fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Család

Sérült gyermek: hogyan lehet ezt a megpróbáltatást megélni a családban?

Egy sérült gyermek születése olyan próbatétel, amely átalakítja egy család életét. De vajon kevésbé lesz boldog a család?

Közzétéve

Fotó: Shutterstock

Egy férfi és egy nő házasságot köt, majd úgy döntenek, hogy családot alapítanak. Aztán egy nap gyermekük születik, aki másmilyen. Bombaként éri őket a hír és felborítja elképzelésüket, amit házaspárként elterveztek.

Corentin szülei fiuk születésekor értesültek Down-szindrómájáról. Egy másik családban, Florence számára, akinek 17 évesen stroke-ja volt, már semmi sem lesz többé a régi. Madeleine 5 éves korában lett többszörösen fogyatékos. Mindegyik esetben a szülők «fájdalmas», «rémisztő», sőt «áthidalhatatlan» jelzővel festik le megpróbáltatásaikat. Felelősnek érzik magukat és olykor házastársukra is neheztelnek. Olyan bűntudat ez, amit – hacsak nem alakul át az ima segítségével vagy a megszentelődés útján –, olykor a házasság megromlásához vagy akár váláshoz is vezethet.

Egyesek úgy vélik, hogy Isten állította őket ez elé a próbatétel elé. Szüntelenül ismételni kell nekik, hogy Isten szereti őket. Segíteni kell őket abban, hogy elfogadják szeretetét, amely sérült gyermekük adományain át árad. «De miért velem történik ez?», sír Anne, amikor rádöbben, hogy Madeleine már soha többé nem fog tudni beszélni. De a hit általa megjárt útján a «miért?» kérdése átalakul, és «mi végett? Mi ennek a célja?» lesz belőle. Ez az út a sötétségből a világosságba vezette őt.

A kegyetlen bejelentés után el kell gyászolniuk magukban az ideális gyermekről kialakított képet, vagy azt a gyermeket, akit ismertek. Gyakran a tehetetlenség, az igazságtalanság és a bűntudat érzése követi egymást és sújtja le őket. Mindennapi életük is nagyon fáradságos. Folyton küzdeniük kell az intézményekkel vagy éppen ellenük. Vannak, akik a világot is bejárják, hogy forradalmi módszert találjanak, ami elősegítheti gyermekük fejlődését. Néha szembe kell nézniük mások vádaskodó, gúnyos vagy sajnálkozó tekintetével. Aztán ott van a kudarctól való félelem, hogy gyermekük már nem fejlődik tovább, vagy rájön a fogyatékosságára. De néha azt is szégyenként élik meg, hogy nem sikerült «normális gyermeket» világra hozni, jegyzi meg Priscilla Werba, fogyatékosságokra specializálódott logopédus, emlékeztetve arra, hogy «az esetek többségében genetikai rendellenesség áll fenn.»

Minden szülő szembesül határaival. Sokan felnőnek ehhez, nagyobbak lesznek a feladattól. Azok a szülők, akik ilyen megpróbáltatást éltek át, rendkívül érettek. Néhányan olyan erőre lelnek, amely több náluk: megtapasztalják az elfogadás, az Istenre való ráhagyatkozás, a benne való bizalom ajándékát. Ezt az ajándékot már az elején megkaphatják vagy megtalálhatják a nehézségek során, amikor már nem elegendő az emberi erő.

Ez a helyzet Anne-nal is, aki kezdetben azt akarta, hogy vegye el tőle Isten gyermekét. Egy zarándoklaton azonban megszűntek szenvedései. Madeleine-t a kereszt lábához tette, ahová nehézségeiket teszik az emberek: «Akkor hirtelen éreztem, hogy a Szentlélek elárasztott békéjével. Egy problémával érkeztem ide és egy gyermekkel távoztam. Isten súlyos csapást mért rám: Madeleine fogyatékossága átalakította életünket. A kislányunk már nem ’fogyatékos’, ő Madeleine. Ahogyan mindannyiunknak, neki is szerepe van a Földön. Már nem szükséges többé vele beszélnem, hisz örök közösségben vagyunk». A «gyász» akkor ér véget, amikor a család elfogadja a gyermek másságának korlátait, olyannak szeretik őt, amilyen, és örülni kezdenek az általa hozott ajándékoknak és csodáknak.

A testvéreknek is alkalmazkodniuk kell

Nemcsak a szülőkről van szó. A szégyen, a féltékenység gyakori érzések a testvéreknél, s ez minden családban jellemző. Nem fogyatékos öcsit vagy húgocskát választottak. A másság megrázhatja a család háza népét, különösen akkor, amikor a sérült családtag viselkedése problémás. A fogyatékossággal élő gyermek több időt, meghallgatást és figyelmet igényel a szülők részéről. A többi gyermeknek felelősebbnek és önállóbbnak kell lennie. A kisebbeknek nem könnyű felnőniük, ha fogyatékkal élő testvérük van, aki kényszerűen korlátozott a cselekvéseiben. Azonban Priscilla Werba szerint, «minél nagyobbak a testvérek, annál könnyebb a gyász útja». A testvérek szelídséget, szeretetet és kedvességet hordoznak. A gyerekek bekapcsolódnak és átveszik a stafétabotot. Sybille meséli:  «Florence egyik testvére teljesen empatikus vele, olyan, mintha átérezné szomorúságát és zavartságát».

A fogyatékosságot megtapasztalva a testvérek természetes egocentrizmusa háttérbe kerül. Emberi szempontból nagyon gazdagító, ha szembesülünk a mássággal. Ez gyötri Marie-t, aki soha nem élt együtt testvérével, Jacques-Henri-val, mert az nagyon fiatalon intézetbe került. «Visszatekintve valódi hiányt jelent, mert napi jelenléte talán felemelt volna minket».

A támogatás elengedhetetlen

A családoknak segíteni kell erőfeszítéseikben, hogy pihenni tudjanak. Elméletileg a fogyatékossággal élő gyermekek integrálhatók az iskolai rendszerbe. De a gyakorlatban ez sokkal bonyolultabb. Nem minden gyermek alkalmas az iskolai oktatásra, néhányuk gyógypedagógiai intézménybe kerül. A fogyatékossággal élő gyermekek többsége részképzésben vesz részt.

A lelki vezetés valódi támogatást nyújthat családoknak. A családtagok imádságos és szeretetteljes jelenléte nagyon fontos volt Florence számára is, amikor agyvérzése után kómában volt. Ma közel 100 ember találkozik kétévente egy zarándoklaton, hogy hálát adjon az életéért. Számos keresztény szervezet szervez találkozókat, foglalkozásokat, ahol lehetőség nyílik kérdések feltevésére, ahol megoszthatják gyakorta nehéz mindennapjaik tapasztalatait hasonló helyzetben lévő emberekkel, és segítséget kérhetnek a szakemberektől.

Amikor Anne azt kérdezte, hogy valóban érdemes-e elvinnie lányát keresztény összejövetelekre, egy pap ezt válaszolta neki: «A fogyatékkal élők lényeges szerepet töltenek be az egyházban. Elengedhetetlenül fontos, hogy ők is Krisztus testének részei legyenek.» Amikor elgondolkodott arról, vajon Madeleine áldozhat-e, egy másik pap ezt mondta neki: «Ő sokkal érettebb, mint más gyerekek. Ez az egyedüli eledele, amit nem vonhat meg tőle». Madeleine a kiengesztelődés szentségében is részesül, mondja Anne. «Madeleine nem angyal, hanem ő is emberi lény, aki ugyanúgy részesült az áteredő bűnből».

Fogadjuk el, hogy a gyermeknek más lesz a felnőtt életformája

A legnagyobb nehézséget az okozza, amikor a gyermek felnő, vagy ha az édesapa meghal. Előfordul, hogy az édesanya függővé válik a sérült gyermektől, akitől már nem tud elválni. Ám egyszer a sérült gyermeknek is el kell hagynia a fészket. A másik oldalról pedig őszintének kell lenni a sérült személyekkel és el kell nekik mondani, hogy az édesanyjuk, épp úgy mint majd ők is, egy napon meg fog halni.

Vannak egyesületek, amelyek átveszik a gondoskodást és új lakóhelyet kínálnak, ahol a «befogadott» személy továbbfejlesztheti tálentumait és átadhatja azokat másoknak. A szülőknek el kell fogadniuk, hogy gyermeküknek más lesz a felnőtt életformája, ami igazi elengedést követel. Gyakran fájdalmas, de örömökkel, győzelmekkel és különösen szép találkozásokkal teli út. Először felfogásunknak, hozzáállásunknak kell megváltoznia. A mássággal élő emberek olyan ajándékokat hoznak, amelyek átalakíthatják a körülöttük élők életét.

Írta: Marie-Allys Ducellier
Fordította: Hegedüs Katalin
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Család

4 mondat, amit soha nem mondj Jézusról a gyermekednek

Vannak mondatok, amelyeket néha gondolkodás nélkül kimondunk, pedig előfordulhat, hogy fokozatosan eltávolítják gyermekünket Istentől.

Közzétéve

Szerző:

Ahogy a kis Anna mondja a Mister God, This Is Anna (Isten bácsi, itt Anna beszél) című könyvben, Istent kis skatulyákba rakhatjuk. Például túl gyakran mutatunk a gyerekeknek egy olyan Istent, aki “hasznos”, mert jutalmat oszt, csodákat tesz, mindenre megfelelő magyarázattal szolgál, vagy akivel mondjuk ijesztgetni lehet, mint egy mumussal. Az ilyen mondatok örökre befolyásolhatják gyermekeinket. Hadd mondjunk néhány példát, amit érdemes elkerülni.

Kerüljük, hogy Jézust általában “kicsiként” emlegessük

Tulajdonképpen nem helytelen a “kis Jézusról” beszélni, hiszen Jézus emberré lett, és először természetesen kisgyermek volt ő is. Azonban nem jó ötlet, ha mindig vagy legtöbbször így hivatkozunk rá, mert akkor a gyermek számára Jézus megmarad “Kisjézusnak”, akit a Születés jelenetéből vagy a názáreti házból ismer. Ő lesz a gyermekek “Jézuskája”, aki aztán maradjon meg csak ott a gyermekkori dolgok és emlékek múzeumában. Semmi olyant nem szabad megtanulnunk gyermekkorunkban, amit később el kell felejtenünk.

“Jézus nem szeret téged, ha így viselkedsz”

Ezt a megfogalmazást úgy, ahogy van, be kellene tiltani, mert teljesen hamis. Jézus végtelenül szeret mindannyiunkat, még akkor is, ha a leggonoszabb bűnösök vagyunk. Az a gyermek, aki ezt a mondatot hallja, azzal a félelemmel fog felnőni, hogy elveszíti Isten szeretetét. Meg lesz győződve arról, hogy ezt a szeretetet ki kell érdemelnie, hiszen a bűnösöket nem szereti Isten. Amit a szülők mondanak a gyereknek a korai években, annak olyan hatása van, hogy a gyermekben még felnőttként is megmarad az az elképzelés, hogy Isten csak akkor szeret minket, ha megfelelően viselkedünk.

Hasonlóképpen ne mondjuk soha azt, hogy “nem szeretem a hazudozó kislányokat (vagy a mindig ordibáló kisfiúkat)”. Ilyenkor feltehetően azt akarjuk mondani, hogy nem szeretjük, ha hazudnak, azaz ezt a cselekedetet nem szeretjük. A gyerekek azonban nem így értik, ők azt gondolják, hogy amikor hazudnak, őket nem szeretjük. Lehet, hogy ez apróságnak tűnik, és bizonyos értelemben az is, de a nevelés ilyen apróságokból áll, és nem szabad elfelejtenünk, hogy az, ahogyan megmutatjuk a gyermekeinknek a szeretetünket, segít nekik abban, hogy érzékeljék és megéljék Isten szeretetét.

“Isten meg fog büntetni téged”

Bár igaz, hogy a szenvedés a bűn következménye, hamis és veszélyes a szenvedést vagy a kudarcot úgy beállítani, hogy az egy adott bűn közvetlen büntetése. Idézzük csak fel, mit is válaszolt Jézus a tanítványainak, amikor egy vak emberről kérdezték őt: „Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?”„Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.” (Jn 9, 2-3).

Ha egy gyermeket engedetlensége miatt bántódás ér, és aztán azt hallja, hogy ez Isten büntetése, azt fogja hinni, hogy a szenvedést mindig “megérdemlik valamiért”, és fordítva, hogy a boldogság (vagy az, amit annak gondolunk – egészség, szerencse, a szenvedések elkerülése, öröm) mindig az Istennek tetsző magatartás eredménye.

“Jézus nem boldog, mert megbántottad Őt”

Ez a mondat kétértelmű, ez az állítás egyszerre igaz és hamis. Klárika egy 10 éves gyerek bátorságával így fogalmazott: “Jézus nem lehet szomorú, mert ő örökké boldog a mennyországban!”. Logikus! De felhívhatjuk Klárika figyelmét arra, hogy az ő bűnei, az ő mai bűnei is keresztre feszítették Jézust. Jézus előre szenvedett minden ember múltbeli, jelenlegi és jövőbeli bűneiért. Ha egyedül csak Klárika bűnei léteztek volna, Jézus akkor is az életét adta volna. Tehát nem hamis állítás azt mondani, hogy Jézus szenved a mi bűneink miatt. De nagyon kell vigyáznunk: nem az számít, amit mi mondani akarunk, hanem az, amit a gyermek ebből érzékel és megért. A gyermek azt gondolhatja, hogy Jézus boldogsága őtőle függ: attól, hogy ő jól vagy rosszul viselkedik-e, és ez viszont hamis. A valóságban a bűn nem Jézus boldogságát teszi tönkre, hanem a bűnös boldogságát. Ugyanígy Jézus irántunk érzett szeretetének minősége sem függ a mi válaszainktól. Isten szabadon, teljesen és feltétel nélkül szeret minket. Ezt a szeretetet kell újra és újra átadnunk gyermekeinknek.

Írta: Christine Ponsard
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Család

Ezt muszáj elolvasni: magvas gondolatok az idős szülőkről való gondoskodásról

Életfontosságú emlékeztető keresztény kötelességünkre

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutterstock

A koronavírus-járvány sokak számára felért egy hangos ébresztővel – nem szükségképpen a saját életükre vonatkozóan, hanem a sérülékeny idősebb generációkéval kapcsolatban. Sokak számára akár egy év is eltelt úgy, hogy nem láthatták idősödő szüleiket vagy nagyszüleiket, mivel óvni akarták őket, vagy mert a korlátozások nem tették ezt lehetővé. Mások még mindig nem találkozhattak velük, megint másoknak pedig meg kellett élniük, hogy az idősek eltávoztak anélkül, hogy ők mellettük állhattak volna.

Jóllehet ez szívszaggató volt, de talán sok ember számára figyelmeztetésként szolgált arra, hogy milyen fontos dédelgetnünk időseinket, amíg még közöttünk vannak.

Ez az érzés fogalmazódik meg egy, a közösségi médiában is terjedő magvas üzenetben, amelyet a közelmúltban tett közzé Diane Bolton Corbett:

Ha a szülők megöregszenek…

Engedd őket idősödni éppolyan szeretettel, mint ahogyan ők engedtek téged felnőni…

engedd, hogy beszéljenek és századszorra is elmondják ugyanazt a történetet, ugyanakkora figyelemmel és érdeklődéssel hallgatva őket, mint amekkorával ők hallgatták meg a te történeteidet gyerekkorodban…

engedd érvényesülni őket, ahogyan ők is oly sokszor hagytak téged nyerni…

engedd, hogy örömüket leljék barátaikban, unokáikkal folytatott beszélgetéseikben…

engedd, hogy élvezzék életüket a tárgyaik között, amelyek oly sok éve körülveszik őket, mivel fájna nekik azt érezni, hogy életük részeit szakítod el tőlük….

engedd, hogy tévedjenek, mint ahogy te is oly sokszor tévedtél …

ENGEDD, HOGY ÉLJENEK, és próbáld meg boldoggá tenni őket az útjuk hátralévő részén, mint ahogy ők is kézen fogtak téged, amikor elindultál a te utadon!

„Tiszteld anyádat és apádat, hogy hosszú életű légy a Földön.”

A fenti idézet a Kivonulás könyvéből származik: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked.” (Kiv 20, 12)

A gondolatokból egy szó ötlik azonnal szembe: „engedd” – engedni és lehetővé tenni szüleinknek életük teljes megélését még akkor is, ha ehhez türelem és áldozat szükséges. Keresztényekként erre vagyunk elhivatva. Azzal, hogy szüleinket kiszolgáljuk és nekik boldogságot okozunk, Mennyei Atyánkat szolgáljuk.

Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Család

9 (nem spirituális) készség, amit a szentmisén megtanulnak a gyerekek és ami felkészíti őket az iskolára

Közzétéve

Szerző:

Fotó: The Catholic Weekly

Természetesen nem kérdés, hogy a lelki előnyök messze felülmúlják azokat a gyakorlati hasznokat, amelyeket a gyermekek akkor kapnak, amikor elmennek a szentmisére. Az sem kérdés, hogy azért megyünk misére, hogy a mi Urunkkal legyünk és őt imádjuk.

Ma néhány olyan gyakorlati készségre, tanácsra fogok összpontosítani, amit a gyermekek akkor tanulnak meg, amikor részt vesznek a szentmisén. Az óvónők gyakran kiosztanak egy listát azokról a dolgokról, melyeket a gyerekeknek már tudniuk kell, mielőtt iskolába mennek. Az a képesség, hogy valaki figyelni tudjon az utasításokra és tudjon néhány percig mozdulatlanul ülni, gyakran a lista elején található. A szentmise csodálatos környezetet nyújt egyik-másik fontos készség elsajátításához és a gyakorlatba való átültetéséhez.

Jól tudom, nem könnyű gyermekeket, különösen kisgyermekeket elvinni misére, de Isten annyi kegyelmet és annyi áldást ad számunkra a vasárnapi kötelezettségünk teljesítésében, hogy vétek lenne családjainkat megfosztani ettől. Ne feledje, megéri a harcot, hogy a szentmisén ott legyen.

“A boldog család megőrzése mind a szülőktől, mind a gyerekektől nagyon sokat igényel. A család minden tagja különös módon a többiek szolgálója lesz.”

Szent II. János Pál

9 készség, amit a szentmisén megtanulnak a gyerekek és ami felkészíti őket az iskolára

1. A gyerekek megtanulják, hogyan kell néhány percnél akár tovább is nyugodtan ülni.

2. A gyerekek megtanulják,milyen fontos, hogy csöndben legyenek, amikor valaki más beszél, és azt is, hogyan kell aktívan figyelni az utasításokra.

3. A gyerekek megtanulják követni az utasításokat ülve, állva és térdelve is.

4. A gyerekek megtanulják, milyen szép a zene, és a mise folyamán sokféle hangszerrel és hangzással is találkoznak.

5. A gyerekek megtanulják megjegyezni a szavakat, az imákat és az énekeket, amely képesség az olvasásban segíti majd őket.

6. A gyerekek megtanulják, hogyan kell köszönteni valakit, és a békeadás közben megtanulnak kezet fogni egymással.

7. A gyerekek megtanulják, hogyan tartsák tiszteletben a tekintélyt, ahogyan a szülő példát mutat a pap iránti tiszteletével.

8. A gyerekek megtanulják annak a fontosságát, hogy egy olyan közösséghez tartoznak, amely segíti, támogatja őket és ahol közösek az értékeik.

9. A gyerekek megtanulják mennyire fontos a telefonok, videójátékok és mindenféle technikai kütyük kikapcsolása, félretevése azért, hogy valós tevékenységekre irányuljon figyelmük.

“Nagy dolgokra vágyakozol? Kezdd a kis dolgokkal.”

Szent Ágoston

Írta: Becky Roach
Fordította: Hegedüs Katalin
Forrás: Catholic-link

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű