Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Interjú

Robert Sarah bíboros: „Ha a kereszténység eltűnik a maga kultúrájával, egy másik kultúra lép a helyére”

Sarah biboros interju 2 Egyedi

A Boulevard Voltaire c. francia újságot az a megtiszteltetés érte, hogy találkozhatott Robert Sarah bíborossal, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció nyugalmazott prefektusával egy kivételes beszélgetés keretében. A főpap nemrégiben jelentette meg a Pour l’éternité. Méditations sur la figure du prêtre c. könyvét (ld. Sarah bíboros lelki megújulásra hívja a katolikus papokat új könyvében – Katolikus.ma), amelyben bátorságot kíván önteni a papokba, akiknek a működését manapság lenézés és felháborodás övezi. A Boulevard Voltaire-nek adott interjúban beszél a Sauvé-jelentés következtetéseiről, az egyház bevándorlással kapcsolatos álláspontjáról, a Traditionis custodes kezdetű motu proprióról és az egészségügyi válságnak a templomlátogatásra gyakorolt hatásáról. Mindenekelőtt annak a pesszimizmusnak kíván véget vetni, amely a nyugati kereszténység vége körül kialakult. Számára egy ilyen végkifejlet lehetetlen, mivel a kereszténység maga a Nyugat lényegét jelenti. „Egyetlen társadalom, politika vagy ideológia sem lesz képes elpusztítani az Egyházat, mert Krisztus jelenléte legyőzhetetlen és az örökkévalóságig tart” – mondta befejezésképpen a kardinális. Ami a jövőben fontos, az az, hogy ismét fellángoljon a buzgalom, amely a remény szavát hordozza. Sugárzó beszélgetés következik ezzel az afrikai főpásztorral, aki tökéletesen megértette Európa tévelygését.

Eminenciás uram, Ön az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció nyugalmazott prefektusa. Most jelent meg a Fayard kiadónál a Pour l’éternité, Méditations sur la figure du prêtre (Az örökkévalóságért: elmélkedések a pap alakjáról) c. könyve, amelyet a szeminaristáknak ajánlott. A pap alakjának valóban mélységesen ártottak a botrányok. Azért írta ezt a könyvet, hogy ezen a helyzeten javítson?

Sok kapcsolatom volt olyan papokkal, akik úgy érzik, hogy elhagyták és kritizálják őket. Sokan elvesztették saját identitásukat és elbátortalanodtak. Ezt a könyvet azért írtam, hogy arra bátorítsam őket, fedezzék fel újra papi identitásukat, azaz Isten kiválasztottjaiként Isten állandó jelenlétének jelei és szimbólumai legyenek a társadalomban. Ezeknek az embereknek Jézust kell utánozniuk, aki szelíd és alázatos szívű emberként határozta meg magát. Küldetésük a szolgálat, nem pedig valamiféle hatalomgyakorlás. Krisztus maga mondta ezt: „Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak”. A papnak ezért állandóan emlékeznie kell arra, hogy ő Isten és a nép szolgálatában áll, és nem az a dolga, hogy mindent lehengerlő, uralkodó hatalmat gyakoroljon.

Való igaz, hogy egy ideje hihetetlen vádak hangzanak el papok és püspökök ellen. Egyeseket börtönbüntetésre ítéltek szexuális visszaélések vagy korrupció miatt, és a templomok gyakorlatilag üresek. Már nem bíznak bennük, és természetesen az Egyházban sem bíznak. Nemcsak a saját papi identitásukat rombolták szét, hanem ártottak az Egyháznak is, amelynek a világ világosságának kell lennie. Az Egyház anya és nevelő. De a gyerekeket megrontották – egy nevelő nem teheti ezt, neki nevelnie kell a gyerekeket. Az Egyház tekintélyét a szolgálat adja, de az is, hogy az a személy, akit nevelünk, növekedjen. A tekintély (autoritás) szó a latin augere szóból származik, ami azt jelenti, hogy „növelni”. A papnak a rábízott gyermekek növekedését kell elősegítenie, Isten népének növekedésén kell dolgoznia, az igazságot kell tanítania, azt kell tanítania, amit Isten minden egyes embertől kér. Nos, mindezt beárnyékolta egyesek magatartása.

Azért legyünk igazságosak: a rendelkezésünkre álló információk alapján úgy tűnik, hogy a papok 97%-a nem érintett ezekben a vádakban. Ők tökéletesen papként viselkednek és szolgálatként élik meg a papságot. Ez a maradék 3% – ami hatalmas szám – beszennyezte a papságot és az Egyházat. Tehát ezt a könyvet meg akartam írni a papoknak és a világiaknak is, hogy elmondjam: „Bízzatok a papokban, mert a többségük hűséges marad a hivatásához”. Nem szabad összekeverni a súlyos hibákat elkövetőket azokkal, akik hűségesek voltak. Ez a könyv segíteni akar Isten népének, hogy ne veszítse el a hitet, és bízzon az Egyházban és a papokban.

Becsületére válik az Egyháznak, hogy le akarta rántani a leplet ezekről a szörnyűségekről, és ki akarta takarítani Augiász istállóját. Az Egyház az egyetlen olyan intézmény, amelynek volt ehhez bátorsága. Ha közelebbről vizsgáljuk, az a benyomásunk támad, hogy ilyen magatartás csak az Egyházon belül fordult elő. Tudjuk, hogy ez nem így van. Ez egy kicsit tovább gyengíti a megingó és vitatott egyházat. Hogyan lehetséges elérni, hogy ne minimalizáljunk semmit, miközben igazságot szolgáltatunk a valóságnak és a papok azon 97%-ának, akik becsületes emberek maradnak?

Az Egyház érdeme, hogy megpróbálta kideríteni az igazságot, és elfogadta a vizsgálódásokat, hogy lássák, hogyan élték meg a papok a papságukat. Tudjuk azonban, hogy a visszaélések többsége a nagy társadalomban történik, és ott nem indul semmiféle vizsgálat. Ezek a visszaélések sötétben maradnak, és a társadalom apránként tönkremegy, mert ha az Egyházon belül vizsgálatot folytatnak, de a bűncselekmények többsége sötétben marad, akkor semmi sem fog változni. A ma kultúrája a teljes szabadság kultúrája, mindenki azt tesz, amit akar, de az a szabadság, amely mások szabadságát és személyiségét rombolja, nem szabadság.

Nem tudom, eljutunk-e oda, hogy az egész társadalomban sor kerüljön egy átfogó felmérésre, hogy lássuk, mennyire súlyos helyzetben van az a társadalom, amelyben élünk. Az a benyomásunk, hogy egy hanyatló társadalomról van szó, az emberi értékek erkölcsi pusztulásáról. Ma már gyakorlatilag minden megengedett. Igazságosnak kellene lennünk, és átfogóbb vizsgálatot kellene folytatnunk. Mindenkinek meg kellene próbálnia helyrehozni azokat a bűncselekményeket, amelyeket a gyermekek és a sérülékeny emberek ellen elkövetett.

A hívek egy részét megdöbbentette az a javaslat, hogy az áldozatok kárpótlása céljából a vallási örökséget eladják. Egyesek ezt kettős büntetésként élik meg, mert bűnbakokat erőltetnek rájuk a tisztánlátás hiánya miatt, ráadásul kiárusítják az őseink egyházi hozzájárulásaiból reánk maradt örökséget és azokat a műalkotásokat, amelyek arról a szépségről tanúskodnak, amit a kereszténység hozott a világnak. Ez nyugtalanító számukra.

A hibákat jóvá kell tenni, de az Egyház örökségét eladni és tönkretenni nagy kár lenne. A francia egyházi hatóságoknak kell dönteniük, de úgy gondolom, a helyzetet okosan kell mérlegelni, hogy világos legyen, mit és hogyan kell tenni. Az Egyház nemcsak a papokból és a püspökökből áll, hanem a megkereszteltek teljes közösségéből. Együtt kell megvizsgálni a kárpótlás és a jóvátétel problémáját, anélkül, hogy tönkretennénk az Egyház örökségét. Hatalmas veszteség lenne az Egyház és a francia társadalom számára. Ezeket az épületeket polgári létesítményekké, szállodákká stb. alakítanák át, és ez nagyon sajnálatos lenne.

Chantal Delsol nemrégiben azt írta, hogy ez a hitelvesztéshez vezető, precedens nélküli válság egy kicsit tovább sietteti a kereszténység végét. A filozófusnő elmagyarázza, hogy nem a katolicizmus végéről van szó, hanem egy társadalmi szerveződés, a keresztény civilizáció végéről, egy szőnyegről, amit kihúznak a lábunk alól. Ön is úgy gondolja, mint ő, hogy ez a folyamat visszafordíthatatlan és már eldőlt?

A kereszténység végének a megjövendölése öngyilkossággal ér fel, mivel a Nyugatot a kereszténység alakította, kultúrája, művészete, mindene keresztény. Nem mondhatja azt, hogy a Nyugatnak vége. Meg lehet tagadni az eredetünket, a gyökereinket, ahogyan ez már el is indult az európai alkotmánnyal, de ez öngyilkosság. Olyan, mintha egy fa lemondana a gyökereiről. Az ilyen fa elpusztul. Akármilyen hatalmas egy folyó, ha elvágják a forrásától, kiszárad és eltűnik. Nem szabad előmozdítani a kereszténység végét, mert azzal a saját végünket mozdítjuk elő, öngyilkosságot követünk el. Ha a kereszténység, azaz a társadalomban olyannyira lényeges keresztény civilizáció, keresztény élet eltűnik, az öngyilkosság.

Napjaink társadalmi szerveződését látva – és II. János Pál azt mondta, hogy a Nyugat úgy él, mintha Isten nem is létezne –, ha ezt az irányvonal megmarad, akkor számomra ez öngyilkosság. A Nyugat vitte el a keresztény civilizációt Afrikába, Ázsiába. Bennünket ez a civilizáció nevelt fel, európaiak neveltek, és ha ők lemondanak erről a gazdagságról, erről az örökségről, akkor ez az álom a megsemmisülésbe vezeti a Nyugatot. Ha a kereszténység a maga kultúrájával eltűnik, egy másik kultúra lép a helyére. Iszlám kultúra, buddhista kultúra, mindaz, ami ma elözönli a Nyugatot. Önök tárt karokkal fogadják őket, de nem adják át nekik saját gazdagságukat, hanem átveszik az övékét, és nem tudom, hogyan fogják ezt túlélni.

Az embernek az az érzése, hogy a Nyugat kettős présbe került: a progresszizmus üllője és az iszlamizmus kalapácsa közé. Az Egyház szava alkalmasint erősen hathat a progresszizmus őrületeire, de sokkal kevésbé hatásos a hódító iszlámmal szemben. Olyan, mintha félne attól, hogy nem teljesíti az irgalmas szeretet parancsát, és megtiltaná magának, hogy erről beszéljen. De az iszlamizmusnak máris megvannak a mártírjai a mi országunkban is: Hamel atya, a nizzai katedrális hívei, a nantes-i pap.

Tévút a bevándorlás elősegítése. Hármas árulást követnek el Afrika és a Közel-Kelet ellen. Először is, megfosztják őket gazdagságuktól, fejlődési potenciáljuktól, ellopják tőlük szellemi tartalékaikat és a dolgos kezeket.

Másodszor, nem tartóztatják le az emberi élettel kereskedőket, az embercsempészeket, akik százával és százával ültetik be hajókba az embereket, hogy a végén a tengerbe fulladjanak. Ez bűn. Végezetül pedig: elhitetik ezekkel az emberekkel, hogy amikor ideérnek, Eldorádó és a földi paradicsom vár reájuk. Bezsúfolják őket egy táborba, nem részesülnek jó fogadtatásban és nincs munkájuk. Nem lehet mindenkit befogadni Nyugaton, tehát rossz, téves gondolat a bevándorlás előmozdítása. Gyakran a Bibliára támaszkodva azt hozzák fel, hogy Jézus Krisztus is emigrált Egyiptomba, de Jézus Krisztus Heródes fenyegetése miatt ment oda, és utána visszatért a saját hazájába. A zsidó nép többször is élt száműzöttként Mezopotámiában, de mindig visszatért.

Mindenki a saját hazájában tud kiteljesedni. Ha ezeknek az embereknek valóban segíteni akarunk, azt nem úgy kell megtenni, hogy embertelen körülmények között fogadjuk őket. Inkább abban segítsük őket, hogy otthon fejlődhessenek, otthon lehessenek boldogok. Ez nem rasszizmus, az otthoni kiteljesedésben akarjuk őket segíteni. Az Egyháznak nincsenek eszközei a fogadásukra, és fedelet sem tud biztosítani a számukra, de persze jó dolog ezek előteremtésén fáradozni. ez egy nyitás, egyfajta fogadás. Nem kritizálom az Egyház politikáját, ez is egy lehetőség, de ennek a lehetőségnek átgondoltnak, megfontoltnak, világosnak kell lennie, hogy lássuk, hogyan lehet a legmegfelelőbben fogadni ezeket az idegeneket. Én úgy látom, az országukat kell fejleszteni, és abban kell nekik segíteni, hogy otthon maradjanak. Ha itt fogadjuk őket, akkor olyan számban jöjjenek, ami hozzájárul a társadalmi és kulturális egyensúlyhoz. Legyenek fogékonyak az itteni kultúrára, mert azok közül, akik idejönnek, sokan ránk erőltetik kultúrájukat, életmódjukat, és ezt engedik nekik.

Nem akarok kioktatni senkit, de a személyes meglátásom az, hogy minden ember kiegyensúlyozott kulturális és vallási kiteljesedése csak odahaza tud megtörténni, és ő így járul hozzá ahhoz, hogy országa, földrésze boldog legyen. Az afrikaiak helyett senki nem fogja tudni fejleszteni Afrikát. Persze, a szeretetet és irgalmasságot gyakorolnunk kell, de az Egyháznak el kell gondolkodnia azon, hogy az irgalmasság nem azt jelenti, hogy valakit méltatlan életbe taszítunk és életterét a koldulásra csökkentjük. Egy embernek akkor van méltósága, ha önmaga fenn tudja tartani önmagát. Szent Pál így mondta: „Mindenki abból a kenyérből éljen, amit munkájával megkeresett.” Nem jó, ha kizárólag annyit teszünk, hogy legyen hol aludnod, és gondoskodunk rólad, ez nem irgalmas szeretet, hanem paternalizmus.

A bevándorlás olyan, mint valami második rabszolgaság. Fogadják őket Észak-Afrikában, behajózzák, ők pedig sok pénzt adnak azért, hogy meghalhassanak a tengeren. Ha ideérnek, nincs semmi munkájuk. Hogyan akarják önök így elősegíteni az emberi méltóságot? El kell gondolkodni, a bevándorlás mint jelenség mindig is létezett, de nem úgy, ahogyan napjainkban történik. Az írek kivándoroltak az Egyesült Államokba, az olaszok is emigráltak, de emberi, szakmai hozzájárulást vittek magukkal. Megkerestek annyit, amiből megéltek, nem voltak eltartottak.

Több párbeszédre és vitára van szükség ahhoz, hogy a problémát tisztességgel és az igazság szem előtt tartásával közelítsük meg, különben egy újfajta rabszolgaságot építünk.

A Traditionis custodes kezdetű motu proprio derült égből villámcsapásként érkezett, és megaláztatásként élték meg azok, akiket bizalmasan, röviden „tradiknak” hívnak. Akkor, amikor a katolikus kulturális bázis zsugorodik, vajon megengedheti magának az Egyház azt a luxust, hogy az út szélén hagyjuk ezeket a fiatalokat, ezeket a papokat? Yann Raison du Cleuziou szociológus a következőket mondta a La Croix-ban: Ez a demográfiai igazság, a legkonzervatívabb katolikusok átadták, nekik sok gyermekük volt. Az irányukban mutatott megvetés öngyilkos dolog.” Osztja Ön ezt a véleményt, vagy másképpen látja a dolgokat?

Ez kényes kérdés. Úgy gondolom, hogy az Egyház egy család, és a családban minden gyermek teljes jogú tag, és a családapának a dolga, hogy a családban biztosítsa a harmóniát és az egyensúlyt. Lehet, hogy vannak nehéz gyermekek, másokat könnyebben tudunk kezelni, de békésen össze kell őket hozni. Az elvégzett vizsgálatok szerint egyensúly létezett a mise rendes és rendkívüli formája között. Nem merült fel sok nehézség. Több óvatosságra, több figyelemre lenne szükség, hogy mindenkinek a saját gazdagságát, vallási érzékenységét tiszteletben tartsuk, és ezt akarta XVI. Benedek pápa: a rendkívüli és a rendes formával történő kölcsönös gazdagodást. Nem kell eltúlozni azt a feszültséget, amelyben néhány hét óta élünk. Az Úr nem hagyja el az ő Egyházát, vissza fogja állítani az Egyházon belüli egyensúlyt és harmóniát, mert nem normális dolog, hogy a szentségek, amelyek a keresztények egységét adják, egyidejűleg a megosztottságot segítsék elő. Ha így cselekszünk, azzal gyakorlatilag leromboljuk a keresztény hitet. Remélem, hogy vissza fogunk találni a harmóniához és az összetartáshoz.

Az egészségügyi válsággal és a misék felfüggesztésével, úgy mondják, az emberek 30%-a az újraindulás után nem tért vissza a misékre. De Franciaországban tüntetések is voltak a mise visszaállításáért, és a misét valóban újra alapvetően fontos jónak tekintik. Ön hogyan látja ezt?

Nem ez az első alkalom, hogy a világ járvánnyal néz szembe. Voltak már járványok, talán ugyanilyen súlyosak, mint ez a mostani, de a templomokat sohasem zárták be, a miséket sohasem tiltották be. Afrikában a COVID-nál sokkal súlyosabb járványok is vannak, mint például az Ebola, de a templomokat soha nem zártuk be. Nem tudom, miért hozták ezt a döntést. Igazán érdekes, hogy a COVID csak a templomokban terjed… A strandokon, kaszinókban vajon miért nem?

Meg kell teremteni a dinamizmust, és kell az akarat, hogy megvédjük a hitünket, mint a legértékesebb ajándékot, amivel rendelkezünk. A legnagyobb szegénység nem a pénz hiánya. Az ember legnagyobb szegénysége az, ha elveszíti a hitét, ha nem Isten a támasza. Ma a Nyugat a legszegényebb földrész, mert Isten már nem létezik számára, és nincs is szüksége rá. Mi anyagilag szegények vagyunk, de Istenben gazdagok. A legnagyobb gazdagságot Isten és a hit jelenti. A püspököknek támogatniuk kellene ezt a gazdagságot, iránymutatást kellene adniuk a járvány miatt bezárkózó emberek gondozására. Néhányan megtették ezt, voltak online és videomisék. A televíziós mise a kórházban fekvő betegeknek szól, de aki jól érzi magát, az nem vehet részt televíziós misén. Ez nem részvétel a misén, ez olyan, mintha az anyukám meghalna Afrikában, és én nem vehetnék részt a temetésén, hanem csak egy filmet látnék róla. Részt vettem-e anyám temetésén? Nem. Istennek személyes, fizikai kapcsolatra van szüksége, ez pedig a mise. Szólt hozzánk a prófétákon keresztül, azt mondta: meg kell testesülnöm, meg kell, hogy érintsenek, kell, hogy lássanak, ez pedig az Eucharisztiában folytatódó megtestesülés. A távmise az nem mise. Elősegíti a hit, a szentségek lerombolását, mert elég leülni a televízió elé, de ez nem ugyanaz, mint a misén részt venni. Főzhetek, teázgathatok, miközben a misét nézem.

Diocletianus császár a harmadik században betiltotta a miséket, de az afrikai keresztények mégis miséztek, éspedig az otthonaikban, és azt mondták, „mise nélkül nem tudunk élni”. Egy keresztény az Eucharisztia nélkül nem tud élni.

Teljességgel elképesztő és érthetetlen, hogy hónapokig nem tartottak miséket és bezárták a templomokat. Olaszországban láttam, ahogy a rendőrség bejött a templomba és leállított egy misét. Az ilyen nemcsak kereszténységellenes, hanem istenellenes magatartás is. El akarják vágni az embert Istentől, de nem fog sikerülni nekik. Krisztus azt mondta: „Veletek leszek az idők végezetéig”. Az Egyház sok válságon ment keresztül, de még mindig él és élni fog. Egyetlen társadalom, semmiféle politika vagy ideológia nem lesz képes elpusztítani az Egyházat, mert Krisztus jelenléte legyőzhetetlen. Az örökkévalóságig tart. Az Ő fizikai, látható jelenléte az Egyház. Nem lehet elválasztani egymástól Krisztust és az Egyházat.

Mit mondana a Boulevard Voltaire olvasóinak, hogy visszaadja nekik a reményt a gyakran nagyon sötétnek tűnő égbolt alatt? Azt, amit az imént mondott, hogy végül Krisztus nem hagyja el őket?

Közeleg az éj, Nagypénteket élünk. Nagypéntek volt Jézus életének vége, az alighogy megszületett kereszténység vége. Az apostolok elcsüggedtek. Úgy hitték, hogy Jézus a próféta, a világ megváltója, de hát már három napja eltemették. Elcsüggedtek, sőt egyesek közülük még Jézus keresztre feszítésében is szerepet játszottak: egyikük eladta őt, másikuk azt mondta, nem ismerem őt, de ez a tanítvány nem hagyta el az egyházát. Feltámadása után Jézus ismét összegyűjtötte a tanítványokat az Eucharisztia köré. Csatlakozott az úton a szomorú, hazafelé tartó emmauszi tanítványokhoz. Krisztus ezután az Ószövetségtől kezdve előveszi a hitbéli tanításokat, hogy megmutassa nekik, hogyan kellett Krisztusnak szenvednie. Felismerik őt a kenyértörésben.

Jézus a misén csatlakozik a keresztényekhez, de ha tönkretesszük a misét, vagy átalakítjuk színházzá, társasági összejövetellé, akkor nem fog csatlakozni hozzánk, és nem fog bennünket Egyházként újjáteremteni.

Krisztus Galileában is csatlakozott apostolaihoz. Egész éjjel halásztak, de nem fogtak semmit. Megkérte őket, hogy vessék ki a hálójukat a bárka jobb oldalán, és tömérdek halat fogtak. Visszatértek a partra, és Jézus, aki szólította őket, már elkészítette a kenyeret és a halat. A hal Krisztus jelképe.

Krisztus újraegyesíti Egyházát, ha mi újrakezdjük egy olyan szent liturgiával, amelyet nem ember talált ki, amely nem lett átszabva az emberre és nem horizontális, hanem az embert Istenhez vezeti. Akkor Krisztus csatlakozik hozzánk, hogy küldetést adjon nekünk az evangelizációra és arra, hogy megmutassuk az Istenhez vezető utat. Krisztus soha nem fogja elhagyni Egyházát, mindig itt lesz, amikor elbátortalanodunk. Továbbra is segíteni fogjuk azokat az embereket, akik elhagyják az Egyházat és Istent.

Sarah bíboros szavazta lejegyezte: Gabrielle Cluzel
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: bvoltaire.fr

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Autóbuszos és repülős zarándoklatok a ViaSacrával

Friss

Nagybojti rahangolo 2024 45. nap nagybojt 7. hete nagypentek

Nagyböjti ráhangoló (2024)

A nap kihívása Élj az újragondolás és az újrakezdés lehetőségével. Nagyböjti ráhangoló videósorozatot a Zarándok.ma támogatóinak segítségével készítjük. Köszönjük az eddig küldött adományokat!Ide kattintva...

popefranciswashesfeet032824 Medium popefranciswashesfeet032824 Medium

Ferenc pápa

A római Rebibbia börtön női részlegében tartott Utolsó vacsora szentmisén Ferenc pápa emlékeztetett: soha ne fáradjunk bele, hogy bocsánatot kérjünk az Úrtól és hogy...

419490356 923066296494146 2510618732943427781 n Medium 419490356 923066296494146 2510618732943427781 n Medium

Ferenc pápa

Nagycsütörtökön délelőtt a Szent Péter bazilikában Ferenc pápa elnökletével tartották meg a krizmaszentelési szentmisét, melynek során a Szentatya megáldotta a liturgikus olajokat és a...

Kapcsolódó...

Nagyböjti ráhangoló (2024)

A nap kihívása Keresd meg, hogy hogyan tudnál egy kicsivel jobban Krisztushoz tartozni? Hogyan tudod megosztani az életedet mégjobban a melletted lévő emberrel? Nagyböjti...

Nagyböjti ráhangoló (2024)

A nap kihívása Élj az újragondolás és az újrakezdés lehetőségével. Nagyböjti ráhangoló videósorozatot a Zarándok.ma támogatóinak segítségével készítjük. Köszönjük az eddig küldött adományokat!Ide kattintva...

Nagyböjti ráhangoló (2024)

A nap kihívása Vizsgáld meg az Istenről alkotott elképzeléseidet. Ha kell, értékeld át. Engedd magadhoz közel az Istent. Nagyböjti ráhangoló videósorozatot a Zarándok.ma támogatóinak...

Nagyböjti ráhangoló (2024)

A nap kihívása Vizsgáld meg: Ki tudod-e jelenteni, hogy nem tudok nélküled élni Isten. Vágyom, arra hogy Veled legyek. Hogy vessem szándékaidat és a...