Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Stéphanie volt a neve

Közzétéve

Fotó: Bertrand GUAY / AFP

A Rambouillet-ben szolgálatot teljesítő rendőrnő, Stéphanie gyalázatos meggyilkolása mindenekelőtt erkölcsi megújulást sürget. A rendvédelmi szerveknek és az egész országnak most erre van szüksége.

Stéphanie volt a neve, a normandiai Coutances nevű településről származott. Negyvenkilenc éves volt és családanya. Rendőrnő Rambouillet-ben. Meghalt. Lemészárolta egy tunéziai férfi, aki körülbelül tíz év illegális bevándorló lét után a közelmúltban kapott tartózkodási engedélyt. Bizonyos értelemben egyáltalán nem számít a személy, aki kegyetlenül elvágta a rendőrnő torkát. Mivelhogy a tettes még az övéi számára sem más, mint egy gyilkos és őrült ideológia fegyvert emelő karja. Stéphanie életét vesztette, mert keresztezte útját a hódító iszlám egy férfi képében, aki a szokásos mantra szerint kedves, szívélyes, problémamentes, szolgálatkész, diszkrét, talán kissé túlságosan elszigetelt ember volt….

Gyilkos ideológia

„Kissé túlságosan elszigetelt..” Ennek ellenére már senki sem mer előhozakodni az elhíresült „magányos farkas” tételével. Való igaz, hogy Mohammed Merah óta (ez az önjelölt dzsihadista 2012-ben hét embert gyilkolt meg) szép kis falkát alkotnak a „magányos farkasok”! A „hirtelen elborult elméjű személy” tételét sem nagyon ismételgetik már, mert ez végül is azt a képet festené Franciaországról, hogy az valóságos elmegyógyintézet, amely veszélyes pszichopatákkal van tele.

Stéphanie haláláért éppen annyira felelős az iszlám egy „radikalizálódott” hívének gyilkos haragja, mint a mi saját politikai felelőseink és a médianyilvánosságot kapott „értelmiségiek” többségének mérhetetlen gyávasága.

Akkor hát mi marad, ami némi magyarázatul szolgálhatna a franciáknak? Hát úgy tűnik, nem túl sok minden, ameddig a vezetőknek nehezükre esik néven nevezni az „ellenséget”. Ezért Stéphanie haláláért éppen annyira felelős az iszlám egy „radikalizálódott” hívének gyilkos haragja, mint a politikai felelőseink és a médianyilvánosságot kapott „értelmiségiek” többségének mérhetetlen gyávasága. A „politikai korrektség” dacára az összképnek továbbra is része egy gyilkos ideológia, az iszlamizmus. Egy olyan ideológia, amelynek erőszakossága nem ismer semmilyen határt. Egy ideológia, amely az iszlám belső erőit használja annak érdekében, hogy biztosítsa a félelem uralmát hitsorsosainak elsöprő többségében. Egy ideológia, amely magáról azt állítja, hogy ő a valódi iszlám. Ezzel szemben mi semmiképpen sem tudunk belülről fellépni: ez nem a mi vallásunk, sem a mi kulturális rendszerünk. A legtöbb, amit tehetünk, hogy megkíséreljük támogatni azokat, akik az iszlámon belülről próbálják meg humanizálni az iszlamista „dogmát”, kiváltképpen pedig keresztényekként felkínálhatjuk a hívők közötti párbeszéd és eszmecsere lehetőségeit – amelynek a legszebb példája a római Arab és Iszlám Tanulmányok Pápai Intézete (PISAI).

Szellemi síkon válaszolni

Ideológiára mindenekelőtt szellemi síkon kell reagálni. A francia állam megsokszorozhatja ugyan a csendőrök és rendőrök számát, mégis tehetetlen lesz az iszlám terrorizmus sokarcú módozataival szemben. Mindenekelőtt erkölcsi újjáépítésre van szükségük a rendvédelmi szerveinknek és az ország egészének. Az, hogy ezzel egyidőben jelenik meg a „szekularizmus rendi országgyűlésének” kísérlete, mutatja a maga abszurditásában, hogy a Köztársaság képtelen helyes választ adni.

Hát igen, a transzcendenciára támaszkodó (bár azt roppant mértékben manipuláló) ideológiára nem lehet azzal az ürességgel, semmivel, a transzcendencia tagadásával válaszolni, amivé a „francia módra megalkotott szekularizmus” vált az állami ateizmus valódi trójai falovaként. Az iszlám terrorizmus által jelentett félelmetes ellenség legyőzéséhez szükséges akaratot nem hadonászva és a „köztársaság értékeinek” apró zászlóit lobogtatva szilárdíthatjuk meg – annál is kevésbé, mivel az említett „köztársasági értékek” közepében itt-ott súlyos ideológiai eltérések húzódnak meg. A franciáknak nem annyira a vásárlóerőre, egészségbiztonságra, hisztérikus és megosztó társadalmi törvényekre, „politikai kommunikációra” van szükségük, mint inkább arra, hogy újból birtokukba vehessék a kereszténység és annak értékei talapzatába lehorgonyzott, majdnem kétezer éves saját történelmüket. A játszma még nincs megnyerve akkor, amikor Macron köztársasági elnök egy külföldi hírműsornak1 angol nyelven úgy nyilatkozik, hogy szükségesnek és kívánatosnak tartja Franciaország történelmének „lebontását”.

 1 Utalás Macron elnöknek az amerikai CBS hírműsorában 2021. április 18-án angolul adott interjújára.

Írta: Christian Venard atya
Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: Aleteia

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű