fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Lelkiség

Robert Barron püspök: Miért tragikus botorság a tudomány és a vallás közötti feltételezett konfliktus

Közzétéve

Fotó: Word on Fire

Robert Barron püspök írása

Éppen a múlt héten (március közepén – szerk.) volt szerencsém beszédet mondani a Los Angeles-i Valláspedagógiai Kongresszus ifjúsági napján. Az ország különböző pontjairól mintegy négyszáz középiskolás diák ült a hallgatóságban, és a kongresszus szervezőinek kérésére a vallás és a tudomány kapcsolatával foglalkoztam. Ők is tudták, mint ahogyan én is évek óta ezt mondom, hogy a tudomány és a hit közötti állítólagos konfliktus az egyik fő okozója annak, hogy sok fiatal elszakad egyházainktól. Elmondtam fiatal hallgatóimnak, hogy ez a “hadakozás” valójában kitalálás, illúzió, egy tragikus félreértés gyümölcse. És megpróbáltam ezt úgy bemutatni nekik, hogy négy témát taglaltam, amelyeket röviden összefoglalok ebben a cikkben.

Először is, a modern természettudományok a vallásból jöttek létre, nagyon is valóságos értelemben. A tudomány nagy alapítói – köztük Kepler, Kopernikusz, Galilei, Newton és Descartes – kivétel nélkül egyházilag támogatott iskolákban és egyetemeken tanultak. Az egyház égisze alatt értették meg és fogadták be a fizikát, a csillagászatot és a matematikát. Pontosabban szólva, a kísérleti tudományok fejlődéséhez szükséges két, alapvetően teológiai igazságot ezekben az intézményekben tanulták meg – nevezetesen azt, hogy a világegyetem nem azonos Istennel, és hogy a világegyetemet minden szegletében az érthetőség, az értelem jellemzi. Ha a természet lenne Isten – ahogyan ezt számos vallás, filozófia és miszticizmus is tartja -, akkor soha nem lehetne megfigyelések, elemzések és kísérletezések alkalmas tárgya. És ha a természet egyszerűen kaotikus, formák nélkül való lenne, akkor soha nem mutatná azokat a harmóniákat és strukturált értelmeket, amelyeket a tudósok oly szívesen keresnek. Ha eljutunk ehhez a két igazsághoz, amely mindkettő a teremtésről szóló tanítás függvénye, akkor indulhatnak el a tudományok.

Másodszor, ha helyesen értjük a tudományt és a teológiát, akkor nem állnak ellentétben egymással, mivel nem ugyanazon a pályán versenyeznek az elsőségért, nem úgy versengenek, mint az egymással szemben álló futballcsapatok. A tudományos módszert alkalmazó fizikai tudományok az empirikusan ellenőrizhető szférába tartozó eseményekkel, tárgyakkal, dinamikával és kapcsolatokkal foglalkoznak. A teljesen más módszert alkalmazó teológia Istennel és Isten dolgaival foglalkozik – Isten pedig nem egy tárgy a világban, nem a természet kontextusában körülhatárolt valóság. Ahogyan Aquinói Tamás megfogalmazta, Isten nem ens summum (a legfőbb létező), hanem ipsum esse (maga a létezés mint olyan) – ez annyit jelent, hogy Isten nem egy lény a lények között, hanem ő az az ok, ami miatt egyáltalán létezik empirikusan megfigyelhető világegyetem. Ilyen módon olyan, mint egy dús, bonyolult regény szerzője. Charles Dickens soha nem jelenik meg szereplőként egyik terjedelmes művében sem, mégis ő az okozója annak, hogy ezek a szereplők egyáltalán léteznek. Hasonlóképpen, a tudományok mint olyanok soha nem dönthetnek Isten létezésének kérdésében, és nem is szólhatnak az ő tevékenységéről vagy attribútumairól. Más típusú racionalitásra van szükség ezeknek a kérdéseknek az eldöntéséhez, olyanra, amely nem áll versenyben a tudományos racionalitással.

Ezzel el is érkeztem a harmadik pontomhoz: a szcientizmus (a tudományos felfogás elsőbbsége a hitre alapozottal szemben – a szerk.) nem tudomány. A szcientizmus, amely sajnálatos módon manapság nagyon elterjedt, különösen a fiatalok körében, minden tudást a ismeretek tudományos formájára redukál. A fizikai tudományok tagadhatatlan sikere és az ezek révén kifejlesztett technológiák rendkívüli hasznossága alakította ki sokak fejében ezt a meggyőződést, de ez tragikus elsivárosodást jelent. Lehet, hogy egy kémikus meg tudja mondani, hogy milyen kémiai összetételű festékeket használt Michelangelo a Sixtus-kápolna mennyezetén, de akármilyen tudós, semmit sem tudna mondani arról, hogy mi teszi annyira széppé ezt a műalkotást. Egy geológus képes lehet megmondani nekünk, hogy milyen földrétegek vannak Chicago városa alatt, de tudósként soha nem tudná megmondani, hogy a várost igazságosan vagy igazságtalanul vezetik-e. A tudományos módszert nyomokban sem lehet felfedezni a Rómeó és Júliában, de ki lenne olyan ostoba, hogy kijelentse, ez a darab nem mond semmi igazat a szerelem természetéről? Ugyanígy a Biblia és a teológiai hagyomány nagy szövegei sem “tudományosak”, mégis a legmélyebb igazságokat mondják el Istenről, a teremtésről, a bűnről, a megváltásról, a kegyelemről stb. Sajnos, felsőoktatási intézményeinkben a bölcsészettudományok gyengülésének szintén a szcientizmus az oka és a következménye is. Ahelyett, hogy az irodalmat, a történelmet, a filozófiát és a vallást az objektív igazság csatornáiként értékelnék, ma sokan ezeket a szubjektív érzések körébe utalják, vagy pedig lesújtó ideológiai kritikának vetik alá.

Negyedik, egyben utolsó megjegyzésem a következő: Galilei egy nagyon hosszú könyv egyetlen fejezetének egyetlen bekezdését jelenti. A nagy csillagászra gyakran hivatkoznak azon hős tudósok patrónusaként, akik a vallás homályosságától és irracionalitásától való megszabadulásért küzdöttek. Az egyház és a tudomány kapcsolatában sötét paradigmának tekintik azt, hogy könyveit az egyház cenzúrázta, és a nagy tudóst a pápa parancsára virtuálisan bebörtönözték. Világos, hogy a Galilei-epizód aligha volt az egyház történetében a legszebb pillanat, és ami azt illeti, II. János Pál, valódi bűnbánatot mutatva, kifejezetten bocsánatot kért érte. De alapvetően nem megfelelő, ha ezt az epizódot használjuk a hit és a tudomány közti játék szemlélésének egyetlen lencséjeként. A modern tudományok kezdeteitől fogva több ezer mélyen vallásos ember vett részt tudományos kutatásokban és vizsgálatokban. Hadd említsek közülük néhányat. Kopernikusz, a forradalmár kozmológus harmadrendi domonkos volt; Nicholas Steno, a geológia atyja és az Egyház püspöke; Louis Pasteur, a mikrobiológia egyik megalapítója és hívő katolikus világi ember; Gregor Mendel, a modern genetika atyja és ágostonrendi szerzetes; Georges Lemaître, a kozmikus eredetről szóló ősrobbanás-elmélet megfogalmazója és katolikus pap; Mary Kenneth Keller pedig, az első olyan nő az Egyesült Államokban, aki informatikából doktorált, katolikus apáca volt. Úgy gondolom, joggal mondhatjuk, hogy ők mind megértették azokat az alapvető pontokat, amelyeket kifejtettem ebben a cikkben, és ezért úgy látták, hogy teljes odaadással tudják szolgálni mind tudományágukat, mind pedig hitüket.

Végezetül talán különösen arra buzdítanám napjaink katolikus tudósait – kutatókat, orvosokat, fizikusokat, csillagászokat, kémikusokat stb. -, hogy beszélgessenek a fiatalokkal erről a kérdésről. Mondják el nekik, hogy valójában miért téveszme a vallás és a tudomány közötti állítólagos háborúskodás, és ami még ennél is fontosabb, mutassák meg nekik, hogyan békítették össze a kettőt ők a saját életükben. Egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy a kettéválasztásnak ez az ostoba igazolása továbbra is megmaradjon.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Word on Fire

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
2 hozzászólás

2 Comments

  1. Báthori Anna

    2022-05-25 at 15:47

    Milyen igazak a leírtak, vagy az elhangzottak, amikről Barron püspök tanítása szólt. Megszívlelendő és érdemes továbbadni. Pont ezen meghatározások segítik a hitoktató papokat,tanárokat abban, hogy segítséget nyújthassanak a kiigazításban, kiigazodásban. Bizony, sokszor nem elég 6-7 év sem a tisztánlátásra és a célravezető útmutatásra, amire minden területen oly nagy szükség van!

  2. Csirák Csaba

    2022-05-30 at 15:59

    Szent-Györgyi Albert nagyszerű versekben fogalmazta meg a Tőle elválaszthatatlan istenhitét.

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Lelkiség

Lehetséges-e véletlenül bűnbe esni?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Cathopic

Bár azt mondjuk, hogy “bűnbe esünk”, mindig szabad választásunk van, hogy vétkezünk-e vagy sem.

Az angol nyelvben a katolikusok gyakran beszélnek a bűnbe esés gondolatáról. Ez elsőre látszólag mintha azt jelentené, hogy valahogyan úgy esünk bűnbe, hogy észre sem vesszük, mi történt.

Olyan, mintha beleestünk volna a bűn gödrébe, mivel nem néztük, hogy hova megyünk.

Bizonyos fokig lehet némi igazság ebben az állításban. Váratlanul is bűnbe kerülhetünk a cselekedeteink révén.

Például előfordulhat, hogy az interneten böngészve megláttunk egy botrányos hirdetést, és véletlenül rákattintottunk. Eredetileg tulajdonképpen nem lennénk hibásak, ha csak véletlenül kattintottunk volna rá. Ha azonban azt választjuk, hogy ott maradunk, és kapcsolatba lépünk a weboldal tartalmával, akkor bűnt követünk el.

A Katolikus Egyház Katekizmusa elmagyarázza, hogyan jelenti minden súlyos bűn gyökerét a szabad választás.

„A halálos bűn elkövetéséhez teljes ismeret és teljes beleegyezés kell. Föltételezi a cselekedet bűnös jellegének ismeretét, annak Isten parancsával való ellenkezését. Az elegendően megfontolt beleegyezést is magában foglalja, hogy a döntés személyes legyen.” (KEK 1859)

„Megfontoltan, azaz tudva és akarva választani az isteni törvénnyel és az ember végső céljával súlyosan ellenkező dolgot egyértelmű a halálos bűn elkövetésével. Ez lerombolja bennünk a szeretetet, mely nélkül az örök boldogság lehetetlen. A halálos bűn, ha nem követi bűnbánat, örök halált hoz magával.” (KEK 1874)

Másrészt, a nem szándékos tudatlanság akár el is törölheti bűnösségünket, különösen, ha véletlenül és igaz szívvel csináltunk valamit, nem olyasmit, amit bármilyen módon el akartunk volna követni.

„A nem szándékos tudatlanság csökkentheti a súlyos bűn beszámíthatóságát, sőt fölmenthet alóla. De senkiről sem tételezzük föl, hogy nem ismeri az erkölcsi törvények minden ember lelkiismeretébe beleírt elveit. Az érzéki ösztönök, a szenvedélyek, a külső kényszer és a betegségek szintén csökkenthetik a bűn szabad és szándékos jellegét. A rosszakarattal, a rossz szándékos választásával elkövetett bűn a legsúlyosabb.” (KEK 1860)

Isten az erkölcsi rendet a szívünkbe írta, így még ha nem is ismerjük az Egyház minden törvényét vagy akár a Tízparancsolatot, akkor is lehet veleszületett érzékünk arra, hogy mi a jó és mi a rossz.

A bűn elkövetésekor a lelkiismeretünk mondja meg, hogy amit elkövettünk, az szabad választásunk volt-e, vagy pedig szándék nélkül, tudatlanságból tettük.

Bűnbe esni lehetséges, de ha valóban Isten ellen vétkezünk, akkor a tettünknek szabadnak kell lennie, és nem olyannak, amit véletlenül teszünk. Felelősséget kell vállalnunk tetteinkért, és ha szokásunkká vált a bűn, ki kell törnünk ebből a függőségből, és meg kell tapasztalnunk Isten csodálatos kegyelmét.

Fordította: Medgyessy László
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Lelkiség

Amikor az imáinkra a válasz: „nem”

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Unsplash

Pat McCloskey ferencesrendi szerzetesnek a következő kérdést tették fel a franciscanmedia.org oldalon:

„Jézus azt mondta az apostoloknak: “Amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek.” (Jn 14, 13-14). Hogyan hihetjük ezt el, ha egy imánkra nemleges választ kapunk? Ha Isten akaratát mindenben el kell fogadnunk, akkor miért tenné Jézus ezt a kijelentést? Mit mondott az apostoloknak – és mit mond nekünk?”

A szerzetes atya így válaszolt:

Ha a 14. verset szó szerint vesszük, akkor gondoljuk el, vajon mi történik akkor, ha ezer ember kéri Istent arra, engedje meg, hogy ők nyerjék meg, méghozzá ugyanazon a napon, a Powerball-lottó főnyereményét? Közülük legalább 999 csalódni fog – de az is lehet, hogy mind az 1000!

Persze, ön erre mondhatja azt, hogy az ön imái nem olyan dolgokról szólnak, amelyek közvetlen haszonnal járnak az ön számára. Lehet például, hogy ön azért imádkozik, hogy valaki más kevesebbet szenvedjen, vagy a szenvedése megszűnjön.

De ha így van, imáinknak akkor is ugyanabban a szellemben kell történniük, mint Jézus imájának a Getszemáni-kertben: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mt 26, 39). A “nem” is egy válasz – még akkor is, ha nem ezt a választ akartuk.

Nem azért imádkozunk, mert Isten nyilvántartását frissíteni kell. Nem azért, mert Isten esetleg elfelejtette, ki nagyon beteg, ki kapott nagyon rossz hírt az orvosától a múlt héten, kinek égett le a háza, vagy kinek az otthonát mosta el az árvíz. A mi imáink nem képeznek Isten számára valamiféle listát a tennivalókról. Az ima megvallja, nyugtázza, hogy kik vagyunk Isten előtt és más emberekhez viszonyítva. Az imádkozás őszintének tart meg bennünket.

Tehát akkor rossz dolog, ha valami konkrét dologért imádkozunk? Nem! Köszönetet mondunk Istennek, amikor az életünk jól alakul, és megemlítjük a konkrét szükségleteket, amikor azok felmerülnek.

Problémát jelent azonban, ha úgy cselekszünk, mintha imáink állandóan Isten becsületét tennék kockára. Isten jobban tenné, ha úgy segítene, ahogyan mi a legjobbnak gondoljuk – mert különben…!

Imáink nem adnak Istennek új információkat, és nem késztetik Őt arra, hogy a mi érdekeinket egy másik ember vagy egy másik csoport elé helyezze. Imáink Isten szerető gondviselésébe helyezik szükségleteinket, és arra emlékeztetnek minket, hogy a világ valójában nem ámokfutó – ámbár néha úgy tűnik.

Imáink arra is motiválnak minket, hogy megtegyünk minden olyan lépést, amely segíthet. Például imádságom nem fogja elpusztítani a barátom testében túlságosan gyorsan szaporodó fehérvérsejteket, de engem ösztönözhet arra, hogy Isten szeretetének és együttérzésének nagylelkűbb, élőbb jele legyek.

Minden olyan ima, amely megpróbálja Istent védekező pozícióba hozni, mélyen hibás. Jézus azért imádkozott, hogy a szenvedés kelyhe múljék el tőle, de ez nem történt meg. Jézus nem megkeseredett emberként halt meg a kereszten, noha több oka volt panaszkodni az élet igazságtalanságai miatt, mint bárki másnak.

Az ima magába vonz bennünket, hogy osztozzunk az isteni kegyelmi életben. Az számít leginkább, az jelenti a legtöbbet, hogy mit csinálunk akkor, miután befejeztük az imádkozást. Az őszinte ima mindig megváltoztat minket.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: franciscanmedia.org

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Lelkiség

Odafent nem a Photoshoppolt képet nézik!

Közzétéve

Fotó: Shutterstock

Ha valaki, hát Isten biztosan mindig tiszta szándékkal közeledik hozzánk, vagyis a javunkat akarja! Mindig! Mindennel! Ezért puszta illedelmességből is van okunk hálát adni. A hálaadás mindig, minden körülmény között megilleti Istent, hiszen ha a javunkat akarja, akkor meg is kell a jó szándékát köszönjük! Igen, a rossz dolgokkal, a megalázó dolgokkal, a kudarcokkal, sőt a kísértésekkel, az anyagi nehézségekkel, a betegséggel és a magánnyal is az a célja, hogy magához vonzzon. Isten tanít, olyan tanárunk Ő az életünk során, aki nem hagy ott, ha nem fogjuk fel elsőre a tananyagot, mindig újabb és újabb módszertanhoz folyamodik. Vágyik rá, hogy megértsük Őt, de nem erőszakos, cserébe rendkívül kreatív. És Ő nem vár jótett helyébe jót, legalábbis nem vár el, pedig mennyire ki tudjuk vetíteni még Rá is saját számító, elvárásokkal teli, önző indíttatásainkat.

Isten úgy ad, hogy az ajándékai, bár sokszor nem egyeznek az elképzeléseinkkel, mégis a legjobbak, a legminőségibb, a leginkább ránkszabottak, a legegyedibbek, még akkor is, ha mi tehernek érezzük az áldását. A várandós nőkre áldott állapotosként, vagy terhesként is lehet tekinteni, ugye ez nézőpont kérdése. Az Isten szemében áldott állapot minden esetben, Ő mindig céllal ad életet. Tehernek csak ember nézheti a gyermeket, ha emberi véleményekre ad: nincs elég hely, pénz, túl korán, túl későn, túl gyorsan a testvér után, az anya testét kimeríti, a társadalomnak megterhelő, így is elegen vagyunk… stb. Számtalan emberi kifogás és a mások véleménye már-már el is hiteti, hogy a várandósság teher!

Saját keresztjeink örömmel vagy keserűséggel töltik ki a mindennapjainkat? Különösen az új élethelyzetekben, mint friss házas, friss munkavállaló, friss szülő, friss pap vagy szerzetes felsejlenek a mi kis hátsó gondolataink, nem tiszta szándékaink is. Elvárom mások csodálatát? Kifelé mást mutatok, mint ami a valóság? Ki vagyok? Szülő, szakember, házastárs, pap, szerzetes? Ha az identitásom már nem titulusokból áll, nem a munkám sikeressége, mások elismerése, dicsérete révén vagyok értékes, hanem Isten véleménye a mérvadó, akkor az én szándékom is kezd hasonlítani Istenéhez. Márpedig tiszta szándék nélkül az imánk sem igazi, nem igaziak a kapcsolataink, színészkedni nem művészet az élet színpadán, hanem öncsonkítás. Nem vállalni a valódi arcomat mások tetszését keresve tömegemberré tesz. A divatjaink, az elvárt viselkedéstől az elvárt öltözködésig ellopják a valódi arcunkat, azt hisszük, a Facebook profilra kapott lájkok száma határozza meg a népszerűséget!? De odafent nem a Photoshoppolt képet nézik! Az Úr a szívet vizsgálja, és ott bizony a tiszta szándékunk lesz a mérvadó. Mi vajon, akik kereszténynek mondjuk magunkat, mindig követjük Krisztust, aki a legtisztább életet élte elénk? Aki testi, lelki értelemben áttetsző volt, és kristálytisztasága magához vonzott minden embert, aki hajlandó volt elengedni a régi gondolkodást, ahol az emberek véleménye számít, és mert belevágni az új életbe Vele!?

Megtérni, vagyis megújulni gondolkodásunkban és végre Isten tetszését keresni hihetetlen kiváltság. Mi a legtökéletesebb Mestertől ingyen tanulhatunk a legnívósabb iskolában: a szentek közösségében.

Istennek elkülönített, vagyis szent. Ez a valódi identitása mindannyiunknak, kudarcainkban is, szégyeneinkben is, az élet terhe alatt görnyedve is! Ezt az identitást akarja előcsalni földi életünk során Isten minden eszközzel. Adjunk hálát Neki mindig, mindenért, mert megilleti a dicséret a legprecízebb művészt, aki a szentséget munkálja ki a lelkünkben. Adjon Isten felismerést nekünk az Ő tiszta szándékára, és tisztítsa meg a mi szándékunkat is, hogy a munkánk, imádságunk, szolgálataink és kapcsolataink egyre inkább igazivá váljanak!

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű