A hívek mostantól nagyböjt minden péntekén egészen Mindenszentekig végigjárhatják a chartres-i katedrális híres labirintusát, ezt a Krisztus feltámadása felé vezető szimbolikus utat.
Majdnem 290 méternyi megteendő út. Ezt kínálja a chartres-i székesegyház a híveknek minden nagyböjti pénteken, majd tovább, egészen Mindenszentekig. A padsorok eltávolításával szabaddá tették a labirintust, így a híveknek lehetőségük van arra, hogy a labirintust alkotó 272 fehér kőlapon végigzarándokolva kövessék Krisztust a középpontba, a feltámadás képletes helyére.
Mit szimbolizál a labirintus?
A labirintus ősi spirituális jelkép. A görög eredetű szó azt jelenti: utaknak olyan kusza hálózata, szövevénye, amelyben nehéz eligazodni, amelyből nehéz kijutni; útvesztő. A labirintus-forma lényege, hogy aki el akar jutni a középpontjához, annak olyan utakon kell végighaladnia, amelyek gyakran a céltól elfelé vezető irányban futnak, és nem látható, hogy pontosan hová vezetnek, illetve, hogy van-e folytatásuk, vagy zárt-e a végük. Ezért a labirintus kiválóan alkalmas arra, hogy a legkülönfélébb célokhoz vezető utat és annak kínjait-sikereit, a problémamegoldást, mint erőfeszítést szimbolizálja. A görög-római mitológiában a labirintus első és leghíresebb „utazója” Athén királya, Thészeusz volt. Krétán, a knósszoszi labirintusban, a mitológia szerint Thészeusz legyőzte a Minótauroszt. Minósz király lányának, Ariadnénak fonala mutatta a hősnek a labirintusból kivezető utat.
A korai kereszténységben a labirintus a tudatlanság ösvényévé és a bűnök közötti tévelygés kifejezőjévé vált. Középpontjában szintén Minótaurusz ült, de most az ördögöt is megtestesítette, míg Thészeusz Krisztussal vált azonossá, mint a tévelygésekből kiutat mutató személy. Később a negatív kép pozitívra váltott: a középpontba az egyház maga vagy Jeruzsálem került, a kanyargó utak pedig a zarándokutakat jelképezték. A XII. századtól kezdve a katedrálisok padozatán is egyre gyakrabban jelent meg a labirintus ábrája, mozaikokból, és gyakran a „jeruzsálemi út” kifejezéssel is illették ezeket. A leghíresebbek a franciaországi amiens-i, reimsi és a chartres-i székesegyház különleges kör alakú labirintusa.
A chartres-i Miasszonyunk székesegyház
A franciaországi gótika fénykorában épült és annak csúcspontjaként számon tartott chartres-i Miasszonyunk székesegyház – Szűz Mária Chartres egyik védőszentje – különböző építészei arra törekedtek, hogy a katedrális magasabb, szélesebb és könnyedebb legyen, mint minden korábbi templom, és ebben a tekintetben határozottan sikerrel jártak. Építése 1194-ben kezdődött és 1221-ben fejeződött be. A katedrális legnagyobb kincse a Szűz fátyla, az a 6 m hosszú, selyemből készült szövetdarab, amelyet Mária akkor viselt, midőn Jézust világra hozta és amikor a kereszt lábánál állt. Eredetileg köntösnek gondolták, ezért Sancta Camisiának hívják.
A chartres-i labirintus
A chartres-i katedrális labirintusa a világ legnagyobb templomlabirintusa, és ha nem is a legrégibb, de a francia katedrálisok közül az egyetlen, amely változatlan állapotban fennmaradt. A labirintust a katedrális káptalanja rendelte meg. A cél az volt, hogy a hívők Krisztussal együtt elmélkedjenek a halálról és az örök életről. A legújabb felfedezések szerint a labirintus eredetileg a húsvéti vecsernye liturgiájához készült – ez az az ünnep, amikor az Egyház Krisztusnak a halál felett aratott győzelmére emlékezik. A templom labirintusát 1215 és 1221 között helyezték el a főhajóban. A katedrális lenyűgöző mérete miatt maga a labirintus is hasonlóan nagyszabású lett, átfogja a középhajó teljes szélességét. Külső átmérője 12,85 méter, ami a legnagyobb templomi labirintussá teszi, amelyet a középkorban valaha is építettek. Átmérője szinte ugyanakkora, mint a nyugati rózsaablaké, és a bejárattól éppen akkora távolságra van, mint az ablak a padlózattól. Tizenegyszer tekeredik az út a virág alakú középpont körül, 272 darab 34 cm széles, fehér mészkő lapból rakták ki, amelyeket keskeny, sötét márványbetétek választanak el egymástól. Középen egy hétleveles rozettába és a titokzatos, üres, középső kőbe torkollik. A labirintuson egyetlen út vezet csak végig, amelynek hossza 289 méter.
Szimbolikus út
A labirintusokat korábban „Jeruzsálemi útnak” is nevezték. A szájhagyomány szerint voltak olyan zarándokok, akik számára a Szent Városba túl fáradságos vagy túl drága lett volna a zarándokút, ezért ahelyett katedrálisukban, imát mormolva, térden csúsztak végig a labirintuson. A labirintus mindenekelőtt Jézus Krisztus útját jelképezi, a szenvedés útját a Golgotáig. Valamennyi templomlabirintusnak tizenegy tekervénye van. A középkori számjelkép szerint ez a bűnt és a mértéktelenséget jelzi, amellyel megszegik a tízparancsolatot. Végig kell menni a bűnös világ tizenegyszeres, tekervényes útján a vezeklés jegyében, így a labirintus a megtisztulás útjának tekinthető.
A Chartres-i labirintus végigjárása nagyszerű lehetőség az emberek számára arra, hogy néhány perc alatt szimbolikusan végigmenjenek egész életükön, és az ima segítségével legyőzzék annak viszontagságait. „A chartres-i labirintusban az első lépések gyorsan, mindössze egy rövid kitérő után a központ közelébe vezetnek, de az út nagyon hamar eltávolodik és távolabbra visz minket, így mi a periférián „ragadunk”, és csalódottsággal érzékeljük, hogy látjuk ugyan a központot, de nem sikerül megközelítenünk” – mondja Gilles Fresson történész, a székesegyház idegenvezetője.
A hit által vezérelt ember számára a labirintus kihívása az, hogy fokozatosan megnyíljon Krisztus felé. Fentről nézve világosan látszik a kereszt négy karja. A középpont, egy rögzített és változatlan pont, maga az isteni állomás, a Paradicsom, a „mennyei Jeruzsálem”. Ezen a helyen a magát Isten közelébe helyező ember békét és nyugalmat talál, miután leküzdötte az élet viharos nehézségeit. „Ez a rítus lehetőséget ad a hívők számára arra, hogy más módon fogják fel az imát, jelentőséget tulajdonítva a testi vonatkozásnak” – folytatja Gille Fresson. „Ez egy nagyon szép lelki utazás. Sokan, akik megteszik ezt az utat, azt mondják, hogy utána a felszabadultság érzése tölti el őket.”
Daidalosz labirintusának átültetése
A 13. században tervezett labirintus Daidalosz labirintusának kereszténnyé tett változata: Krisztus (Thészeusz) leszállt az alvilágba (a labirintusba), és a Sátánnal (a Minótaurosz) szembeszállva győzött a halál felett. A középkorban a labirintus egy meghökkentő szokás helyszíne volt. Régi beszámolókban találhatók utalások többek között a chartres-i katedrális püspökének és káptalanjának húsvéti játékairól és táncairól. Az ünnepi istentisztelet alatt – a sensi káptalan 1413-ban kiadott rendelete által előírt „hagyományoknak megfelelően” – játszottak a labirintusban. A papok a dal ritmusára táncoltak, a középen álló püspök pedig egy nagy labdát dobott sorban a táncolóknak, akik visszadobták neki azt. Az egyház magas rangú személyei tisztában voltak a szertartás pogány eredetével, ezért javasolták a játékok beszüntetését. Bár 1538-ban törvényes határozat útján betiltották a táncrítusokat, megszűnt ez a hagyomány, de még mindig lehet a régiek nyomdokaiba lépve követni „Ariadné fonalát”, azaz a hitet.
Írta: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
