Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Rajtunk áll, hogy jobbakként vagy rosszabbakként kerülünk ki a válságból! – Ferenc pápa katekézise

Közzétéve

Fotó: Vatican Media

A Szentatya augusztus 26-án délelőtt folytatta a világ gyógyításáról szóló katekézissorozatát. Beszédének mai témája „a javak egyetemes rendeltetése és a remény erénye” volt (vö. MTörv 14,28–29; 15.1.4–5).

Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

Látva a világjárványt és annak társadalmi következményeit, sokan hajlamosak elveszíteni reményüket. A mai bizonytalan és szorongást keltő korban arra hívok mindenkit, hogy fogadja be a Krisztusból fakadó remény ajándékát. Ő segít hajózni bennünket a betegség, a halál és az igazságtalanság viharos vizein, de nem ezek mondják ki az utolsó szót végső rendeltetésünkről.

A világjárvány rámutatott a társadalmi problémákra, súlyosbította is őket, különösen az egyenlőtlenséget. Egyesek dolgozhatnak otthonról, míg sokan mások számára ez lehetetlen. Vannak gyerekek, akik a nehézségek ellenére is tanulhatnak, kaphatnak iskolai nevelést, de sokkal többen vannak, akik számára ez a tanulás teljesen félbeszakadt. Egyes tehetős nemzetek pénzt bocsáthatnak ki a vészhelyzet kezelésére, míg mások számára ez a jövő elzálogosítását jelentené.

Az egyenlőtlenségnek ezek a tünetei társadalmi betegséget tárnak fel; ez a vírus egy beteg gazdaságból származik.

Világosan ki kell mondanunk: a gazdaság beteg. Megbetegedett.

Ez az egyenlőtlen gazdasági növekedés gyümölcse – ez a betegség: az egyenlőtlen gazdasági növekedés gyümölcse –, amely figyelmen kívül hagyja az alapvető emberi értékeket. A mai világban néhány nagyon gazdag ember többet birtokol, mint az emberiség többi része. Ezt megismétlem, mert elgondolkodtathat bennünket: néhány nagyon gazdag ember, egy kis csoport többet birtokol, mint az emberiség többi része. Ez egyszerű statisztika. Égbekiáltó igazságtalanság! Ezzel egyidejűleg ez a gazdasági modell közömbös a közös otthonnak okozott károkért. Nem törődik a közös otthonnal! Közel vagyunk ahhoz, hogy túllépjük csodálatos bolygónk számos határát, ami súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel jár: a biodiverzitás elvesztésétől és az éghajlatváltozástól kezdve a tengerszint emelkedéséig és a trópusi erdők elpusztításáig.

A társadalmi egyenlőtlenség és a környezet pusztulása együtt járnak, és azonos a gyökerük (vö. Laudato si’ enciklika, 101.): a birtokolni akarás bűne, a testvéreken és nővéreken való uralkodási vágy bűne, annak bűne, hogy birtokolni és uralni akarjuk a természetet, sőt magát Istent. De Istennek nem ez a terve a teremtéssel.

„Kezdetben Isten az emberiség közös kezelésére bízta a földet és annak erőforrásait, hogy gondoskodjon róla” (Katolikus Egyház katekizmusa, 2402.). Isten arra kért, hogy az ő nevében hajtsuk uralmunk alá a földet (vö. Ter 1,28), műveljük és gondozzuk, mint egy kertet, mindenki kertjét (vö. Ter 2,15). „A »művelés« jelentése: felszántani vagy megmunkálni […], az »őrzés« jelentése pedig: megvédeni, megóvni” (LS 67.). De vigyázat, nem értelmezhetjük ezt fehér lapként, nem tehetjük a földdel azt, amit akarunk! Nem! „Felelős kölcsönösségi kapcsolat” (uo.) van köztünk és a természet között. Felelős kölcsönösségi kapcsolat köztünk és a természet között! Kapunk a teremtéstől, mi pedig adunk neki. „Minden közösség kiveheti a föld javaiból, amire szüksége van az életben maradáshoz, de kötelessége meg is védeni azt” (uo.). Mindkét oldal.

A föld voltaképpen „megelőz bennünket, és adatott nekünk” (uo.), Isten adta „az egész emberi fajnak” (KKK 2402.). Ezért kötelességünk annak biztosítása, hogy gyümölcsei mindenkihez eljussanak, és ne csak néhány emberhez. És ez kulcseleme a földi javakkal való kapcsolatunknak. A II. vatikáni zsinat atyái emlékeztettek arra, hogy „az embernek, amikor a teremtett javakat használja, úgy kell tekintenie jogosan birtokolt vagyonát, hogy az nemcsak a sajátja, hanem egyúttal közös is, abban az értelemben, hogy ne csak önmagának, hanem másoknak is hasznára legyen” (Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció 69.). „Egy dolog birtoklása a birtokosát a Gondviselés kezelőjévé teszi, hogy gyümölcsöztesse és megossza annak áldásait másokkal” (KKK 2404.).

Mi a javak kezelői s nem gazdái vagyunk. Kezelők!

„De ez a dolog az enyém.” „Igaz, a tied, de azért, hogy kezeld, nem azért, hogy önző módon megtartsd magadnak!”

Annak biztosítása érdekében, hogy az általunk birtokolt javak hozzáadott értéket jelentsenek a közösség számára, „a politikai hatalom joga és kötelezettsége, hogy a közjó érdekében szabályozza a tulajdonjog törvényes gyakorlását” (uo., 2406.). [1] „A magántulajdon alárendelése a javak egyetemes rendeltetésének […] a társadalmi magatartás »aranyszabálya« és az egész társadalmi-etikai rend legelső elve” (LS 93.). [2]

A tulajdon és a pénz olyan eszközök, amelyek szolgálhatják a küldetést. De könnyen átalakíthatjuk őket egyéni vagy kollektív célokká. És amikor ez megtörténik, támadni kezdik az alapvető emberi értékeket. A homo sapiens deformálódik, és egyfajta homo oeconomicussá válik, a szó legrosszabb értelmében: önzővé, számítóvá és uralkodóvá válik. Elfelejtjük: az, hogy Isten képére és hasonlóságára teremtettünk, azt jelenti, hogy társadalmi, teremtő és szolidáris lények vagyunk, mérhetetlen képességgel arra, hogy szeressünk. Gyakran elfelejtjük ezt. S valóban, az összes faj közül a leginkább együttműködő lények mi vagyunk, és közösségben bontakozunk ki, amint azt a szentek tapasztalatából világosan látjuk. [3] Van egy spanyol mondás, amely inspirálta nekem ezt a mondatot, és így szól: florecemos en racimo como los santos [csoportosan virágzunk, mint a szentek]. Közösségben bontakozunk ki, amint azt a szentek tapasztalatából világosan látjuk.

Amikor a birtoklás és uralkodás megszállott vágya emberek millióit zárja ki az elsődleges javakból; amikor a gazdasági és technológiai egyenlőtlenség szétszakítja a társadalom szövetét; és amikor a korlátlan anyagi haladástól való függőség a közös otthont fenyegeti, akkor nem állhatunk tovább ölbe tett kézzel. Nem, ez elkeserítő! Nem állhatunk ölbe tett kézzel! Jézusra szegezett szemmel (vö. Zsid 12,2), és azzal a bizonyossággal, hogy az ő szeretete tanítványainak közösségén keresztül működik, valamennyiünknek együtt kell cselekednünk abban a reményben, hogy valami mást és jobbat hozzunk létre. Az Istenben gyökerező keresztény remény a mi horgonyunk. Ez a remény támogatja akaratunkat arra, hogy osztozzunk másokkal, megerősíti azt a küldetésünket, hogy tanítványai legyünk Krisztusnak, aki mindenben osztozott velünk.

És ezt megértették az első keresztény közösségek, akik hozzánk hasonlóan nehéz időket éltek. Tudatában annak, hogy egy szívet és egy lelket alkotnak, minden javukat közösbe adták, tanúságot téve Krisztus rájuk árasztott bőséges kegyelméről (vö. ApCsel 4,32–35). Válságot élünk meg.

A világjárvány valamennyiünket válságba sodort. De ne feledjétek: a válságból nem lehet kikerülni ugyanúgy, vagy jobbakként vagy rosszabbakként kerülünk ki belőle. A döntés a mienk!

A válság után folytatjuk-e ezzel a gazdasági rendszerrel, amely a társadalmi igazságtalanságnak, a környezet, a teremtett világ, a közös otthon gondozása iránti megvetésnek a táptalaja? Gondolkodjunk el ezen! A 21. század keresztény közösségei bárcsak helyrehozhatnák ezt – a teremtés gondozását és a társadalmi igazságosságot: ezek együtt járnak –, és így tanúságot tennének az Úr feltámadásáról! Ha vigyázunk a javakra, amelyeket a Teremtő nekünk ad, ha közösbe adjuk azt, amit birtoklunk, hogy senki se szenvedjen hiányt, akkor valóban táplálhatjuk annak reményét, hogy egy egészségesebb és igazságosabb világot teremtünk újra.

És végül gondoljunk a gyerekekre! Nézzétek meg a statisztikákat: hány gyermek hal éhen a vagyon rossz elosztása miatt, az említett gazdasági rendszer miatt; és hány gyermeknek nincs joga iskolába menni ugyanezen okból! Ez a kép, az éhező és oktatást nélkülöző gyerekek képe segítsen megértenünk, hogy ebből a válságból jobbakként kell kikerülnünk! Köszönöm!

JEGYZETEK
[1] Vö. Gaudium et spes, 71; Szent II. János Pál: Sollicitudo rei socialis enciklika, 42; Centesimus annus enciklika, 40.48).
[2] Vö. Szent II. János Pál: Laborem exercens enciklika, 19.
[3] „Florecemos en racimo, como los santos”: elterjedt spanyol kifejezés.

Forrás: Magyar Kurír

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű