Lépj kapcsolatba velünk

Aktuális

Ruandai önkéntes templomszolga gyújtotta fel a nantes-i székesegyházat

Közzétéve

Fotó: AP

Előzetes letartóztatásba helyezték szombaton éjszaka a nantes-i székesegyház felgyújtásával kapcsolatban egyszer már őrizetbe vett, de később szabadon bocsátott önkéntes templomszolgát, mert bevallotta, hogy ő volt a gyújtogató.

Előzetes letartóztatásba helyezték szombaton éjszaka a nantes-i székesegyház felgyújtásával kapcsolatban egyszer már őrizetbe vett, de később szabadon bocsátott önkéntes templomszolgát, mert bevallotta, hogy ő volt a gyújtogató – közölte a francia város ügyészsége. A 39 éves ruandai menekült férfit először hétfőn vették őrizetbe, de akkor tagadta, hogy köze lenne a tűzhöz, és eljárás megindítása nélkül szabadon engedték. Majd szombaton is őrizetbe vették, és kihallgatása során bevallotta, hogy ő okozott tüzet három helyen: két orgonánál és az énekszöveg-kivetítő elektronikus táblánál – mondta el egy helyi napilapnak az illetékes ügyész. Hozzátette: a laboratóriumi vizsgálatok alátámasztják, hogy szándékos gyújtogatás történt a nyugat-franciaországi Szent Péter és Pál gótikus katedrálisban, emiatt eljárást indítottak a gyanúsított ellen.

A tüzek megsemmisítették az egyik orgonát, amelynek eredeti változatát még a 15. században építették, valamint Hippolyte Flandrin 19. századi francia festőművész egyik alkotását. A gyanúsított ügyvédje, Quentin Chabert a Le Monde című lapnak nyilatkozva azt mondta: védence együttműködő, és nagyon sajnálja, amit tett.

Forrás: MTI

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírdetés Élő szentmise közvetítések

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű