Lépj kapcsolatba velünk

Család

Szórakoztatni próbálod a gyereked? Engedd, hogy unatkozzon

Közzétéve

Fotó: Pixabay

Ez egy nagyszerű időszak most arra, hogy hagyd, hogy néha ne tegyen semmit.

Míg legtöbb szülő kétségbeesetten keresi a módot rá, hogy lefoglalja valamivel gyermekeit, egy francia pszichoterapeuta, Etty Buzyn, kiáll az unatkozás előnyei mellett.

A legtöbb szülő tart attól, hogy gyerekei tétlen kell üljenek. Ön viszont támogatja „a gyerekek unalomhoz való jogát”?

Tulajdonképpen az unatkozás életbevágóan fontos személyiségformáló tényező egy gyerek életében. Az a képesség, hogy meg tud küzdeni az unalommal, a mentális egészség félreismerhetetlen jele. Azáltal, hogy nyugton ülnek, a gyerekek szembesülnek magányukkal és megismerik saját belső világuk érzelmeit. Ezáltal fokozatosan felfedezhetik képzeletük gazdagodását, és történeteket találnak ki, amelyeket később beépítenek játékaikba.

Tehát a tétlenség hasznos lehet?

Ez egy mód arra a gyerekeknek, és egyes felnőtteknek is, hogy átadják magukat a merengésnek, az elmélkedésnek, és felfedezzék a derűt, a higgadtságot, ami másként, állandó tevékenység közben lehetetlen.

Ugyancsak ebben a tétlenségi állapotban, a gyerekek képzelőereje felkeltheti érdeklődésüket olyan területek iránt, amelyek ösztönző, ihletet adó erejűek lehetnek. A tudósok gyakran ilyen tétlen pillanatokban teszik felfedezéseiket.

Kihasználhatjuk tehát a karantént a semmittevésre?

Egész évben egyre bonyolultabb feladatok elé állítjuk gyerekeinket, de azt nem tudják, hogyan tekintsenek az őket körülvevő világra. Megfosztjuk őket attól az időtől, amely alatt érzelmeiket élhetnék meg, tv vagy számítógép képernyő segítsége nélkül. Legalább a karantén idejére adjunk időt nekük álmodozni és mentsük ki őket az állandó stimulálás alól.

Egyes szülők úgy vélik, hogy az unatkozó gyereket elhanyagolják a szülei

Társadalmunk a „tevékenység”, a „csinálni kell” zsarnoki uralma alatt él. Ez az a fajta hiperaktivitás, amely elvárja, hogy állandóan hatékonyak és eredményesek legyünk. És a szülők hibásnak érzik magukat, ha nem ajánlanak vonzó és bonyolult tevékenységeket, amelyek a gyerekek hasznára válnak. Ne féljünk az ár ellen haladni! Nem túl nehéz egy kis időt tölteni a gyerekkel, ha épp csak beszélgetünk is…

Ne űzzék gyerekeiket körbe-körbe a karantén hátralevő idejében. Ajánljanak nekik jól megválasztott és érdekes tevékenységeket. De ne feledkezzenek meg arról, hogy a szellemi fejlődésükhöz életbevágóan fontos pillanatok azok, amikor önök velük együtt tevékenykednek. Az együtt töltött idő, amikor figyelmünket és szeretetünket adjuk át nekik, azt jelenti, hogy elfogadjuk érzéseiket, álláspontjukat, lelkiállapotukat. Mikor egy gyerek azt mondja, „Unatkozom”, én azt hallom ki belőle, hogy „Szükségem van rá, hogy beszélgessek veled”, és „Egy kis időt szeretnék tölteni veled, félretennéd a laptopodat?” A süti készítése vagy az új Barbie ruha megtervezése értékes alkalmak a közös időtöltésre és maradandó emlékek magjait ültetik el.

Nem kellene hibásnak éreznünk magunkat, ha nem azonnal felelünk az „Anyu, unatkozom”- ra?

Nem. Ne féljünk várni az ilyen frusztrációkra adott válaszainkkal. Az azonnali elégtétel megakadályozza a gyerekeket a saját képességeik használatában. Tehát az ilyesfajta frusztráció életbevágóan fontos a fejlődésük szempontjából. Először is, mert az, hogy tökéletesen eleget tegyünk a kívánságaiknak, olyan nem létezik, lehetetlen – mindannyian meg kell tanuljuk kezelni a frusztrációt, sőt, időnként ki is kell váltanunk azt. Tehát ne tartsunk attól, hogy frusztráljuk gyerekeinket! Egészen természetes, hogy (észszerű határokon belül) a szülők frusztrálják gyerekeiket, és előidézik reakcióikat!

Mindenesetre nem kell félnünk attól, hogy előidézzük a frusztráció érzését gyerekeinkben. Ha nem felelünk azonnal az „Unatkozom” panaszra, időt hagyunk a gyereknek, hogy egyedül találjon valami tennivalót magának. Az unalom és a napi ismétlődések arra kényszerítik az embert, hogy fejlessze képzelőerejét, megoldásokat, új terveket találjon ki, és új utakon próbáljon meg önmaga lenni.

Kérdező: Agnes Flepp | Aleteia

Fordította: Sz. J.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű