fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Imádságok

Reggeli imádság: ez a szokás átalakítja egész napunkat!

Közzétéve

Illusztráció - Fotó: lifehack.org

Ha azt szeretnénk, hogy Istennel való kapcsolatunk erősödjék, minden nap időt kell szánnunk arra, hogy beszélgessünk Vele.

Jusson eszünkbe: Róma nem egy nap alatt épült fel. Az életben a jó eredményekhez általában időre van szükség, és ez a jó szokások beidegződésére is áll. Megtanulásuk, elsajátításuk fokozatosan történik.

Szenteljünk minden nap időt Istenre

Vannak olyan szokások, amelyek elmélyítik kapcsolatunkat Istennel, de – mint általában minden kapcsolat esetében – meggyengülhetnek, ha nem gyakorolják őket rendszeresen. Ha azt akarjuk, hogy Istennel való kapcsolatunk gazdagodjék, minden nap időt kell szánnunk arra, hogy beszélgessünk Vele. Erre nagyon jó lehetőség, ha rászokunk a reggeli imádkozásra.

John McCloskey 19. századi amerikai főpap, aki könyvet írt a szent embereknek és Isten küldötteinek hét mindennapi szokásáról, a következőképpen mutatja be ezt a szokást: „Le kell térdelni, és felajánlani a most kezdődő napot Isten dicsőségére. Elmondhatunk egy már létező imádságot, vagy használhatjuk saját szavainkat is.” Azt az imát választjuk, amelyiket csak akarjuk. Én személy szerint, amikor felébredek, a Serviam-ot mondom („szolgálni fogok”, latinul), ami éppen az ellentéte Lucifer lázadó kijelentésének (Non serviam, nem fogok szolgálni). Egyszerű, de nagyon erőteljes.

Szent Teréz példája

A reggeli felajánláshoz sokan ismerik Lisieux-i Szent Teréz imáját:

„Istenem, felajánlom Neked minden mai cselekedetemet, Jézus Szent Szíve szándékára és dicsőségére. Szeretném megszentelni szívem minden dobbanását, legegyszerűbb gondolataimat és tetteimet is, hogy azok egyesülhessenek Jézus végtelen érdemeivel. Szeretném kijavítani hibáimat, és azokat az Ő irgalmas szeretetének kohójába hajítani.

Ó, én Istenem! Azt kérem a magam számára és azok számára, akik kedvesek nekem, hogy add meg nekünk kegyelmedet, hadd teljesítsük maradéktalanul szent akaratodat, és szeretetedért el tudjuk fogadni a földi élet örömeit és fájdalmait, hogy egy napon együtt lehessünk majd örök időkig a mennyben.”

Így legyen.

Amikor reggeli imát mondunk, azzal a napunk hátralevő részét is felajánljuk az Úrnak. Ez pedig erőt ad nekünk, hogy szembe nézzünk mindazzal, amit a további órák tartogatnak a számunkra!

Forrás: Philip Kosloski/Aleteia Brésil

Ezt a cikket Solymosi Judit önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Imádságok

Imádság országgyűlési választások előtt

Közzétéve

Szerző:

Választás 2022 - Külképviseleti szavazás - Csíkszereda
Csíkszereda, 2022. április 3. Leadja szavazatát egy csángó népviseletbe öltözött férfi a magyarországi országgyûlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson Magyarország csíkszeredai fõkonzulátusán 2022. április 3-án. MTI/Veres Nándor

Szerető Istenünk, gondviselő mennyei Atyánk, kérünk, légy velünk ebben az időszakban!

Küldd el Szentlelkedet, hogy megvilágosítson bennünket, amikor hazánk jövőjén gondolkodunk és mérlegeljük a lehetőségeket, a különböző politikai csoportok mellett szóló érveket!

Adj bölcsességet, hogy helyesen tudjuk megítélni a jelölteket és ígéreteiket!

Tégy nyitottá és türelmessé bennünket, hogy meghallgassuk egymást, megőrizzük tiszteletünket és szeretetünket azok iránt, akik tőlünk eltérően gondolkodnak, és ne engedjük meg magunknak a gyűlölködést, a rágalmazást, mások becsmérlését!

Olyan vezetőket szeretnénk, akik valóban az emberek boldogulását, a közjót akarják szolgálni, és nem saját érdekeiket vagy pártjuk érdekeit keresik, akik bátor döntéseket hoznak az egyenlőtlenségek és igazságtalanságok felszámolására, a legkiszolgáltatottabbak felemelésére, a munkahelyteremtésre, a korrupció felszámolására, a természet megóvására, egy olyan társadalom építésére, amelyet valódi szabadság és egymás elfogadása jellemez.

Állj mellettünk, hogy felülemelkedjünk önzőségünkön, és ne a magunk érdekeit, hanem az egész nemzet érdekeit tegyük első helyre, és olyan vezetőket tudjunk választani, amilyenekre ennek az országnak és a jövő nemzedéknek szüksége van!

Segíts, hogy a szavazással felvállaljuk felelősségünket a politikai folyamatokban való részvételért, hogy ily módon is hallassuk hangunkat, ami különösen fontos a mostani bizonytalan időkben!

Tölts el bennünket bátorsággal és erővel, hogy most különösen is a béke eszköze legyünk, és ne a széthúzásé, hogy reménnyel és ne lemondással tudjunk a jövőbe tekinteni!

Jézusunk, világosítsd meg elménket, melegítsd fel szívünket és szenteld meg döntéseinket! Segíts, hogy a választások alatt és után is megőrizzük a szeretetet, és úgy szeressük egymást, ahogyan te szerettél bennünket!

Segíts, hogy a választások után is egy jobb és testvériesebb társadalomért dolgozzunk, különbségtétel nélkül szeressük felebarátainkat, és kovásza legyünk köztünk működő országodnak!

Ámen.

Forrás: Emmausz app / Emmausz piarista evangéliumos könyv 2022

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Imádságok

Ferenc pápa gyönyörű imája Szent Józsefhez

Közzétéve

Szerző:

“Szent József számára mindennél fontosabb volt az Isten iránti hűség. Hűségének jutalma az a csodálatos hivatás, amely a Szűzanyáéhoz hasonlóan egyedülálló a világtörténelemben. Amint Mária szűzként lett anya, József ugyanìgy atya. Nem csupán gondviselő nevelőapa, hanem Isten fiának atyja a testen és a véren túl, s ez a természetes apaságnál nem kisebb, hanem összehasonlíthatatlanul nagyobb és fönségesebb.”

(Forrás: Barsi Balázs Ofm: Mi dolgunk a világon? – Szent Gellért Kiadó)

Imádkozzunk Szent Józsefhez Ferenc pápa imájával:

Üdvözlégy, Megváltónk védelmezője,
A Boldogságos Szűz Mária hitvese.
Terád bízta Isten az ő egyetlen Fiát;
Benned bízott Mária;
Atyai gondoskodásoddal lett Krisztus felnőtté.

Áldott József, légy nekünk is
gondoskodó édesapánk,
és vezess minket az élet ösvényén.
Szerezz nekünk kegyelmet, irgalmat és bátorságot,
és védj meg minket minden gonosztól. Ámen.”

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Imádságok

Battaglia érsek imája az ukrán békéért

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Vatican News

Ferenc pápa március 16-i szerdai általános audienciáján felolvasta Domenico Battaglia nápolyi érsek szenvedélyes imádságát, amely arra kéri Istent, hogy legyen irgalmas és hozzon békét az ukrajnai háborúban.

Az imádság teljes szövegét az alábbiakban közöljük:

„Urunk Jézus Krisztus, Isten Fia, irgalmazz nekünk, bűnösöknek.
Urunk Jézus, aki Kijev bombái alatt születtél, könyörülj rajtunk.
Urunk Jézus, aki édesanyád karjaiban haltál meg egy harkivi bunkerben, irgalmazz nekünk.
Urunk Jézus, akit 20 évesen küldtek ki a frontra, könyörülj rajtunk.
Urunk Jézus, aki még mindig látsz fegyveres kezeket a kereszted árnyékában, könyörülj rajtunk!

Bocsásd meg nekünk, Uram, ha nem találjuk elegendőnek a szögeket, amelyekkel kezedet átdöftük, hanem továbbra is isszuk a halottak vérét, akiket fegyverek szaggattak szét.
Bocsásd meg nekünk, Uram, ha ezek a kezek, melyeket gondoskodásra teremtettél, a halál eszközeivé váltak.
Bocsásd meg nekünk, Uram, ha továbbra is megöljük testvérünket, ha Káinhoz hasonlóan továbbra felszedegetjük a köveket a földünkről, hogy megöljük velük Ábelt. Bocsásd meg nekünk, ha erőfeszítéseink továbbra is a kegyetlenségünket igazolják, ha fájdalmunkkal legitimáljuk tetteink kegyetlenségét.
Bocsásd meg nekünk a háborút, Uram.

Urunk Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörgünk hozzád: Fogd le Káin kezét!
Világosítsd meg lelkiismeretünket!
Ne engedd, hogy a mi akaratunk legyen meg,
ne hagyj minket pusztán a saját tetteinkre.
Állíts meg minket, Uram, állíts meg minket!

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű