Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Magyarország szerte több gimnáziumot látogathattam meg az elmúlt két évben. Ugyanakkor Kolozsvárt is betekinthettem iskolákba, kevéssel a tanulmányaim befejezése előtt. Úgy tűnik, akármerre járunk a Kárpát-medencében, a magyartanárok ugyanazon törik a fejüket: hogyan vegyem rá a diákot, hogy olvasson? Meglátásom szerint a nemzet jövője szempontjából ez egy kardinális kérdés. Főleg változó időnk viharjaiban jó kérdés, amelyet széles körben kellene megvitatni.
Persze az is fontos, hogy a fiatal gimnazisták matematikát, fizikát, kémiát, földrajzot stb. tanuljanak. Nekünk magyaroknak – mint relatív kis nemzet – különösen fontosak a reáltudományok, mert ezek segítségével tudjuk biztosítani az iparunk (és ezáltal gazdaságunk fejlődését). Nem titok, hogy azok az országok sikeresek, amelyek olyan cikkeket tudnak gyártani, amellyel más nemzetek nem tudják felvenni a versenyt. Műanyag poharat mindenki tud készíteni, de orvosi készülékeket nem. Turisztikai létesítményekből profitot termelni könnyebb, mint repülőgyárat alapítani és ebből nyereségre szert tenni. Az előbbihez természet adta környezet kell, míg az utóbbihoz szakértelem, tehetség stb.
Amennyiben előbb megállapítottuk, hogy mennyire fontosak a reáltudományok, akkor miért kell az irodalom? Termel a vers profitot, és hozhat a regény jólétet? A kérdés fennkölten hangzik, ám rendkívül balga és naiv. Afféle kapitalista gyermetegségre utal, melyben az egyén alávet mindent a haszonnak és megfelejtkezik az ember emberi voltáról. Az irodalom nem termel kilóra, nem mérhető aranyban vagy pénzben. Mennyit ér a Szózat? Annyit, amennyit a papír, amire nyomtatják? Mi az értéke a Toldynak? Tán attól függ, hogy melyik kiadó kötetét vásároljuk meg? Úgy vélem, a kérdések érzékeltetik, hogy az irodalom olyan helyen helyezkedik el az emberi lélekben, amely nem az anyagiakról szól.
Aki szépirodalmat olvas (nem pedig egyszerű ponyvát), azt nem lehet megvezetni. Aki olvas: művelt. Nem lehet átverni azt a népet, amely ismeri az irodalmát. Míg a történész elmondja mi és miért történt, addig az irodalom bevallja, hogy milyen érzelmek miatt történt. Szerb Antal A királyné nyaklánca című regényéből könnyedén lehet megismerni a francia királyi udvar forradalom előtti helyzetét. Robert Merle Mesterségem a halál című regénye többet elmond a gonosz gondolkodásról, mint bármely dokumentumfilm. Arany János, Pilinszky János, Jókai, Mikszáth és még sorolhatnánk azt a rengeteg írót és költőt, akik a művészet anyagának a nyelvet választották.
Ahhoz, hogy valaki jó gépészmérnökké váljon először az osztályteremben, és nem az egyetemi előadóban kell megtanulnia az alapokat: fizika, kémia, matematika. A jó orvos úgyszintén az iskolapadban kapja a fundamentumokat kémiából, biológiából. A nemzeti identitást azonban a magyar órák adják, karöltve a történelem tanításával. A jó és tudatos állampolgárnak olvasottnak és műveltnek kell lennie, hogy ezáltal jól informált legyen. Továbbá azért is, hogy a múltról, jelenről, és jövőről alapos képe legyen.
Úgy vélem fontos kiemelni azt is, hogy nem elég pusztán lelkiségi irodalmat olvasni. Kétségtelenül fontos, de nem elég ahhoz, hogy kellő megvilágításban láthassuk saját hitünket. Merem állítani, hogy nekünk katolikusoknak különösen fontos a széleskörű műveltség, mert a amikor 2000 éves hitünk felől kérdeznek, nekünk tudnunk kell válaszolni. Nem egy jó vitaindító helyzet, ha valaki például Nietzsche tanait hozza fel annak bizonyítására, hogy butaság a katolikus hit, és erre azt kell kérdezned: ki az a Nietzsche?
Most már az okos telefonok, és videojátékok korát éljük. A gyerekkorban lehet a legjobban megtanulni olvasni, azonban az elektronika egyre nehezebbé teszi a könyv számára, hogy vetekedjen a figyelemért. Azt hiszem, az egyik legnagyobb ajándék egy szülő részéről, ha gyerekeit megtanítja olvasni, és emellett segít kialakítani a tudásszomjat. Ha a szülő nem olvas, a gyermek sem fog. Régem azért harcoltak, hogy elérjék: mindenki tudjon írni és olvasni. Megint oda fogunk jutni, hogy csak egy kis réteg olvas? Talán engedni fogjuk, hogy kicsússzon a kezünkből ez a kincs? Hiszen aki tud olvasni, de nem olvas, az olyan, mintha analfabéta lenne. A magyartanárok hiába törik a fejüket, ha mi nem lapozunk könyvet, és mi nem segítünk a gyermekeinknek megszeretni az olvasást.
Sokan mondják, most már nem a lexikális tudás fontos, hanem azt tudni, hogy hol kell keresni. Részben igaz. Ám ha térképet használok, nem elegendő tudnom mi hol van a térképen, hanem ismernem kell az iránytű használatát. Ez az iránytű pedig a klasszikus műveltség.
