, meg vagyunk győződve arról, hogy Isten mindent úgy tenne, ahogy mi gondoljuk. Ha valaki ellenszegül nekünk, megpróbál minket jobb belátásra bírni, akkor mennyivel inkább kioktatjuk, és úgy tekintünk rá, mintha tévtanításokat terjesztene. Péter a film által megtanít minket, hogyan fogadjuk el Isten és mások akaratát akkor is, ha mi másképp cselekednénk.
Előfordul, hogy Pétert indulatai vezérelik, dühbe gurul, kiabál. Társaival szemben és Istennel szemben is megnyilvánul indulatos természete. Számon kéri Istent, mikor öreg kora ellenére is Rómába hívják. Nehezen fogadja el az Úr akaratát, könnyebb életet képzel el magának, amit az Úr egy szempillantás alatt szerterombol. Számon kér, de tettét beismerve bocsánatért esedezik.
Minket is milyen gyakran kerítenek indulataink hatalmukba. Akkor kiabálunk, akár az Istennel is. Mihelyt haragunk elszáll, csakhamar megbánjuk, hogy megsértettük azokat, akiket szeretünk. Péter példát mutatott nekünk, hogy minden helyzetben tudnunk kell bocsánatot kérni, tudnunk kell levetni büszkeségünket, és be kell ismernünk tévedéseinket, botlásainkat.
A filmből elénk tárul Péter, aki tud, és mer örülni a mások sikereinek és Jézus feltámadásának. Péter nem csak a saját eredményeit nézi, nem csak azok lebegnek a szeme előtt, azokkal nem henceg társainak. Felismeri azt az igazságot, hogy mindannyian egy hajóban eveznek, így társainak sikerei az ő sikerei is, társainak örömei az ő örömei is. Mer és tud lelkesen örülni, mint egy gyermek, ha új lelkeket térítenek meg Krisztushoz. Felismeri az élet apró örömeit, és tud azokért hálát mondani.
Ezt nekünk is meg kell tanulnunk. Tudnunk kell örülni mások sikereinek, tudnunk kell bátorítani egymást, és ezáltal is szeretettel lenni egymás iránt. De ami a legfontosabb, hogy meg kell tanulnunk észrevenni az élet apró örömeit, melyekkel Istenünk naponta megajándékoz minket. A jóért pedig imáinkban hálát kell adnunk.
Végül, de nem utolsó sorban a film főhősében felfedezhetjük az életét Krisztusért és társaiért feláldozó Pétert, aki a keresztre szegezve is tud alázatos maradni. Szeret, vég nélkül szeret, eltanulta a szeretet mértékét Mesterétől. Imádkozik azokért, akik őt megölik, bántalmazzák. Igazi vértanúja lett Jézusnak.
Jézus tőlünk is várja, hogy az életünknél is jobban szeressük Őt. Ebben jártak előttünk példával egyházunk vértanúi és szentjei, hiszen ők életüket Isten szolgálatának szentelték. Ma nekünk vérünk árán talán nem kell tanúságot tennünk hitünk mellett, de szavakkal, tettekkel és jó példával annál inkább.
A Jézus által kijelölt út egyáltalán nem könnyű, sok rajta a szakadék és a rög, de Péter apostol éppúgy, mint a többi szent megmutatta számunkra, hogy Isten segítségével járható. Haladjunk hát rajta előre egyenesen a cél felé!
