Lépj kapcsolatba velünk

Lelkiség

Ördögűzés és a pápák: történetek a Vatikán berkeiből

Közzétéve

Szent Péter bazilika - Fotó: Alexey Gotovskiy/CNA

A katolikus hit alapvető tanítása, hogy démonok léteznek, és ahogy a Szent Mihály-ima mondja, „a lelkek vesztére körüljárnak a világban”.

Fabio Marchese Ragona olasz újságíró, aki egész életében katolikus volt, ezt mindig hitte. De azt nem tudta, hogy egy napon könyvet fog írni róla – egészen addig, amíg a saját szemével nem láthatott egy ördögűzést, és egy pap megkérte, hogy írjon arról, amit látott és tapasztalt.

„Sok ember úgy gondolja, hogy az ördög léte csak egy marketingfogás” – mondta Ragona a CNA-nak. Nemcsak azért akarta elmondani a megszállások és ördögűzések történetét, hogy aláhúzza a sátán valóságát és létét, hanem azért is, hogy megmutassa, „még a szomszédunknak is” lehet problémája a démonokkal.

A Nevem Sátán: Történetek ördögűzésekről a Vatikántól Međugorjéig című könyvében Ragona ördögűzőkkel beszélget, hogy válaszokat keressen a jelenséggel és az Egyház erre adott válaszával kapcsolatos kérdésekre, és egyszerű emberek történeteit elmesélje – plusz olyan eseteket, amelyek egészen a Vatikánig jutottak.

„Még a pápák is végeztek néhány ördögűzést, ugyanígy néhány bíboros is” – mondja Ragona.

Tiszteletre méltó XII. Pius pápa

XII. Piusz pápa – Fotó: Wikipedia

Az egyik történet, amelyről Ragona bizonyítékot is szolgáltat könyvében, Tiszteletre méltó XII. Pius próbálkozása, hogy kiűzze az ördögöt Hitlerből.

„A pápa, ahogy tanúk elmondták, szerette volna megakadályozni a zsidók mészárlásának elhúzódását – írja Ragona – és, talán ettől az elkeseredéstől vezetve, megpróbálta kijátszani azt az extrém kártyát, hogy a Führert megpróbálja megszabadítani az ördögtől. Egy próbálkozása volt, amely sajnos nem hozta meg a kívánt eredményt.

Az esetet, hogy XII. Pius megpróbálta kiűzni az ördögöt Hitlerből, először 2006-ban említették, amikor vatikáni dokumentumokat hoztak nyilvánosságra, amelyek szerint XII. Pius megpróbálkozott egy „táv-ördögűzéssel” magánkápolnájából.

A híres római exorcista, P. Gabriele Amorth, aki 2016-ban halt meg, azt mondta a Vatican Newsnak egy 2006-os interjújában, hogy szerinte Hitlert és a nácikat az ördög szállta meg.

„A nácik mind meg voltak szállva. Csak gondoljunk arra, mit tett Hitler – és Sztálin” – mondta Amorth atya. „Majdnem biztosan megszállta őket az ördög”.

Amorth, aki a Vatikán ördögűzője volt 20 éven át, kifejtette ebben az interjúban, hogy egy ördögűzést csak úgy lehet elvégezni, ha a megszállott jelen van és bele is egyezik. Szóval „nagyon ritka, hogy a távolból végzett imádság és ördögűzési kísérlet működik”.

„Ezért megpróbálni az ördögűzést valakin, aki nincs jelen, vagy nem hajlandó rá, elég nehéznek bizonyulna” – tette hozzá.

De nem ez volt az egyetlen ördögűzés, amelyet XII. Pius megpróbált a Vatikánból. Ragona kifejtette a CNA-nak, hogy amikor kutatást végzett könyvéhez, talált olyan dokumentumokat, amelyek szerint a pápa megpróbált kivitelezni egy ördögűzés-félét az olasz kommunista párton is az 1958-as választások előestéjén.

XII. Pius azt remélte, meg tudja akadályozni hogy a katolikusellenes kommunista párt megnyerje a választást. Majdnem egy évtizeddel korábban jóváhagyta a Hittani Kongregáció egy dekrétumát, amely előírta, hogy katolikus nem lehet tagja és nem támogathatja az olasz kommunista pártot.

Egy 1969-es jelentésben XII. Pius unokaöccse leírta, hogy nagybátyja a választás előtti napokban nagyon ideges volt és alig tudott aludni. „Az utolsó három napban egy ördögűzést is elvégzett” – írta Carlo Pacelli. Megjegyezte továbbá, hogy XII. Pius a választások előtt három hónapon át imádkozott, áldozatokat és a szenvedéseit ajánlotta fel a választások jó kimeneteléért.

Ez esetben a pápa imái meghallgatásra találtak. A kommunista párt elvesztette a választást a kereszténydemokrata párttal szemben.

Fotó: Max Rossi / REUTERS

XVI. Benedek és Szent II. János Pál pápa

Ragona azt mondta, hogy több exorcistával is beszélt, akik azt mondták, hogy „az ördög megrettent” Szent II. János Páltól és XVI. Benedektől.

Bár számos beszámoló szerint XVI. Benedek imái segíthettek valakinek megszabadulni a megszállottságtól, arra nincs bizonyíték, hogy pápaként vagy korábban valaha végezte volna az ördögűzés szertartását – mondta Ragona.

Viszont Benedek pontifikátusa alatt egy idős indiai bíboros végzett egy ördögűzést Rómában, a svájci gárdisták laktanyájában, jegyzi meg a könyv.

Egy fiatal olasz nő és barátai részt vettek XVI. Benedek miséjén a Szent Péter téren „és az ördög azonnal megmutatta magát”. Ahogy a barátai néhány fiatal gárdistával segítséget kerestek a nőnek, Ivan Dias bíboros tűnt fel. A bíboros szigorú hangon helyet kért „imára egy lélekért”, amit a laktanyában biztosítottak neki, ez éppen a tér kolonnádjain kívül volt.

Egy szemtanú szerint 20 perc intenzív ima után a fiatal nő úgy tűnt, hogy megszabadult, és távozott.

XVI. Benedek „annak ellenére, hogy soha nem fogadott el felkérést ördögűzésre…, más területeken harcolt az ördög ellen” – mondja Ragona. „Harcolt és imádkozott a fájdalomban lévő lelkekért, írt és mondott nagyon kemény szavakat, amelyek felnyitottak szemeket, mindezek szabadjára engedték a sátán dühét”.

Egy tanúságtétel szerint Szent II. János Pál legalább három ördögűzést hajtott végre pápasága alatt: 1982-ben, 1984-ben és 2000-ben. A könyv részleteket is megoszt ezekről az eseményekről, amelyeknek tanúja volt Arturo Mari, aki sokáig volt a pápa fotósa, és amit megerősített P. Amorth is.

A beszámolók szerint az 1982-es és 1984-es nagyon hatékony volt, tartósan megszabadította a fiatal nőt. De a harmadik, ami a Szent Péter téren kívül történt 2000-ben, II. János Pál egy általános kihallgatása után, valamelyes jó hatással járt ugyan, de a lány megszabadítása nem sikerült, írja Amorth.

„II. János Pál életében az ördögűzések gyakorlása miatt is, és imája miatt is komoly zavaró tényező volt a hazugság atyja számára – írja Ragona –; az ördög gyakorlatilag mindig is gyűlölte őt, és azóta is gyűlöli, életében pápaként, most szentként.”

Fotó: REUTERS

Ferenc pápa

Ragona kifejtette a CNA-nak, hogy Ferenc pápa soha nem végzett ördögűzési szertartását pápaként, de imádkozott egy mexikói férfi, Angel V. szabadulásáért, aki kérte az ő imáit.

Ferenc pápa első találkozása Angellel 2013 májusában történt. A Szent Péter téren bemutatott miséje után a pápa elindult, hogy köszöntse a betegeket, köztük Angelt. A férfit egy pap kísérte, aki elmondta Ferencnek, hogy Angelt megszállták a démonok és Rómába ördögűzés céljából jöttek. Ferenc pápa kinyújtotta kezét a férfi fölé és imádkozott érte.

A férfi számos exorcizmuson ment keresztül Rómában, de nem tudott megszabadulni a démonok megszállásától.

2015-ben Angel írt Ferenc pápának, újra elmesélte történetét, és kérte imáit. Arra kérte a szentatyát, hogy tudassa vele az imája napját és óráját, hogy akkor végezhessenek rajta ördögűzést Mexikóban, további erőt nyerve hozzá a pápai imától.

Így Ferenc pápa Angelért ajánlotta fel reggeli miséjét a Szent Márta Házban 2015. április 27-én, majd május 13-án még egyet.

Ragona azt írta, hogy Angel lelki vezetője szerint a férfi még mindig nem szabad a négy démontól, akik megszállva tartják, de „egy kicsit jobban van”. Több exorcista is mondta, hogy a démonok kijelentették a szertartások alatt, hogy nem fogják elhagyni Angelt, amíg az abortuszokat nem legalizálják egész Mexikóban, de Ragona rámutatott könyvében, hogy a démonok hazudhattak is. Azt is mondták, hogy Angel december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén fog megszabadulni, de azt nem, hogy melyik évben.

Forrás: CNA

Fordította: Erdős Attila

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű