Lépj kapcsolatba velünk

Lelkiség

Nehéz óráinkban olvassuk el ezt a 6 zsoltárt

Közzétéve

Fotó: Cathopic

A szenvedés része földi életünknek. Megpróbáljuk távol tartani magunktól, nyöszörgünk, ha utolér bennünket. Az elviselhetetlen pillanatokban a Zsoltáros segíthet nekünk abban, hogy megragadhassuk megpróbáltatásunk misztériumát és túl tudjunk jutni rajta.

Életünk bizonyos szakaszaiban, amikor összetorlódnak a csalódások, nehezebbé válnak a kapcsolataink a szeretteinkkel, személyes kudarcok vagy egészségügyi problémák követik egymást, néha teljesen elcsüggedünk. Van, amikor ez egy valódi depresszióba torkollik, amely orvosi kezelést igényel (ez nemcsak másoknál fordulhat elő, hanem velünk is!). Gyakoribb azonban, hogy múló bajról van szó. Hogyan kapaszkodjunk ki a gödörből? Hogyan erősödjön bizakodásunk, magabiztosságunk? A zsoltárok kiutat mutatnak nekünk a sötétből.

„Meddig feledkezel meg rólam, Uram?”

„Meddig feledkezel meg rólam, Uram?” (Zsolt 13, 2). Amikor Isten olyan távolinak tűnik a számunkra, hogy csaknem kételkedni kezdünk a létezésében, kísértést érzünk arra, hogy abbahagyjuk az imádkozást. Úgy gondoljuk, az imádság csak akkor jó valamire, ha el vagyunk telve szeretettel és hálával. Amikor pedig a szívünk szomorú, már nem imádkozunk, mert csak keserű szavak tolulnak ajkunkra. Na és akkor? Hát miért ne mondanánk el keserűségünket az Úrnak? Ha egyszer elfordulok Tőle, akkor hogyan tehetné meg, hogy „panaszomat öröménekre változtassa, leoldja vezeklőruhám és örömmel övezzen körül”? (Zsolt 30, 12) A Biblia tele van a kétségbeesés és a szorongás kiáltásaival. Hiszen Jézus maga is felkiáltott halála előtt: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15, 34).

„Bízd gondjaidat az Úrra, ő majd megerősít”

„Bízd gondjaidat az Úrra, ő majd megerősít” (Zsolt 55, 23). Isten szeretné, ha átvállalhatná terhünket. Csak egy dolgot kér: engedjük, hogy ezt cselekedje. Hogy ne szégyelljünk mindent átadni neki, azt is, ami megaláz bennünket, és azt is, amit megvetendőnek, utálatosnak, elriasztónak tartunk. Egyetlen rothadó gyümölcs képes megrothasztani egy egész láda ép gyümölcsöt; és a romlottság egyetlen csírája, amit nem mertünk az Úr elé tárni, elegendő ahhoz, hogy szomorúsággal és keserűséggel töltsön el bennünket.

„Mosd le bűnömet teljesen, tisztíts meg vétkemtől!”

„Mosd le bűnömet teljesen, tisztíts meg vétkemtől!” (Zsolt 51, 4). Isten nem csak azt várja tőlünk, hogy jócselekedeteinket és keresztjeinket átadjuk neki, hanem azt akarja, hogy a bűneinket is átadjuk. Örömét találja abban, hogy megbocsát nekünk. Egy napon az Úr azt kérte Szent Jeromostól, adja neki a legértékesebb kincsét. Jeromos nekiállt, és felsorolta mindazt, amit az Úrnak adott: hosszadalmas böjtöléseit, a hosszú órákon át mondott imádságokat, a szeretetből fakadó cselekedeteket stb. De az Úr valami mást várt, és Szent Jeromos már végképp nem tudta, mit is adhatna még. „És a vétked? – kérdezte Jézus. – Miért nem gondolsz arra, hogy azt add át nekem?”

„Ajánld utadat az Úrnak, remélj benne, s ő irányít majd”

„Ajánld utadat az Úrnak, remélj benne, s ő irányít majd” (Zsolt 37, 5). Amikor már azt sem tudjuk, hányadán állunk, és sötét szorongásba süppedünk, a korábbiaknál is jobban törekedjünk arra, hogy utunkat az Úr felé vegyük. Lépésenként teljesítsük akaratát a mindennapi élet kicsiny dolgaiban. Próbáljuk teljes értékűen megélni a jelen pillanatot, ne törődjünk mással. Az egyetlen dolog, ami fontos, az egyetlen, ami tőlünk függ, az az, hogy itt és most teljesítsük Isten akaratát. Ne gyötörjük magunkat feleslegesen! Keressük Isten Birodalmát, és minden egyebet majd ezen felül megkapunk.

„Mindennap dicsérlek téged, nevedet örökké magasztalom”

Mindennap dicsérlek téged, nevedet örökké magasztalom (Ps 145, 2). Minden nap, még amikor semmi se megy jól, legalább egyszer köszönetet mondhatunk az Úrnak. Még a legkomorabb napon is történik valami szívet melengető dolog: ránk mosolyog egy gyermek, szép tájat látunk, gyengédséget tapasztalunk, váratlanul találkozunk valakivel… Ne aludjunk el este anélkül, hogy ne mondanánk köszönetet az Úrnak. Ne csak úgy személytelenül, megfoghatatlanul, bele a levegőbe, hanem egy pontos, konkrét dologért szóló köszönetet. Minél többször mondunk köszönetet, annál több okot találunk rá. A dicséret megnyitja a szívünket és a szemünket Isten csodáira.

„Te vagy világosságom, Uram, Istenem, te megvilágítod sötétségemet. … A harcra felöveztél bátorsággal”

„Te vagy világosságom, Uram, Istenem, te megvilágítod sötétségemet. … A harcra felöveztél bátorsággal” (Zsolt 18, 29 és 40). Isten nem szünteti meg a sötétséget, hanem megvilágítja. Nem mentesít bennünket a harcoktól, hanem mindent megad nekünk ahhoz, hogy bátran harcoljunk egészen a győzelemig. Akármilyen sűrű az éj sötétje, akármilyen küzdelmeket kell megharcolnunk, legyünk biztosak abban, hogy a feltámadott Jézusban már a miénk a győzelem. Bízzunk Benne minden fenntartás nélkül, és akkor mi is így énekelhetünk: „Valóban, te lettél gyámolom, szárnyad oltalmában vigadozom” (Ps 63, 8).

Írta: Christine Ponsard / Aleteia

Ezt a cikket Solymosi Judit önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírdetés Élő szentmise közvetítések
Hírdetés

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű