Lépj kapcsolatba velünk

Életmód

Öngyilkos gondolatok – ne a földre nézzünk, hanem az Égre

Közzétéve

Fotó: Shutterstock

Alain Quilici atya üzenete mindazoknak, akik öngyilkosságról hallanak vagy akikben felmerülhet az öngyilkosság gondolata.

Lehetséges, hogy egy öngyilkosságról szóló hír ne kavarjon fel bennünket? Van benne valami szörnyűséges, és a fájdalmat csak fokozza az a mély titokzatosság, amely ezt a tettet övezi. Még ha a téma nehéz is, kettős megközelítésből kell beszélni róla. Először azok szemszögéből, akik hallanak egy öngyilkosságról. Másodszor pedig azokhoz szólva, akikben felmerülhet az öngyilkosság gondolata. Igen, beszélni kell róla, annak ellenére, hogy többszörösen is kockázatos ilyen veszélyes és kényes témákat tárgyalni. De ne dugjuk a fejünket a homokba: ha mi nem beszélünk erről a témáról, majd beszélnek mások, éspedig mindenféle gátlás nélkül.

Csak Isten tudja, mi zajlik a körülöttünk élők szívében

Amikor egy öngyilkosságról hallunk, mindenekelőtt tartózkodjunk mindenféle kategorikus véleménynyilvánítástól. Soha nem tudhatjuk, mi történhetett annak az embernek az életében, szívében, elméjében, aki meghozta azt a szörnyű döntést, hogy véget vet az életének. Nem tudjuk, milyen kétségbeejtő helyzetet élt át, milyen hirtelen reménytelenség kerítette hatalmába, vagy milyen kihívást akart vállalni. Lehet, hogy abban reménykedett, hogy a végén felébred, mint egy rossz álomból. Szüntelenül imádkozni kell, hogy a legnagyobb kísértések pillanatában az Úr mindenkihez elküldje vigasztaló angyalát. Ezért kérjük az Üdvözlégy Máriában a Szűzanyát, hogy imádkozzon érettünk halálunk óráján, mert abban a pillanatban szükségünk lesz arra, hogy egy angyal jöjjön segítségünkre a végső küzdelemben, ahogyan az Úr Jézusnak is segített (Lk 22, 43).

Nagy titok az embernek az Istenhez való viszonya, ugyanúgy, mint az embernek a halálával kapcsolatos viszonya. Mindannyian egyedül vagyunk ebben a szemtől szembeni találkozásban. Ugyan ki mondhatja el, hogy ismeri az emberi szívet, és tudja, mi zajlik benne? Sajnos, túl gyakran látunk olyan drámákat, amelyeknek még az első szavát sem ismerjük. És mi magunk is átélünk néha olyan örömöket és bánatokat, amelyeket nem tudunk bizalmasan elmondani senkinek. Ezért kell fáradhatatlanul imádkoznunk egymásért, mert egyedül Isten tudja, mi történik azoknak a szívében, akikkel együtt élünk.

Akkor is bízzunk Istenben, ha nem látjuk, hogy milyen utakon vezet bennünket

Ha az Egyház feltétlenül elítéli és a legsúlyosabb bűnök közé sorolja az öngyilkosságot, az nem célszerűségi okokból történik. A bibliai kinyilatkoztatás azt tanítja, hogy minden emberi élet Isten ajándéka, és nem vagyunk urai születésünk vagy halálunk időpontjának. Nem egyszerű tiltásról van szó, amelyről azt gyaníthatnánk, hogy az óvatosság diktálja. Valóban tiltás, de nem szabad elfednie a Kinyilatkoztatás másik oldalát: Isten különleges szeretettel van mindannyiunk iránt. Amikor Izajás próféta megkapja Istentől az ő népéhez szóló igéket: „Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek”(Iz 43,4), akkor azt hirdeti, amit az Úr Jézus véglegesen meg fog erősíteni: Isten különleges szeretettel vigyáz mindannyiunkra. Mindannyiunk felé olyan különleges figyelemmel fordul, amilyenről nekünk, akik barátságainkban oly szeszélyesek és állhatatlanok vagyunk, fogalmunk sincs.

Leginkább arra van szükségünk, hogy emlékezzünk: mekkora szeretetet kapunk és mennyire kell bíznunk Istenünkben, még ha nem is látjuk jól, hogy milyen utakon vezet minket. Amikor Jézus azt mondja: “Imádkozzatok szüntelenül”, azzal azt akarja mondani, hogy “Gondoljatok szüntelenül Istenetekre. Ő a reátok vigyázó Atya, és ha Ő vigyáz a mező füvére, amely oly szép, és az ég madaraira, amelyek oly kicsinyek, mennyivel inkább vigyáz reátok, akik az Ő annyira szeretett gyermekei vagytok. Először Isten barátságát kell keresni. Minden más ezen felül van!”

Másodsorban mindenkinek leginkább arra van szüksége, hogy legyen kivel beszélgetnie. Nem a felszínes csevegés kedvéért, hanem a szívből jövő, igaz párbeszédért. Aki megtalálja ezt a beszélgetőpartnert, az a legboldogabb embernek tekintheti magát. A túl sok magány elviselhetetlen. Az ember nem arra való, hogy egyedül éljen. Melegre van szüksége, éspedig sürgősen. Létfontosságú számára, hogy valódi testvéri közösségekre találjon. Még a létfontosságúnál is erősebb, elemi szükségletről van szó, amely nélkül védtelenek vagyunk a kétségbeesés ellen.

A nézőpontjaink sokszor túlságosan földhözragadtak

Túlságosan is elfelejtettük, hogy a sorsunk örökkévaló. Nem gondolunk eleget arra, amit pedig Krisztus olyan gyakran elismétel, nevezetesen, hogy a nekünk adott földi idő a másik életre való felkészülés ideje: az a másik élet örökké tart, akár Istenben, akár Isten nélkül. Ez a választás viszont rajtunk múlik. Nem szabad elrontanunk az esélyeinket. Isten természetesen irgalmas, de nem száll szembe azzal a döntésünkkel, hogy örökre nélkülözzük Őt. Ha tudatosan és önként véget vetünk az életünknek, akkor úgy döntünk, hogy véglegesen kívül maradunk az isteni jelenléten. Ennél pedig semmi sem rosszabb. Tévedés lenne azt gondolni, hogy az öngyilkossággal valaki sietteti a mennybe jutását. Nem vagyunk az idő urai. Isten atyai kezében vagyunk, egyedül Ő tudja, hogy mire van szükségünk.

Sokak életében az egyetlen horizont a földön való megtelepedés, a tisztán anyagi jólét. A reklámhadjárat révén a védtelen tömegeket beoltják a siker szabványos eszményképével, amely nélkül az életet, mint mondják, már nem is érdemes élni. Egy modellt erőltetnek ránk, és meggyőznek arról, hogy ezen a modellen kívül már nem is létezünk. Mivel a horizont ily módon korlátozott, a jövő pedig el van zárva, az ember kétségbeesik. Ha nincs sikerünk a földön, ha nincs ilyenfajta sikerünk, akkor “nemlétezőnek” ítéltetünk.

A földi élet csak az első szakasza egy olyan kalandnak, amelynek lényege elkerüli a szemünket. A mi horizontunk a Mennyország, az Istennel való együttlét. Jézus azt ígérte nekünk, hogy az Atya mellett az örökkévalóságig osztozunk isteni életében. Számunkra semmi sem fontosabb és sürgősebb, mint hogy ne mulasszuk el ezt a találkozót.

Ha az öngyilkosság gondolata kísért, az azt jelenti, hogy kételkedünk ebben az örökkévaló sorsban. Azt gondoljuk, hogy megszabadulhatunk az élet gondjaitól vagy a súlyos szomorúságtól, ha mindent egy csapásra eltörlünk. Ez olyan, mintha azt gondolnánk, hogy nincs túlvilág, és hogy a halál megoldás lehet. De ez csak akkor lenne igaz, ha a halál valóban végpont lenne. De ki tudja ezt megmondani? Mindenesetre az Úr Jézus épp az ellenkezőjét mondja. Amikor megígéri a vele együtt haló tolvajnak, hogy vele lesz a paradicsomban (Lk 23, 43), megerősíti azt, amit mindig is mondott: „Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek.” (Jn 14, 1-4).

Mindazoknak, akiknek sötét gondolataik vannak

Ha az öngyilkosság gondolata merül fel benned, mert túlságosan szomorú vagy, esetleg a gondok túlontúl nyomasztják a szívedet, bízd magadat az Úr Jézusra. Ő maga is átélte ennek a magánynak a drámáját, átélte, hogy barátai elhagyják, lejáratják, nincs többé emberi reménye. De Atyjára hagyatkozott. Teljes mértékben megbízott benne. Engedte, hogy vezesse Őt rettenetes szorongásában. Mert tudta, hogy a mennyei Atya nem hagyja el gyermekét, hanem megvigasztalja, megnyugtatja, segíti őt.

Gondolj a mennyországra, gondolj arra a helyre, amelyet neked tartott fenn az Úr, és majd neked ad, amikor eljön a te órád. Hívd segítségül Szűz Máriát. És ahelyett, hogy kitartóan, folyton csak magadra gondolnál, fordítsd el tekintetedet magadról és nézz másokra, akiknek szükségük van rád. Talán arra várnak, amire te is: egy mosolyra, egy gesztusra, egy jelenlétre, egy egyszerű és igaz szóra… Emeld fel tekintetedet, ne a földre nézz, hanem az Égre. A szíved nagy, sokkal nagyobb, mint gondolnád. Isten számára készült. Az örökkévalóságra készült, éspedig a boldog örökkévalóságra, amelybe belépsz majd az Úr által kiválasztott órában.

Írta: Alain Quilici atya
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű