Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Aktuális

Ukrajna: etikus béranyaság?

beranyasag Egyeni
Fotó: Shutterstock

A hadi cselekmények felerősödésével a sajtóban megjelentek azoknak az ausztrál pároknak a panaszai, aki nyugtalankodásukat fejezik ki, hogy hogyan vehetik majd át a béranyai szolgáltatás keretében megszületett gyermeküket. Újabb vetülete merült tehát fel ennek az etikai szempontból felmérhetetlenül problémás gyakorlatnak.

Ukrajna ugyanis azon országok közé tartozik, amelyek legalizálták és szabályozták a béranyaságot. Az előírások között szerepel, hogy a leendő szülőknek heteroszexuálisoknak kell lenniük, és túl kell lenniük már legalább 4 alkalommal sikertelenül végződött in vitro megtermékenyítés kísérleten. A megrendelés csak az Egyesült Államokban kért több mint 200.000 dolláros összeggel összevetve tekinthető olcsónak: 90.000 dollár, azaz kb. 30 millió Ft. Ez viszont annyira vonzó, hogy Ukrajna a második célország e tekintetben az USA után.

A Syndey Morning Herald c. újság arról számol be, hogy az utóbbi két hónapban négy ausztrál kisbaba is született ilyen módon Ukrajnában, és legalább 15 másik van úton, akiknek a megszületése március és szeptember közöttre várható.

Leendő szüleik érthető módon meglehetősen nyugtalankodnak az ukrajnai helyzet romlása miatt. Az adminisztratív lépések rendezéséhez, a születési anyakönyvi kivonat átvételéhez (és, noha az Aleteia cikke erre nem tér ki, nyilván a legfontosabb mozzanathoz: a baba átadásához) az ukrán hatóságok megkövetelik a két biológiai szülő fizikai jelenlétét.

Kereskedelmi ügyletek

Mi lesz, ha a kisbabák megszületnek? Az újság úgy tudja, egyes szülők dadusokat akarnak felfogadni a gondozásukra, mások a béranyát támogatnák abban, hogy másik országba telepedjen át. Ez újabb problémát vet fel, hiszen érvénytelenítené a béranyasági szerződést, amelyre az ukrán jog vonatkozik.

«Ez egy rémálom», nyilatkozta Sam Everingham, a GPA Growing Families ügynökség világigazgatója, aki az ausztráliai külügyi és külkereskedelmi minisztériummal közösen keres megoldást a problémára. Nem is mondhatta volna jobban!

A minisztérium a maga részéről kiadott egy nyilatkozatot, amely szerint néhány, Ukrajnába utazó család számára konzuli segítséget biztosít, amint ezt a Covid-járvány idején is tette.

«Az Ukrajnába készülőknek kiadott utazási tanácsok szerint az Ukrajnában tartózkodó ausztráloknak azonnal el kell hagyniuk az országot, ameddig még a kereskedelmi opciók lehetségesek” – szól a nyilatkozat.

Kereskedelmi opciók …na, ez aztán igazán tetszene a kisbabáknak… így lehet még tovább fokozni a szörnyűségeket…

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

Professor Patrick Pullicino four 1024x683 Medium

Aktuális

Az Egyesült Királyságban működő General Medical Council (GMC) az orvosi gyakorlat szabályozásáért és az orvosok regisztrációjáért felelős szervezet. Feladatai közé tartozik az orvosi képesítések...

c87ca4bd3703b72c149c96e5315b3061 XL Medium c87ca4bd3703b72c149c96e5315b3061 XL Medium

Hitélet

A régi mondás úgy tartja: „Ha jól elvégzett munkát akarsz látni, te magad csináld meg!” Az Ezékiel prófétától vett olvasmányból úgy tűnik, hogy Isten...

sandy millar 8vaQKYnawHw unsplash Medium sandy millar 8vaQKYnawHw unsplash Medium

Nőknek

A házasság szentségét hirdetni a mai világban nagy kihívás. Az emberek többsége nem érti, miért fontos, miért ad más minőséget a kapcsolatnak. Hívőként, könnyebben...

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Húsvét 3. vasárnapja Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Húsvét 2. vasárnapja, az isteni irgalmasság vasárnapja Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes...

NőiTérErő podcast

Beszélgetések az élet minden területéről nőktől, nőknek. Ez a NőiTérErő podcast Till Judittal. Korom Kata és férje, miután saját gyermekük nem született, 6 gyermeket...

Kultúra

Csak egy evangélium, Máté evangéliuma említi, az is nagyon röviden, de kétségkívül nem véletlenül (Mt 27, 19). Ki volt Claudia Procula, Pilátus felesége, ez...