Lépj kapcsolatba velünk

Napindító

Napi evangélium: június 12. – 10. évközi hét, szerda

Közzétéve

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből 

Isten tett minket alkalmassá, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké. 

Testvéreim!
Krisztus által nagy a bizalmunk Istenben. Nem abban bizakodunk, mintha a saját erőnkből képesek volnánk valamit is kigondolni, hiszen az apostoli küldetésre való alkalmasságunk Istentől való.
Ő tett minket alkalmassá arra, hogy az Újszövetség szolgái legyünk: nem a betű, hanem a Lélek szolgái. Mert a betű öl, a Lélek pedig éltet. A kőtáblára vésett betűk halált jelentettek mindenki számára, aki áthágni merészelte a parancsokat. De ha már ennek a szolgálata is oly dicsőséges volt, hogy Izrael fiai nem tekinthettek Mózes arcába annak múló ragyogása miatt, mennyivel inkább dicsőséges a Szentlélek szolgálata.
Ha ugyanis már a mózesi törvény szolgálata, amely az ember bűnösségét bizonyította, dicsőséges volt, mennyivel inkább dicsőséges az (Isten) igazságosságának szolgálata. Sőt, ami ott dicsőséges volt, ennek túláradó dicsőségéhez képest valójában nem is dicsőséges. Ha ugyanis a mulandó oly dicsőséges volt, akkor az örökké megmaradó még sokkal dicsőségesebb.
Ez az Isten igéje. 
2Kor 3,4-11

ALLELUJA
Taníts meg ösvényeidre, Uram, * igazságod szerint vezess engem! Zsolt 24,4b.5a – 8. G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből 

Jézus beteljesíti az Ószövetség tanításait és parancsait. 

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy í betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
Ezek az evangélium igéi. 
Mt 5,17-19

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
1 Hozzászólás

1 Hozzászólás

  1. Rigó Olga

    2019-06-12 at 09:03

    Köszönöm, hogy olvashatom a napi szent leckéket, most nincs minden nap szent mise nálunk. Bár elővehetem a Bibliát.Igy pontosabb!
    Hasznosnak tartom, mert remélem sokan olvassák, majd szükségét érzik mise keretében hallgatni, mind többen fognak hálát adni mise hallgatásával a jó Istnnek!

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerű