fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Aktuális

Tavasszal Magyarországra látogat Ferenc pápa

Ferenc pápa magyar nemzeti lobogó mellett halad el, miközben a hívek köszönti a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus végén, 2021. szeptember 12-én, magyarországi pápai látogatása során. Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP

Szent Péter utóda, Ferenc pápa információink szerint tavasszal látogathat Magyarországra hivatalos állami látogatás keretében. A több napos látogatás alkalmával Budapesten találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel és Novák Katalin köztársasági elnökkel, a diplomáciai testületek tagjaival, illetve az egyház képviselőivel, papjaival. Feltételezhetően a történelmi egyházak képviselőivel is találkozik. A pápalátogatás témája az ifjúság lesz, noha az Ifjúsági Világtalálkozót Lisszabonban tartják augusztus 1. és 6. között. Talán ez a pápalátogatás hozzásegíti a magyar egyházat az ifjúsági világtalálkozóra való előkészülethez. 

A pápalátogatás programja még nem végleges, úgy tudjuk Ferenc pápa szentmisét mutat be a Szent István-bazilikában, felkeres egy Mária-kegyhelyet és ellátogat Szegedre. Látogatása több olyan várost és települést is érinthet, ahol korábban pápa még nem járt.

Ferenc pápa 2022. április 21-én fogadta magánkihallgatáson Orbán Viktor miniszterelnököt, akinek az országgyűlési választást követően a vatikáni látogatás volt az első hivatalos útja. A miniszterelnök a találkozón hivatalosan is meghívta Ferenc pápát egy jövő évi magyarországi látogatásra.Ezt követően Novák Katalin köztársasági elnök 2022. augusztus 22-én járt magánaudiencián a pápánál, ahol a hivatalos meghívólevél átadására is sor került. Ferenc pápa a köztársasági elnök tájékoztatása szerint megerősítette látogatási szándékát, így elkezdődött a pápalátogatás előkészítése. A pápalátogatásért állami részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felel, melyet a kormány kiemelt fontosságú eseménnyé nyilvánított. Ez alkalomra már az Operatív Törzset is felállították, melyet Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár vezet.

A látogatás hivatalos megerősítéséről tájékoztatni fogjuk olvasóinkat. 

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Orcsik Sándor

    2023-02-23 at 15:55

    Nagy szeretettel várjuk Szegeden is.

  2. Győrfi Istvanne

    2023-02-24 at 17:23

    Nagyon örülök hogy Ferenc pápa ismét Magyarországra jön. Ez nagy megtiszteltetés orszagunknak

  3. Bobrovácz Attila

    2023-02-24 at 19:33

    Nagyon örülök hogy megint jön a pápa szeretettel várjuk

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Ferenc pápa

Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa bejelentette, hogy szeptember 30-án konzisztóriumot tart, amelyen 21 új bíborost nevez ki. Bejelentését megelőzően sürgette a...

Ferenc pápa

Isten azáltal nyilatkoztatja ki magát, hogy ingyenes és üdvözítő szeretetével megszabadítja és meggyógyítja az embert – tanította Ferenc pápa vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása...

Aktuális

A CNA híradása szerint Vatikán nyilvánosságra hozta az októberi Szinodalitásról szóló szinódus soron következő közgyűlésén részt vevők nevét, köztük olyan laikusokat is, akik először...

Ferenc pápa

Ferenc pápa videoüzenetet küldött egy súlyosan beteg, halála előtt álló portugál lánynak. Edna Rodrigues nyolc éve küzd betegségével, és pár napja közölték vele, hogy...