Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Lelkiség

„Szűz Mária, szeplőtelen fogantatásod ünnepén… neked ajánlom a családok örömét és fáradalmait”

Piero di Cosimo Incarnation of Jesus 01 Nagy
di Cosimo Szűz Mária szeplőtelen fogantatása című festménye (1505) - Forrás: Wikipedia

Szűz Mária köntösének védelmében mindenkinek jut hely – hallhattuk néhány éve Ferenc pápától. Az anyai védelem azokra is vonatkozik, akiknek felnevelésében, érett emberré válásában édesanyjuk nem tudott részt venni bármi okból, de azokra is, akik édesanyjuktól sajátíthatták el a szeretet alapjait.

Ezen az ünnepen négy évvel ezelőtt Ferenc pápa a római egyházmegye és az „örök város” elöljáróival együtt vett részt a Spanyol téren, Rómában. Imájában a pápa így emlékezett meg az ünnep lényegéről:

„Szűz Mária, szeplőtelen fogantatásod ünnepén hozzád jövök, … neked ajánlom a családok örömét és fáradalmait; az élet kapujában álló gyermekeket és fiatalokat; a tapasztalatokban gazdag időseket; kiemelten hozom betegeinket, a bebörtönzötteket, akik számára igen nehéz az élet. Azoknak nevében is jövök, akik távoli országokból érkeztek béke és munka reményében. Köntösöd védelmében mindenkinek jut hely, mert a Könyörület Anyja vagy. Minden gyermekedhez gyengéden fordulsz: Isten gyengédségével, aki általad lett emberré és vált testvérünkké, Jézus gyengédségével, aki minden ember Megváltója. Rád, Szeplőtelen Anyánkra tekintve megláthatjuk a Könyörület győzelmét a bűn és minden következménye felett. Újra feltámad bennünk egy szolgaságtól, gyűlölködéstől és félelemtől mentes jobb élet reménye… Ezt üzened mindenkinek: Jöjjetek közelebb bátran; lépjetek ide, és részesüljetek a Könyörület ajándékában; Ne féljetek, ne szégyenkezzetek: az Atya kitárt karokkal vár benneteket, hogy megbocsásson és házába fogadjon. Gyertek a béke és az öröm forrásához. Köszönjük, Szeplőtelen Anya, hogy nem hagysz magunkra a kiengesztelődésnek ezen az útján, hanem elkísérsz, közelünkben vagy és támogatsz minket elesettségünkben. Légy áldott most és mindörökké! Ámen.”

Idén egy nappal később, december 9-én tartjuk meg ezt az ünnepet, mert december 8. egybeesik advent második vasárnapjával.

A Szeplőtelen fogantatás ünnepének eredete 1854-ig nyúlik vissza, amikor IX. Piusz pápa december 8-án kihirdette Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának dogmáját. Mária kiváltsága, hogy áteredő bűn nélkül fogant, a keresztény nép lelkében már jóval hivatalos kimondása előtt jelen volt. Az első teológus, aki konkrétan megfogalmazta ezt tételként is, a ferences boldog Skóciai Duns János (XIII-XIV. sz. fordulója) volt:

„Jézus, tökéletes közbenjáró (Megváltó), leendő érdemeire való tekintettel Szűz Mária mentes volt az áteredő bűntől”.

Nem véletlenül emlegetik Skóciai Duns Jánost „a Szeplőtelenség doktorának”. A kor nagy teológusai (Bonaventura da Bagnoregio, Aquinói Szent Tamás) nem voltak teljesen meggyőződve az állításról, például Bernardo di Chiaravalle, annak ellenére, hogy igen tisztelte Máriát, nem tudta összeegyeztetni előzetes bűntől való mentességét és Jézus ehhez képest későbbi megváltását. Skóciai Duns János a „megőrző megváltás” tételének kidolgozásával nyitotta meg az utat a dogmává válás felé. A pápák először Róma (XV. sz.), majd a világegyház (XI. Kelemen, 1708.) számára írták elő a szeplőtelen fogantatás megünneplését. A Tridenti Zsinaton VII. Sándor pápa elfogadóan nyilatkozott a máriai privilégiummal kapcsolatban, végül pedig IX. Piusz, miután minden püspök véleményét kikérte egy enciklikán keresztül, a széles körű egyetértésre való tekintettel dogmaként kihirdette. Négy évvel később Massabielle barlangjában Bernadette Soubirous-nak a Madonna „Szeplőtelen Fogantatásként” mutatkozott be. Az ünnep alkalmával így köszöntjük égi Édesanyánkat:

„Ó, Mária, aki bűntől mentesen fogantál, imádkozz értünk, akik hozzád fordulunk!”

A cikk alapjául a Famiglia Cristiana két cikke (12) szolgált. Forrás: Pécsi Egyházmegye

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

c87ca4bd3703b72c149c96e5315b3061 XL Medium

Hitélet

A régi mondás úgy tartja: „Ha jól elvégzett munkát akarsz látni, te magad csináld meg!” Az Ezékiel prófétától vett olvasmányból úgy tűnik, hogy Isten...

sandy millar 8vaQKYnawHw unsplash Medium sandy millar 8vaQKYnawHw unsplash Medium

Nőknek

A házasság szentségét hirdetni a mai világban nagy kihívás. Az emberek többsége nem érti, miért fontos, miért ad más minőséget a kapcsolatnak. Hívőként, könnyebben...

20160707T0923 4500 CNS LITURGY SARAH ORIENTUM 1024x667 Medium 20160707T0923 4500 CNS LITURGY SARAH ORIENTUM 1024x667 Medium

Egyház

A CNA hírügynökség, a Catholic Herald, és a Crux egyaránt részletesen beszámolt arról, hogy április 9-én a kameruni püspöki konferencián felszólaló Robert Sarah bíboros...

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Húsvét 3. vasárnapja Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Húsvét 2. vasárnapja, az isteni irgalmasság vasárnapja Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes...

NőiTérErő podcast

Beszélgetések az élet minden területéről nőktől, nőknek. Ez a NőiTérErő podcast Till Judittal. Korom Kata és férje, miután saját gyermekük nem született, 6 gyermeket...

Kultúra

Csak egy evangélium, Máté evangéliuma említi, az is nagyon röviden, de kétségkívül nem véletlenül (Mt 27, 19). Ki volt Claudia Procula, Pilátus felesége, ez...