fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Aktuális

Szlovák és magyar ajkú katolikusok együtt ünnepelték az Úrnapját

Úrnapi körmenet Nagykaposon - Fotó: Jesó Eszter

Június 23-án vasárnap tartották a felvidéki Nagykaposon az úrnapi körmenetet, amelyet Susko Mihály nagykaposi esperes-plébános és Schmotzer Péter nagykaposi káplán atyák vezetett. A város utcáin az Oltáriszentséggel járva tanúságot tettünk hitünkről, és kifejeztük mélységes imádatunkat a kenyér színében köztünk maradt Úr felé.

A körmenet a helyi római katolikus plébániatemplomtól indult, ahol szép számban összegyűltek a szlovák és magyar ajkú hívek is, de állomásként szolgált a helyi görög katolikus templom és az idősek otthona is. Az egyes állomásokon felolvasott evangéliumi szakaszok Krisztus végtelen szeretetét tükrözték felém, hiszen ő azért adta magát eledelül nekünk, hogy életet adjon számunkra. Megerősödtünk abban a hitünkben, hogy Jézus az égből alászállott élő kenyér, és nélküle nem lesz élet mibennünk. Meggyőződtünk arról, hogy Jézus végtelen szeretete sosem hagy minket el, hanem a legkilátástalanabb helyzetekben is megmarad, ugyanis szeretetének legnagyobb jelét éppen földi élete legnehezebb pillanataiban adta. Az Oltáriszentségben velünk lévő Megváltó iránti hódolatunkat fejezték ki az énekek is, melyeket állomásról állomásra menve énekeltünk, és ezzel is még inkább kinyilvánítottuk a világ felé, hogy ki a mi Istenünk.

A körmenet alatt a zápor is megérkezett, ami által a világ Teremtő Ura megmutatta számunkra, hogy esőt ad nekünk, és így is gondoskodik rólunk, sosem felejt el minket. A szentség jelenléte megadta számunkra azt a kegyelmet, hogy egy közösségként igyekeztünk segíteni egymásnak, hogy az Oltáriszentség szárazon visszakerüljön a templomba, a hívek pedig otthonaikba.

Számomra sokszor az énekeken keresztül dicsőíteni az Istent többet jelent, mint az imákba foglalt szavak. Az énekek mély tartalma az, ami megindítja belsőmet, és elmélkedésre késztet – áthatol, és engedi, hogy felismerjem Uram csodálatosságát. A szentségi Jézussal való körmenet óriási tanúságtétel, hiszen így azoknak is megmutatjuk a Megváltót, akik eddig nem találkoztak vele, rátekintve pedig megérezhetik az Ő végtelen szeretetét.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Az Újszövetség szerint az Úr napja: húsvét vasárnapja, amelyen Jézus feltámadt (Máté 28,1; Márk 16,2; Lukács 24,1; János 20;1 stb.), ezért a keresztény egyházak...

Lelkiség

Jézus tanítványainak kudarca a mi kudarcainkat visszhangozza hitben és szeretetben. „Valaki megszólalt a tömegből: „Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg....

Vasárnapi ráhangoló

Az Újszövetség szerint az Úr napja: húsvét vasárnapja, amelyen Jézus feltámadt (Máté 28,1; Márk 16,2; Lukács 24,1; János 20;1 stb.), ezért a keresztény egyházak...

Reflexió

Olvasom, hogy a közeljövőben Jézusnak is lesz mesterséges intelligencia lenyomata. Miért is ne? Ahogy lehet online imádkozni, egy chatbot is beszélhet Isten nevében, úgy...