Lépj kapcsolatba velünk

Tanítás

Nyiredy Maurus OSB: Jézust elérni az Egyházon keresztül lehet

Közzétéve

Fotó: Tihanyi Bencés Apátság

Nagyböjtben Nyiredy Maurus OSB plébánoshelyettes, a balatonfüredi Kerektemplom igazgatója konferenciabeszédeket tart a 11 órás szentmise keretében. A Tihanyi Bencés Apátsággal együttműködve, a Katolikus.ma is közli Maurus atya beszédeit.

Maurus atya nagyböjti konferenciabeszéd-sorozata az Egyházról – 1. beszéd

A Szentírás az Egyházról

A Szentírás nem határozza meg Istent, de mégis megfogalmaz olyan valóságokat, amelyek szinte definíciói lehetnek Istennek. Ezek között a valóságok között a legfontosabb a szeretet. Szent János apostol első levelében olvassuk: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten szeretet” (1Jn 4,7-8). A szeretetben két valóság van jelen: a sokaság és az egység. Most nem kívánok belemenni abba, hogy ez Istenben hogyan van jelen, mert akkor a Szentháromságról kellene beszélnem, és ez pillanatnyilag messze vinne bennünket. De azzal mindannyian egyetérthetünk, hogy a szeretetnek mindig az a célja, hogy többeket, sokakat eggyé tegyen, egyesítsen. Isten a teremtésben is önmagát adja. Amikor megteremtette az első embereket, már akkor közösséget hozott létre, és állandó célja az emberiség történelmének, hogy a megszámlálhatatlan sokaság minél inkább eggyé váljon a szeretetben. Isten megtehette volna, hogy egyénenként üdvözítse az embereket, megtehette volna, hogy minden emberrel külön kapcsolatot létesítsen, de nem ezt tette, hanem „úgy tetszett Neki, hogy az embereket ne egyenként, minden társas kapcsolat kizárásával szentelje meg, és üdvözítse, hanem néppé tegye őket, mely Őt igazságban megismeri és szentül szolgál neki.” (A Zsinat gondolatait a következőképpen idézem: A dokumentum címe latinul: „Lumen gentium”, magyarul „A népek világossága”, rövidítve így szoktak rá hivatkozni: „LG” és a szám, amely alatt az idézet található. A mostani idézet tehát: LG 9. pont). A III. eucharisztikus imádság bevezetőjében is elhangzik Istenről: „Népet gyűjtesz magad köré szüntelen, hogy napkelettől napnyugatig tiszta áldozatot mutasson be neked.” Isten népet teremtő tevékenységének a történelemben két fontos eseménye van. Az egyik a zsidóság kiválasztása. A Szentírás hangsúlyozza, hogy a zsidóságot nem a hatalmasságuk vagy nagy számuk miatt választotta ki, hanem mert szerette őket. Egyben küldetést is adott nekik: a Közel-Kelet világában a bálványimádó népek között legyen az élő Isten tanúja. Isten népét a próféták által vezette, egyre gazdagabban nyilatkoztatta ki magát nekik, míg el nem érkezett az üdvösség történetének csúcspontja, az Ő Fiának emberré születése Jézus Krisztusban. Jézus is meg akarta valósítani Isten szeretet voltát az emberek között, ezért Ő is népet hozott létre, az Egyházat. Az emberek között működve, egyre többen gyűltek Jézus köré. Ezeket nevezik az evangéliumok tanítványoknak. Közülük tizenkettőt választott ki apostolainak. Ez volt a legbenső kör. A zsidóság Jákob tizenkét fiának utódaiból alakult ki tizenkét törzzsé, majd nemzetté. Azzal, hogy Jézus éppen tizenkét tanítványát tette az Ő népének, az Egyháznak alapjaivá, jelezte, hogy Istennek népében elkezdett története folytatódik az Egyházban.

Ez az Egyház, Isten végleges népe mindig is ott volt a történelemben. „A világ kezdete óta előképek jelezték, Izrael népének története és az Ószövetség előkészítette, a végső időben Jézus Krisztus megalapította, a Szentlélek kiáradásakor nyilvánvalóvá lett, s az idők végén dicsőségesen be fog teljesedni: Isten földi népéből születik meg az egyetemes Egyház, az Isten országa (LG 2. pont).

A Zsinat meghatározta az Egyházat. Hogy ezt a meghatározást megértsük, szükséges tisztáznunk, hogy hogyan is ismerhetjük meg Istent. Isten nem ennek a világnak a része. Egész mivoltában túlhaladja a világot. Ezért evilági módokon, fogalmakkal Őt nem ismerhetjük meg. Viszont vannak jelek, amelyek Istenre utalnak. A jelek egész emberi életünkben nagyon fontosak. Jelek vesznek körül egész életünkben. A közlekedésünket jelek (közlekedési táblák) szabályozzák. Emberi kapcsolatainkat is jelek révén éljük meg. A kézfogás jel, amely a barátságot, a szövetséget jelképezi. Az ölelés, a csók, sőt maga a szexualitás is jel, amely a szeretetet, az összetartozást jelzi, fejezi ki. És a beszédünk is jel, amellyel gondolatainkat, érzéseinket, élményeinket közöljük egymással. Azt, hogy mi van bennünk, mit élünk meg, mit gondolunk, mások csak ezek révén a jelek révén ismerhetik meg, mert szellemi mivoltunk miatt nem láthatunk bele egymásba.

Istennel is így vagyunk. Őt érzékelni nem tudjuk, fogalmainkkal sem tudjuk igazán kifejezni, Vele kapcsolatban is jelekre szorulunk. Istennek két nélkülözhetetlen jele van. Az egyik a teremtett világ. Ennek az értelmessége, szépsége, titokzatossága jelzi a Teremtőt, utal rá. Ezért szokták azt mondani, hogy a világ „Isten nyoma”. Berzsenyi Dániel „Fohászkodás” című versét ezekkel a sorokkal indítja: „Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér, / Csak titkon érző lelke óhajtva sejt, / Léted világít, mint az égő / Nap, de szemünk bele nem tekinthet.” Istennek ennél még fontosabb, igazi jele közöttünk Jézus Krisztus. Az Ő élete, egész személyisége, tanítása a tulajdonképpeni igazi Út, amelyen Istent felfedezhetjük, sőt elérhetjük. Az Istent közvetítő jeleket a teológiában szentségeknek mondják. A szentség jel, amely jelzi, mutatja, de közvetíti is Istent, az Ő kegyelmét. Jézus Krisztust látva Istent látjuk, Ő közvetíti számunkra Istent, az Ő felénk forduló szeretetét, más szóval kegyelmét. Jézus az a Forrás, amelyen keresztül Istennel érintkezésbe juthatunk, Őt elérhetjük. Ezért mondja magát szőlőtőnek, de kenyérnek, világosságnak, sőt élő víznek is. De ha bele gondolunk, Jézussal kapcsolatban is szükségünk van egy jelre, hiszen feltámadása, megdicsőülése következtében már nem láthatjuk, nem érzékelhetjük Őt. Jézus jele ebben a világban az Egyház. Az apostolokra épített Egyházat hitelesíti Jézus, Vele azonosul, az Egyházon keresztül juthatunk élő kapcsolatba vele.

Jézus tehát Isten jele, szentsége. Az Egyház Jézus jele, szentsége. Hogy Jézusnak ezt a mindent megalapozó jel, szentség voltát kifejezzék, a teológusok Jézust „ősszentségnek” hívják. Jézust elérni az Egyházon keresztül lehet, ami ugyancsak jel, szentség. A történelem végéig Jézust elérni az Egyházban, az Egyházon keresztül lehet. De hogy az Egyház jel, szentség voltát megkülönböztessék Jézus ősszentség voltától, a teológusok az Egyházat „gyökérszentségnek” mondják. Az Egyháznak ez a Jézust közvetítő szentség volta éppen az által a hét szentség által valósul meg, amelyeket Jézus alapított és hagyott ránk, mint Isten kegyelmét ábrázoló és közvetítő jeleket. Az Egyház ezt a Jézust és rajta keresztül Istent közvetítő szentség voltát a történelemben az által éli meg, hogy hirdeti az evangéliumot, de tanúságot is tesz róla a hitnek, a reménynek és a szeretetnek a megélésével, a szegények, rászorulók segítésével, ünnepli az Eucharisztiában Jézus halálát és feltámadását és a többi szentséget is kiszolgáltatja. Mindezt el kellett mondanom, hogy idézhessem a Zsinatnak az Egyházat meghatározó mondatait. Kétszer is előfordul a „szentség” szó az Egyházzal kapcsolatban. „Az Egyház Krisztusban szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek, és az egész emberi nem egységének” (LG 1. pont). És a másik szöveg: „Isten összehívta azokat, akik hittel tekintenek Jézusra, az üdvösség szerzőjére, az egység és béke forrására, és Egyházat alkotott belőlük, hogy ez az Egyház legyen minden egyes ember számára ennek az üdvöt hozó egységnek a látható szentsége.” Hogy Isten szereti az emberiséget és boldogítani, üdvözíteni is akarja a világ lehetőségeit végtelenül túlhaladó módon, annak megtapasztalása Jézus Krisztus, illetve az Egyház által lehetséges a történelem végéig.

Már az eddigiekből is kiderülhet, hogy az Egyház Isten akaratából létezik. Épp annyira szükséges valósága a világnak, mint ahogy szükségesek az égitestek, az élőlények, a vizek, az országok, a nemzetek. Az Egyházhoz tartozni nemcsak hogy rangot jelent, emberségünk emelkedettebb szintjét, de szükséges is az Egyházhoz tartozni. Isten örök életre, üdvösségre szánt minket, ami az Ő életében való személyes részesedés. Az üdvösség a végtelen Szeretet-Istennel való életközösség. Ez pedig nem emberségünkből következő jog, járandóság, hanem ajándék, a mi szóhasználatunkban – kegyelem. Isten, a mi Atyánk ezt az ajándékot, kegyelmet, mint az Ő végtelen szeretetének jelét, Jézus Krisztuson, illetve az Egyházon keresztül akarja nekünk adni. Karl Rahner, 20. századi neves hittudós fogalmazása szerint „Isten kegyelme ebben a világban történelmivé Jézus Krisztus és az Egyház által lett.” Ha pedig ez az isteni kegyelem ennek a világnak, a történelemnek eleme, akkor mi mindannyian kell, hogy hozzájussunk, illetve azon az úton jussunk hozzá, amelyen ezt Isten nekünk adni akarja. Ezért a Jézusban való hit és az Egyházhoz tartozás üdvösségünk feltétele.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a médiában hajlamosak arra, hogy minden vallási közösséget egyháznak nevezzenek. Az egyház elnevezés egy nagy kalap, amibe minden vallási közösség belefér. Mi csak a Jézus Krisztus által alapított keresztény közösséget nevezzük Egyháznak. Szerintünk minden más vallási közösséggel kapcsolatban ez az elnevezés helytelen, nem hiteles, tehát nem is használható. Zárójel bezárva. A Szentírás tehát az Egyházat Isten népének mondja. Ez a „nép” kifejezés azt is érzékelteti, hogy az Egyház a világban van, következésképpen van szervezete, helyi közösségei, tisztségviselői, elérhetősége, feltételek, amelyek által tagjává lehet válni, vagyis intézmény is. Manapság sokan ezért utasítják el. Természetesen nem csak intézmény. Eddig a Szentírásnak arról a kijelentéséről beszéltünk, hogy az Egyház Isten népe. A továbbiakban arról lesz szó, hogy a Szentírásnak az Egyházról szóló másik kijelentése éppen ezt az intézmény jelleget relativizálja, múlja fölül, amikor Szent Pál apostolt idézve ezt mondja: „Ahogy a test egy, és sok tagja van, de valamennyi a test tagja, és bár sokan vannak, mégis egy test. Ugyanígy Krisztus is. Ti Krisztus teste vagytok, egyenként pedig tagjai” (1Kor12,12-27). Szoktuk használni ezzel kapcsolatban a „titokzatos”, illetve „misztikus” jelzőt. Ezek a szavak azt érzékeltetik, hogy az Egyház nem közönséges testi, fizikai kapcsolatban van Jézus Krisztussal, hanem lelki, kegyelmi kapcsolatban. Szent Pál a test képét a latin irodalomból vette. Ahogy a testnek feje van, tagjainak sokasága van, szerves és egységes létező, ez nagyon is találóan alkalmazható Krisztus és az Egyház viszonyára, de természetesen csak hasonlatként. Az Egyház élő kapcsolatban van Jézus Krisztussal. Ő az Egyház Feje. Belőle, mint Főből áradnak a tagokba a kegyelmi hatások, az ösztönzések. Az Egyház egész létének az alapja és értelme ez a krisztussal való kapcsolat. Hallatlanul lelkesítő és örömteli valóság, hogy mi mindnyájan, akik a hit és a keresztség révén Jézus Krisztus híveivé válhattunk, ennek a csodálatos kapcsolatnak a részesei lehetünk. Valóban jó lenne, ha ezt a tényt el is hinnénk, illetve magunkat, nemcsak keresztény, de egész emberi létünket ebben a Jézus Krisztussal való bensőséges kapcsolatban néznénk, látnánk, és egész életünket ehhez a kapcsolathoz igazítanánk. Ha az Egyház test, akkor nem csak arról van szó, hogy a tagok a Főhöz, Krisztushoz tartoznak, de arról is szó van, hogy a tagok egymással is kapcsolatban vannak, hatnak egymásra. Nagyon is fontos lenne, hogy az Egyháznak, mint testnek tagjaiként valóban egészséges tagok akarnánk lenni, akik a többiekre gyakorolt hatásukkal, a többiekkel való együttműködésükkel valóban előre vihetik, életerőssé tehetik a test életét. Éppen ebben az értelemben buzdítja Szent Pál a római keresztényeket: „Az Úrnak szolgáljatok! Legyetek a reményben örvendezők, a nyomorúságban béketűrők, az imában állhatatosak! A szentek szükségleteiben vállaljatok közösséget! Gyakoroljátok a vendégszeretetet! Örvendezzetek az örvendezőkkel, sírjatok a sírókkal!… Ne hagyd, hogy legyőzzön a rossz, hanem jóval győzd le a rosszat!” (Róm 12,9-21).

Az Egyháznak ez a Jézus Krisztussal való misztikus, kegyelmi kapcsolata a Szentlélek által valósul meg. Jézus Krisztus éppen azért küldi a maga feltámadott, megdicsőült volta helyettesítésére a Szentlelket, hogy Jézus Krisztus általa legyen jelen az Egyházban, és a Szentlélek elevenítse meg, és tegye egyre inkább Jézust tükröző közösséggé az Egyházat. És itt óhatatlanul meg kell emlékeznünk arról, hogy a Szentlélek különféle képességekkel „fegyverzi fel” az Egyházat, hogy valóban Jézus tanúja lehessen a világban. Ezeket a képességeket nevezzük karizmáknak. Minden keresztény részese valamilyen módon a karizmáknak. Mindenki kap valamit, hogy a közösséget szolgálni tudja. A karizmák között szoktunk rendkívüliekről és hétköznapiakról beszélni és az utóbbiak sem fölöslegesek, sőt! A rendkívüliek között Szent Pál felsorol ilyeneket: apostolság, a hit tanítása, gyógyítás, csodatevő erők, vezetésre való képesség (Vö. 1Kor 12,28-36). A hétköznapi karizmák tulajdonképpen megszokott emberi képességek, de bennük úgy érvényesül a Szentlélek hatása, hogy ezeket egészen rendkívüli módon, rendkívüli hatékonysággal tudják az illetők megélni a közösségen belül. Gondolhatunk itt különös képességekkel rendelkező, a gyerekeket hallatlanul megszólítani és vezetni képes pedagógusokra, vagy éppen olyan orvosokra, akik rendkívüli módon hatékonyak a gyógyításban, de olyan politikusokra is, akik tudnak fölvázolni egy víziót a jövő alakítására. Nagyon is fontos lenne, hogy fölfedezzük magunkban azokat a karizmákat, amelyeket a Szentlélek éppen nekünk adott, hogy a területünkön szolgálni tudjuk az embereket, közösségeinket. Ez valóban örömmel, és jó értelemben vett öntudattal is megajándékozhatna bennünket. Így vagy úgy senki sem fölösleges az Egyházban, én sem, általam is épülhet, hitelesebbé válhat, gazdagodhat az Egyház és az élet. Fontos megjegyzés: „E karizmákat, akár a legragyogóbbakat, akár az egyszerűbbeket és gyakoribbakat, mivel az Egyház szükségleteihez igazodók és nagyon hasznosak, hálaadással és vigasztalódással kell fogadnunk” (LG 12. pont).

A Zsinat a karizmák között említi a hitérzéket. Ezzel kapcsolatban olvassuk: „A hívők összessége, mely a Szentlélek kenetének birtokában van, a hitben nem tévedhet, és ezt a különleges tulajdonságát az egész nép természetfölötti hitérzéke révén nyilvánítja ki” (Uo.). Ez azt jelenti, hogy kétségeink és nehézségeink tudatában annak is tudatában kell lennünk, hogy a katolikus hitükben nem tévedhetünk. A hitérzék azt jelenti, hogy a Szentlélek képesít bennünket a hitre, és éppen ezáltal a legegyszerűbb hívőben is megvan az a képesség, hogy ha nem is tudja talán megfogalmazni, de erős sejtés van benne abban a tekintetben, hogy mi felel meg, illetve mi nem felel meg a katolikus hit igazságának. Ennek a hitérzéknek a segítségével fogyatkozás nélkül ragaszkodunk a hitünkhöz, és egyre inkább elmélyülünk benne és alkalmazzuk az életünkben.

Első beszédünket a Zsinat szavaival zárjuk: „Az Egyház a világtól elszenvedett üldözések és az Istentől kapott vigasztalások közepette járva zarándokútját, az Úr keresztjét és halálát hirdeti, amíg el nem jön. Megerősíti a feltámadott Úr ereje, hogy külső-belső bajait és nehézségeit türelemmel és szeretettel legyőzze, jóllehet árnyékszerűen, mégis hűségesen kinyilvánítsa a világnak, míg teljes világosságában megmutatkozik” (LG 8. pont). Ámen.

M E G F O N T O L Á S U L :

  1. Isten közösségben, népeként akar üdvözíteni. Ez a közösségi vonás egész életünkben je ember legyek? Várom a közösséget vagy építem a közösséget?
  2. Mennyire élem meg, hogy nem elkülönült magányos ember vagyok Istennel való kapcsolatomban, hanem Krisztus Testének, az Egyháznak tagja vagyok? Keresem-e a kapcsolatot keresztény testvéreimmel? Téma-e a kereszténység egymással való beszélgetéseinkben? Tudatában vagyunk-e, hogy nélkülünk nem lenne ugyanaz az Egyház? Több lesz-e az Egyház általunk? Izgat-e, hogy a hétköznapokban hogyan élhetem meg az egyháztagságomat?
  3. Felfedeztem-e már, hogy milyen karizmával, karizmákkal ajándékozott meg a Szentlélek? Átélem-e, hogy ezt, ezeket a többiek szolgálatára kaptam?
  4. Örömmel tölt-e el, hogy katolikus keresztény hitemben tévedhetetlen vagyok? Ebben a hitben biztosan sikeres lesz az életem. Igyekszem-e a hit iránti érzékemet fejleszteni?

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű