Lépj kapcsolatba velünk

Életmód

Normális dolog, ha mindig meggyónjuk ugyanazokat a bűneinket?

Közzétéve

Fotó: Cathopic

Sokszor elbátortalanít a szentgyónáshoz járulásnál a gondolat, hogy utána újra el fogjuk követni ugyanazokat a bűnöket. Pedig az azonos bűnök ismételt meggyónása számtalan előnnyel jár.

Valaki azt panaszolta a papnak, hogy ”mindig ugyanazokat a bűnöket követi el”. A pap jó humorral így válaszolt: „Nagyon remélem, hogy nem szeretne újabbakat is elkövetni”! Valóban, már az is nagy kegyelem, hogy nem súlyosbítjuk helyzetünket avval, hogy újabb bűnös cselekedeteket viszünk véghez. De hát mire jó gyónni, ha mindig ugyanazokba a bűnökbe esünk vissza?

Egy szentség, ami „pedagógiai” hatású kíván lenni

A gyónás nem jogi cselekmény, nem olyan eszköz, amivel „a szabályoknak megfelelően elrendezzük ügyeinket a Jó Istennel és magunkkal”. Ez a szentség egy kivételes alkalom, hogy megtapasztaljuk az Atya irgalmát irányunkban. A kegyelem csatornája, az isteni élet itt ér el minket még a lélek sebein keresztül is, amiket felfedünk Istennek, hogy megbocsássa. Ez a szentség ugyanakkor „pedagógiai” is kíván lenni, ahogyan ezt XVI. Benedek pápa is mondta. Lehetőséget ad Isten szívének bizalmasabb megismerésére: az irgalom Atyja sohasem fárad bele a megbocsátásba. Isten irgalma nem csak egy érzés, bármilyen jó is, „hanem valóságos erő, ami képes megmenteni az embert és a világot a bűn rákfenéjétől”, amint ezt Ferenc pápa mondta. Csodálatos dolog, kegyelem, ujjongó öröm Isten személyes szeretetének ilyen megnyilvánulása előtt mindenki számára!

Ismerjük be: Ha bűnünk ismételt bevallása zavar minket, ez nem mindig Isten szívének megsebzése miatt van. A kellemetlen érzést bűnünk megvallásakor az okozza, hogy saját magunknak nem tetszünk, meg kell állapítanunk, hogy a saját magunkról alkotott kép fényét vesztette. A keresztény élet pedig éppen egzisztenciális nyomorúságunk megtapasztalásában gyökerezik, abban, hogy képtelenek vagyunk bármit tenni Krisztus nélkül (Jn 15, 5).

Ugyanazon bűnök meggyónásának jótéteményei

Szent Maximilián Kolbe egyszer így vallott: „Amikor minden lehetőségünk meghiúsult, amikor rájöttem, hogy elvesztem, és a feletteseim megállapították, hogy semmire sem vagyok való, akkor a Szeplőtlen két kezébe vette ezt az eszközt, ami már semmire sem volt jó, csak a megsemmisítésre”. Ami Szalézi Szent Ferencet illeti, ő a következőket fejti ki: „Bár az a lélek, aki tud saját nyomorúságáról, nagy bizalommal lehet Isten felé, de nem lehet bizalma valódi, hacsak nincsen teljesen tisztában saját nyomorúságával, mert annak megvallása Isten lába elé visz minket”.

Ugyanazon bűnök ismételt megvallása kettős felismerésre vezet: Isten végtelen szeretetének és a mi alapvető nyomorúságunknak a belátására. Teréz Anyának, aki arról panaszkodott, hogy „cselekvésképtelen”, Jézus így válaszolt: „Tudom, te vagy a legcselekvésképtelenebb, leggyengébb és legbűnösebb személy, aki csak létezik, de éppen azért, mert ilyen vagy, akarlak felhasználni téged dicsőségemre! Ezt visszautasítanád?” Ezért az Isten pedagógiája elsődlegesen nem abban áll, hogy megszabaduljunk a bűntől, hogy erkölcsileg rendben legyünk. El akar minket vezetni arra, hogy felismerjük nyomorúságunk mélységét, és így vessük bele magunkat Isten kimeríthetetlen irgalmába. Akkor– és csakis akkor – kapjuk meg hatékony módon Istennek mindig elégséges kegyelmét bűneink elkerülésére.

Írta: P. Nicolas Buttet via Aleteia
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű