A francia állam, amely ellenőrizni akarja a muzulmán közösségelvűséget, bevezeti a civil társadalom feletti ellenőrzés rendszerét, és minden tudatos önmeghatározást politikai problémának tart.
Az 1980-as évek vége óta a francia értelmiség és a felelős politikusok egy része a közösségelvűség leleplezésében lelte örömét. Egyes vallási csoportokat (különösen a muzulmánokat) azzal vádoltak, hogy saját szabályaik szerint kívánnak élni és elutasítják a társadalomba való integrálódást. Eddig két olyan jogszabály létezett, amely a közösségelvűség ellen született: az alsó- és középfokú állami iskolákban tilos volt olyan dolgokat viselni, amelyek feltűnően utaltak valaki vallási hovatartozására (2004), illetve a közterületeken tilos volt az arc elfátyolozása (2010).
A második rendelkezést annak fényében kell értelmezni, hogy az állam, elsősorban a rendőri hatalom, milyen megszállottan ragaszkodik a közrend nevében az állampolgárok azonosításához. Az arc eltakarását tüntetések alkalmával már 2009 óta tiltották. De mindkét rendelkezés inkább a vallási elem nyilvános megjelenésére összpontosít, különösen a muzulmánoknál. A hatóságokban és a társadalom egy részében immár tudatosult, hogy a vallás és a vallásosság nem tűnt el, még a fogyasztói társadalom, az életkörülmények javulása ellenére, illetve a nagy ideológiai várakozások lezárultával sem. A vallás továbbra is nagyon erős integrációs és azonosulási elem, vetélkedik a vele összevethető politikai, ideológiai, etnikai, társadalmi-gazdasági elemekkel, vagy legalábbis hatással van rájuk. Sőt, az emberek egy része élete egy adott szakaszában, hosszabb-rövidebb ideig ezt tartja önmeghatározása legmeghatározóbb elemének, és igenis ragaszkodik ahhoz, hogy ezt nyilvánosan is megmutathassa.
A vallást vagy a valamilyen valláshoz vagy szellemi áramlathoz történő csatlakozást napjainkban egyre inkább úgy értelmezik, mint ami támadást intéz a nemzeti egység, az állampolgári hovatartozás elsőbbsége és az egyén szabadsága ellen. Az állami politika egyre inkább fürkészi életünket és kíváncsiskodik. Egyre erősödik a vallási hovatartozásra irányuló figyelem, sőt az a szándék, hogy azt határok közé szorítsák. Ahogyan megjelent francia területen a dzsihádizmus, úgy lett hangsúlyosabb a szándék a modernségellenes ideológia és a vallási befolyás eltüntetésére. A tagoltságtól irtózó köztársasági rögeszme hangsúlya a földrajzi-kulturális megosztottságról (elzászi, breton, baszk, korzikai autonomizmusok) áttevődött a tévesen lokalizált (városrész) vallási megosztottságra, viszont továbbra sem fordítanak figyelmet a társadalmi-gazdasági törésvonalakra. Az állam, amely ismétlődően hirdeti a társadalmi-gazdasági szegregáció elleni harcot, elfogadja vagy éppenséggel megkönnyíti a globalizáció anyagi nyerteseinek pénzügyi és térbeli szeparatizmusát.
A „Köztársaság értékeinek megerősítését” célzó, most tárgyalt törvénytervezet ezeket a tendenciáat hangsúlyozza, és erősíteni akarja az állam befolyását a civil társadalomra. A vallási egyesületek ellenőrzése megszigorodik, mind pénzügyeiket, mind belső szervezetüket, felelősségeiket, nyilvános megjelenésüket tekintve.
A tervezet megerősítené a vallási beszédek feletti politikai felügyeletet, amely már 2016-ban intenzívebbé vált, amikor a rendkívüli állapotról szóló törvényt módosították (a vallásgyakorlás helyszíneit be lehet zárni, ha olyan beszédeket tartanak bennük, amelyek gyűlöletet keltenek, terrorizmusra buzdítanak vagy azt dicsőítik).
A törvénytervezet tárgyalása során február 4-én a fentieknél még cifrább fejlemény keltett felfordulást a képviselők soraiban. Alexis Corbière, a La France Insoumise nevű, 2016-ban alakult szélsőbaloldali párt képviselője azzal a módosító indítvánnyal állt elő, hogy a választott képviselőknek meg kell tiltani, hogy bármilyen vallási szertartáson részt vegyenek, és ez alól semmilyen kivétel nem tehető. „Olyan gyakorlat alakul ki sok városban, amelyeket köztársaságellenesnek tartok – mondta a képviselő. – Az egyik helyen a városatyák fogadalmáról hallok, mint Lyonban, ahol 1643-ban a várost a Szűzanya oltalmába ajánlották, amiért megvédelmezte őket egy járványtól. A másik város, Nizza, 1832-ben ajánlotta magát a Szűzanya oltalmába, és a kolera megkímélte a várost. … Az ilyen esetek azt mutatják, hogy teljes az értetlenség a szekularizmussal kapcsolatban, és félő, hogy mindez zavart kelt polgártársainkban. Azt kérjük, hogy a törvény írja elő a választott képviselőknek, hogy tartsák magukat távol a vallási szertartásoktól.”
Ez a módosítási javaslat azért úgy tűnik, erősen túllőtt a célon. A Corbière képviselőnek adott válaszok leszögezik, hogy ma Franciaország egy többezer éves, a katolicizmus által alakított történelem örökségét hordozza, és ez a hatás máig jelen van, attól függetlenül, hogy valaki hívő-e vagy sem. Egy képviselő elmesélte, hogyan zajlott le az I. világháború végére emlékező, november 11-i megemlékezés a Sarcelles-i templomban felállított halotti emlékmű előtt. „Vannak olyan pillanatok, amikor a semlegesség lehetetlen és nem is kívánatos” – mondta. Egy másik, lázba jött honatya pedig azt magyarázta, hogy ő igenis elmegy képviselőként Szent Genovéva vagy Szent Barbara ünnepére a csendőrökhöz vagy a tűzoltókhoz, és igenis odaáll az első sorba. „A társadalom nem csak szekuláris, a társadalom különböző vallások között oszlik meg, és éppen ettől semleges az állam, amelynek ezt a helyzetet tiszteletben kell tartania.” A február 4-i konkrét felvetés most kudarcba fulladt: a módosító javaslatot nagy szótöbbséggel elvetették.
