Lépj kapcsolatba velünk

Életmód

Te is vétkes vagy az információs szemetelésben?

Közzétéve

Fotó: Pixabay

Néhány javaslat, hogyan legyünk a gondolkodás szintjén is erkölcsösek

Létezik, hogy valaha is büszkék lennénk a szemetelésre? Nem, persze, hogy nem. De miért nem?

Nos, mert ez önző dolog, nincs tekintettel másokra, csúffá teszi és mérgezi a környezetünket. A szemetelés mindenkinek árt. Rendben, tehát vezetés közben nem dobjuk ki az ablakon a szemetet, nem borítjuk a szemetünket a szomszéd pázsitjára.

De mi van akkor, ha egy másfajta szemetelésben vagyunk bűnösök? Nevezetesen az „információs szemetelésben”. Ez mennyire lenne rossz?

Nézzünk először egy hozzávetőleges meghatározást. „Információs szemetelés” alatt azt értem, amikor szóban vagy elektronikus eszközökkel terjesztjük a pletykát, a rémhírt, a hazugságokat és csúsztatásokat, propagandát és egyebeket, amelyek életünk különböző területein partra vetődnek. Ha a szemét tetszetős, jól hangzik, népszerű, ha alátámasztja előítéleteinket, hajlunk arra, hogy örömmel továbbítsuk. Szóban, de még inkább elektronikus úton megtöbbszörözzük az információs szemetet, gyakran gondatlanságból, rosszabb esetben szándékosan.

Milyen erkölcsre van szükségünk ahhoz, hogy megkülönböztessük az igazságot a szeméttől, és óvakodjunk az információs szemeteléstől? Az elmének és a szívnek milyen szokásait kell kialakítanunk magunkban, hogy ne mérgezzük szellemi környezetünket? Elkötelezettnek kell lennünk abban, hogy megismerjük az igazságot, szeressük az igazságot, az igazat mondjuk, az igazat cselekedjük. De hogyan?

Először is tisztázzuk, mi az erkölcs. A szokás olyan viselkedési minta, amely az ismétlés során válik könnyebbé. Az erkölcs pedig olyan szokás, amely megerősíti azt, akinél kialakul a szokás. Az erkölcs: a megfelelő módon, megfelelő okból történő helyes cselekvés szokása. Mindez mennyiben alkalmazható arra, hogy a gondolkodás szintjén erkölcsösek legyünk?

Emberek vagyunk – nem gépek és nem angyalok. Testünk van, érzelmeink, és szükségünk van arra, hogy valahova tartozzunk. Emberségünk hatással van arra, hogy mi kelti fel a figyelmünket, és azt hogyan értelmezzük. Hajlamosak vagyunk arra, hogy – értelmünket és testünket használva – megtaláljuk azt, ami alátámasztja elvárásainkat és amit a szívünk már elfogadott. Önfegyelem nélkül sokkal inkább hajlunk arra, hogy elfogadjunk (és aztán továbbadjunk olyasmit), ami azt mondatja velünk „Én is így gondolom!”, ahelyett hogy „Ó, tévedtem.”

Az Internetnek köszönhetően eláraszthatjuk magunkat szavakkal, hangokkal, és képekkel, amelyeket direkt úgy terveztek, hogy kiváltsa belőlünk az „Aha! Tudtam! Már megint igazam volt! MINDENKINEK el kell mondanom!” reakciót. Néhányan rájöttek, hogy nagyon jól megélhetnek abból, ha másoknak azt mondják, amit hallani akarnak. Mivel az értelmünk mellett érzelmeink is vannak, mind lelki, mind testi szinten szenvedélyünkké válhat az ingerültség, a méltatlankodás és a felháborodás. Aztán az Internet segítségével bejelentjük az egész világnak (legalábbis a világ azon részének, amelynek a helyeslésére vágyunk), hogy mi milyen dicséretre méltóak vagyunk, mert a helyes dolgokat szeretjük és a jó ügyeket támogatjuk. Amint azonban ez a függőség kialakul, könnyű megtenni a következő lépést, és eljutni onnan, hogy „Helyeseljetek nekem, mert egyetértek veletek!” odáig, hogy „Helyeseljetek nekem, mert azt gyűlölöm, amit ti!”. Sajnálatos módon tudjuk, hogy az online térben megjelenő csordaszellem megmutatkozhat az egyén viselkedésében is.

Hogyan lehetne másképp?

A Szentírás itt is sokat segíthet. Kezdjük János apostol gondolataival: „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.” (János 1, 4:1) Vagy ahogy mostanában az interneten kerengő – viccesen Abraham Lincoln egykori amerikai elnök szájába adott – mém hirdeti: „Ne higgyetek el mindent, amit az interneten láttok!”. Semmi sem jobb, mint az önkritikus viselkedés, az ösztönös cselekvés féken tartása, az érzelmi józanság. Mielőtt megnyomjuk az „elküld” billentyűt, végezzük el a házi feladatunkat.

Könnyű elveszni a rossz és még rosszabb hírek között – de az „igazi élet”, vagyis az a világ, amit Isten alkotott és megváltott, jó, és ezt el kell mondani. Szent Pál erre tanít minket:

„Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos.” (Fil 4:8)

Nem tiszteljük Istent, becsapjuk felebarátainkat és ártunk magunknak, ha úgy élünk, beszélünk, írunk, cselekszünk, mint aki csak szenvedésre, sötétségre és gonoszságra számíthat.

A világban vannak csalók; természetesek és természetfelettiek egyaránt. Kufárok, akik szemetet, ócskaságot akarnak eladni nekünk, vagy kilopják még a szemünket is. Ugyanígy végtelen lehetőség van az ostobaságra, a botránkozásra. A mai furcsa időkben vállaljuk tudatosan, hogy úgy gondolkodunk, érzünk, ítélünk, beszélünk és cselekszünk, ahogyan az Krisztus követőihez illik. Urunk megérdemli ezt, a felebarátunknak pedig szüksége van erre.

Írta: Fr Robert McTeigue, SJ via Aleteia

Fordította: Eiben Ingeborg

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű