Lépj kapcsolatba velünk

Lelkiség

Nemzete első katolikus papja lett, miután jelet kért az Úrtól

Közzétéve

Fotó: Jesuits General Congregation 36

Kinley Tshering a szülőhazájában, Bhutánban egyike az ott élő, nagyon kevés áttért katolikusnak. Sokáig fontolgatta, vajon pap legyen-e vagy sem, és arra kérte Istent, küldjön neki jelet.

Bhutánban, ebben a hegyek közé zárt, Indiával és Kínával határos, fél magyarországnyi, 800 ezer lakosú országban a lakosság háromnegyede buddhista, a maradék egynegyed zöme pedig hindu vallású. Bhután jogszabályai megadják és garantálják a vallásszabadságot. Az Alkotmány rögzíti, hogy tilos az állampolgárok faj, nem, anyanyelv, vallás, politikai nézetek vagy egyéb állapotuk alapján történő hátrányos megkülönböztetése. Ugyanakkor egyik keresztény felekezet sincs hivatalosan vallásként elismerve. Bhután őrzi hagyományait és kultúráját, a buddhizmus a hivatalos államvallás.

A keresztények a lakosság 0,5%-át teszik ki. Elsőként két portugál jezsuita atya járt itt Európából, 1627-ben, úton Tibetbe. Többszáz évvel később, 1963-ban egy Indiában működő kanadai jezsuita került az országba, akit arra kértek fel, segítsen a kialakulóban levő oktatási rendszer formálásában. A jezsuiták két iskolát és egy főiskolát is indítottak, de 1986-ban a misszionáriusokat felszólították az ország elhagyására, és csak egyikük maradhatott itt, aki már bhutáni állampolgár volt. A jezsuiták szigorúan tartották magukat ahhoz a politikához, hogy térítéssel nem, csak az oktatással foglalkoznak.

Tshering buzgó buddhista családban nőtt fel, szülei már kisgyermekként elvitték egy monostorba, hogy buddhista szerzetesnek adják. A folytatásban aztán mégis katolikus nevelésben részesült. Gyermekkorában, az 1960-as években nem volt túl sok jó iskola Bhutánban. Ezért a családja az indiai Dardzsilingbe, egy bentlakásos katolikus iskolába küldte őt, ahonnan később átkerült egy jezsuita atyák által vezetett iskolába. A 9. osztályban megkeresztelték a katolikus hitben, amit meglehetősen zavarba ejtette a családot.

„Nem volt kapcsolatom a bhutáni jezsuitákkal, mivel Dardzsilingben tanultam. Számomra az első olyan dolog, aminek egyáltalán keresztény vonatkozása volt, egy karácsonyi képeslap volt. Kisfiúként lenyűgözött a kisgyermek a jászolban. Később, amikor Dardzsilingben tanultam, ott láttam egy kolostorban az első feszületet. Az apácák magyarázták el nekem, mi a kapcsolat a kicsi fiú és a kereszten függő férfi között. Megértettem, hogy feltámadt halottaiból, és máig is mind többet és többet fedezek fel VELE kapcsolatban.”

Tshering később Indiában jezsuita főiskolákra járt, és mester fokozatot szerzett az Indiai Menedzsment Intézetben. Az üzleti világban kezdett dolgozni. Valamiért azonban ez a szabályos életpálya nem okozott neki nagy örömet. Kielégületlennek érezte magát. Egyre többet morfondírozott azon, hogy pap legyen, és hosszú ideig imádkozott az Úrhoz, hogy adjon neki valami jelet, hogy megtudja, tényleg a papi hivatást válassza-e.

Ezt a jelet látványos, drámai módon kapta meg. 1985-ben, amikor éppen Hyderabadból repült Kalkuttába, hirtelen rájött, hogy az apró idős hölgy, aki mellette ül és imádkozik, nem más, mint Teréz anya. Az imádkozás egyik szünetében Teréz anya felpillantott, és megkérdezte tőle, hova való.

Az ezt követő, angol nyelvű beszélgetés Teréz anyával nem volt sem hosszadalmas, sem fölöslegesen locsogó. Főleg arról volt szó, hogy Tshering mennyire bizonytalan a papi hivatását illetően. Teréz anya bátorította, hogy igent mondjon. „Azt mondta nekem, amire szükségem volt, amit szükséges volt hallanom.  Az egész úton Kalkuttába menet sírtam, és még azon az éjszakán, a szállodai szobámban elhatároztam, hogy belépek a Jezsuita Rendbe. Meg is tettem, néhány hónapra rá, 1986-ban. Szüleim sírtak és teljesen összezavarodtak, a barátaim azt hitték, megőrültem, a jezsuiták pedig szkeptikusan álltak a dologhoz.”

Később Tshering még egyszer találkozott Teréz anyával, amikor 1995 októberében, pappá szentelését követően, látogatóban Kalkuttában járt. „Örült nekem, és azt mondta, imádkozott értem az elmúlt 10 évben” – mesélte. 1995-ben Tshering lett az első és máig egyetlen olyan katolikus pap, aki Bhutánban született.

Tshering összesen 33 évet töltött Dardzsilingben, ahol két iskola és egy főiskola igazgatójaként dolgozott, mielőtt a jezsuita közösség dardzsilingi tartományának provinciálisa lett. Üzleti tanulmányainak, hátterének köszönhetően lehetősége lett volna arra is, hogy ezt a tárgyat tanítsa, de nem fogadta el. „Úgy éreztem, nem vonz vissza semmi engem ahhoz a kultúrához és ahhoz a légkörhöz” – mondta.

Azóta visszatért hazájába, és itt gondozza a kicsiny katolikus közösséget, akik számára misét celebrál vasárnaponként. Nem ismer senkit, aki a bhutáni etnikumból tért volna át a katolicizmusra, de úgy tudja, a lakosság egynegyedét kitevő nepáli származásúak között viszont vannak katolikusok. Azt mondja, sokan tudnak arról, hogy van egy katolikus pap, de még senki nem ment oda hozzá, hogy kifogásolja, helytelenítse ezt a különleges, páratlan helyzetet. A családja pedig, amely eredetileg annyira megrettent és ellenállt, végül is elfogadta a hivatását.

Annak ellenére, hogy Teréz anya milyen hatással volt a világra és személy szerint őrá is, Tshering úgy véli, az ő egyedüli spirituális vezetője Jézus maga. „Minden más emberi.” Olvassuk tovább a vallomását.

„Mára már egyensúlyba tudtam hozni a bennem lakozó különböző identitásokat. Mindegyiket Isten ajándékának tekintem. Bhutániként büszke vagyok országomra és népemre, amelyet soha nem igázott le egyetlen gyarmatosító hatalom sem. Bhutániként azon szeretnék dolgozni, hogy mindenki megértse, egy jó keresztény lehet lojális bhutáni polgár is. Állampolgárként aggódom hazám miatt, amelyet szintén megérintett a globalizáció és a féktelen fogyasztás; a fiatalok elveszítik a talajt a lábuk alól, és lassan a materializmus, az anyagiasság lesz az új isten. Azt szeretném, ha hazám megtalálná a helyes egyensúlyt a szűklátókörű tradicionalizmus és kultúra, illetve a számunkra nem megfelelő, kritikátlanul elfogadott modern fejlődés között.

Katolikus papként az Egyetemes Egyház 2000 éves tapasztalatára tudok támaszkodni. Megtanultam úgy szeretni az Egyházat, mint egy édesanyát. Éppúgy, mint anyámat, azért szeretem őt, amit jelent a számomra, de felnőttként azt is tudom, hogy nem tökéletes. Ferenc pápa alatt megértettem, hogy katolikus papnak lenni annyit tesz, mint az Evangélium örömhírét szolgálni, és odamenni szeretni és szolgálni, ahova mások nem akarnak.

Korán megértettem, hogy ez a döntésem nem lesz csupáncsak felhőtlen öröm. Máig újra és újra rájövök, mit akart mondani Jézus, amikor azt mondta Nikodémusznak, hogy az embernek újra kell születnie. Érzem, tudom, minden nap megélem. Egy zárt buddhista társadalomban kereszténynek lenni annyit jelent, hogy lecsúszol a társadalmi létra aljára, kitaszított leszel. Ezért Szent Pált akarom idézni: Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam” (Fil 3,8).

Forrás: Aleteia, GC36.org

Ezt a cikket Solymosi Judit önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

Francia-orosz szakos bölcsészdiplomával, német, angol nyelvvizsgával egész életemben a nemzetközi kapcsolatok terén dolgoztam. Néhány éve nyugdíjasként boldog nagymama vagyok. Nagyon szeretek fordítani, írni, tájékoztatni, ismereteket átadni.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerű