fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Tanítás

Sarah bíboros Budapesten: A nyugati társadalmak számára Isten meghalt, és mi öltük meg őt

Közzétéve

Fotó: Lambert Attila / Magyar Kurír

Szeptember 8. Nativitas Beatae Mariae Virginis, Kisboldogasszony napja, Szűz Mária születésének ünnepe, a katolikus és az ortodox egyház közös ünnepnapja. Ezen a napon szentelték fel a jeruzsálemi Szent Anna templomot, amelyet a keresztény hagyomány szerint Mária születése helyén, szüleinek, Joachimnak és Annának a lakóháza helyén építettek.

A Szent Szűzre emlékezve így indította tegnapi miséjén a szentbeszédet Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció nyugalmazott prefektusa, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus prominens vendége, aki a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok zsúfolásig megtelt plébániatemplomban mutatott be szentmisét. Beszédét az alábbiakban foglaljuk össze.

Sarah bíboros emlékeztetett arra, hogy Mária adta minden nép, minden nemzet megváltóját, és az ő születésével kezdődött az üdvtörténet. Máriát, ezt a szeplőtelen, bűntelen, tiszta szüzet választotta ki az Úr, mint aki méltó arra, hogy megszülje Isten fiát. Mária testben-lélekben csodaszép, az övé a legszebb, legragyogóbb lélek, amit Isten teremtett. Sarah bíboros arra kérte a híveket, hogy a Szűzanya tisztasága emlékeztessen minket az életszentségre való saját meghívásunkra, arra, hogy mi is hivatottak vagyunk, hogy Isten fogadott gyermekei legyünk.

Isten nem a világi hatalom fejedelmeként jelenik meg nekünk, hanem alázatban, kicsinységben nyilvánul meg. Nem egy gazdag ország palotájában születik, hanem egy eldugott faluban egy barlangban. Sok zsidó éppen ezért nem hitt a Megváltónak, mert egészen eltérő származásra, vagyoni háttérre, rangra számítottak. Szemükben mindenki értéktelen senki volt, akinek nincs híre, pénze, megfelelő háttere. És ez napjainkban is így van. Sokak szemében a hatalom, a birtoklás, a pénz jelent mindent, és ennek eredményeképpen megfeledkeztünk Istenről.

Erre a jelenségre – mármint hogy túlságosan is az anyagiakra koncentrálunk – sorra felhívta a figyelmet Szent II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa is. Sarah bíboros kétszer is rendkívül erősen fogalmazott: a nyugati társadalmak számára Isten meghalt, és mi öltük meg őt. Hitünket elhagyva abszolutizáltuk a szabadságot, sutba dobtuk az értékeket, nem őriztük meg a családokat. Az emberek teljes szabadságra vágyakoznak, és ehhez meg kell szabadulniuk a korlátokat támasztó Istentől, holott teljes szabadságunkat éppen az adná meg, ha ragaszkodnánk Isten parancsolataihoz. Az Istent kizáró társadalmi fejlődés nem vezethet boldogsághoz.

Fotó: Lambert Attila / Magyar Kurír

„Az Istenszeretőknek minden a javukra válik”, idézte a bíboros Szent Pált. Ne féljünk, hanem bízzunk Istenben. Nem mi üdvözítjük önmagunkat, boldogságunk és üdvösségünk Istentől függ. És Isten anyja volt az első élő tabernákulum a történelemben, aki a méhében hordta és átadta az embereknek az élet táplálékát. Igen, nehéz megértenünk hitünk legigazibb valóságát, azt, hogy Jézus valóságosan jelen van a szentostyában. Nem valami néma, mozdulatlan bálvány, hanem él, szól hozzánk, meghallgat minket, átadja magát nekünk, akik be akarjuk őt fogadni. Elkísér bennünket minden életszakaszunkban az elsőáldozástól kezdve, és törekedjünk arra, hogy minden szentáldozásnál ugyanaz járjon át bennünket, mint az első alkalommal. Az Eucharisztia Isten szeretetének a teste, ajándék, nincs ára, nem árucikk, nem lehet megvenni. Általa Jézus át akar bennünket alakítani, ahogyan János evangélista írja a bíboros által idézett evangéliumi szakaszban:

„Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.” (Jn 6, 53-58)

Mivel az üdvösséget csak Jézus Krisztus által kapjuk meg, elsőrendűen fontos, hogy életünk középpontjában álljon az Eucharisztia. Ha fáradtságot, félelmet, fájdalmat érzünk, térdeljünk le, és érezni fogjuk, hogy újjászületünk! Mindennapi életünkben legyen nagyon fontos a szentségimádás. Térdeljünk le és imádkozzunk csendben, akkor megérezzük, hogyan szól Isten a szívünkhöz. Isten lakóhelye a csend. Sajnos, a modern ember nemigen fordít időt a csendes imádkozásra. Sokaknak elpusztult a belső életre való képessége. Talán a világjárvány teremt olyan feltételeket, amelyben az otthonmaradással felfedezhetjük a csendet és a személyes imát, és rádöbbenhetünk, hogy Isten gyermekei vagyunk, hiszen – ismételte – a mai ember, aki csak időpocsékolásnak tartja az imádkozást, megölte Istent.

A szentmise végén Robert Sarah bíboros Isten áldását kérte minden jelenlevőre és Mária szeretetébe ajánlotta Magyarországot és lakóit. Örömét fejezte ki, hogy kötődést fog ezentúl érezni hozzánk és a gazdagréti plébániához, és megígérte, hogy mindannyiunkért imádkozni fog.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

Francia-orosz szakos bölcsészdiplomával, német, angol nyelvvizsgával egész életemben a nemzetközi kapcsolatok terén dolgoztam. Néhány éve nyugdíjasként boldog nagymama vagyok. Nagyon szeretek fordítani, írni, tájékoztatni, ismereteket átadni.

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tanítás

Robert Sarah bíboros: Francia föld, ébredj!

Közzétéve

Szerző:

2018 május 12-én a 36. franciaországi háromnapos pünkösdi zarándoklat zárómiséjét Robert Sarah bíboros celebrálta a chartres-i katedrálisban, 12.000 zarándok előtt.

A francia sajtót nagyon meglepte mind a beszéd, mind a megjelentek nagy száma és életkora. Így írtak:

„Lehet úgy dönteni, hogy elhallgatjuk. A sajtó nagy része amúgy is ’68 májusával foglalkozik inkább, esetleg a ramadánnal vagy az egyetemi oktatást zavarók maroknyi csoportjával. De mi szólunk, hogy aztán később ne tessék panaszkodni és rácsodálkozni: „De hát honnan van ez a sok ember?” – amikor ez a virágzó, komplexusoktól mentes ifjúság majd valamilyen oknál fogva előjön az erdőből, és már nem lehet nem tudomást venni róluk. Mert eljön ez az idő.”

2018-ban már ötven év telt el ’68 májusa óta, Daniel Cohn-Bendit pedig 73 éves volt. Ezzel szemben a pünkösdi zarándoklaton részt vett 12000 zarándok átlagéletkora 21 év volt, az őket kísérő papoké pedig 30. Damien Rieu, a nemzeti identitásért harcosan kiálló, szélsőjobboldalinak bélyegzett fiatal politikus így írt a Twitteren:

„A közösségi médiában, még azokban is, amelyek általában nem kímélik a katolikusokat, meglepett és csodálkozó vélemények jelennek meg: 12000 egybegyűlt fiatal, semmi zavargás, semmi rombolás, egyetlen papírszemét sincs a földön. Hogyan lehetséges ez a csoda? Kik ezek a jólnevelt és tisztelettudó emberek? Ki ez a közösség, amely nem hergel senkit?”

Ehhez a zarándoktömeghez szólt Robert Sarah bíboros a világhírű chartres-i székesegyházban. A homília szövegét rövidített formában adjuk közre. A teljes szöveg itt olvasható, illetve videofelvételen is megtekinthető.

Kedves chartres-i zarándokok!

“Eljött a világosság a világba az emberek közé” – mondja nekünk Jézus a mai evangéliumban – “de ők jobban szerették a sötétséget”.

És ti, kedves zarándokok, befogadtátok-e az egyetlen világosságot, amely nem csal meg: Isten világosságát? Három napon át gyalogoltatok, imádkoztatok, énekeltetek, szenvedtetek a napsütéstől és az esőtől, befogadtátok-e a világosságot a szívetekbe? Tényleg elutasítottátok a sötétséget? Azt választottátok, hogy folytatjátok az Utat és követitek Jézust, aki a világ világossága?

Kedves barátaim, engedjétek meg, hogy feltegyem nektek ezt a radikális kérdést, mert ha nem Isten a mi világosságunk, akkor minden más haszontalanná válik. Isten nélkül minden sötétség!

Isten eljött hozzánk, emberré lett. Feltárta előttünk az egyetlen igazságot, amely megment, meghalt, hogy megváltson minket a bűntől, Pünkösdkor elküldte nekünk a Szentlelket, megajándékozott minket a hit világosságával… de mi jobban szeretjük a sötétséget!

Nézzünk csak körül! A nyugati társadalom úgy döntött, hogy Isten nélkül szervezi meg magát. Mára teljesen a fogyasztói társadalom, a minden áron való haszonszerzés és a féktelen individualizmus csillogó és megtévesztő fényeinek hatása alá került. Az Isten nélküli világ a sötétség, a hazugság és az önzés világa!

Isten világossága nélkül a nyugati társadalom olyan lett, mint egy részegen kóválygó hajó az éjszakában. Már nincs benne elég szeretet benne ahhoz, hogy elfogadja a gyermekeket, hogy az anyaméhtől kezdve védelmet biztosítson számukra, hogy megóvja őket a pornográfia agressziójától.

Az Isten világosságától megfosztott nyugati társadalom már nem tudja tisztelni az időseket, nem tudja, hogyan álljon a betegek mellett haláluk óráján, vagy hogyan biztosítson helyet a legszegényebbeknek és leggyengébbeknek. Ki van szolgáltatva a félelem, a szomorúság és az elszigeteltség sötétségének. Csak ürességet tud nyújtani. Hagyja, hogy elszaporodjanak a legőrültebb ideológiák. Az Isten nélküli nyugati társadalom olyan etikai és erkölcsi terrorizmus bölcsőjévé válhat, amely sokkal virulensebb és pusztítóbb, mint az iszlám terrorizmus. Jusson csak eszünkbe, hogy Jézus azt mondta nekünk: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!” (Mt 10, 28).

Kedves barátaim, bocsássátok meg ezeket a szavakat. De józannak és realistának kell lennünk.

Ha így szólok hozzátok, az azért van, mert papként, lelkipásztorként szívből együttérzek mindazokkal, akik bolyonganak, tévelyegnek, szomorúak, nyugtalanok és magányosak!

Ki fogja őket a fényre vezetni?

Ki mutatja meg nekik az igazság útját, a szabadsághoz vezető egyetlen igaz utat, amely a Kereszt útja? Engedjük át őket a tévedésnek, a kétségbeesett nihilizmusnak vagy az agresszív iszlamizmusnak anélkül, hogy bármit is cselekednénk?

Nekünk hirdetnünk kell a világnak, hogy reménységünknek neve van: ő Jézus Krisztus, a világ és az emberiség egyetlen Megváltója! Nem hallgathatunk tovább!

Kedves franciaországi zarándokok, nézzétek ezt a katedrálist! Őseitek azért építették, hogy hitüket hirdessék! Építészete, szobrai, üvegablakai mind azt az örömet hirdetik, amit Isten szeretete és megváltása jelent. Őseitek nem voltak tökéletesek, nem voltak bűntelenek. De azt akarták, hogy a hit fénye bevilágítsa a sötétségüket.

Franciaország népe, ma ti is ébredjetek fel! Válasszátok a világosságot! Utasítsátok el a sötétséget!

Hogyan tegyétek?

Az evangélium ezt a választ adja: “Aki az igazság szerint cselekszik, az a világosságra jut”. Engedjük, hogy a Szentlélek fénye konkrétan, egyszerűen, lényünk legbensőbb rétegeiben is megvilágítsa életünket.

Az igazság szellemében történő cselekvés azt jelenti, hogy Istent helyezzük életünk középpontjába, mint ahogyan ennek a katedrálisnak a középpontjában is a Kereszt áll.

Testvéreim, határozzuk el, hogy Felé fordulunk minden nap! Most, ebben a pillanatban fogadjuk meg, hogy minden nap tartunk néhány perc csendet, amikor Isten felé fordulunk, hogy azt mondjuk neki: “Uram, uralkodj bennem! Neked adom egész életemet!” Csend nélkül nincsen fény sem. A világ szünet nélküli zaja a sötétséget táplálja és megakadályozza, hogy Isten felé forduljunk.

Kedves paptestvérek, most külön hozzátok szeretnék szólni. A szentmiseáldozat az a hely, ahol világosságot találtok szolgálatotokhoz. A világban, amelyben élünk, állandóan mozgásban vagyunk, nem törődünk azzal, hogy megálljunk, és kis időt szakítva valami nyugodt helyre menjünk, megpihenjünk egy kicsit, magányban és csendben, az Úr társaságában. Nagy veszélyt jelentene, ha “szociális munkásoknak” tekintenénk magunkat. Akkor már nem Isten világosságát vinnénk a világba, hanem a saját világosságunkat, és az emberek nem ezt várják.

Tudjunk összeszedetten Isten felé fordulni a tisztelettel, csenddel és szentséggel teli liturgikus ünneplésben. Ne találjunk ki semmi újat a liturgiában. Fogadjunk el mindent Istentől és az Egyháztól. Ne keressük a látványosságot vagy a sikert. Papnak lenni elsősorban nem azt jelenti, hogy sokat kell tenni. Hanem azt, hogy legyünk ott az Úrral a kereszten! A liturgiában az ember szemtől szembe találkozik Istennel. A liturgia az a legmagasztosabb pillanat, amikor Isten arra tanít bennünket, hogy „Fiának képmását öltsük magunkra, így lesz ő elsőszülött a sok testvér között.” (Róm 8, 29). A római rítus rendes és rendkívüli formájában egyaránt az a lényeg, hogy a kereszthez, Krisztushoz, a mi Mindenünkhöz és egyetlen látóhatárunkhoz fordulunk! Akár a rendes, akár a rendkívüli formában tesszük, mindig úgy ünnepeljünk, mint ma is: nemes egyszerűséggel, felesleges terhek nélkül, hamis, művi és teátrális díszítgetés nélkül, átérezve a szentséget és mindenekelőtt Isten dicsőségét tartva szem előtt.

Kedves paptestvérek, legyetek biztosak abban, hogy a papi nőtlenség ezt a Krisztussal a Kereszten való együttlétet hirdeti a világnak. Vannak, akik újból felvetették azt a tervet, hogy a cölibátust leválasszák a papságról, és a papi rend szentségét „lelkipásztori okokból vagy szükségszerűségből” házas férfiak (viri probati) is felvehessék. Ez a terv a valóságban azzal a súlyos következménnyel jár, hogy végleges szakítás következik be az apostoli hagyománnyal. Emberszabású papságot fabrikálunk, de nem adjuk tovább, nem örökítjük át az engedelmes, szegény és erényes Krisztus papságát. A pap nemcsak “alter Christus” egy másik Krisztus, hanem valóban “ipse Christus”, ő maga Krisztus!

Nektek, kedves keresztények, kedves elkötelezett világiak, nyomatékosan azt mondom: Ne féljetek elvinni a világnak Krisztus világosságát! Az első tanúságtételt saját példátokkal tehetitek: cselekedjetek az Igazság szerint! Családotokban, hivatásotokban, társadalmi, gazdasági és politikai kapcsolataitokban Krisztus legyen a világosságotok! Ne féljetek tanúságot tenni arról, hogy örömötök Krisztustól származik! Ne rejtsétek el reményetek forrását! Ellenkezőleg, hirdessétek, legyetek tanúi! Evangelizáljatok! Az egyháznak szüksége van rátok! Emlékeztessetek mindenkit arra, hogy csak “a megfeszített Krisztus mutatja meg a szabadság igazi jelentését”(1). Szabadítsátok fel Krisztussal azt a szabadságot, amelyet ma az ember önpusztítására irányuló hamis emberi jogok tartanak rabságban.

Kedves szülők, nektek egy különleges üzenetet szeretnék küldeni.

A mai világban apának és anyának lenni olyan kaland, amely tele van szenvedésekkel, akadályokkal és gondokkal. Az Egyház köszönetet mond nektek! Köszönöm, hogy nagylelkűen magatokat ajándékozzátok!

Legyen bátorságotok, hogy gyermekeiteket Krisztus világosságában neveljétek. Néha az uralkodó széllel szemben kell majd küzdenetek, és el kell viselnetek a világ gúnyolódását és megvetését. Dehát nem azért vagyunk itt, hogy a világ tetszésére legyünk. „Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.” (1Kor 1,23-24).

Ne féljetek! Ne adjátok fel! A pápák hangja révén az Egyház, különösen a Humanae Vitae enciklika óta, prófétai küldetést bíz reátok: tegyetek tanúságot mindenki előtt az Istenbe vetett örömteli bizalomról. Isten a természet rendjének intelligens őrzőivé tett minket. Azt hirdetitek, amit Jézus egész életével megmutatott nekünk: „A szabadság a szeretetben, azaz önmagunk adományozásában teljesedik ki”(2).

Kedves Édesapák és Családanyák, az Egyház szeret benneteket! Ti is szeressétek az Egyházat! Ő a ti édesanyátok. Ne csatlakozzatok azokhoz, akik gúnyolódnak és nevetnek rajta, mert nem látnak mást, mint az évszázadok megpróbáltatásaitól és szenvedéseitől megöregedett arcának ráncait. Még ma is szépséges, és sugárzik a szentségtől!

Végezetül hozzátok szeretnék szólni, fiatalok, akik ma oly sokan eljöttetek!

Először azonban hallgassatok meg egy régi bölcset, akinek nagyobb tekintélye van, mint nekem. Szent János evangélistáról van szó. Nem csak életével adott példát, hanem írásos üzenetet is hagyott a fiataloknak. Első levelében olvassuk ezeket a megindító szavakat, amelyeket egy Vén intézett az általa alapított egyházak fiataljaihoz. Hallgassátok meg erővel, bölcsességgel és melegséggel teli szavait: „Írtam nektek, ifjak, hogy erősek vagytok, az Isten tanítása bennetek van, és legyőztétek a gonoszt. Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van!” (1Jn 2,14-15) (3)

A világ, amelyet nem szabad szeretnünk és amelyhez nem szabad alkalmazkodnunk – jegyezte meg Raniero Cantalamessa atya 2018 nagypénteki szentbeszédében – nem az a világ, amelyet Isten teremtett és szeretett, hanem egy másik világ; az, amilyenné a Sátán és a bűn uralma alatt vált. Az emberi természetet tagadó és a családot tönkretevő ideológiák világa.

Az ENSZ struktúrái új globális etikát erőltetnek ránk, és napjainkban elsöprő hatalomra tettek szert, amely a technológia korlátlan lehetőségei révén az éterben terjed. Sok nyugati országban ma már bűncselekménynek számít, ha valaki nem akarja alávetni magát ezeknek a borzasztó ideológiáknak. Ezt nevezzük konformizmusnak, a korszellemhez való alkalmazkodásnak. A 20. század egyik nagy hívő költője, a brit Thomas Stearns Eliot verse többet mond erről, mint könyvek egész sora: „A szökevények világában dezertőrnek látszik az, aki a másik irányba megy.

Kedves fiatal keresztények, ha egy Vén, mint Szent János, is szólhat közvetlenül hozzátok, akkor én is buzdítalak benneteket. Harcoljatok minden törvény ellen, amely a természettel ellentétes, amelyet rátok akarnak kényszeríteni, szálljatok szembe minden élet- és családellenes törvénnyel. Legyetek azok között, akik az ellenkező irányba mennek! Merjetek az árral szemben úszni! Számunkra, keresztények számára az ellenkező irány nem egy hely, hanem egy személy, Jézus Krisztus, Barátunk és Megváltónk. Különleges feladatotok van: meg kell menteni az emberi szerelmet attól a tragikus sodródástól, amelybe zuhant, és amelyben a szerelem már nem önmagunk ajándékozása, hanem csak a másik ember gyakran erőszakos, zsarnoki birtoklása.

Kedves fiatalok, biztosan gyakran tapasztaljátok lelketekben a sötétség és a világosság harcát. Néha elcsábítanak titeket a világ könnyű örömei. Papként, teljes szívemből mondom nektek: ne tétovázzatok! Jézus mindent meg fog adni nektek! Ha követitek őt, hogy szentek legyetek, semmit sem veszítetek! Elnyeritek az egyetlen Örömöt, amelyben sohasem csalódtok!

Kedves fiatalok, ha ma Krisztus arra hív benneteket, hogy papként vagy hittérítőként kövessétek őt, ne habozzatok! Válaszoljatok egy lelkes és feltétel nélküli igennel! Micsoda kegyelem, micsoda öröm, hogy Isten úgy dönt, hogy szüksége van rátok!

A Nyugatot a szentek és a mártírok evangelizálták. Titeket, mai fiatalokat várnak a nemzetek, ti lesztek az új evangelizáció szentjei és mártírjai. Országaitok szomjúhozzák Krisztust! Ne okozzatok csalódást! Az Egyház bízik bennetek! Imádkozom, hogy ma, ezen a szentmisén sokan válaszoljatok Isten hívására, hogy kövessétek őt, mindent elhagyjatok érte, az ő világosságáért. Ne féljetek, Isten az egyetlen barát, aki soha nem okoz csalódást nektek!

Amikor Isten szólít, szava radikális. Ez azt jelenti, hogy egészen a gyökerekig hatol. Kedves barátaim, nem arra vagyunk hivatottak, hogy középszerű keresztények legyünk! Nem, Isten a teljes önátadásra hív minket, a test vagy a szív mártíromságára!

Kedves franciák, országotokat a kolostorok tették civilizálttá! A keresztény Európát azok a férfiak és nők építették fel, akik vállalták, hogy radikálisan, a végsőkig követik Jézust. Franciaország népe, Nyugat népei, a békét és az örömöt csak úgy találhatjátok meg, ha egyedül Istent keresitek! Térjetek vissza gyökereitekhez! Merjetek mindannyian néhány napot eltölteni egy monostorban! Ebben a tolongó, csúf és szomorú világban a kolostorok a szépség és az öröm oázisai. Bennük megtapasztalhatjátok, hogy igenis lehetséges Istent egész életetek középpontjába helyezni. Megtapasztaljátok az egyetlen örömet, amely nem múlik el!

Kedves zarándokok, ne akarjunk sötétségben élni. Válasszuk a világosságot! Kérjük a Boldogságos Szűz Máriát, hogy tudjunk igent mondani, teljes mértékben, ahogyan ő tette. Hogy tudjuk hozzá hasonlóan befogadni a Szentlélek fényét. Kérjük ezt a legszentebb Anyát, hogy a szívünk olyan legyen, mint az övé, amely semmit sem tagad meg Istentől, lángol a szeretettől Isten dicsősége iránt és arra vágyik, hogy hirdesse az örömhírt az emberiségnek. Kérjük, hogy szívünk olyan nagy legyen, mint Mária szíve, az Egyház nagyságához, Jézus Szívének nagyságához hasonlatos!

Így legyen!

  • Szent II. János Pál, Veritatis Splendor, 85.
  • Szent II. János Pál, Veritatis Splendor, 87.
  • Szent Jakab hozzáteszi:  „Házasságtörők, nem tudjátok, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Aki tehát a világgal barátságban akar lenni, az ellensége lesz Istennek.” (Jak4, 4) A nyugati világ Szent Jakab szavainak vitathatatlan illusztrációja.
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Tanítás

Az apostolok küldetése

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Cathopic

Gondolatok a szeptember 22-i Evangéliumról

„Jézus összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik az ördögök fölött és a betegségek gyógyítására. Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsák meg a betegeket. „Semmit se vigyetek az útra – hagyta meg nekik –, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, se egy váltás ruhát. Ha egy házba betértek, ott szálljatok meg és onnét induljatok tovább. Ha valahol nem fogadnak be benneteket, hagyjátok ott a várost, és még a port is rázzátok le lábatokról ellenük tanúságul.” Útra keltek hát, bejárták a falvakat, mindenütt hirdették az evangéliumot és gyógyították a betegeket.” (Lk 9,1-6)

Újra és újra ámulatba ejtő, hogy milyen finom a mi Urunknak a pedagógiája. Szinte gyakornokokként küldi ki apostolait maga előtt, olyan helyekre, olyan településekre, ahová maga is menni készült.

Kiküldetés kettesével, de a feladat még nem teljesen élesben megy. Akár bátoríthatták is egymást a tanítványok: ha valamit elhibázunk, nem katasztrófa, nem égbekiáltó hiba, hisz jön utánunk a Mester és a beteget, akit nekünk nem sikerült, Ő majd meggyógyítja. Ha valaki olyat kérdezne tőlünk, amire nem tudunk válaszolni, jön majd Jézus, és tőle mi is megkérdezhetjük. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy szerettük volna, megkérdezzük az Urat, hogyan kellett volna jól csinálni.

Micsoda előrelátó, lehetőségeket biztosító, görcsöket oldó pedagógia! A tanítványok nyilván nem csak a betegeket gyógyították meg és nem csak ördögöket űztek ki, hanem válaszolgattak is, amikor a csodáik láttán a jelenlévők faggatni kezdték őket, ki ez a Názáreti Jézus, akinek a nevében ilyen áldások fakadnak általuk.

Akkor nyilván elbeszélték mindazt, amit láttak és hallottak. Csodákat és jeleket, de hozzá mindazokat a tanításokat és példabeszédeket is, amelyeket csak vissza tudtak idézni az Üdvözítő szavaiból. Kenyérszaporítások, vízen járás, csodálatos halfogás, ördögűzések, beteggyógyítások, halottfeltámasztások és sorolhatnánk.

A názáreti Jézus nemcsak mester, hanem Gondot viselő tanító is. Ő tudja már, hogy nemsokára eljön az ő szenvedésének az órája és az Emberfiát felfeszítik a keresztnek borzalmas bitófájára. Az apostolok pedig majd magukra maradnak. Igaz, eljön a Szentlélek, a Vigasztaló, de akkor már úgy szól majd a küldetésük, hogy most már ők a Mesterek, ők az igazság letéteményesei. Az ő feladatuk lesz az, hogy az új szövetségnek az örömhírét eredményesen vigyék el a világ minden szegletébe.

Milyen előrelátó a mi Urunk! Jóllehet előre a szívükbe véste, hogy „Nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke fog szólni belőletek és általatok”, mégis, milyen jó lehetett az apostoloknak, hogy amikor eljutottak távoli országokba, nem a nulláról kellett kezdeniük, hogy milyen is az, továbbadni, hogy az Isten országa közöttetek van. Hiszen az első, – igaz, nehéznek tűnő, mégis mámorító eredménnyel végződő – útjukon már túl voltak. A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, nevedre még az ördögök is engedelmeskedtek nekünk.”

És mit mondott erre a mi Urunk? „Így válaszolt nekik: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek. Nem fog ártani nektek semmi. De mégse annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” (Lk 10, 17-20)

Jézus öröme

És ez volt az az óra, amikor Jézus felujjongott a Szentlélekben: „„Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek.”

Az apostolok felé pedig így folytatta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és király akarta látni, amit ti láttok és nem látta, hallani, amit ti hallotok és nem hallotta.” –  De ti hallhattátok, és látjátok. Elfogadjátok-e a küldetést, amire hívlak benneteket? Elfogadjátok-e, hogy nem lesz mindig hozsanna és örömujjongás körülöttetek, hanem sokszor inkább üldözésben lesz részetek? Az apostolok elfogadták, és mártír módon adták életüket az örömhír továbbadásáért.

Tegyük fel magunknak a kérdést:

Megteszem-e én is mindazt, ami az én küldetésem szól az Úr szőlőjében?

Amen.

Horváth Zoltán diakónus szentbeszéde
elhangzott a Városmajori Jézus Szíve plébániatemplomban 2021. szeptember 22-én.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Tanítás

Véletlen, vagy a Jóisten akarata?

Közzétéve

Szerző:

Áder János magyar köztársasági elnök tanúságtételében azt emelte ki, mindannyian kapunk jeleket, melyek Isten jelenlétére, életünkre gyakorolt hatására utalnak. Az államfő ezt három saját történettel szemléltette.

A váratlan eseményeknek az ember lelkére gyakorolt hatásáról elmélkedett az Eucharisztikus Kongresszuson elmondott pénteki tanúságtételében Áder János. A magyar államfő feltette a kérdést: ezek a váratlan események miért velünk, miért így történnek? Kétféle válasz szokott születni: a „véletlen volt”, illetve a „Jóisten akarta így”.

A magyar köztársasági elnök beszédét három eseményre, három saját élményre fűzte fel.

Az első történet 2013-ban történt, egy vatikáni hivatalos látogatásra készültek. A Szentatyának három ajándékot vittek: egy ezüstserleget, Szent Pál leveleinek magyar nyelvű kiadását 1953-ból, illetve vizet Mátraverebély–Szentkút búcsújáró kegyhelyéről. És itt jött a „véletlennek” nevezett események sorozata – idézte fel az elnök.

Vajon véletlen-e, hogy a harmadik ajándék épp erről a kegyhelyről érkezett, hogy Róma felé utazva olvasta a hír, mely szerint felújítják és bővítik ezt a búcsújáró helyet, hogy Ferenc pápa Rómában az államfő családtagjainak homlokát ezzel a vízzel jelölte meg, hogy a magánmegbeszélésükön a téma a teremtett világ védelme volt, melyről a pápa ekkor enciklikát készült kiadni és erről épp Áder tájékoztathatta a közvéleményt – sorolta. Sőt – folytatta – a miniszterelnök naptárában szerepelt a kegyhely alapkőletétele, ő azonban egy sportsérülést szenvedett, ezért az államfőt kérte fel helyettesítésre.

Áder János idézte Ferenc pápa Laudato Si’ című enciklikájából az imát, melynek egyik mondata így szól: „szoros egységben vagyunk minden teremtménnyel végtelen világosságod felé vezető utunkon”.

A magyar államfő második története beszédtechnika-órájához kapcsolódott. Tanára, Vadász Ágnes közreműködésével Égre néző – Isten jelenléte a magyar költészetben címmel magyar istenes versek gyűjteményét állították össze. Ebben a kötetben Áder egyik kedvence József Attila: Isten itt állt a hátam mögött… című verse. Felidézte, a megjelenés évében tartottak egy fogadást a Magyarországon és a határon túl szolgálatot teljesítő egyházi méltóságoknak. Szabó István református püspöknek idézte a vers első két sorát: „Az Isten itt állt a hátam mögött / s én megkerültem érte a világot.” Mire a protestáns egyházi vezető ezt kérdezte tőle: „És miért nem fordultál meg?”

Áder János a harmadik történetet egy mellékszállal kezdte, mely a hit és tudomány viszonyáról szólt. Felidézte, Darwin: A fajok eredete című könyvének konklúziója így szól: „Nem nagyszerű dolog-e az a nézet, hogy a Teremtő az életet, annak különböző képességeivel, eredetileg egy csekély számú formába adta bele, sőt talán csak egybe? (…) Majd ebből az igen egyszerű kezdetből oly sok csodálatraméltó forma fejlődött és fejlődik ki továbbra is?” Freund Tamás agysebésznek Francis Collins: Isten ábécéje című könyvéhez írt előszavában pedig így fogalmazott: „Én azt vallom, hogy az emberi agy képessé vált arra, hogy befogadja az isteni energiát, az erkölcsi törvényeket, a jó és a rossz képességét, és mindezzel együttjáróan az ellenállhatatlan késztetést, létezésünk értelmének és a teremtő Istennek a megismerését.”

Áder két művész, a festő Salvador Dalí: Keresztes Szent János Krisztusa című festményét és a magyar költő, Weöres Sándor: Kereszt-árnykép című versét állította párhuzamba, úgy vélte, mindkét művészeti alkotás révén Krisztus keresztre feszítése kozmikussá válik: a szenvedő arc nem látszik, de a művekben benne van a megfeszítés borzalma, a feltámadás ereje és a mennybemenetel misztériuma.

A magyar államfő a Covid-járványra is kitért beszédében. Ismertette, felesége kurátorságával alapítványt hoztak létre a koronavírus-árvák támogatására, az alapítványt pedig Regőczi István atyáról nevezték el. Megrázó példákkal is illusztrálta az alapítvány létjogosultságát. Felelevenítette annak az édesapának az esetét, akinek felesége várandósan hunyt el, a kisbabát megmentették, azóta a férfi a csecsemővel együtt hét gyermeket egyedül nevel. A másik szívszorító eset annak a 18 éves fiatalnak a története, aki édesanyjával élt. Az asszony a járvány áldozata lett, a fiút pedig felvették egyetemre. Diákként csupán az árvaellátás az egyetlen bevétele. A harmadik eset négy kiskorú gyermeké, akiket szülik elhunyta után a nagyszülők neveltek. A nagyszülők szintén a koronavírus áldozatai lettek. Nagynénjük vette magához az árvákat, de a lakhatási körülmények szűkösek.

A karitatív tevékenységek során felmerülő kérdésekre egy, a járvány miatt özveggyé vált hölgy levelét idézte, aki azért adott hálát, hogy megtapasztalhatta, nincs egyedül, Isten „angyalait küldte hozzá”, akik vele imádkoztak, meghallgatták, kézen fogták, átölelték.

A köztársasági elnök tanúságtételét annak a tanulságnak a levonásával zárta, mely szerint Isten keresése és befogadása cselekvést kíván, nem lehet passzív. „Jeleket mindannyian kapunk, csak rajtunk múlik, hogy sztorinak vagy példázatnak tekintjük, csak rajtunk múlik, hogy a véletlen vagy Isten keze munkáját látjuk benne”. Úgy véli, ha „jól sáfárkodunk a ránk bízott tálentumokkal”, ha szívünkben, lelkünkben, cselekedeteinkben keressük Istent, akkor meg is találjuk Őt.

A tanúságtétel teljes egészében a fenti videóban nézhető vissza.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!
Hírdetés Adventi ráhangoló videós lelkigyakorlat

Népszerű