fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Életmód

Remeték – ma?

Közzétéve

Stan Vanuytrecht osztrák remete - Fotó: Kluizenaar Stan Vanuytrecht - YouTube

Mindenki tudja, hogy régen éltek remeték – elvonultak a világtól, a sivatagban vagy valami áthatolhatatlan erdőségben éltek, egész nap imádkoztak és elmélkedtek, forrásvizet ittak és jóban voltak a vadon állataival. Dédelgetjük ezt a festményeken is sokszor ábrázolt képet, mint valami romantikus mesét. De vajon napjainkban is vannak remeték?

Írásunk ugyan nem a régi korok remetéiről szól, de annyit mindenképpen el szeretnénk mondani, hogy a legelső, névről ismert keresztény remetéhez Magyarországnak is sok köze van. A gazdag egyiptomi szülőktől származó Remete Szent Pál a keresztényüldözés elől menekült a 4. században a pusztába, ahol imába és munkába merülve, egy barlangban húzta meg magát hat évtizeden keresztül. Holtteste Konstantinápolyba, majd Velencébe került, ahonnan Nagy Lajos király Magyarországra hozatta, de a török uralom alatt sajnos nyoma veszett. Személye azért kiemelkedő fontosságú számunkra, mert ő lett a névadója az egyetlen középkori magyar alapítású férfi szerzetes remete rendnek, a Pálos rendnek (hivatalos nevén Szent Pál Első Remete Szerzeteseinek Rendje), amely példaképként tiszteli.

Most azonban ugorjunk át a 14. századból korunkba. 1994-ben a szerzetesi élettel és küldetéssel foglalkozó szinódus után Szent II. János Pál pápa kiadta a Vita Consecrata (Megszentelt Élet) című apostoli buzdítását, amelynek egyik fejezete a remeteként élő férfiakkal és nőkkel foglalkozik. Dr. Diós István fordításában a Szentatya üzenete így hangzik:

Évszázadokon át mindig voltak férfiak és nők, akik az Atya hívását és a Lélek indítását követték, és a Krisztus-követés e sajátos útját választották, hogy „osztatlan” szívvel adják oda magukat Krisztusnak (1Kor 7,34). Mint az apostolok, ők is elhagytak mindent, hogy Nála maradjanak.”

A remeteként élő férfiak és nők – akár régi szerzethez vagy új intézményekhez tartoznak, akár közvetlenül a megyéspüspök joghatósága alatt állnak –, a világtól való belső és külső elkülönülésük által bizonyítják a jelen valóság mulandó voltát, s böjtölésük és bűnbánatuk által megmutatják, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjével is (vö. Mt 4,4). Egy ilyen „pusztában” folyó élet kihívás a hozzájuk hasonlók és az egész egyházi közösség felé, hogy soha ne tévesszük szem elől a legfőbb hivatást, tudniillik, hogy mindig az Úrral legyünk.”

Igen, ma is vannak igazi, Krisztusnak élő remeték. A National Geographic cikke számadatokat is közöl, és az életforma reneszánszáról beszél, amit a bolognai egyetem e kérdéskörrel foglalkozó szociológusa is megerősít. Ezek szerint Olaszországban 200, Franciaországban 300-ra, Németországban 80-ra tehető a számuk, míg az Egyesült Államokban félezren is vannak. Világszerte több közöttük a nő, mint a férfi.

Ismerkedjünk meg néhányukkal az Aleteia portál híreinek köszönhetően. Két francia hölgy, Brigitte May és Laurence Delacroix 2001 óta a libanoni hegyek között él. Brigitte anya „kiberremeteként” határozza meg magát, mivel minden reggel Facebook üzenettel terjeszti az evangéliumot mintegy 5000 követőjének. Fiatal korában Párizsban kicsapongó életet élt, kipróbálta a drogozást, a szexet, a különféle szektákat. 1984-ban, 31 évesen egy barátnőjétől kapott egy maronita Bibliát. Kinyitotta, és szemben találta magát János bevezetőjének szavaival:

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.”

„Mintha áramütés ért volna”

– mondja Brigitte. Ezentúl kisgyermekként hagyta magát vezetni. 1986-ban Libanonba került, fiataloknak segített a polgárháború sújtotta országban, ahol kristálytiszta üzenetet kapott:

„Brigitte, te ezen a földön leszel remete”.

1994-ben vonult vissza egy hegyvidéki remeteségbe.

két libanoni remetenő
Amma Brigitte, és Laurence remete nők Fotó: © DOMITILLE FARRET D’ASTIES | ALETEIA

Laurence nővér szolid polgári életet, titkárnői állást hagyott ott, amikor 28 évesen, egy Brigitte anya által tartott előadáson felfedezte Istent.

„A szavai révén visszatértem Isten szavához. Rájöttem, hogy Isten nem az elérhetetlen égben van, hanem igenis szeret, engem szeret”

– mondja. Egy nap Jézus hívását érezte, hogy vegye fel a kapcsolatot Brigitte-tel. 2001-ben ment Libanonba, ahol csatlakozott Brigitte anyához.

Ketten kis, maronita rítusú közösséget alapítottak, amelyet az Egyház elismert. Saját szabályzatuk szerint minden reggel 4 és 5 óra között kelnek, napjaik imádkozással, csendes meditációval és a természetben végzett munkával telnek, de délután 4-kor bárkit szívesen látnak szentségimádásra.

Mindenképpen valami távoli zugot, hegyet, eldugott barlangot kell keresnie korunk remetéjének?

Hogy ez távolról sincs így, bizonyítja egy ír remete története. A cikkíró ugyan az „utolsó írországi remetének” nevezi David testvért, de vajon honnan tudhatnánk, nem támad-e majd követője ebben a gyökeresen katolikus országban?

David Jones ír remete
David Jones ír remete -. Fotó: Stephen McElligott | Aleteia

Ugyancsak az Aleteia számolt be egy ír remetéről is. David Jones fiatalkorában katolikusokat próbált átcsábítani a baptista egyházba, egészen addig a napig, amíg be nem tévedt egy katolikus templomba, ahol magával ragadta őt a katolikus liturgia misztikus dimenziója. Villámgyors megtérése után egy franciaországi bencés monostorba lépett. Sok évet töltött itt, majd más monostorokba ment, végül egy írországi településen szerzett magának egy szerény lakást, és most itt, lakásában tölti remeteségét. Szó sincs tehát arról, hogy a természetben élne… A csend és a lelkiség azonban intenzíven áthatja környezetét. Életét a világ megmentéséért ajánlja fel: ezt a városban is meg tudja tenni.

Stan Vanuytrecht osztrák remete
Stan Vanuytrecht osztrák remete – Stan Vanuytrecht© VANUYTRECHT / Stadtgemeinde Saalfelden / Privat / AFP

Végezetül egy osztrák városka két évvel ezelőtti örömteli híradását idézzük. 2017. április 30-án foglalta el új „munkahelyét” a belga Stan Vanuytrecht, aki Saalfelden „hivatalos remetéje” lett. A Salzburgtól nem messze fekvő településen 350 év óta létezik egy Szent György tiszteletére alapított remeteség, és a hagyományok, no meg az idelátogató zarándokok nagy száma „megköveteli”, hogy remete is legyen a szentélynél. Stan Vanuytrecht 58 éves, korábban tüzérségi tisztként és földmérőként dolgozott, diakónus, aktív résztvevője volt különböző karitatív mozgalmaknak. Elődje csak hat hónapot bírt ki a hegyek között, de az őt megelőző remete, egy bencés szerzetes 12 évet töltött itt. A megüresedett „állást” meghirdette a település, és a plébános segítségével választották ki az ötven (!) jelentkező közül a derűt, erőt, elmélyült lelkiséget sugárzó Vanuytrechtet, aki szívesen beszélget a zarándokokkal, meghallgatja bizalmas vallomásaikat, és örül, ha ivóvizet hoznak fel neki.

A híradás még az álláshirdetés elképzelt szövegét is közli: „Katolikus vallású jelöltet keresünk Saalfelden település (Ausztria) remetei pozíciójára, hogy Szent György tiszteletét ellássa. Részmunkaidő áprilistól októberig. Szolgálati lakás 1400 méter magasságban. Nyugodt környezet, szomszédok nincsenek. Kilátás az Alpokra. Folyóvíz, villany nincs. Fizetést nem biztosítunk.”

Kedves Olvasónk!
Keressük a Kárpát-medencében élő remetéket. Ha ismeretségi körödben előfordul egy remete, kérünk segíts nekünk kapcsolatba kerülni vele. Várjuk üzenetedet a Kapcsolat oldalon keresztül.

A szerkesztők
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

Francia-orosz szakos bölcsészdiplomával, német, angol nyelvvizsgával egész életemben a nemzetközi kapcsolatok terén dolgoztam. Néhány éve nyugdíjasként boldog nagymama vagyok. Nagyon szeretek fordítani, írni, tájékoztatni, ismereteket átadni.

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Életmód

Mit bánnak meg az emberek leggyakrabban a halálos ágyukon?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Getty Images

Kevés olyan ember van, aki, ha eljön az utolsó órája, azt bánja, hogy nem töltött több időt munkával. Jóval többen vannak, akik azt sajnálják, amit tettek, vagy főleg amit nem tettek meg.

Senki nem mondja azt a halálos ágyán:, hogy «bárcsak több időt töltöttem volna a munkában». Igazából a megbánás a leggyakrabban arra vonatkozik, «amit tettem és amit elmulasztottam». Egy kolumbiai domonkos testvér, Nelson Medina listát állított össze arról, mit bántak meg a leggyakrabban azok a személyek, akik mellett ott lehetett életük utolsó szakaszában.

Biztosan ismerősen csengenek ezek a gondolatok. Akkor hát miért ne végeznénk ezek alapján a szokásostól egy kicsit eltérő lelkiismeret-vizsgálatot? Elég lenne azt követően imádkozni, és kérni azt a kegyelmet, hogy az életünk olyanná váljon, hogy ne kelljen ezt a bűnbánat-listát megismételnünk a halálunk óráján.

  1. Bánom, amikor rossz példát mutattam, és mások követték a rossz példámat.
  2. Bánom, amikor közömbös voltam a felebarátom szenvedése láttán.
  3. Bánom, amikor nem sikerült elég dicsérő, elismerő és bátorító szót mondanom azoknak, akik megérdemelték vagy szükségük volt rá.
  4. Bánom, amikor a sikereimet magamnak tulajdonítottam, de a bukásaimért a körülményeket okoltam.
  5. Bánom, amikor elmulasztottam tisztelni egy ember ártatlanságát vagy szétzúztam egy másik álmait.
  6. Bánom, amikor olyan dolgokra költöttem pénzt, amikre nem volt szükségem, és soha nem is használtam őket.
  7. Bánom, amikor túl sokáig halogattam a megbocsátást, és nem tettem elég erőfeszítést, hogy ténylegesen meg is bocsássak.
  8. Bánom, amikor kihasználtam azokat, akik szerettek, hogy önző módon valamihez jussak
  9. Bánom, amikor nem jól kormányoztam azokat, akiket a legjobb tudásom szerint kellett volna nevelnem, mielőtt még túl késő lett volna.
  10. Bánom, amikor nem látogattam eleget felebarátomat, vagy nem töltöttem elég időt vele, mert nem tartottam elég érdekesnek, okosnak vagy hasznosnak.
  11. Bánom, amikor elfecséreltem annyi időt lényegtelen dolgokra…Ez örökre elvesztegetett idő.
  12. Bánom, amikor a hízelgésben leltem örömömet, még ha tudatában voltam is, hogy az hamis.
  13. Bánom, hogy jóval gyakrabban panaszkodtam, mint köszönetet mondtam volna.
  14. Bánom, amikor gonosz, durva vagy sértő szavak hagyták el a számat.
  15. Bánom, amikor részt vettem Istent, a hitet vagy az Egyházat gúnyoló beszélgetésekben.
  16. Bánom, amikor túl sokszor távolodtam el a kereszttől.
  17. Bánom, amikor nem váltottam be az ígéreteimet.
  18. Bánom azokat az alkalmakat, amikor többet lehetett volna és kellett volna imádkoznom, és főleg jobban szeretnem.
  19. Bánom, amikor nem vettem tudomást Jézusról.
  20. Bánom, amikor fájdalmat okoztam valamilyen módon felebarátomnak.
  21. Bánom, amikor elmulasztottam szeretni. Sokkal jobban kellett volna szeretnem Istent és felebarátaimat.

Fordította: Sáriné Horváth Mónika
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Életmód

Útravaló évközi 29. hétre

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Denver Catholic

Elterjed a hír, hogy Teréz anya Rómába érkezik, és fogadja őt II. János Pál pápa. Nagyon sokan összegyülnek a szentmisére, de nem látják Teréz anyát a pápa mellett. Aztán kiderül, hogy Teréz anya ott van a szentmisén, de hátul áll a bejáratnál. Mindenki elől keresi, de ő hátul van. Teréz anya úgy válik ismertté, hogy a szívében élő Isten egyre nagyobb uralomra kerül. Ezért magasztalja fel őt Isten!

Jakab és János apostolok kéréssel fordulnak Jézus felé. Isten országában egyikük a jobb, másikuk a bal oldalon szeretne helyet foglalni. A többi apostol ezért neheztel rájuk. Jézus ismét tükröt tart nemcsak a két apostolnak, hanem a többi tíznek is: „nem tudjátok, mit kértek” (Mk 10,38)!

Nagyon visszataszító az, amikor valaki Isten nevét gyakran dicsőíti, sokat hivatkozik Istenre és akár hajlamos másokat ki is oktatni Isten dolgairól, közben pedig nem engedi, hogy szívét a szerető Isten uralja. Az ilyen emberre mondja Jézus Izajás prófétát idézve: „ez a nép ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem” (Mk 7,6).

Isten országa nem kívül van, hanem szívben akar növekedni. Aki beengedi szívébe Őt, rátalál azokra, akik szintén beengedik szívükbe és így – egymásra találva együtt építik azt. Nem egymással versengve, hanem vállvetve és a szíveket összekapcsolva építik azt az uralmat, amelyben odaát mindannyian részesülhetünk.

Ha odateszem szívemet és vállamat…, egész lényemet!

Áldott hetet!

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Életmód

Ki volt Walter Joshua Fretz?

Közzétéve

Szerző:

Ez itt Walter Joshua Fretz, az a kisfiú, aki 2013-ban túl korán, életképtelenül született meg, mert édesanyja elvetélt. A fogantatását követő 19 hétig és 6 napig jutott el a fejlődésben az anyaméhben, majd megszületett, de csak néhány percig maradt életben. Rövidke élete, ez a néhány perc azonban nagyon nagy hatással volt sokak életére.

Alexis és Joshua Fretznek már volt két kislánya, amikor 2013-ban jelentkezett a harmadik baba, akiről annyit lehetett tudni, hogy fiúcska. Lexi azonban vérezni kezdett. A szülésznő tanácsára azonnal bement a kórház sürgősségi osztályára. Az első vizsgálatok még megnyugtatóak voltak: lehetett hallani a baba szívhangját. Nem sokkal később azonban megindult a szülés, és megszületett az egy nap híján félidős kis magzat.

„Ekkor már nagyon sírtam, de ő tökéletes volt. Teljesen kialakult, minden a helyén volt, láttam, ahogy a szíve dobog a pici mellkasában. A férjem és én mindketten átöleltük, sírtunk felette, és néztük a mi tökéletes, apró fiunkat”

– írta később Lexi.

Az édesapa gyorsan kiment az autójukhoz, és behozta a felesége fényképezőgépét, hogy lefényképezhesse a fiát. A baba képeit feltették az internetre, ahol rengetegen látták, és óriási hatással volt más gyászoló édesanyákra, sőt, olyan várandós kismamákra, akik még nem döntötték el, szándékoznak-e abortuszt végeztetni. A család nagyon sok pozitív üzenetet kapott olyanoktól, akiket ezek a fényképek döbbentettek rá arra, hogy nem csupán valamiféle szövet vagy sejtcsomó eltávolításáról van szó.

Az egyik válaszoló a következőket írta:

„Most bukkantam Walter képeire… Terhes vagyok, múlt héten volt az első vizsgálatom. De ezen a héten elkezdtem imádkozni azért, hogy elvetéljek, vagy hogy tudjak a terhességmegszakítás mellett dönteni, mivel az apa minden felelősség alól kibújik. Kértem Istent, hogy adjon ma egy jelet, hogy minden rendben lesz, mert ha nem, akkor holnap megyek, és kérem a terhességmegszakítást. Pár órával később megláttam ezt a linket a Facebookon. Könnyekre fakadtam tőle. De ami a legfontosabb, hogy minden kétséget kizáróan ráébredtem, hogy ezt nem tehetem a babámmal.”

Az édesanya ezt írta a fotók alá:

„Ezek a Walterről készült fotók azt mutatják, hogy a meg nem született gyermek emberi lény. Minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy nem egy sejthalmazról van szó, hanem egy emberről. Ez felveti a kérdést: miért engedi meg a törvény, hogy egy meg nem született emberi lény életét megszakítsák? Csak azért, mert a méhen belüli gyermek még nem látható? Ez nem jelenti azt, hogy ő csak egy csomó sejt. Ha Walter néhány héttel idősebb lett volna, talán még esélye is lett volna a túlélésre. (…) A fájdalom ellenére örülök, hogy ebből valami jó is kisülhet. Imádkozom az Úrhoz, hogy továbbra is használja Walter fotóit, hogy elérjen másokat.”

A képek közösségi megosztásával kapcsolatban pedig így írt: „Szándékosan tettem. Talán azért, hogy megosszam a világgal, milyen tökéletes ez a kisbaba, akit számos államban teljesen legálisan meg lehet ölni”.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű