Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Öltözzünk be Halloweenre!

Közzétéve

Ez az év azon időszaka, amikor elárasztják a világhálót a különböző Halloween-álarcok ötleteivel. Mindenki a legkreatívabb, legmeghökkentőbb megoldást keresi, természetesen akad több ízléstelen és rémisztő próbálkozás is. Keresztényként, római katolikusként mi lehet a válaszunk Halloweenre?

Gyermekkoromban, három évtizeddel ezelőtt még nem volt Halloween-ünnep. Nem is nagyon hallottunk róla, csupán egy bejegyzés volt a rongyosra lapozott lexikonban. De volt vidáman vigyorgó, a gyertyák melegétől illatos töklámpás és egy kis borzongás is azokon a gyorsan sötétülő őszi estéken, amikor a kapulábra tűzve világított a faragott tök. Aztán a töklámpások hangulatát elnyomta a halottak napján gyújtott gyertyák fénye.

Mi, emberek, mindannyian vágyunk az ünnepre. Az olyan pillanatokra, mozzanatokra, amikor lelassulunk és megállunk, találkozunk és összekapaszkodunk, emlékezünk és együtt vagyunk – magunkkal, egymással és azokkal, akik előre mentek.

Az ünnep az emberi lét egyetemes értéke, ősi része, közös pontja. A keresztény ünnepek ráadásul mindig valamiért, hálaképp születnek. Harmóniát, reményt hordoznak.

Ebbe a harmóniába „tenyerel bele” évről évre a piacra törő idegen „ünnep”. Igen, így idézőjelben, mert az ünnepnek a felszabadult örömről kellene szólnia és a Halloween pont nem az.

Nem a tengerentúli változatával van bajom, több millió amerikai gyerek jól szórakozik a „Csokit vagy csínyt!” házalások során, ott már kialakult egy megszelídített változata az ünnepnek. Bár érdemes bepillantani a jópofává szelídült hagyomány kulisszái mögé és látni annak gyökereit: az európai kelták természetimádó papjai, a druidák által gyakorolt halottkultuszt, és a „halál istenének” Crom Cruach-nak szentelt időnként emberáldozatokat is követelő ősi szertartásokat.

A Halloween-hullám vidékeinken divatba jött, művérbe mártogatott, ördögálarcos horror-változata a sötét oldalt erősíti. Már több iskolában is szerveznek Halloween-osztálybulikat, és a „pótfarsangra” ezúttal szétroncsolt arcú, megkéselt fejű zombi-gyerekek, műbaltát lóbáló vigyorgó rémbohócok, véres arcú vámpírok érkeznek.

Az év ezen időszakában egy-egy családban komoly fejtörést okozhat, hogy milyen maskarába öltözzenek a gyerekek, még néhány keresztény szülőknek is komoly lelkiismereti problémát jelent, hogy hogyan döntsenek, mert nem szeretnék, ha csemetéjük lemaradna az osztálytársaitól.

Egy édesanya nemrég a közösségi oldalon osztotta meg az alábbi párbeszédet:

– Anya, minek öltözzek Halloweenkor?
– Miért, a többiek minek öltöznek?
– Van aki kaszás halálnak, más csontváznak, démonnak, félfejű zombinak…
– Szerintem te menj a szokásos hétköznapi öltözetedben – mondta rövid gondolkodás után az édesanya.
– Hogyhogy? S mit mondjak, mi vagyok? – kérdi meglepődve a gyerek.
– Mondjad, hogy te kereszténynek öltöztél. Te leszel a legvagányabb az egész osztályban – zárta rövidre a vitát az anyuka.

Mi a keresztény szülők, nevelők feladata ezekben a helyzetekben? Hogy ragaszkodjanak az alaphoz, Krisztushoz, a Kősziklához. Lehet, hogy megkapják érte a „maradi”, „középkori”, „fundamentalista” jelzőket, de nem baj! Mi tudjuk, kinek hiszünk!

A ruhát, a különböző öltözeteket általában hordjuk, magunkra öltjük, de közben viseljük is. Ezért bármilyen aranyosak legyenek az ördögmaskarák, vagy játékosak a vámpírálarcok, ne adjuk rá azokat a gyermekeinkre! Egyszerűen csak mondjuk azt:

mi nem ünnepeljük a sötétséget! Mi a világosság fiai vagyunk, a világosságot szeretjük, és azt ünnepeljük. Szeretjük Istent és Őt szeretnénk ünnepelni!

Úgy tűnik, hogy az emberiség elveszítette a látását és elfelejtette, hogy a sátántól és minden őt dicsőítő teremtményből származik a világ minden gonoszsága és a pusztulása.

Pál apostol így figyelmeztet:

„Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket.” (Ef 5,10-11)

Halloweenkor és nemcsak ezen az „ünnepen” mi, keresztények is öltözzünk be! Az apostollal együtt mondjuk:

„mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen.” (Ef 6,12-13)

 Vegyük fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassunk a gonoszság erőivel szemben!

 „Úgy álljatok tehát, hogy derekatokat övezzétek fel igazságossággal, s öltsétek magatokra a megigazulás vértjét! Lábatok saruja legyen a béke evangéliumának hirdetésére való készség. Mindezekhez vegyétek a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, vagyis az Isten igéjét. Mindenkor esedezzetek a Lélekben, minden imádságban és könyörgésben, s őbenne virrasszatok teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentért.” (Ef 6,14-18)

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...

Kertész Tibor vagyok, Kézdivásárhelyen élek feleségemmel és három gyermekünkkel. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központjának munkatársaként dolgozom az erdélyi, székelyföldi családok szolgálatában.

Olvasás folytatása
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Reflexió

Magyarországra látogat Ferenc pápa?!

Közzétéve

Szerző:

Illusztráció - Fotó: EFE - El Litoral

„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!”Ezt hallva annyira meglepődtek, hogy otthagyták és eloldalogtak.” (Szt. Máté evangéliuma 22. 21-22.) 

A 2020-as Eucharisztikus Világkongresszusra készül lelkileg a kárpát-medencei katolikus magyarság. Ez egy jelentős esemény lesz a nemzet életében, mert végre valami nem a pénzről, nem a politikáról fog szólni, hanem a lélekről. A magyar kormány fáradozik azon, hogy a Szentatyának megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy hazánkba látogasson. Kitűnik ez abból, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ez év október 8-án látogatást tett a Szentszéknél, Parolin bíborossal – az államtitkárság vezetőjével – folytatott beszélgetést. A magyar kormány hivatalos honlapján találjuk a tájékoztatást erről a találkozóról, Semjén Zsolt elbeszélése alapján. Sajnos egyelőre nem tudunk arról, hogy a Szentszék miként értékelte a megbeszélést, mert tudósítás erről nem jelent meg.

Ugyanakkor Magyarország Szentszéknél akkreditált nagykövete, Habsburg-Lotharingiai Eduard is azon fáradozik, hogy a pápalátogatás megvalósuljon a Kárpát-medencébe: „A legjelentősebb eredménynek persze azt tartanám, ha a szentatya ellátogatna Magyarországra.” – mondja a nagykövet a 2016.02.28-án megjelent interjúban, amelyet az Új Ember közölt. A Kárpát-medence kifejezést nem véletlenül használom Magyarország vagy Budapest helyett. Ezzel szeretném hangsúlyozni, hogy a Szentatya látogatásának jelentősége átlépi a csonka ország határait, és elér egészen az 1000 éves határokig. Visszatérve a nagykövetre: mindjárt feltűnhetett a kedves olvasónak, hogy egy Habsburg felelős a Magyar – Szentszék közötti diplomáciai kapcsolatokért. Bár első hallásra meglepő lehet, a magyar kormány választása voltaképpen jogos: a Vatikánban hagyománya van annak, hogy régi elkötelezett katolikus és nemesi származású családok segédkeznek a diplomácia ügyeiben. A magyar kormány tehát azzal a reménnyel kérhette fel a hat gyermekes édesapát, Habsburg-Lotharingiai Eduardot, mert személye révén hiteles és hatásos módon képviselheti magát Magyarország a pápai udvarban.

A kérdés azonban továbbra is él: eljön a kongresszusra a Szentatya? Jelenleg minden arra mutat, hogy nincs ennek akadálya. De milyen akadályok lehetnek? Egy pápalátogatásnak nagyon sok vonzata és szimbolikus értelme van. Azt hiszem, sokat kell imádkoznunk az ügyért. Nagyon fontos lenne, hogy a Ferenc pápa látogatását meg kellene hagyni semleges eseménynek politikai szempontból. Amennyiben a kormány saját sikerének és érdemének fogja láttatni a pápa látogatását, úgy minden bizonnyal elmarad. Miért? Mert a Szentatya nem politikai okokból jön ide, hanem mint pásztor a nyájhoz. Ferenc pápa hozzánk hívekhez, Egyházhoz jön, nem a politikusokhoz. Természetesen ez nem zárja ki a diplomáciában oly szükséges találkozásokat a kormánnyal, de nem lehet ez a központban. Reménykeltő, hogy a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra, amelyet 2016-ban rendeztek Krakkóban (Lengyelország sok tekintetben hasonló hazánkhoz), a pápa gond nélkül részt tudott venni. Itt tiszta volt ugyanis, hogy látogatása nem dicsérő, vagy jóváhagyó szándékú a lengyel kormánnyal, politikával szemben, hanem ő egyszerűen a világtalálkozóra érkezik, hogy a fiatalokkal találkozzon.

Itt feltevődik a kérdés, hogy egy olyan kormány, amely sokat hangsúlyozza a keresztény értékek fontosságát Európában, talán nem érdemli meg, hogy a Pápa egy látogatás gesztusával kifejezze: nemes az út, amelyen Magyarország halad? Azt hiszem, ez egy rendkívül fontos, és jó kérdés. Ám nem szabad elfeledni: a Szentatya az Egyházért felelős, Krisztus testért, a hívek üdvösségéért. Tehát az Egyház Krisztusra mutat mindenkor, nem politikusokra. Az országok kormányai azért felelősek, hogy a közjót szolgálják, a nemzet „csinosodását,” ahogyan Kármán József mondaná. Itt két különböző dologról van szó, amelyeknek egyetlen jogos metszéspontja az, ha a politikus, tehát a közjó szolgája, egyben szolgája Krisztusnak is.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Reflexió

Kína, avagy az abortusz mellékhatásai

Közzétéve

Szerző:

Shanghai, látkép a kínai nemzeti ünnepen - Fotó: ChinaFotoPress / via Getty Images

Kínában nincs nyugdíjrendszer. Sokan dicsérik, és ámulnak e keleti nép képességein, mert gyorsan fel tudtak emelkedni gazdaságilag. Mindenesetre elfelejtjük modern világunkban, hogy a nemzetgazdaság a népért van, és nem fordítva. Ennek ellenére teljesítményorientált világunkban hajlamosak vagyunk azon mérni egy adott nemzet értékét – tán becsességét – hogy milyen felhalmozott vagyona van, mennyire nagyok, és persze híresek a gyáraik.

Nem kétséges, a kínaiak letettek az asztalra sokat. Az éhező országból egy olyan hatalom lett, amely most Amerikával verseng. Azonban ennek volt egy óriási ára. Erről nem beszélnek azok, akiknek beszélnie kellene erről. Itt gondolok az olyan aktivistákra, akik például az abortusz legalizálásáért kampányoltak Írországban. Tehát, a kínai helyzet jelenleg az, hogy

 az abortuszok miatt jelenleg hiányzik 30 millió nő.

És miért tapasztalja ez az ország ezt a hiányt? Mert Kínában nincs nyugdíjrendszer. A fiú feladata, hogy szüleiről gondoskodjon. A lányt elveszik feleségül, ő neki nem feladata ezt megtenni. Erre rájön az is, hogy sokáig érvényben volt a törvény, amely egy gyereket engedett meg családonként. Természetesen, ha már az embernek egy gyereke lehet, jobb, ha fiú. Jelenleg demográfiai válság készül Kínában. Meglehet, hogy a gyorsan emelkedő Kína vesztét nem amerikai tankok, vagy éppen rakéták fogják okozni, hanem egyszerűen a saját maguk ellen elkövetett hiba: az abortusz.

Természetesen sokan lesznek, akik elolvasván ezt a cikket, rögtön arra fognak gondolni, hogy az e sorok írója nem járt Kínában, nem érthetem az ottani emberek gondolkodásmódját stb. Természetesen jómagam nem vagyok kínai. Ezért a tényeket érdemes megismerni, ezek magukért beszélnek. Legfőbb kérdés azonban az, hogy ami Kínában végbement, az vár Európára is?

Amennyiben nem történik valamilyen elmozdulás a pénzéhségtől a szeretet felé, akkor Európa halálra van ítélve. A két háború utáni Európa rengeteg sebbel kell megharcoljon, hogy a normalitáshoz, az egészséges kultúrához megérkezzen. Hiszen a kultúra az, amely sok mindenben eligazít bennünket. Európának még mindig, habár próbálják eltörölni, keresztény kultúrája van. A jogrendszerűnk, gondolkodásunk a kereszténység terméke. Ha nem vigyázunk, eltűnhet a világunk. A mi Európánk, a mi Kárpát-medencénk…    

Amikor tehát Kínára figyelünk, nem csak gazdaságilag érdemes ezt tenni, hanem érdemes tanulni tőlük: ha nem vigyázunk társadalmunkra, ha mi fiatalok nem vállalunk gyerekeket, akkor más nem fogja megtenni helyettünk. Ha száműzzük Istent és feláldozzuk bálványokért, mint például a pénz, akkor magunkat pusztítjuk el. Nem annyira Istennek van szüksége Európára, mint Európának Istenre.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Reflexió

Hol sírjaink domborulnak – Gondolatok halálról, gyászról, az élet teljességéről

Közzétéve

Fotó: delmagyar.hu

Manapság kevés szó esik családjainkban halálról, gyászról. Keresztény közegben is gyakran a hangsúly túlzóan az életmódra és életminőségre tevődött át. A gyász a halált követő reakció, melyben feldolgozzuk azokat a negatív gondolatokat, élményeket, melyek egy szeretett személy elvesztésekor kerülnek előtérbe. A korábbi generációkban, akár csupán 20-30 évvel ezelőtt, sokkal inkább megvolt a rítusa a meghalásnak. A haldokló családtag akkoriban kevésbé volt magára hagyatva vagy távol egy öregotthonban. Legtöbbször a család körében, megbékélve távozott el a földi életből. A családtagok el tudtak egymástól búcsúzni, mintát kapva az elmúlás, a gyász természetes átéléséből. A test mosdatását, ünneplő ruhába való felöltöztetését is maguk a családtagok végezték. Ez is világossá tette szülők, gyermekek számára egyaránt, hogy a halál része az életnek. Minden történelmi kornak megvoltak a maga gyász-rítusai. Ilyen volt a speciális öltözet, szín, gyász-zászló, kendő. Ha valaki közeli családtagok vesztett el, használta ezeket a külső jelzéseket is. A család gyászmisén vett részt, de jellegzetes volt a halállal kapcsolatos családi beszélgetés is. A középpontban nem a gyászolók érzelmei álltak, hanem a halottal kapcsolatos emlékek idézése, illetve az érette mondott imádság, a halál utáni élet, az örök élet reménye.

Mindezeknek identitás erősítő, családot egybentartó és megtartó erejük is volt. Tudatosította az emberekben, hogy ez egy nehéz periódus. Abban segített, hogy mindenki magába forduljon és próbálja feldolgozni ezt a veszteséggel együtt járó hiányérzetet és fájdalmat.

Illusztráció – Fotó: bocskairadio.org

12 konkrét javaslat családoknak gyász idején:

Szent Ágoston azt mondja, ha meghal valaki közületek, hitetek legyen a feltámadás, reményetek a viszontlátás, szeretetetek pedig az emlékezés. Hogyan gyászoljon a XXI. század kereszténye, mit tegyünk, ha meghal egy családtagunk?

  • Végső küzdelemben levő családtagunkat vegyük körül szeretettel, igyekezzünk mellette lenni haldoklásában. Érintsük meg a kezét, imádkozzunk vele vagy mellette, olvassunk a Szentírásból.
  • Ősi hagyomány, hogy ha meghal közeli családtagunk, gyertyát gyújtunk és háromszor a fülébe mondjuk Jézus nevét, ahogy ez a régi szertartás-könyvekben elő volt írva.
  • Temetés szervezésénél legnagyobb hangsúlyt az egyházi szertartás, a közösen elmondott imádság és gyászmise kapjon. A családban különösen is figyelni kell arra, hogy a megrendülés mellett, igazi együttérzés, egymásra figyelés, segítőkészség legyen bennünk egymás iránt.
  • A sírás enyhíti a fájdalmat. Ha közvetlenül érintettek vagyunk, ne fojtsuk vissza a sírást. Hagyjuk, hogy érzéseink nagyon őszintén feltörjenek, adjuk ki magunkból a fájdalmat. Másoknak sem ajánlatos ilyent mondani: „Most erősnek kell lenned… most ne sírj!”. Ellenkezőleg. Álljunk meg a síró mellett, maradjunk csendben, érintsünk meg, vagy mondjuk inkább ezt: „Itt vagyunk, támogatunk, veled sírunk…”.
  • Halottal kapcsolatos hivatalos ügyintézésben vagy temetés előkészítésében (hivatalokban, plébánián, a ház körül vagy az udvarban) (ahogy hajdanán Székelyföldön a komák, távoli rokonok pontosan tudták ilyen helyzetben mi az ő teendőjük) legyünk érzékenyek a segítségnyújtásban, hogy ne a közvetlen családtagokra nehezedjen minden feladat.
  • Halál-esetben a családnak megnövekednek a kiadásai. A szélesebb rokonság és a közösség megteheti (ahol ennek hagyománya van), hogy figyel arra, hogy csupán 1-2 virágkoszorú kerüljön a sírra, a temetésen részt vevők azonban adakozhatnak belátásuk szerint, hogy azt összegyűjtve, temetés után a családnak átadják.
  • Ha meghal közeli családtagunk, összejön a család minden tagja. Éberen vigyázzunk arra, hogy szeretetben, békében és egységben maradjunk mindenben egymás között, kerüljük a vitatkozást.
  • Koporsó mellett (virrasztó imákon vagy temetés előtt) imádkozzuk a fájdalmas rózsafűzért. Olvassunk fel a Szentírásból vigasztaló Igéket, különösen Jézus feltámadásáról és az örök életről.
  • Koporsó mellett állva engedjük, hogy ott legyen bennünk a hiányérzet okozta szomorúság, a veszteség okozta félelem… ezek érzések… szabad legyenek… Ugyanakkor arra is törekedjünk, hogy helyet találjon bennünk és közöttünk a hitünk: hisszük, hogy aki meghalt, él. Csak átment „odaát”. Valljuk meg hitünket, hogy él bennünk a remény: Jézus felvette őt országába… Hogy ne gyászoljunk úgy, mint akinek nincs reménye.
  • Elkezdődik bennünk a gyászmunka. Próbáljuk meg elengedni halottainkat. Mondjuk ki: „Istenem, elfogadom, legyen meg a Te akaratod!”. Hagyjuk, hogy Isten végbevigye tervét. Bizalommal adjam át a szeretett személyt Isten örökkévaló irgalmának. Ebben legyen fokozatosság: temetés napján, hat hét után, egy éves évfordulón, esetleg elhunyt szeretteink születés- vagy névnapján jöjjünk össze a családban, kérjünk szentmisét a plébánián, imádkozzunk együtt!
  • Halottak napján keressük fel elhunyt szeretteink sírját, tisztítsuk meg a sírhantot, vigyünk virágot, gyújtsunk mécsest vagy gyertyát, de mindenekelőtt imádkozzunk az Élet Urához, aki számára nincsenek halottak, hisz Isten számára mindenki élő. Imádkozzunk gyakran a tisztítótűzben szenvedő lelkekért.
  • Halottak napja körül otthon is gyújthatunk egy esti imánál mécseseket, elhelyezhetünk egy lila kendőt, esetleg fényképeket, szerre és név szerint felidézve elhunyt családtagjainkat. Hozzátéve: „Adj, Uram, örök boldogságot neki(k)!”

Gyász – Fotó: nlcafe.hu

Gyász, továbblépés, feltámadás öröme

A gyászmunkát nem lehet megspórolni, át kell menni annak minden fázisán. A családban figyelhetünk arra, hogy tudatosítsuk egymásban: amennyiben elfogadtuk a halál tényét, lassan-lassan erőt merítünk a továbblépéshez.

Felszabadító erejű élmény volt, amikor családlátogatás alkalmával egy idős nő, aki azelőtt 4 évvel veszítette el férjét, megértette, belátta és gyakorlatba is ültette, hogy férjét nem kell hazavárnia, el lehet, sőt el kell raknia a fürdőből az ő törülközőjét és fogkeféjét. Sikerült túllépnie fájdalmán, megtalálnia az életben a következő lépést. Életének ott új szakasza kezdődött el. „Krisztus föltámadt halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott”. Erősen hisszük és ezért reméljük: amint Krisztus valóban föltámadt a holtak közül és örökké él, úgy haláluk után az igazak is örökké élni fognak a föltámadt Krisztussal, és Ő föltámasztja őket az utolsó napon. Hinni a halottak föltámadását a keresztény hitnek kezdeteitől fogva lényeges eleme volt.

Az Egyház buzdít minket, hogy készüljünk föl halálunk órájára („A hirtelen és készületlen haláltól, ments meg, Uram, minket” – imádkozzuk a Mindenszentek litániájában); hogy kérjük Isten Anyját, imádkozzon értünk „halálunk óráján” („Üdvözlégy Mária” imádság); s hogy bízzuk rá magunkat Szent Józsefre, a jó halál védőszentjére: „Minden cselekedetedben és gondolatodban úgy kellene viselkedned, mintha azonnal meghalnál. Ha jó volna a lelkiismereted, nem nagyon félnél a haláltól. Jobb volna a bűnöktől óvakodni, mint a halál elől futni. Ha ma nem vagy készen, hogyan leszel készen holnap?”.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Népszerű