Lépj kapcsolatba velünk

Aktuális

Online előtalálkozóval készülhetünk a 2021-es Eucharisztikus Kongresszusra

Közzétéve

A világ bezárult, a szívünk kitárult – címmel különleges eseményre készülnek a jövő szeptemberre elhalasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szervezői. Online előtalálkozót rendeznek a NEK jegyében.

Több mint nyolcvan év után újra Magyarország rendezheti a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK) – ez a mondat igazságtartalmából mára sem veszített. Annyi változott csupán, hogy Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságával, valamint a katolikus világesemény magyar szervezőivel egyeztetve – tekintettel az egészségügyi válsághelyzetre és annak következményeire – tavasszal úgy döntött: egy évvel elhalasztja az eredetileg 2020 szeptemberére tervezett eseményt. 

A kongresszusok 1881 óta íródó történetében kényszerű szünet csak az első- és a második világháború miatt volt, utóbbit követően egészen 1952-ig nem rendezték meg a katolikus világtalálkozót. Most először fordult elő, hogy világjárvány akadályozta meg az esemény megtartását. 

Májusban aztán a Vatikán jóváhagyta Erdő Péter bíboros, prímás javaslatát az új időpontra: a katolikus világeseménynek 2021. szeptember 5-12. között adhat otthont Budapest. 

Csakhogy a kongresszus eredeti időpontjára, a 2020. szeptember 13-20. közötti hétre olyan régóta és olyan lelkesen készült a világ katolikus közössége, hogy a szervezők szívébe égett az a dátum. Úgy döntöttek tehát: amennyire az adott körülmények között lehetséges, emlékezetessé teszik ezt az időszakot is. Hogyan lehetséges? 

Fotó: Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkárság

Virtuálisan, az iec2020 Youtube-csatornáján. Erdő Péter bíboros felkérésére a NEK néhány meghívott előadója, tanúságtevője videóüzenetekben osztja meg gondolatait. A magyar főpásztort pedig egy új, egészen különleges szerepben is láthatjuk. Ő mutatja be az üzenet küldőit a nézőknek. Erdő Péter megoszt velük kapcsolatban egy-egy érdekes történetet. 

Öt kontinensről érkeztek a videóüzenetek, amelyek a kongresszus eredetileg tervezett időpontjában, naponta kerülnek fel a világhálóra. A megszólalók között láthatják majd többek között az exhippit, és az “amerikai pápát” is.Elöljáróban azonban annyit máris elárulhatunk: különösen megrázóak az üzenetek, amelyek a háború és a világjárvány által egyszerre gyötört nigériai és iraki keresztény közösségek vezetőitől érkeznek. Luis Raphael Sako bagdadi érsek és Valerian Okeke, a nigériai Onitsha érseke is köszönetet mond Magyarország népének és a kormányának a támogatásért, amellyel hazánk az ottani keresztényeket a vérontás és a világjárvány idején segíti.  

„Amint a koronavírus lecsapott a nyugati társadalmakra, a Google keresőmotorja hirtelen megugrást jelzett az imádság témakörében” – emlékeztet üzenetében Johannes Hartl német teológus, aki szerint a mostanihoz hasonló krízishelyzet mindig nagy lehetőség a keresztények számára, hogy világszerte megmutassák fényességüket. Hartl – hasonlóan a többi meghívotthoz – különlegesen érdekes személyiség. A négygyerekes családapa lázadó hippiből lett keresztény közösség alapítója, emellett vlogger, könyvek szerzője, nemzetközileg elismert előadó.

„Jövőre jobban fog sikerülni, mint valaha!” – ez a mondat már a gyakran csak „az amerikai pápaként” emlegetett Timothy Dolan bíboros bizakodó hangú üzenetéből való. 2021-ben minden meghívott személyesen lesz jelen Budapesten, most azonban, a kongresszus eredeti, járvány által elmosott időpontjában videóüzenetben szólnak a magyar hívekhez és a világ keresztényeihez.  Jelezve, hogy az Eucharisztia összeköt. 

A megszólalók:

szeptember 13. – Öröm napja

Erdő Péter bíboros köszöntője

Piero Marini (OLASZORSZÁG) érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának elnöke 

szeptember 14. – Jóság napja

Valerian Okeke (NIGÉRIA), Onitsha érseke

szeptember 15. – Békesség napja
Luis Raphael Sako (IRAK) bagdadi érsek, babiloni káld katolikus pátriárka

szeptember 16. – Türelem napja 

Timothy Dolan (USA) bíboros, New York érseke

szeptember 17.  – Remény napja
Johannes Hartl (NÉMETORSZÁG) német teológus, irodalomtudós,
filozófus

Moysés Azevedo (BRAZÍLIA), Katolikus Shalom Közösség alapítója

szeptember 18. – Hit napja

Ägidius J. Zsifkovics (AUSZTRIA), a Kismartoni Egyházmegye püspöke

Mary Healy (USA) professzor, teológus 

szeptember 19.  – Hűség napja

Gerald Lacroix (KANADA) bíboros, Québec érseke 

szeptember 20. – Szeretet napja
Jean-Luc Moens (BELGIUM), CHARIS, Katolikus Karizmatikus Megújulás Nemzetközi Szolgálata vezetője 
Szabó Konstantin (UKRAJNA), görögkatolikus pap

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű