Lépj kapcsolatba velünk

Napi evangélium: július 10. – 14. évközi hét, péntek

Közzétéve

OLVASMÁNY Ozeás próféta könyvéből

Minden teremtmény a mi szolgálatunkra áll, ha Istenhez térünk, és csak neki szolgálunk.

Szamaria végveszélye idején Ozeás így hirdette az igét:
Izrael, térj vissza az Úrhoz, a te Istenedhez, hisz bűnöd miatt buktál el!
Bűnbánó lélekkel térjetek vissza az Úrhoz!
Szavatokat hozzátok elébe, és mondjátok neki: „Végy el minden gonoszságot, hogy elnyerjük a jót, és ajkunk gyümölcsét hozhassuk áldozatul. Asszíria nem segít rajtunk, lóra sem szállunk többé.
Nem mondjuk kezünk alkotásának ezután: »Te vagy a mi istenünké – mert az árva csak nálad talál irgalmat.”
Az Úr pedig ezt az ígéretet tette: „Meggyógyítom hűtlenségüket, és szívemből szeretni fogom őket, elfordul tőlük haragom.
Népemhez olyan leszek, mint a harmat; virul majd, mint a liliom, gyökeret ereszt, mint a nyárfa.
Hajtásai messze ágaznak, pompás lesz, mint az olajfa, és illatos, mint a Libanon.
Visszatérnek, hogy árnyékomban lakjanak, búzát termelnek, és gondozzák a szőlőt, amelynek olyan híre lesz, mint a Libanon bora.
Efraimnak ezentúl nem lesz köze a bálványokhoz.
Én hallgatom meg, én viselek rá gondot.
Olyan leszek, mint a zöldellő jegenyefenyő; nálam találnak gazdag gyümölcsre.”
Aki bölcs, értse meg ezeket!
Aki értelmes, lássa be ezt mind!
Mert egyenesek az Úr útjai, azokon járnak az igazak, de a gonoszok elbuknak rajtuk.
Ez az Isten igéje.
Oz 14,2-10

ALLELUJA
Midőn eljön az igazság Lelke, † elvezet a teljes igazságra titeket, * és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Jn 16,13a;14,26b – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből

Jézus tanítványai számítsanak rá, hogy üldözések érik őket.

Abban az időben Jézus így tanította apostolait:
Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek mint a galambok! Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek.
Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.
Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,16-23

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű