Lépj kapcsolatba velünk

Család

Nagy család, kis közösség – Gável család

Közzétéve

– család preferáló mini-sorozat –

A közösségi élet sokszor szitokszónak számít manapság, hiszen ott van az összes webes alkalmazás, aminek segítségével mindenki kiteheti a kirakatba a magánéletét, az összes számára fontos eseményt posztolhatja, fotózhatja, blogolhatja és még sorolhatnánk. Ezt sokan elfogadják, sokan elutasítják, de nem csak a virtuális, hanem a valóságos közösségi élet is létezik, ami viszont nem kap ekkora reflektorfényt. Járhatunk gyülekezetbe, kisgyermekes foglalkoztatóba, nyugdíjas klubba, de miért nem hisszük, hogy a családi élet is közösség, mi több, az összes közül a legkisebb, és legszűkebb csoport, ahol a leginkább számítanunk kell egymásra, és a leginkább kell egymást segítenünk. Tehát a kis-sorozat feladata kettős: Bemutatni, hogy a közösségi élet fontos, amelynek a legkisebb és legerősebb eleme a CSALÁD, és bemutatni azt, hogy egy férfi és nő kapcsolatát a gyermekek teszik teljessé, ezt jól „menedzselve” lehetnek KÖZÖSSÉG, amivel a gyermekeknek kitűnő példát mutatnak. Ha ezt teszik, minden fél magánemberként is KARRIERT futhat be. De ez a három dolog, bármelyik nélkül olyan, mintha egy háromlábú székből csak két láb lenne ép, azaz felborul…

Meg szeretnénk mutatni, hogy tévedés az, hogy akár az anyának, akár az apának választania kell, hogy sikeres legyen a munkájában, vagy a magánéletében. Olyan személyeket igyekszünk bemutatni, akik e kettőt össze tudták, össze tudják hangolni, és mindkét szerepükben kiválóan teljesítenek. Ez persze nagy kihívás az első pillanatban, de egy kis szervezéssel könnyen együtt tudnak működni.

Olvasás folytatása
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Család

A házaspárrá válás időszaka: Érzések a szavak mögött

Közzétéve

Érték, élet, minta. Egy férfi és egy nő életre szóló kalandja, ajándéka, kihívása, örömeinek forrása, játéka, küzdelme. Egyszóval: élet.

Közreadjuk Szénégető Istvánnal a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Családpasztorációs Központjának vezetőjével készített interjúnkat, melyben főleg házaspárokkal végzett szolgálata gyakorlati szempontjait osztja meg olvasóinkkal.

– Egyik záró gondolatod múltkor az volt, hogy ha valakit a figyelmünkről akarunk biztosítani, akkor azonosítanunk kell a szavak mögött megbúvó érzést. De hogyan tegyük ezt?

– A jó kommunikációhoz valóban hozzátartozik, hogy nemcsak a másik ember szavaira kell tudnunk figyelni, hanem a szavak mögött meghúzódó érzésekre is. A beszélgetések szükségképpen telítve vannak érzésekkel. Ezek közül egyesek nyilvánvalóak, mert leolvassuk házastársunk arcáról, következtetünk rájuk gesztusaiból, mások azonban a szív mélyén rejtőznek. Ma arról szeretnék beszélni, hogy egymás megértéséhez és elfogadásához egy házasságban mennyire fontos az ítélkezés nélküli megfigyelés, az érzések kifejezése és az érzések tövében meghúzódó szükségletek kimondása.

Munkám sokán gyakran hallottam olyan általános kijelentéseket, hogy régebb, nagyszüleink korában nem volt ennyire hangsúlyozva az érzések fontossága, mégis sok kapcsolat tartósabb és boldogabb volt, mint manapság. Vagy egy másik ilyen általánosító megjegyzés is eszembe jut: a nőknek van inkább igényük arra, hogy érzésekről beszéljenek, a férfiak inkább a helyes gondolkodásmód és cselekvés útját keresik. Mindkét kijelentésben van valami igazság, de ezek ellenére meggyőződésem, hogy ma csak akkor működik jól egy házasság, ha megfelelő időben és módon, rendszeresen nők is, férfiak is, amennyire csak lehetséges kifejezésre juttatjuk érzéseinket és megbeszéljük azokat.

De mik az érzések? Az érzés spontán belső reakció egy személlyel, hellyel, helyzettel kapcsolatban. Fontos jelzés arról, hogy alapvető emberi igényeink beteljesültek-e vagy sem. Az érzéseknek négy csoportja van. Vannak pozitív érzéseink, ilyen az öröm és annak megannyi fajtája: bátor, békés, bizakodó, derűs, éber, elégedett, felszabadult, gondtalan, hálás, lelkes, reményteli, szárnyaló, vidám, stb. Vannak negatív érzéseink. Ilyen a harag és ennek fajtái: bosszús, féltékeny, izgatott, ideges, mérges, zaklatott. Negatív érzésünk a félelem és ennek fajtái: bátortalan, bizonytalan, fojtogatott, megsebzett, nyugtalan, tanácstalan. Negatív érzésünk a bánat és ennek fajtái: csalódott, elhagyott, elutasított, levert, magányos, megtört, tehetetlen, stb.

Alapvető különbség van a gondolatok és az érzések között. Amikor közöljük gondolatainkat, akkor ötleteinket, véleményünket és elképzeléseinket mondjuk ki. Azt, hogy mi történt ma, kivel, miért, hol és hogyan. Ha az érzéseinket mondjuk ki, akkor az előbb felsorolt dolgokra adott spontán és belső reakcióinkat közöljük, és ez sokkal személyesebb és mélyebb síkon van. Ha felfedezem és megosztom érzéseimet, akkor ezáltal jobban megértem magamat, páromat és másokat is. Ezáltal kapcsolataim mélyebbek és bensőségesebbek lesznek.

– Tudnál házasságápoló és családpasztorációs tapasztalataidból konkrét példát említeni, amikor kézzel fogható volt az érzések megfigyelésének és kifejezésének a gyümölcse egy házasságban?

– Örvendek, hogy ezt a kérdést teszed fel. Gondokkal küzdő családokban gyakran láttam azt, hogy sok kommunikációs zavar és vita oka az lehet, hogy nem figyelték meg az egymásban levő érzéseket, így nem is törekedtek egymás mélyebb megértésére. Családlátogatás alkalmával egy házaspár megosztotta gondjait. Kértem, hogy lelki állapotuk kifejezésére –egyénileg–, keressenek egy képet vagy szimbólumot, és azt osszák meg velem. A férj egy gőzölgő kuktához hasonlította magát, a feleség egy sarokba helyezett virágot rajzolt le. Majd azt kértem, amennyire csak lehetséges azonosítsák be érzéseiket. A gőzölgő kuktában ott volt a düh, a feszültség, az ingerültség, sőt az agresszió és a bosszú érzése, a sarokba állított virágból pedig feltörtek a kiszolgáltatottság, megalázottságság és a magányosság érzései. A férj kimondta érzéseit és megfogalmazta alapigényét, kérését: „Dühös vagyok, ha nem engedsz szóhoz jutni, csak a magadét fújod, hallgass végig, amikor beszélek, ne fojtsd, kérlek, belém a szót”. A feleség ugyanígy: „Félreállítottnak érzem magam, amikor későn jössz haza, tele gondjaiddal és nem figyelsz rám” „Szavaidból azt hallom ki – vágott közbe a férj- hogy magányosnak érzed magad és több érzelmi kapcsolatra vágysz”. Ahogy ezek kimondódtak, újra indult a párbeszéd folyamata és feltört a szívekből az empátia, az egymás mélyebb megértésének és elfogadásának vágya.

– Az érzések kifejezése tehát abban segít, hogy elkerüljük egymás hibáztatását, az erkölcsi megbélyegzést és az egymásra mutogatást, a vádaskodást, és hogy kifejezzük az érzések mögötti szükségleteinket?

– Ennek a házaspárnak sikerült az, hogy leállítsák egymás hibáztatásának és kritizálásának értelmetlen háborúját. Ehelyett érzéseikről kezdtek el beszélni. Így senki nem érezte magát megtámadva, és senki sem kényszerült önvédelemre sem. Pusztán az érzéseket tárták fel. Így könnyen felfedezték az érzések tövében meghúzódó, de eddig nem tudatosított és ki nem mondott alapigényt és szükségletet.
Meg kell tanulnia egy keresztény házaspárnak, hogy ha valaki azt mondja, „Te sosem értesz meg”, akkor valójában nem vádaskodni, megbélyegezni akar, hanem szíve legmélyéről azt üzeni, azt akarja mondani, hogy vágyom a megértésre, de ez a szükségletem nincs kielégítve.

De hadd adjak egy kis feladatot olvasóink számára is. Képzeljük el, hogy a következőket férjünk vagy feleségünk mondta, és mindegyikhez próbáljuk beazonosítani, hogy szerintünk milyen érzést fejeznek ki. „Nem lenne jobb, ha ma este itthon maradnál? A héten minden este egyedül voltam.” Vagy: „Nekem csak az a dolgom ebben a házban, hogy összeszedjem a szétdobált ruhákat. Ha ennek nem lesz vége, én megbolondulok.” Vagy: „Keményen dolgozom, hogy megkeressem a pénzt, és idegesít, ha fölösleges dolgokra költöd”. Ha olyan szókincset fejlesztünk ki, amivel már pontosan és egyértelműen tudjuk megnevezni aktuális érzéseinket, könnyebben tudunk egymással kapcsolatba lépni. Tapasztalatom az, hogy a családok nagyon megszenvedik, ha tagjaik nem képesek érzéseik kifejezésére. Hogy súlyos ára van a ki nem mutatott érzéseknek. Csakis gyakorlás és szerető figyelemmel tudjuk felismerni egy beszélgetésben a megfelelő érzéseket.

Olvasás folytatása

Család

A házaspárrá válás időszaka: A kulcs a kommunikáció

Közzétéve

Érték, élet, minta. Egy férfi és egy nő életre szóló kalandja, ajándéka, kihívása, örömeinek forrása, játéka, küzdelme. Egyszóval: élet.

Közreadjuk Szénégető Istvánnal a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Családpasztorációs Központjának vezetőjével készített interjúnkat, melyben főleg házaspárokkal végzett szolgálata gyakorlati szempontjait osztja meg olvasóinkkal.

– Családépítő sorozatunkban, különösen a házaspárrá válás időszakáról beszélve, a szeretet szó gyakori elhangzása mellett talán legtöbbször a kommunikáció kifejezést használtad legtöbbször. Tudom, hogy sok jegyespárral és házaspárral állsz közvetlen kapcsolatban és ismered a családok gondjait. Hogy látod, milyennek ítéled meg a hétköznapokban megélt kommunikációt?

– Tapasztalatom az, hogy sok házasság és családi élet azért nem boldog, mert hiányos a kommunikáció képessége, vagyis a párbeszéd, a dialógus, a beszélgetés, a dolgok kibeszélése és megbeszélése. Pedig -egy hasonlattal élve- ami a szív az emberi testnek, az a kommunikáció a házasságnak. A jó házasság feltétele a jó kommunikáció. Ha van egyáltalán olyan bölcs tanács, amely nélkül egy fiatal pár nem kezdheti el közös életét, akkor az az, hogy minden áron tanuljanak meg nagy szeretettel és türelemmel jól kommunikálni, és tartsák nyitva minden körülmények között a kommunikáció csatornáit. A házastársak közötti szeretet akkor valósul meg, ha mindent megtesznek annak érdekében, hogy jól kommunikáljanak. Nagyon fontos, hogy ha azt érezzük is, hogy hát nálunk is gondok vannak a kommunikációval, ne keseredjünk el. Ne érezzük azt, hogy mi lekéstünk valamiről. Mindig lehet újabb és újabb utakat találni, mindig lehet keresni a dialógus által az egymás szívéhez, egymás jobb megértéséhez vezető utat. Ebben akar segítség lenni ez a rádiósorozat is, ezzel témával foglalkozik számos keresztény kiadvány, munkafüzet vagy könyv is, melyeket könnyen beszerezhetünk. És hogy mi a gyümölcse a jó kommunikációnak? 1. önmagunk megértése: amit megfogalmazunk, azt magunk is jobban értjük. Láthatóvá válik a rejtett szeretet is. 2. Lelki békesség: megszűnnek a rejtett zúgok, tudatosodnak elfojtott érzések és gondolatok. 3. Megszületik az egység érzése, a harmónia és a boldogság két ember kapcsolatában.

A házastársak közötti kommunikációnak három egyszerű és hatékony szabálya van: beszéd, figyelem és megértés. Az elkövetkezendőkben, mindenikre majd egy egész műsort szánunk, ma vegyük szemügyre a helyes kommunikáció első alapelvét – a beszédet.

Egyszer egy férfi azt mondta: „Amióta összeházasodtunk, kicsit szétesett a házasságunk. Sosem veszekszünk, de nem is szólunk egymáshoz. Ez a némaság megőrjít.” Később feleségével is elbeszélgettem, ő meg ezt mondta: „Nincs miről beszélnünk. Akárhányszor régebben barátainkhoz mentünk, mindig kritizálta, amit mondtam, vagy ahogyan beszéltem. Úgyhogy aztán le is szoktam a beszédről”. Ez a két, intelligens ember úgy viselkedett, mint az a két zenész, akik duettet játszottak, és amikor rosszhangzásúnak érezték a játékukat, ahelyett hogy tovább gyakoroltak volna, inkább szétváltak és abbahagyták a zenélést. Úgy éreztem, hogy ennek a fiatal házaspárnak zátonyra futott a házassága, mert hagyták, hogy közéjük álljon a sértődés magas fala. Arra bíztattam, hogy merjenek tiszta lappal újra kezdeni. Üljenek le és beszéljék ki magukat, mondják ki összes sérelmeiket. Mivel szerették egymást, megegyeztek, hogy ezentúl ha nézeteltérés adódik, ahelyett hogy elfordulnának egymástól, igyekezni fognak beszélni a gondjaikról.

– A házasságban is úgy van, hogy egyesek túl sokat, mások túl keveset beszélnek egymással, sokak beszédében pedig alig van tartalom. A hatékony kommunikáció tehát az, ha kibeszéljük magunkból az érzéseket, gondjainkat?

– Igen, így van. Az elfojtott neheztelés a házasságok egyik legnagyobb veszedelme. Szerintem az őszinte beszédből csak jó származhat, még akkor is, elsőre az eredmény megdöbbenés vagy sértett büszkeség. Én azért lelkipásztorként hozzáteszek valamit e tanácshoz, mert hiszem, hogy egy keresztény pár számára nem elegendő csupán a beszéd. Beszéljétek ki magatokból – szeretettel! Hát nem erre buzdít minket a Szentírás is? Szent Pál apostol az Efezus 4,15-ben azt tanácsolja, hogy szeretettel mondjuk meg mindig az igazat. Mondjuk meg – ez azt jelenti, hogy készek vagyunk beszélni dolgainkról, és nem menekülünk a hallgatásba, hogy mindenben nyitottak és őszinték igyekszünk lenni egymással szemben.

A jó beszélgetés kezdeményezésének kulcsa egyszerű: tegyünk fel kérdéseket! Mint testnek az étel, olyan a kérdés a házastársi kapcsolatnak. Egy kis gyakorlással hamar rájövünk, milyen kérdésekkel segíthetjük elő a beszélgetést. A „hogy érzed magad” jó kérdés lehet, de szükségképpen csak olyan egyszavas válaszokat válthat ki társunkból, mint „jól” vagy „nem túl jól”. A beszélgetés kérdésekkel való ösztönzésének alapelve az, hogy olyan kérdéseket tegyünk fel, amelyek arra bátorítják a másikat, hogy elmondja hogyan érez egy bizonyos kérdéssel, eseménnyel kapcsolatban. Pl. Mi volt ma a legjobb dolog, ami veled történt? Miről nem beszéltünk eleget az utóbbi hónapban? Szerinted mit kellene másként csinálnom, hogy jobb feleség vagy férj lehessek? Vannak olyan szokásaim, amelyek bántanak? Tettem valami olyant, ami miatt neheztelsz rám? Mit gondolsz, mivel gazdagította házasságunk az életünket? Mi mindent tanultunk azóta, hogy összeházasodtunk?

Még néhány tanács a beszéd szabályaival kapcsolatosan:

  1. Ne erőltessük a dolgot! Lesznek olyan alkalmak, amikor egyikünk sincs olyan hangulatban hogy túl mély vagy túl bonyolult dolgokat akarna beszélni. A beszélgetésnek természetesnek és szabadnak kell lennie.
  2. Gyakran nézzünk a társunkra, amikor hozzánk beszél, legyen köztünk szemkontaktus.
  3. Legyünk kitartóak és következetesek. Lehet, hogy először némely kérdések megfeneklenek. Ami nem megy ma, lehet bejön holnap. Tudjunk várni, türelmesnek is lenni. Társunk egy tágabb értelmű kérdésre azt válaszolhatja, hogy „nem tudom” vagy „erről nincs semmi véleményem”. Ne adjuk fel! Ragaszkodhatunk a témához, természetesen gyengéden, és mondjunk valami ilyesmit: „Jó, de akkor gondolkozzunk együtt hangosan!”

Sok házaspár, akikkel foglalkoztam, elmondta, hogy ezek a beszélgetést segítő javaslatok elmélyítették kapcsolatukat. Javaslom, próbálják ki kedves olvasóink is: ha időt szentelnek a beszélgetésre, biztosan közelebb fognak kerülni egymáshoz.

Olvasás folytatása

Család

A házaspárrá válás időszaka: a négy alapigény

Közzétéve

Érték, élet, minta. Egy férfi és egy nő életre szóló kalandja, ajándéka, kihívása, örömeinek forrása, játéka, küzdelme. Egyszóval: élet.

Közreadjuk Szénégető Istvánnal a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Családpasztorációs Központjának vezetőjével készített interjúnkat, melyben főleg házaspárokkal végzett szolgálata gyakorlati szempontjait osztja meg olvasóinkkal.

– A házaspárrá válás folyamatáról beszélve azt mondtad, hogy az új házasok be kell gyakorolják az egymás felé fordulást, az egymás elfogadását, vagyis minden nap újra és újra dönteniük kell a szeretet mellett. Körül tudnád írni, be tudnád mutatni, hogy mit jelent mindez a gyakorlatban?

– Ahhoz, hogy két ember szeresse egymást, a gyakorlatban azt jelenti, hogy valamilyen rendszerességgel kölcsönösen be kell teljesíteniük személyiségük négy alapigényét. A négy alapigény: fontos vagyok, értékes vagyok, szabad vagyok, valakihez tartozok. Azt tapasztalom, hogy ha a házasságban megromlik a kapcsolat, mindig azt kell megvizsgálni, hogy ezek az alapigények részben vagy egészben nyertek-e kielégítést. Mivel a szeretet különféle megnyilvánulási formáiról van szó, az új házasoknak a házaspárrá válás folyamatában és a családi élet megalapozásakor mindenképpen meg kell ismerjék ezeket, és ami ennél fontosabb, tudatosan, önként, szabadon és szeretettel gyakorolniuk kell. De röviden vizsgáljuk meg őket.

Az első alapigénye az embernek, hogy érezze azt, hogy fontos. Fontosnak akkor érzem magam, ha házastársam megajándékoz a figyelmével, elegendő időt tölt velem, beszél hozzám, de meg is hallgat engem. Fontosnak érzem magam, ha a szokványostól és hétköznapitól eltérően néha (vagy gyakran) meglepetést szerez nekem, szerelmét képes új és újabb formákban kifejezni irántam, akár kicsit titokzatos, romantikus módon. Gyökössy Endre, pár évvel ezelőtt elhunyt neves budapesti református pszichológus, lelkész feleségével készítettek interjút. A műsorban felfigyeltem arra, hogy az idős nő mekkora örömmel és pátosszal emlékezett vissza, könnyekkel a szemében, hogy férjétől, aki lelki gondozói beszélgetéseit követően valahányszor sétálni ment délutánonként vagy este, mindig friss virágot kapott, és hogy azt mindig néhány szívből jövő szó kíséretében nyújtotta át neki, mintegy szerelmes vallomásként. Az új házasoknak is szükséges begyakorolni ennek fontosságát: mit tudok mondani vagy tenni ma annak érdekében, hogy párom érezze, hogy ő fontos számomra.

A második alapigénye az emberi személynek az, hogy érezhesse, hogy értékes teremtmény. Értékesnek akkor érezzük magunkat, ha a bennünk rejlő értékeket sikerül másoknak továbbadni, de ehhez hozzá tartozik az is (és megjegyzem: ez nem önzés), hogy mások észrevegyék és elismerjék. Pl. egy szoba kitakarításának vagy egy finom vasárnapi ebéd megkészítésének akkor lesz személyes értéke, ha észrevesszük, elismerjük és ki is fejezzük azt szavakban annak, aki mindazt megcsinálta. Ellenkezőleg is igaz, és sok esetben ez teheti tönkre a házastársi kapcsolatokat: én bevásárolok, főzök, sütök, takarítok, mosok és vasalok, de mivel nem kapok egy elismerő, dicsérő szót, lassan elfogy az erőm, lankad a lelkesedésem és már hinni is nehéz, hogy ennek bármi értelme is lenne. Egy feleség vagy férj szeretve fogja érezni magát, ha elismerjük és vissza is tükrözzük szavakkal és gesztusokkal az ő jóságát, szorgalmát és szolgálatát.

A harmadik ilyen alapigény bennünk, minden emberben a szabadság megtapasztalása. Valaki egyszer, aki házaséletük nehézségeit részletezte, azt mondta, hogy azt érzi, hogy férje a túlzott ragaszkodásával, olykor ellenőrizgető tekintetével, bizalmatlanságaival, máskor féltékenykedésével egyszerűen megfojtja őt. Én akkor érzem magam szabadnak melletted, ha világosan tapasztalom, hogy megbízol bennem, hogy mellettem állsz és támogatsz, de nem akarsz befolyásolni, adsz a szavamra és a véleményemre, ha nem manipulálsz, ha nem akarsz saját képedre és hasonlatosságodra átformálni. Szeretve érzem magam, ha elfogadsz, ha a jót mindenben erősíted bennem, éppen azért, hogy én én legyek, önmagammá váljak, és ez által különbözőségeinket egyformán értékelni tudjuk.

A negyedik alapigény a valakihez való tartozás élménye. Ez az alapigényünk akkor elégül ki, amikor együtt tapasztaljuk meg, hogy együvé tartozunk, és egymást kiegészítjük. De akkor is, amikor mások társaságában védelmet nyújtasz a számomra, befelé és kifelé egyaránt nyilvánvalóvá teszed a számomra, hogy egy testet alkotunk, hogy mindenben egymás első számú támaszai vagyunk és egymásban életre szóló szövetségest találtunk.

– Ha jól értem, akkor azt mondod, hogy a házaspárrá válás folyamatában a szeretet befogadása és nyújtása nem magától értetődő, nem spontánul működő esemény, hanem sokkal inkább olyan történés, ami figyelmet és tudatos cselekvést igényel mindkét fél részéről. Jól látom ezt?

– Szent János ezt írja első levelében: “Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal” (1 János 3, 18). Ez számomra azt is jelenti, hogy ha valakit igazán szeretni akarok, akkor nem elég, ha szeretgetem a magam módján, úgy ahogy én elképzelem, hogy az neki jó, hanem éppen ellenkezőleg: türelmesen figyelek rá, odaadóan és beleérzően azt fürkészem, hogy most éppen melyik alapigénye maradt kielégítetlen. A szeretet konkrét cselekvést vár tőlem. Nem szabadna félnünk, és egyre inkább mernünk kellene egymás előtt kimondani: szeretlek téged, fontos vagy a számomra, értékes a lényed és a munkád, aki vagy és amit teszel. Szabaddá teszlek, hogy önmagad lehess és örvendek, hogy összetartozunk, hogy egymás társai és szövetségesei lehetünk.

Befejezésül megosztom kedves olvasóinkkal Kahil Gibran: A Próféta című írásának egy részletét.

És akkor Almitra szólott újra, és azt mondá: És a Házasság, Mester?
És o így válaszolt:
Együtt születtetek, és együtt is maradtok mindörökre.
Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai szétszórják
napjaitokat.
Bizony mondom, együtt lesztek, még az Isten csöndes emlékezetében is.
De együttlétetekben legyenek távolságok.
És a mennyek szelloi táncoljanak kettotök között.
Szeressétek egymást, de a szeretetbol ne legyen kötelék:
Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partjai között.
Töltsétek meg egymás serlegét, de ne igyatok egyazon serlegbol.
Kínáljátok egymást kenyeretekbol, de ne ugyanazt a cipót egyétek.
Daloljatok, táncoljatok együtt, és vigadjatok, de engedjetek egymásnak
egyedüllétet.
Miként a lant húrjai egyedül vannak, habár ugyanarra a dallamra rezdülnek.
Adjátok át szíveteket, de ne orizzétek egymás szívét.
Mert szíveteket csak az Élet keze fogadhatja be.
És álljatok egymás mellett, de egymáshoz ne túlontúl közel:
Mert a templom oszlopai távol állanak egymástól,
És a tölgyfa meg a ciprus nem egymás árnyékában növekszik.

 

Olvasás folytatása

Népszerű