Lépj kapcsolatba velünk

Tanítás

#rorate: 7 lépés a szenttéváláshoz – Kajtár Edvárd atya prédikációja

Közzétéve

Ferenc pápa Örüljetek és ujjongjatok kezdetű apostoli buzdítása adja az idei rorate szentmisék tematikáját a Pécsi Székesegyházban.

Idén tavasszal jelent meg a Szentatya Gaudete et exsultate kezdetű írása, amelyben az életszentségre hív minden Krisztus-hívőt. Ferenc pápa a szentté válás útját mindenekelőtt a nyolc boldogság lelkületében látja, hangsúlyozza azonban, hogy az nem a tilalmakkal megkötött, szomorú, keserű, búslakodó vagy erőtlen lelkületet jelenti. A korábbi évek hagyományaihoz híven a Pécsi Egyházmegye az idei adventben is hajnali szentmisére várja a híveket a Székesegyházban december 3. és 23. között. A 6.00 órakor kezdődő szentmisék követik az apostoli buzdítás gondolatmenetét, a tanítások olyan kérdéseket állítanak középpontba, mint a szent élet természete, a felebaráti szeretet, az öröm és humorérzék, vagy a küzdelem és éberség.

Pécsi Egyházmegye

Kövessenek minket! A Katolikus.ma lehetőségeihez mérten valamennyi prédikációt rögzití és közreadja.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

Reflexió

Mi, keresztények és bálványaink – gondolatok az ökumenikus imanyolcadra

Közzétéve

Sebestyén Péter atya a marosvásárhelyi Kistemplomban az ökumenikus imahéten (2018) - Fotó: Gecse utcai Református Egyházközség, Marosvásárhely Facebook oldal

-gondolatok az ökumenikus imanyolcadra, Marosvásárhely, 2019. január 20-27.

Alapige: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…” (MTörv/5Móz 16,18-20)

A hatodik nap mottója: „Erre elámul minden ember, mert fel nem foghatja, és minden aranyműves szégyent vall, a bálvány miatt, amelyet csinált. Mert öntött képei csak hiábavalóságok, még lélegezni sem tudnak. Hamis és nevetséges dolgok; ha majd eljön bűnhődésük ideje, egy szálig elvesznek. Ő a mindenség alkotója, és Izrael törzse az öröksége. A Seregek Ura a neve.” (Jer 10, 14-17)

1. Isten mindenható, és örökkévaló. A bálványok viszont csak teremtmények, vagy a saját alkotásaink. Kergetjük, hajszoljuk őket, és mindenáron meg akarjuk szerezni és megtartani, hogy ezek tartsanak életben minket, nem Isten. Holott ezek nem örök érvényűek. Birtoklásuk feljogosít a gőgre, mások leértékelésére, a tolakodásra, mi pedig nem leszünk jobbak általuk. A megszerzésükért vívott késztetés egy ördögi körbe hajszol bele minket.

A bálvány hazug, üres, hamis isten. Isten helyére állítjuk, és ezzel nevetségessé tesszük magunkat, elutasítjuk Istent, inkább magunkat  istenítjük. Hódolunk zsigeri élvezeteinknek, ösztöneinknek, vágyainknak. Mint a zsidók, az aranyborjú előtt. Mi vajon nem ezt tesszük nagyon gyakran, amikor szinte egész életünk azzal telik, hogy bálványainkat farigcsáljuk, s előttük hódolunk…? Észrevétlenül átveszik az irányítást fölöttünk, személyiségünk eltorzul, csőlátók leszünk, s egy idő után már semmi más nem érdekel minket, csak a bálvány, amely a vérünket szívja.

Ökumenikus istentisztelet a marosvásárhelyi Kistemplomban (2018) – Fotó: Gecse utcai Református Egyházközség, Marosvásárhely Facebook oldal

Ipari méretű bálványtermelés folyik, és ezeket emberi érzésekkel, hangulatokkal ruházzuk fel. Képesek vagyunk értük a szabadságunkról is lemondani. A bálványokkal behelyettesítjük Istent, őket istenként imádjuk, tetszeni akarunk nekik, kiszolgáljuk őket, kiszolgáltatottjaik és rabjaik leszünk, nem számit mit fizetünk érte, birtokolni akarjuk, és az határozza meg önazonosságunkat, amit Istentől megtagadunk, azt önként adjuk nekik… Önként, újból és újból fizetünk nekik mindent, amit csak kérnek, mert szégyen lenne nemet mondani nekik…

2. Bálványaink: a pénz (bankkártya, tőzsdemutatók, GDP), hatalom, politikaglobalizáció / haladás / fejlődés / pörgés / fogyasztás / egyenjogúság / statisztikák. Egy amerikai lelkész szerint Isten szava a Bibliában a mai embernek nem „releváns”… Mert Isten nem bánik kesztyűs kézzel velünk, ahogy ma tőle elvárnánk. Bálványozzuk a címeket / rangokat / funkciókat – milyen könnyen meghunyászkodunk és megalázkodunk egy nagyobb beosztású hivatalnok vagy főnök előtt, mert hát ’meg kell adni a tiszteletet’…, persze ez így is van. De mennyire megköveteljük, ha mások elfelejtették említeni végzettségünket. Hogy szeretünk fontoskodni magas körökben, és számunkra kedvezően befolyásolni a dolgok menetét… Bálványozzuk a munkát, hogy minél több pénzt keressünk általa. Bálvánnyá válhat a pszichológia (amely mindent kimagyaráz, elken, hárít,  és ezt toleranciának, kirekesztés-mentességnek,  a másság elfogadásának állítja be…, az élmények, a hírnév, a befolyás, a kapcsolati tőke, az önimádat, tárgyaink, önképünk, a jelszavak, a szabadság, testünk (szépség, tetoválás, szépségszalon, kényeztetjük magunkat, mert megérdemeljük…,– és a konditerembe is taxival megyünk a másik utca sarkáig, közben nassolunk…); kényelmünk, szenvedélyeink, fontossági tudatunk, a különlegességek (extrém, egyedi, ’nekem is jár’… ), a hobbiállataink (a kedvenc öleb – úgy „imádom” a cuki pofáját…–, papagáj, hörcsög – házszentelési tapasztalatok), az önismereti tréningek, a természetgyógyászat, az egészséges életmód,  és az ezzel járó eszközök-szolgáltatások, (fitnesz, diéta, homeopátia, jóga), keleti meditációk (a sorsszerűség, a stresszmentesség, a lelassult idő – talán, öt perc – keleten teljesen mást jelent, mint nekünk…

☺Buddha elbeszélése szerint Benares királya ellátogatott a vakok falujába.. Gyönyörűen fogadták, kiseperték az utcákat, feldíszítették a házakat. A király meglepődött, hogy vak emberek erre képesek, s azt mondta, hogy egy kívánságukat teljesíti. A vakok azt kérték, hogy hozzon ide egy elefántot, mert már annyit hallottak róla, de nem tudják elképzelni. Mégsem mehetett oda mindenki, hogy megtapogassa, kiválasztottak hát öt embert. Öten odamentek, megtapogatták, aztán elvitték az elefántot a faluból. Aztán a falu apraja-nagyja leült, izgatottan hallgatták, mit mond az öt kiválasztott. Az első azt mondta, hogy az elefánt olyan, mint egy hatalmas gömb, ami a levegőben lebeg. A második azt mondta, hogy olyan, mint egy óriási oszlop. A harmadik azt mondta, hogy olyan, mint egy vitorla. A negyedik azt mondta, hogy olyan, mint egy cső. Az ötödik azt mondta, hogy olyan, mint egy zsineg, aminek a végén még bojt is van. Végül pedig összeverekedtek.*

Sebestyén Péter atya prédikál az ökumenikus istentiszteleten (2018) – Fotó: Gecse utcai Református Egyházközség, Marosvásárhely Facebook oldal

Buddha azt mondja, hogy ilyenek a vallások. Valamit megtapasznalnak a kifürkészhetetlenből, de csak egy részletet, egy darabkát.  Addig nincs is baj, amíg csupán ezt hirdetik: akkor van baj, hogyha egymás ellen fordulnak. Mi keresztények nem egészen így gondoljuk. Mi hisszük és valljuk, hogy Isten megismerhető. Erre dokumentumaink vannak: Ő maga tett azért, hogy megismerjük. Feltárta magát Jézus Krisztusban. Nemcsak jelzéseket küldött, nemcsak kereste az embert, hanem emberré lett, hogy megváltson és üdvözítsen. A vallás lényege számunkra, hogy Isten mit tett értünk: önmagát adta nekünk. Ezért imádjuk őt. Egy tévés beszélgetéssorozatban, melyet †Hankiss Elemér filozófus vezetett a kilencvenes évek elején, Farkas Pál kelet-szakértő el is ismerte, hogy Buddha nem isten, nem lehet hozzá imádkozni, nem lehet őt imádni, vagyis a tízparancsolat első parancsai egy buddhista számára nem is értelmezhetőek.** A buddhista istenek is világerők, magasztos tudatállapotot jelenítenek meg, de nem befolyásolják a világ rendjét, egyszer azok is kimerülnek, és visszazuhannak az újjászületés kényszeres, alacsonyabb tudatállapotába… Akkor miért is vagyunk úgy oda a „keleti” vallásokért?…

Bálványokká válhatnak külföldi utazásaink-bakancslistáink, a welness-hétvégék, hogy legyen mivel dicsekednünk…), autónk-házunk, mint státusszimbólumok, digitális kütyüink (mobiltelefon – négy nap telt el, az öko-táborban, a természetben, amíg  a gyermek már nem akarta elővenni a mobilját, mert nem hiányzott, – ez már siker…, személyes kapcsolattartás  helyett masszírozzuk a képernyőt bambán, füldugóval…, fészbukos  jelenlétünk – ha valamit nem raksz ki a közösségi oldalra, elveszett vagy…), a természetimádat szélsőséges formái… – hús nélkül, vegánok, vegásak, fűevők, fényevők…stb.),  melyek végső soron magunktól és a másiktól is elidegenítenek…, giccses kellékek, amiktől úgymond jól érezzük magunkat. Bálványozzuk a műanyagot, – mert ez a trendi, és ezzel nem károsítjuk a természetet, s közben szemetelünk… (pl. műfenyő, művirág, nippek, kerti törpék stb.). Bálványok lehetnek hagyományaink, igazhitűségünk, megrögzött szokásaink, beidegződéseink, hitújításaink, felekezeti  berögződéseink, szubjektív érveléseink, történelmiségünk…, – és ennél meg is rekedünk. Istenítjük a hatékonyságot, a szex-istent, a juss-istent…, az élvezeteket, sőt a halált is. Beleszeretünk-lefilmezzük, leszelfizzük, ahogy meghalunk, mert ’az olyan izgis’, olyan szuper érzés…  A formák többet jelentenek, mint a lényeg, emiatt  vallásosságunk ellaposodik, elsikkad, kialszik belőle az éltető tűz, és csodálkozunk, hogy nem vonzó… „Imádjuk” az újat, a változást, a meglepit, s eldobjuk az értéket, ami időtálló…

Isten imádása az első parancs: „Uradat Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Jézus szavai: „Az az én eledelem, hogy a Mennyei Atya akaratát teljesítsem”. „Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak”, „Márta Márta,… csak egy a fontos…”, Mózes: „ne legyenek más isteneid”, Józsué, – „én és házam népe az Urat fogjuk szolgálni”.

Sebestyén Péter atya a marosvásárhelyi Kistemplomban az ökumenikus imahéten (2018) – Fotó: Gecse utcai Református Egyházközség, Marosvásárhely Facebook oldal

Miben áll Isten imádása?

3. Az imádás-imádság Istennek van fenntartva. Kizárólag Őt illeti meg a hódolat. Senki nem osztozhat rajta. Csak neki jár ki. Élni, használni, gyakorolni az imádás jeleit (keresztvetés, fohász, röpima, térdhajtás, leborulás, ének, liturgia, közös istentiszteleten részt venni, rácsodálkozni a teremtett világ szépségeiben megmutatkozó Teremtőre, megállni és elcsendesedni örömben és bánatban, siker és kudarc idején, egészségesen és betegségben) – ezzel mutatjuk ki, hogy szeretjük  Elismerjük az ő „fennhatóságát” fölöttünk. Megvalljuk, hogy Tőle származunk, tőle függünk – ez a vallás. A katekizmus szerint azért vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, szeressük, s ezáltal a mennyországba jussunk. Az imádság gyermeki kapcsolat, jótékony, édes függés, mint ahogy a gyümölcs kapcsolódik a fához, mint ahogy a szőlővessző a szőlőtőkén van, mint ahogy a gyermek ragaszkodik szüleihez. Nem beteges függés, nem a mindenáron való elszakadás végleteiben járva, hanem az a meghatározó, hogy hozzá tartoznak, tőle származnak, ő élteti őket, amíg vele kapcsolatban maradnak, addig élnek. Ez küzdelmet is jelent. A bennünk lévő vágyak, késztetések, kísértések pont az elszakadást sürgetik. Hogy vegyük semmibe Istent… Vagy éppen nehezítik vele fennálló kapcsolat működtetését. Ezért felejtünk el oly sokszor imádkozni. Létrás Szent János egyiptomi remete szerint az ima nem más, mint „örömöt termő bánat”. Szír szent Izsák szerzetes pedig az imádság önmagunkról lemondó, Istenre figyelő, sokszor nehezünkre eső munkáját a gyöngyhalászéhoz hasonlítja: százszor le kell merülni a sötét mélységbe, elviselni a tüdőt és dobhártyát feszítő nyomást, a levegő hiányát, s elfogadni, hogy néha iszapot, törmeléket markolsz meg, míg végül egyszer kezedbe akad a kagyló, benne az évekig megélhetést nyújtó igazgyönggyel… A imádság lehet néha unalmas, fárasztó,  fölösleges időtöltésnek tűnik, nincs belőle pénzre váltható hasznunk…,– mégis emberségünk igazi megnyilatkozása. Istent megismerni, vallási kötelességeinket-hitből-reményből-szeretetből megtenni, vele állandó kapcsolatot tartani – ez tesz minket igazán emberré. Ha vágyainkat, a teremtményeket bálványozzuk, azzal csak azt fejezzük ki, hogy szeretnénk „lecserélni” Istent, vagyis gyűlöljük és ki nem állhatjuk Őt…

Hogyan mondjunk ellent ennek a  bálványimádás zsigeri kísértésének?

4. – Állítsunk fel fontossági sorrendet: mire fordítjuk a pénzünket, időnket, figyelmünket… Létezik az értékek hierarchiája, rangsora. A legfontosabb érték: Isten. Tőle kaptuk az életet. Minden érték ez után következik, ennek van alárendelve. (A boldogság-felmérések is ezt támasztják alá…) Urunk Jézus mondja a hegyi beszédben: „Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre mind szükségetek van. Ezért ti elsősorban keressétek Isten országát, annak igazságát, s ezeket is mind megkapjátok hozzá.” (Mt 6, 32-33)
– Ne engedjük, hogy bármi, bárki Isten elé tolakodjon.

5. Megtérés nélkül nincs valódi Isten-imádás. Az imádás nem más, mint hódolat, leborulás, pl. a liturgiában. Alázat, elcsendesedés, szemlélődés, meghatódottság, áhítat szükséges hozzá. Erre hív a liturgia. Isten féltékeny Isten. Ő az élet Ura, azért szabadít ki bűneink egyiptomából, hogy az öve legyünk, magához akar édesgetni… A bálványok csak szédítenek, becsapnak, de egyik sem képes versenyre kelni Istennel. Nem érdemes velük „leváltani” Istent. Ne engedjünk a csábításaiknak, mert rossz irányt vesz életünk, és elfordítanak az Igaz Istentől, aki Krisztusban megmutatta nekünk igazi arcát, feltárta magát előttünk végérvényesen, van „képünk” róla, s ez már nem az ószövetségi faragott kép… Ő az Isten képmása. Őt imádja a keresztény ember. Tehát csak neki szolgálhatunk, csak Őt szolgáljuk.

„Ragaszkodj az igazsághoz, csakis az igazsághoz…” – ahogy ennek az imahétnek is a mottója jelzi.

Kedves testvérek!

Legyen bennünk alázat leborulni a Teremtő Isten előtt. Imádjuk őt örömmel, hálával, gyermeki rajongással, hogy egyre nyilvánvalóbbá legyen rajtunk, hogy Fiának képmásai vagyunk. Ámen.

*in. SZÉKELY JÁNOS: Én vagyok az út, lelkigyakorlatos elmélkedések, Bp. SZIT, 2018, 71. o.
** in. HANKISS ELEMÉR: A tízparancsolat ma, beszélgetések, Bp. Helikon, 2002, 118. o.

peterpater.com

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Tanítás

A keresztvetés jelentése és ereje

Közzétéve

Szerző:

Ferenc pápa keresztet vet (2017) - Fotó: Andreas Solaro | AFP via Getty Images

Keresztet vetünk a szentmise elején és végén, de még közben is. Imádság előtt és után is. Az őskeresztények a keresztvetésről ismerték meg egymást. De mit is jelent egész pontosan? Ebben a cikkben ennek jártunk utána.

A keresztvetéssel a háromszemélyű Isten védelme alá helyezzük magunkat. Megszenteli az életünket, áldást ad ránk, megerősít a nehézségekben és a kísértésekben.

Imádkozunk. Imánkat keresztvetéssel szoktuk kezdeni, és talán nem is gondolunk rá, hogy maga a keresztvetés is imádság. Ha az imádság lényege „lelkünk felemelése Istenhez”, ahogy Damaszkuszi Szent János mondja, akkor a keresztvetés egyértelműen ima.

„A keresztvetés nem üres gesztus, hanem hatékony ima, amellyel a Szentlélekhez, gyümölcsöző keresztény életünk védőjéhez és segítőjéhez folyamodunk.” (Bert Ghezzi)

Megnyílunk a kegyelem felé. A keresztvetés felkészít, hogy befogadjuk Isten áldását, és képessé tesz, hogy együttműködjünk kegyelmével.

Megszenteljük a napot. Ha a nap fontosabb pillanataiban keresztet vetünk, a kereszt jelével megszenteljük hétköznapjainkat.

„Minden lépésünknél és mozdulatunknál, belépéskor, kilépéskor, öltözködéskor, tisztálkodáskor, asztalnál ülve, lámpát gyújtva, karosszékbe vagy székre leülve, a hétköznapi élet minden tevékenysége közben megjelöljük homlokunkat a jellel” – írja Tertullianus.

Egész lényünket Krisztusnak szenteljük. Amikor a kezünket a homlokunktól a szívünkhöz, majd mindkét vállunkhoz visszük, Isten áldását kérjük elménkre, szenvedélyeinkre, vágyainkra és egész testünkre. Más szóval: a keresztvetés teljes valónkat, testünket-lelkünket, szívünket és elménket Krisztusnak szenteli.

„Foglaljuk bele egész lényünket – testünket, lelkünket, értelmünket, akaratunkat, gondolatainkat, érzéseinket, mindazt, amit teszünk, és amit nem teszünk –, és a kereszt jelével megjelölve erősítsük, és szenteljük meg mindezt Krisztus erejében, a háromságos egy Isten nevében” – fogalmaz Romano Guardini.

Megemlékezünk a megtestesülésről. Mozdulatunk lefelé irányul, a homloktól a mellkas felé, „mert Krisztus a mennyből leereszkedett a földre” – írja III. Ince pápa a keresztvetésről szóló instrukciójában. Ha közben a hüvelykujjat a mutatóujjhoz vagy a gyűrűsujjhoz érintjük, azzal is Krisztus kettős, isteni és emberi természetét fejezzük ki.

Kereszt a hegycsúcson – Fotó: katholisch.at

Megemlékezünk Urunk szenvedéséről. Amikor keresztet rajzolunk magunkra, alapvetően Krisztus keresztre feszítésére emlékezünk. Ezt fejezi ki továbbá, ha nyitott jobb tenyérrel, mind az öt ujjunkkal (Krisztus öt sebének megfelelően) vetünk keresztet.

Megvalljuk a Szentháromságot. Amikor az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevét kimondjuk, a háromságos egy Istenbe vetett hitünket valljuk meg. III. Ince pápa szerint ennek megerősítése, ha három ujjal jelöljük meg magunkat.

Istenre irányítjuk imánkat. Egyik kísértésünk az imádságban, hogy úgy szólunk Istenhez, ahogyan Őt elképzeljük, kozmikus szellemként vagy éppen pajtásként. Imánk ilyenkor inkább rólunk szól, mint az élő Istenről. A keresztvetés az igaz Isten felé irányít.

„Amikor a Szentháromsághoz fohászkodunk, a minket teremtő, nem pedig az általunk teremtett Istenhez szólunk. Elképzeléseinket félretéve ahhoz az Istenhez imádkozunk, akinek Ő kinyilatkoztatta magát: Atya, Fiú és Szentlélek háromságához.” (Bert Ghezzi)

Kifejezzük a Fiú és a Lélek származását. Azzal, hogy elsőként a homlokunkat érintjük, felidézzük, hogy az Atya a Szentháromság első Személye. Kezünk leeresztésével „kifejezzük, hogy a Fiú az Atyától származik”. Azzal pedig, hogy a Szentlelket említjük harmadikként, utalunk rá, hogy a Lélek az Atyától és a Fiútól származik – mutat rá Szalézi Szent Ferenc.

Megvalljuk a hitünket. A megtestesülésbe, a keresztre feszítésbe és a Szentháromságba vetett hitünk kifejezésével „kis hitvallást” teszünk, melyben szavainkkal és mozdulatainkkal hitünk lényegi igazságait nyilvánítjuk ki.

„Krisztus szereti a bátrakat, – szereti, ha valaki mer különb lenni a tömegnél.” (Szent-Gály Kata)

Segítségül hívjuk Isten nevének hatalmát. A Szentírás szerint Isten nevének hatalma van. Szent Pál írja: „Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban.” (Fil 2,10) A János-evangéliumban pedig maga Jézus mondja: „Amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek.” (Jn 14,13–14)

Vállaljuk Krisztussal együtt a keresztre feszítést. Aki követni akarja Krisztust, annak az Úr szavai szerint meg kell tagadnia magát, és fel kell vennie a keresztjét (Mt 16,25). „Krisztussal engem is keresztre feszítettek” – írja Pál apostol (Gal 2,19). Amikor keresztet vetünk, kinyilvánítjuk, hogy igent mondunk a tanítványságnak erre a feltételére.

Szenvedésünkben segítséget kérünk. Bert Ghezzi szerint vállaink érintésével arra kérjük Istent, hogy segítsen, vállaljon, vegyen vállára minket.

Felelevenítjük keresztségünket. A keresztvetéssel, amelyben újra kiejtjük a keresztelésünkkor elhangzott szavakat, „összefoglaljuk, és újra elfogadjuk keresztségünket” – írta Joseph Ratzinger bíboros.

Visszafordítjuk az átkot. Szalézi Szent Ferenc szerint a keresztvetésben „az átkot jelentő bal oldaltól az áldást jelentő jobb oldal felé” irányuló mozdulat a bűnbocsánatra és a bukás visszafordítására emlékeztet. Egyben kifejezi, hogy a jelen nyomorúságból a jövendő dicsőségbe fogunk jutni, amint – írta Ince pápa – Krisztus is „átment a halálból az életbe, az alvilágból a mennybe.”

Krisztus képére formáljuk magunkat. Szent Pál átöltözéshez hasonlítja bűnös természetünk átalakulását Krisztusban: „Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek fel az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására.” (Kol 3,9–10) Az egyházatyák Krisztus ruháitól való megfosztásával kapcsolták ezt össze. Tanításuk szerint az ember, amikor a keresztségben leveti régi természetét és újat vesz fel, részese lesz annak, amikor Krisztust megfosztották ruháitól. A keresztvetés kifejezheti, hogy részesei akarunk lenni e megfosztatásnak, majd a feltámadás dicsőségébe öltözésnek. A keresztre feszítés egészét elfogadjuk, nem csak azt, ami megfelel az ízlésünknek.

Megjelöljük magunkat Krisztusnak. Az ógörögben a jel szó megfelelője a szphragisz, amely a tulajdonlás jegyét is jelentette. Így nevezték például azt a bélyeget, amellyel a pásztor megjelölte a nyájához tartozó állatokat. Amikor keresztet vetünk, Krisztus, az igazi Pásztor tulajdonaként jelöljük meg magunkat.

Krisztus katonáinak valljuk magunkat. Szphragisznak nevezték a parancsnok nevét is, amelyet katonái bőrébe tetováltak. A keresztény ember pásztoraként követi Krisztust, ennyiben a juhokhoz hasonlítható – de nem a birkákhoz! Krisztus katonáivá kell lennünk. Mint Szent Pál írja: „Öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. (…) Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát.” (Ef 6, 13–17)

Elriasztjuk a gonoszt. A keresztvetés a sátán elleni küzdelem egyik fegyvere. Egy középkori prédikátor, Aelfric szerint „csodálatosan hadonászhat az ember a kezével, ám áldás nem származik belőle, hacsak nem vet keresztet. Ha azonban keresztet vet, a gonosz csakhamar megrémül a győzelmes jel láttán.” Egy másik, Aranyszájú Szent Jánosnak tulajdonított mondás szerint pedig a keresztvetés hatására a démonok „elrepülnek”, mert „úgy félnek tőle, mintha bottal vernék őket”.

Pecsétet teszünk magunkra a Lélekben. Az Újszövetségben a szphragisz szót pecsétnek is fordítják, például a második korintusi levélben, ahol Pál apostol így ír: „Isten az, aki minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban. Pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul a szívünkbe árasztotta a Lelket.” (2Kor 1,21–22) Valahányszor keresztet vetünk, újra megpecsételjük magunkat a Lélekben, és kérjük, hogy hatalmas működése hassa át életünket.

Tanúságot teszünk mások előtt. A nyilvános helyen végzett keresztvetés a hitünkről való tanúságtétel egyszerű formája. „Ne szégyelljük hát megvallani a Megfeszítettet! Legyen a kereszt a mi pecsétünk, amellyel bátran jelöljük homlokunkat és mindent: a kenyeret, amelyet elfogyasztunk, az italt, amelyet megiszunk; minden be- és kilépésünket, lefekvésünket és felkelésünket, utazásunkat és pihenésünket” – írta Jeruzsálemi Szent Cirill.

„Nincs fogalmunk Isten ajándékáról, és ezért igényünk sincs rá. Mint kereszténynek tudnod kell, hogy ez a szó: Isten, személynév, személyes Valakit jelöl, aki saját létének gazdagságából hívta létre a világmindenséget, szeretetből, céltudatos elgondolás szerint – és benne téged. Veled is terve van. Értelmet és akaratot adott neked, isteni hasonlóságot, hogy számára több lehess, mint a látható világ: egy ember, egy „te”, aki szeretetére szeretettel válaszolhat szabad elhatározásból.” (Szent-Gály Kata)

Az összeállítás Hajlák Attila-István atya, Az Élet célja, a Cél élete című könyve alapján készült.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Tanítás

Te is lehetsz szent! Csak 7 lépés, minden nap

Közzétéve

Térképet böngésző lány Vatikánban a Szent Péter téren (Illusztráció) - Fotó: Seven Corners

Ne tévesszük szem elől a szentté válás útjának az apró lépéseit. Szentté apró pici lépések sorozata által lehet eljutni. Ne a szentnek a végeredményét nézzük. A célt nézzük, aki Jézus Krisztus. Szentnek lenni azt jelenti, hogy olyan leszek, mint Ő, és ezt apró ki lépésekben tudom megvalósítani. Ezeket a lépéseket mindenki meg tudja tenni.

– bátorít Dr. Kajtár Edvárd plébános atya, a Liturgikus Intézet igazgatója, Ferenc pápa szavaival. Edvárd atya összefoglalt néhány fontos lépést a karácsonyra való felkészülés során  egy kora reggeli rorátés prédikációjában, amely itt nézhető vissza. Mi most ezeket összegyűjtöttük és közreadjuk írott formában is, hátha elkerülte a figyelmedet.

7 egyszerű lépés, gondolat, amely mindig gyakorolható

1. 10 perc intimitás az Istennel

Intimitás, nem versikék fogalmazása. Napi 10 perc mély egység az Istennel. Minden nap!

2. Elbuktál, elestél? Kelj föl és folytasd az utat!

Nagyobb szégyen nem fölkelni és nem folytatni, mint elesni.

3. Minden nap olvass valamennyit a Szentírásból

Valamennyit, de legyen egy valóságos találkozás, egy gondolatokkal való közösségvállalás. Egy megvilágosodás. Minden nap!

4. Minden nap tegyél jót valakivel

Legalább egyet. Akkor megérted, hogy arra lettél teremtve, hogy jót tegyél. A szent még az ellenségével is jót cselekszik.

5. Amikor imádkozol, gyakran kérd az Isten irgalmát

Magadnak. Hogy irgalmazzon neked, mert gyenge vagy és kicsi. Hogy vegyen föl és vigyen magával ezen az úton. Gyakran kérd azoknak is, akikkel élsz, akik között mozogsz, a munkatársaidra, a világra, erre az országra. Az Isten irgalma teszi teljessé a teremtés és a megváltás művét bennünk. Az tesz bennünket szentté, hogy az Isten irgalmas.

6. Tudj a gyengeségeidről, ne leplezd, ne hazudj magadnak

Tudd, hogy hol vagy gyenge, törékeny, melyek a te tipikus bűneid, amikbe könnyen visszaesel. Ha ezt nem tudatosítod, akkor örökké bukdácsolni fogsz. Nem tudod elkerülni őket. Ha tudatosítod, akkor tudsz stratégiát is kidolgozni ellenük. Tudd, hogy miben vagy gyenge, de ne törődj bele abba, hogy ilyen vagy. Legyél harcos, aki másodszor, harmadszor, ötszázadszor is föláll, és újból nekimegy az ellenségnek. Az ellenség ott van benned, a te gyengeségeid.

7. Légy szabad a pénztől

Jézus egyetlen alternatív Istent említ meg a Szentírásban. Az egy igaz Istennek egy alternatívája van az evangéliumban. Ez a mammon. Légy szabad tőle! Minden nagy bűn mögött a mammon logikája húzódik. Ha beleragadsz, mint a légy a légypapírba, akkor nem tudsz szentté válni. Szabadnak lenni tőle nem azt jelenti, hogy nem lehet sok pénzed. Lehetsz a környék leggazdagabb embere. Csak légy tőle szabad!

Edvárd atya elmondása szerint, hogy ha ezeket megvalósítod, akkor garantált a szentséged.

Kövesd a Katolikus.mát a Facebookon is!

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű