Krisztus tanítványai közül ő volt a legfáradhatatlanabb utazó. Nagyon jól ismerjük kételkedését. Pedig Tamás nem kételkedett küldetésében és számos egyéb jótulajdonsága is ismert.
A többi apostolt megelőzve Tamás bizonyos rokonszenvet élvez kortársaink körében, mivel ő az, aki kételkedett és ennek ellenére eljutott az igaz hitre. Pedig sokkal értékesebb, mint ez a szép kép, ami enyhén lekicsinyli helyét és szerepét az Egyházban. János Evangéliuma többször hozza őt előtérbe és valóban különös szerepet oszt rá.
A legbátrabb volt
Amikor Jézus, akit halállal fenyegettek a farizeusok, bejelenti, hogy útnak indul Jeruzsálem felé élete kockáztatásával, Tamás mutatkozik a legbátrabbnak. Ő hívja maga után az apostolokat Jézus követésére, vak hűséggel buzdítva őket: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” (Jn 11, 16). Máris készen áll követni Jézust, bármi is történjen: elkötelezettsége tökéletes. Mikor pedig Jézus bejelenti közeli halálát, mondván: „Hiszen ismeritek oda az utat, ahová megyek” (Jn 14, 4), akkor Tamás mondja ki hangos szóval, amit a többiek csak magukban gondolnak: „Uram, nem tudjuk, hová mégy, hát hogy ismerhetnénk az utat”?” (Jn 14, 5). Bátran fedi fel tudatlanságát, és kéri Jézust, világosítsa fel. Ebben a helyzetben nem példája-e máris annak a hívőnek, aki igyekszik cselekvéseit helyesen irányítani és imájában arra kéri Jézust, hogy világosítsa meg? Krisztus híres válasza hatalmas teológiai horizontot nyit meg: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”. (Jn, 14,6).
Mi volt tulajdonképpen, amiben kételkedett?
Itt volt a szörnyű keresztre feszítés, és mint majdnem mindannyian a többiek, Tamás is elbújik. Harmadik napon a feltámadt Jézus megjelenik az apostoloknak, Tamás távollétében. De ő nem akar hinni nekik: „Hacsak nem látom kezén a szögek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem!”(Jn 20, 25) Kijelentésének hevessége felveti a kérdést: igazából miben kételkedik hát? Tanúja volt Lázár feltámasztásának: ”Lázár, jöjj ki! S a halott kijött”. (Jn 11, 43-44), tudhatja tehát, hogy ez lehetséges. De ki támasztotta fel Jézust? Csak Isten maga lehetett, és talán Tamás már elindult a hit ösvényén. De van egy másik kétség, ami megkörnyékezi, egy sokkal bonyolultabb: a test feltámadása, az a tény, hogy Jézus nem egy szellem, aki visszatért a földre, hanem ténylegesen testileg feltámadt. Ez a feltámadt test azonban teljesen szellemi tulajdonságokkal is rendelkezik: képes megjelenni zárt helyiségben, rendelkezik a bilokáció tulajdonságával. Tamás ilyen irányú hitetlensége a többi apostolnál is fennáll, akiknek szükségük van arra, hogy megérintsék, hogy meg legyenek erősítve a testben feltámadt Jézusban való hitükben: „Amint meglátták, leborultak előtte, bár néhányan kételkedtek”. (Mt 28, 17), „Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássátok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van”. (Lk 24, 39). De Tamás itt is kivételes erővel nyilatkozik meg.
Kivételes apostoli buzgóság
Tamást kivételes teológiai magasságba ragadja a Jézusnak adott válasza, amikor az Úr megjelenik neki és felszólítja, hogy érintse meg szent sebeit. Ezt mondja: „Én Uram, én Istenem!” (Jn 20, 28). A Krisztus oldalában lévő sebből a rendkívüli apostoli buzgalom kegyelmét nyeri el. Kelet felé elindulva a Selyemúton evangelizálja Közép Ázsiát, majd Dél felé tartva az Indiai-félszigetre ér. És az átszögezett kezektől és lábaktól elnyeri Dél Indiában a vértanúságot 72-ben.
Számos Egyház Tamást tekinti alapítójának: a Káldeus Egyház, az Asszír Egyház és az indiai Egyházak. Ő „Krisztus atlétája” volt, aki egész életében távoli helyekre vitte el az Örömhírt. Ezekben a nehéz időkben számunkra a hit és remény példaképe marad.
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia
