Lépj kapcsolatba velünk

Szentek

Szentek, akik súlyos bűnöket követtek el

Közzétéve

Fotó: Aleteia

Nemrég ünnepeltük Irgalmasság vasárnapját, méltó a mi Istenünk a dicséretre az Ő végtelen irgalmáért.

Amikor Jézus megjelent Szent Faustina Kowalskának, beszélt neki az ő soha véget nem érő irgalmáról. De Isten túláradó kegyelme nem egy 20. századi megnyilatkozás volt. Nem, az Egyház kezdettől fogva tudta, hogy Isten szeretete oly hatalmas, hogy a legbűnösebb lelket is meghívja a szentségre. Mindazonáltal hajlamosak vagyunk annyira szégyenkezni múltunk bűnei miatt, (vagy azon a bűneink miatt, amelyektől szemlátomást a mai napig nem tudunk szabadulni), hogy kezdjük azt hinni, Isten nem tehet minket szentté. Tekintsünk most azokra a szentekre, kiknek bűnei arra hívják fel a figyelmet, hogy az Úr kegyelméből mi magunk is szentekké lehetünk, életünkkel Istent dicsőítve.

Szent Longinus (1. század) a legnagyobb bűnösök számára is reményt ad. Ha az az ember, aki saját kezével ölte meg Istent, szent lehet, akkor bárki az lehet. Longinus az a név, amelyet annak a római századosnak tulajdonítanak, aki dárdájával átszúrta Jézus testét, hogy megbizonyosodjon arról: az Úr valóban meghalt. Megtapasztalva Jézus halálát így kiáltott fel: “Ez az ember valóban Isten Fia volt!” A későbbi hagyomány azt tartja, hogy Longinus ebben a pillanatban tért meg. Miután megkeresztelkedett, az evangélium nagy hirdetője lett, és hirdette annak örömhírét, akit segített megölni.

Egyiptomi Szent Máriát (344-421) gyakran prostituáltnak tekintik, de ő a szolgáltatásaiért nem fogadott el pénzt. Nem, Mária nimfomán volt, olyan nő, akin a testi öröm iránti vágy annyira eluralkodott, hogy néha akaratuk ellenére is be tudott hálózni férfiakat. Nehéz elképzelni egy erőszakos nimfomán bűntől való szabadulását, de Isten nem azonosította Máriát bűnével. Miután elzarándokolt a Szentföldre (csak hogy elcsábítsa útközben a zarándokokat), Mária hirtelen rájött, mennyire gonosz bűnt követ el. Megbánta bűneit és a sivatagba menekült, ahol tovább küzdött a bűn, a szégyen és a kísértés ellen. Míg 17 éven át testi vágyai szerint élt, itt 17 évig harcolt, hogy szenvedélyei ne kötözzék meg újra. Végül szabad lett, és élete hátralévő része mentes  volt a kísértéstől, remete volt a sivatagban, aki a keleti egyház egyik legnagyobb szentjévé vált.

Kijevi Szent Olga († 969.) tömeggyilkos volt. A Kijevi Rusz (Kijevi Nagyfejedelemség) uralkodójaként úgy védte meg koronáját, hogy tömegével irtotta ellenségeit. Egyszer ostrom alá véve egy várost porig égette azt, mire a lakosság megadta magát. Olgát Konstantinápolyban tett politikai látogatása során keresztelték meg, ami talán egy kísérlet volt arra, hogy a térség többi keresztény uralkodója közt nagyobb hatalomra tegyen szert. Bármi is volt a szándéka, keresztsége teljesen átalakította. Életének hátralévő részét azzal töltötte, hogy jóvá tegye az általa okozott kárt, külön figyelmet szentelve szívtelennek nevelt fiára. Misszionáriusokat hívott hazájába, de ők nem igazán jártak sikerrel. Olga halála után azonban az ő közbenjárása vezetett unokája, Nagy Szent Vlagyimir csodálatos gyógyulásához, aki Krisztushoz vezette az orosz népet. Szerepe miatt az apostolokkal egyenrangú a bizánci egyházban.

Az ugandai Szent Bruno Sserunkuuma (~1856-1886) arrogáns, erőszakos és makacs bigámista volt, hajlamos a részegeskedésre és a kéjelgésre. Noha vágyott arra, hogy szent legyen, és felnőttként megkeresztelkedett, Sserunkuuma úgy látta, hogy az úrvacsora nem távolította el varázsütésre a bűnre való hajlandóságát. Még mindig az erőszakhoz folyamodott, ha királyi őrként az adók beszedését kapta feladatául. És amikor a király két fiatal nővel jutalmazta, Sserunkuuma erényes életre tett kísérletei nyomban meghiúsultak. Mindkettőjüket feleségül vette (bár egyik sem volt érvényes házasság), és hamarosan az egyik nő várandós lett. Szerencsére Sserunkuuma barátai, St. Charles Lwanga és St. Andrew Kaggwa nem nézték tétlenül viselkedését, és szembeszálltak vele. Testvéri feddésben részesítették őt annyira meggyőzően, hogy végül Sserunkuuma elvált mindkét nőtől, akik ott maradhattak az otthonában, ő pedig egy szerzetesi cellát alakított ki magának a palotában, ahol napjait töltötte, miután meggyónt. Noha nem úgy ismerték, hogy keresztény lenne, amikor megkezdődött a keresztényüldözés, annak vallotta magát és máglyahalált halt.

Boldog Bartolo Longo (1841-1926) megtérése előtt a Sátán főpapja volt. Bár a rózsafüzér imádság szellemében nevelkedett, Bartolo alig várta, hogy teljes mértékben megtapasztalhassa az egyetemi életet, ami akkoriban antiklerikalizmust, ateizmust és végső soron okkultizmust jelentett. Hamarosan a Sátán papjává „szentelték”. Elhunyt apja mennyei közbenjárására  Bartolo végül visszatért Istenhez és elhagyta a sátánizmust. Ugyanakkor időbe tellett, mire elfogadta, hogy Isten valóban megbocsátott neki. Ezt követően Bartolo több mint 50 éven át hirdette a rózsafüzért, iskolákat alapított a szegények, árvaházakat pedig a bűnözők gyermekei számára.

Fordította: Marek Éva
Forrás: Aleteia

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű