Lépj kapcsolatba velünk

Aktuális

Online is elérhető a Vatikáni Könyvtár gazdag gyűjteménye

Közzétéve

Habár a Vatikán a világ legkisebb önálló állama, könyvtára megdöbbentően sok, történelmileg igen fontos írott dokumentumot rejt.

1451-ben V. Miklós pápa volt az, aki elsőként próbálta meg Rómát globális jelentőségű akadémiai központtá fejleszteni. Ez a nem kis feladat először „viszonylag szerény”, több mint 1200 kötetből álló könyvtár felállítását foglalta magába, beleértve a pápa saját gyűjteményét is, melyben görög és római klasszikusok és konstantinápolyi szövegek is voltak.

Az elmúlt öt és fél évszázadban a Vatikán állami könyvtára aztán szépen növekedett. Mára körülbelül 75 ezer darab kódexet és több tízezer más kéziratos dokumentumot tudhat magáénak, illetve olyan könyveket, melyek a könyvnyomtatás kezdetei és a 16. század közötti időszakban születtek. Mindent összevetve hozzávetőlegesen több mint egymillió tétel található a könyvtárban.

Nagy örömünkre már nem is kell a Vatikánig utazni, hogy felfedezzük ezt a rendkívüli gyűjteményt, hiszen egy digitalizálási projektnek köszönhetően számos dokumentum szabadon kereshetővé és letölthetővé vált elektronikus formában. Ráadásul nemcsak a fent említett kódexeket tanulmányozhatjuk, hanem levéltári, grafikai anyagokat és érméket is.

A vatikáni könyvtári keresőrendszer ide kattintva érhető el.

Forrás: Openculture/Papageno.hu via Magyar Kurír

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírdetés

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű